Sonic Adventures 2 - játékteszt (Dreamcast)

Süninknek ismét kalandozni támadt kedve.

Beteszed, játszol vele, megutálod, befejezed és végül megszereted. Talán így tudnám röviden összefoglalni azt, amit a Sonic Adventures 2 végigjátszása alatt éreztem. A Sonic Team ismét összeszedte magát 2001-ben, hogy elhozza kék sündisznónk második kalandját, ami már elég régóta PC, X-box, és Playstation tulajoknak is elérhető.

Jómagam még a jó öreg - de nem vén - Dreamcast konzolomon toltam ki, szóval nem tudok nyilatkozni a felturbózott grafikájú újrakiadásokról, de szerintem olyan érdemi nagy különbségek nincsenek. Mindig is a a játékmenetet tartottam fontosnak, a látvány az másodlagos. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a játék mai szemmel ronda, sőt a játék iszonyatosan jól fest, még a hatodik generációs masinán is, mondhatjuk szépen öregedett. A játék közepén lévő sivatagos pályán a piramis, az valami eszméletlenül szemkápráztató lett, és sok ilyen hasonló grafikai orgiával találkozhatunk a játék alatt.

No de, akkor a történet: Dr. Eggman, a robotmániákus most egy katonai létesítményt nézett ki célpontjának, amiben elvileg a Chaos Emeraldot tartja a kormány ellenőrzés alatt. A Chaos Emerald hatalmas mennyiségű energia leadására képes gyémánt, amit eredetileg Knuckles, az Echidna – ne kérdezzétek, hogy ez milyen állat – őrzött, most pedig Eggman pályázik rá. Bónuszként két új társat is szerez maga mellé miután sikerül megszerezni a gyémántot. Az egyik egy fekete sündisznó, Shadow, aki nagyon hasonlít Sonic-ra – ez később visszatérő poén lesz a játékban –, és ott van még Rouge is, a denevér, aki kincsvadászatra és azok ellopására specializálódott. Az ellenoldalon pedig a jól megszokott karakterekkel fogunk majd találkozni: Sonic, sündisznó, Tails, a kétfarkú sárga róka, Amy, Sonic barátnője, és természetesen Knuckles is csatlakozik hozzájuk.

Shadow kiszabadulása után, a kormány rögtön Sonic nyomába ered, mivel azt hiszik, hogy a két sün egy és ugyanaz. Itt kezdődik az a játékbeli innováció, amit rengeteg mai játéknál sem láthatunk olyan gyakran. A játék elején kiválaszthatjuk, hogy a rossz, vagy inkább a jó oldalon szeretnénk-e harcolni. Én eleve a rossz oldallal kezdtem a játékot, hiszen ki nem szeret a gonoszok oldalán állni? He he! >:)

Aki arra számít az egész játék folyamán, hogy a két sünivel végigszalad az összes pályán, és ezzel letudja a játékot 15 perc alatt, azt sajnos el kell szomorítanom. Tény, hogy vannak olyan pályák amikor ez a lényeg, de emellett 2 új játékmenetet is kapunk. Tails-szel és Eggman-nel egy két lábon járó robotban kell végigmennünk bizonyos pályákon, méghozzá úgy, hogy rakétáinkkal a lehető legtöbb ellenséget likvidáljuk. Rouge-zsal és Knuckles-szel pedig a játék legutálatosabb és legunalmasabb részét kapjuk. Ha megkapjuk az irányításukat, akkor három Chaos Emerald darabkát kell megtalálni egy pályán. A játék itt vérzik el igazán, hiszen ha már végigszáguldottunk egy pályán 400 km/h-ás sebességgel, nehogy már egy ilyen unalmas, ráadásul elég hosszú pályát rakjanak be. A Sonic játékok eleve a sebességről szólnak, erre ilyeneket raknak bele. Véleményem szerint, a játék ezen részét jóval érdekesebbre is megcsinálhatták volna.

A pályák változatosságára viszont nem lehet panasz. Száguldozhatunk a városban és annak autópályáin egy kamion elől, csúszkálhatunk egy függőhíd korlátján, anyahajókon és rakétákon szaladhatunk végig, piramisokban futkoshatunk, a játék végén pedig még egy űrállomáson is tiszteletünket tesszük, szóval tényleg, a pályakoncepciók nagyon adják a kötelezőt. A játék zenei anyaga is valami figyelemreméltó. Garantálhatom, hogy nagyon hosszú ideig ott fog csengeni a fületekben a játék néhány emlékezetesebb zenéje, tényleg jó összeválogatás került a kész termékbe.

A játékba még bekerült egy Chao World nevezetű kis sziget, amin kis állatkákat tarthatunk és nevelhetünk, taníthatjuk, etethetjük őket, tehát ilyen Tamagochi jellegű rendszert kapunk. A felnevelt kis Chao-kat pedig feltölthetjük a VMU memóriakártyára is, így bárhova magunkkal tudjuk vinni őket.

Az irányítás az viszont már más kérdés. Ugye mondtam, hogy én az eredeti Dreamcast verzióval játszottam, tehát ez hozná magával azt a tényt, hogy az irányítás itt a legkifinomultabb. Azonban sajnos ez nem igaz. A koordinációt lassítja, hogy a kontrolleren csak egy analog kar van, ami a karakter mozgásáért felelős. A két hátsó ravasszal pedig a kamerát lehet állítani, ami elég lassú és durva, nem olyan folyékony. Emiatt sokszor meg kellett állnom egy-egy száguldozás közepette, hogy karakteremmel körbenézzek, nehogy leessek valahol. Nem tudom, hogy a remake verziókkal is ez lenne a helyzet, de az eredeti verziót ezt nagyon lerontotta.

Akinek pedig meghoztam a kedvét a játékhoz, annak csak azt tudom ajánlani még mindig, hogy a gonosszal kezdje, hiszen annál nagyobb élményt semmi sem nyújt, amikor egy komplett bolygó lakosságát pusztítod el.

Értékelés : 91%