Kane & Lynch 2 avagy őrültek menekülése Shanghai-ból

Tudni akarod milyen érzés üldözöttnek lenni? Akkor csatlakozz Kane-hez Lynch bőrébe bújva és kezdj el menekülni, mert sokan akarnak elkapni!

A játék helyszíne Shanghai, ahol Lynch már egy ideje viszonylag nyugodt életet él barátnőjével, Xiu-val. Azonban Lynch az első részbeli kalandokat követően sem adta fel bűnös életét és így továbbra is az alvilág népes táborát gyarapítja, méghozzá az egyik kínai maffiacsalád tagjaként, amit egy bizonyos Glazer irányít. Ezzel pedig el is érkeztünk Kane-hez, aki egy közös meló erejéig utazik Shanghai-ba, remélve, hogy meg tudja szerezni a nyugodt öregkorhoz megfelelő összeget és elfelejtheti a szörnyű emlékektől terhes múltját.

Az első átvezető videó a két jó barát találkozását mutatja be, akik láthatóan nem ugrálnak örömükben az újabb találkozás láttán, viszont az előző részben átélt közös emlékek mégis egy erős kapocsként fűzik össze a két főszereplőt. S hogy mennyire erős ez a kapocs, azt mi sem példázza jobban, minthogy a játék első pár percében már egy olyan üldözéses jelenetet láthatunk, amiben vállvetve kergetnek egy fickót, akinek Lynch egy személyes üzenetet szeretne átadni, amolyan maffiás stílusban. Ezt azonban emberünk nem akarja összekulcsolt kézzel megvárni, így barátnőjével futásnak ered és csak hosszas hajsza után sikerül sarokba szorítani. Ekkor azonban a férfi a nőt maga elé tartva kezd el Lynch-ékre lőni, mire Kane pisztolya gyorsabban sül el és eltalálja a lányt, aki ott helyben meg is hal. Ezt követően pedig a férfi is meghal, de ő a saját kezével vet véget az életének, ugyanis nemes egyszerűséggel elvágja a saját torkát.

Ezek a jelenetek nagyban meghatározzák a játék fő cselekményét, de hogy milyen módon, azt mindenki derítse ki maga. ;) Annyit elöljáróban elmondhatok, hogy a játék fő mozgatóeleme a hajsza és a menekülés a maffia és a rend éber őrei elől. Ennek a fogócskának a helyszíne pedig a már említett Shanghai, ami egy igazi nyüzsgő metropolis a maga felhőkarcolóival és nyomornegyedeivel együtt. Én magam ugyan még soha nem jártam abban a városban, azonban a játék végigjátszása után úgy éreztem, mintha mégis ott lettem volna. Ez egyrészt nagyban köszönhető a pályatervezők gondos, minden részletre odafigyelő munkájának. Másrészről pedig a grafika az, ami megteremti azt a r0;mintha-ott-lennékr1; érzést. Sok játék esetében internetes fórumokon vita tárgyát szokta képezni a grafika, hogy mennyire fontos, hogy egy játék jól nézzen ki, vagy csak a játékélmény számít. Én magam legtöbbször az utóbbit szoktam előbbre venni, mert ugye amikor játszik az ember, akkor elsősorban szórakozni akar, és ahhoz véleményem szerint nem minden esetben kell csili-vili grafika is. Ennél a játéknál azonban azt kell mondjam, hogy igenis legalább annyira számít a grafika, mint a játékélmény. A látványra egyfajta szürkeség jellemző, de ez a szürkeség nagyon jól illeszkedik a játék hangulatához, megteremtve ezzel a játékosban a realizmus-érzést. Nagyon élénk színeket nem nagyon fedezhetünk fel a pályákon, hacsak nem a fényeket nézzük vagy valami olyan dolgot (pl.: benzines tartály, olajoshordó) találunk el, ami aztán fel is robban, mert olyankor a valósággal már-már megegyező robbanást láthatunk.

Szépen kidolgozottak továbbá a karakterek, mind kinézetükben, mind mozgásukban, akár a főszereplőkről, akár az ellenségekről legyen szó. Itt kell azonban megjegyeznem, hogy a játék során (nem az átvezető videókban) amikor Kane vagy Lynch beszéltek, akkor nem nagyon láttam mozogni a szájukat. Tudom, hogy ez nem egy olyan vészes hiba, és hogy akció közben úgyse azt nézi az ember, hogy mozog-e a szája vagy sem, én mégis úgy gondolom, hogy egy kicsi plusz munkával ezt is meg tudták volna csinálni és így még valósághűbb lehetett volna a játék. A grafikáról térjünk át a másik lényeges pontra, a játékélményre. Ezt a szempontot szerintem több tényező is befolyásolja, úgy mint a történet, az irányíthatóság vagy a hanghatások. A történetről azt gondolom, hogy elég izgalmas ahhoz, hogy a monitor elé szegezze az embert, találhatók benne fordulatok és nem válik monotonná. A játék hosszával viszont nem vagyok megelégedve, mert nekem a végigjátszás csupán kb. 7-8 órába került úgy, hogy medium nehézségen játszottam. A játékélmény másik tényezője az irányíthatóság. Ennél a pontnál azt kell mondjam, hogy jól irányítható a játékos karaktere billentyűzettel és egérrel (Lynch) és egy percig sem lehet azt érezni, hogy a játék még megjelent Xbox360-ra és Playstation3-ra is és ezért egy nagy piros pont a fejlesztőknek. Külön érdekesség, hogy amikor futunk, akkor a kamera elkezd rázkódni Lynch mögött, azt az érzést keltve ezzel, mintha lenne egy kamerás a karakter háta mögött.

Véleményem szerint ezzel is a játékos valóságérzetét próbálták meggyőzni a játék készítői. Azonban néha ez zavaró is tud lenni és egészen belejojózhat az ember szeme amikor sokat kell futni és bizony lesznek olyan részek, amikor sokat kell. A játék fő alapeleme továbbá a fedezékbe húzódás és az onnan való lövöldözés, ami szerintem szintén elég élethűre sikerült. Mielőtt azonban fedezékbe húzódunk, mindig érdemes megállapítani, hogy szétlőhető-e vagy sem, mert ha igen, akkor nem sokáig tudunk mögötte megbújni. Amint pedig fedezékbe vagyunk érdemes kiválasztani, hogy milyen fegyverrel kívánunk válaszolni a felénk érkező golyókra. Minden esetben csak két fegyver lehet nálunk, de mi választhatjuk meg, hogy mi legyen az a kettő. Ha akarjuk, akkor kétféle pisztollyal is szaladgálhatunk, de akár egy gépfegyver és egy shotgun is lehet nálunk, ez teljes mértékben ránk van bízva.

A fegyvereket azonban csak a lelőtt ellenfelektől vehetjük el, tehát nem árt jól meggondolni a választást. Ha megvan a megfelelő fegyver, akkor el is kezdhetünk tüzelni az ellenfélre. Ekkor figyelembe kell vennünk hogy milyen fegyverrel lövünk és milyen távolságra, mert például egy shotgun a szórása miatt sokkal jobb közelre, mint távolra, pont mint az életben. Ezzel ismét írhatunk egy pontot az élethűség számlájára. Az ellenfelek is fedezékből lőnek ránk és néha egészen hosszú percekig eltarthat egy ilyen lövöldözés. Végezetül szeretnék még szólni a hanghatásokról is, amik szintén elég jól sikerültek. Zene nem nagyon van a játékban, csak helyenként, viszont a játék hangulata miatt egy percig sem éreztem azt, hogy hiányozna. Nagyon jó munkát végeztek viszont a szinkronszínészek, főleg Lynch és Kane beszélgetései tetszettek a legjobban, amik néhol szurkálódóak, néhol pedig nagyon komolyak tudnak lenni. Itt kell megemlíteni még a város hangjait is, amik azt az érzést keltik az emberben, hogy tényleg ott vannak Kane-nel és Lynch-el és együtt futnak az életükért.

Ha összegezni szeretném a játékot, akkor azt mondanám, hogy egy rövid, ámde annál akciódúsabb üldözős-menekülős élményre számíthat mindenki, aki kipróbálja ezt a játékot, ami már-már a valósághűség határát súrolja. Köszönöm a figyelmet! :-)