Harry Potter And The Chamber Of Secrets teszt

Miután magaménak tudhattam az összes filmet Blu-ray lemezen, s az extrák között “csatangolva” az adott epizód játékadaptáció előzetesét látva megfogant bennem, hogy mi is lenne, ha a filmek után a játékot is előnyben részesíteném végre. Egyrészről hideg időjárás miatt egyébként sem mozdulnék ki szívesen itthonról, másfelől emlékeim szerint annak idején az első résszel nagyon jót szórakoztam. Miután azzal rendkívül jót szórakoztam, így nem volt kérdés, hogy a folytatásnak a Chamber Of Secrets-nek is nekiüljek.

Ahogyan az előző epizód, úgy ez is az EA Games égisze alatt készült. Az első két filmnél úgy éreztem, hogy leginkább a fiatal, azaz a 8-10 éves korosztályt óhajtották megfogni elsősorban a készítők. Az igazság az, hogy a játékkal kapcsolatban is ezt éreztem. Ahogyan nekiültem már az első fél óra után láttam, hogy nagyjából hasonló játékmenetet fogok kapni a folytatásban is. Ami igazából nekem nem jelentett problémát, hisz úgy voltam vele, hogy egy mentálisan fullasztónak ható munkanap után inkább ülök le egy ilyen mellé, melyben nagyon könnyen tudok haladni, s ezáltal valóban szórakoztató, mint egy olyan mellé, amelynek nehézségi szintjétől agyvérzést kapok és a klaviatúrát és/vagy a kontrollert szeretném a kijelzőbe erőteljesen belevágni.
Az első indításnál már láttam, hogy nagyjából nem sok változást eszközöltek a készítők. De, ha megnézzük a filmek megjelenési sorrendjét akkor legyünk őszinték, hogy ez nem is meglepő. A grafikai motor maradt, amelyen csak némi csiszolást éreztem, illetve most legalább a felbontást feljebb tudtam húzni, mint 800×600. Utóbbi azért mindenképp előnyös volt számomra. Beállítások tömkelegével egyébként most sem árasztottak el bennünket, tehát az, aki keményebb kalandra vágyik annak meg kell elégednie azzal, hogy bizony ha elég türelmes, s oda tud figyelni akkor elég könnyen tudja majd teljesíteni a rá váró kihívásokat.

Itt is az a helyzet állt fenn, mint az előző résznél. A készítők próbáltak hűek lenni a történethez, azonban valamennyire muszáj volt tömörnek is lenniük, így nagyon sok olyan jelenet van, amelyet ugyan átemeltek a filmből, de módosítottak, rövidítettek rajta. Ilyen például a repülő kocsis rész, vagy a pókokkal való találkozás. De ugyebár egy játékról van szó, szóval nem hiszem, hogy pálcát kellene törni emiatt bárki feje felett is.
Már a kezdésnél nagyon nagy pozitívum ért: az első rész kapcsán nekem elég frusztráló volt, hogy az átvezető animációkat nem lehetett átugrani. Tény, hogy ezekből tudjuk meg elsődlegesen, hogy mit is kell csinálni, de mivel azzal már játszottam, így nem szerettem volna többször megtekinteni ugyanazt. Főleg akkor nem, ha éppen egy pontnál elhalálozok, s egy adott résznél újra meg kell tekintenem az adott bejátszást. Felesleges. Itt nagyon megörültem, amikor észrevettem, hogy a készítők ezt a hibát kijavították. Ugyanis elég egy entert nyomni, s máris túljutottunk az adott bejátszáson, így ha többször elhalálozunk, vagy egyszerűen nem akarunk kínlódni ezekkel akkor időt spórolhatunk meg.

A játék alatt lehetőségünk van egy elsőre tömör, s bonyolultnak kinéző menübe jutni, ahol szinte bármilyen információt megkaphatunk. Az igazság az, hogy nagyjából a játék felénél jártam, amikor megtanultam használni (!) ezt. Ugyanis többször előfordult velem, hogy előrehaladásnál véletlenül nyomtam egy entert, s átugrottam az adott átvezető animációt. Nem vágtam eret magamon, hogy ez kimaradt, de nem igazán tudtam utána, hogy mit is kell csinálni. Végül rájöttem, hogy a menüben az alsó sávról minden fontosabb információt megkaphatunk, ami segít nekünk abban, hogy tovább tudjunk jutni.
Mindezek mellett a gyűjtögetés is visszatért. Ismételten össze szedhetjük a varázs drazsékat, melyeket nem csak azért gyűjtjük, mert pár karakter megkért minket. Ugyanis megjelenik a kereskedelem, azaz pár iskolatársunk van, aki különböző dolgokkal kereskedik. Ebből fakadóan sok mindent vásárolhatunk, s előfordul, hogy ezek azok, amelyek segítenek nekünk később tovább jutni.

A varázsló kártyák összegyűjtésének is végre komolyabb szerep jutott. Nem csak egyfajta vizuális kellékei a játéknak, azaz jól mutat a menüben, hogy minden megvan. A program ösztönöz is minket, hogy minél többet gyűjthessünk, hisz ugyebár ezért komoly jutalmat kaphatunk. A bal felső sarokban egy narancssárgás villámjel jelzi az életerőnket, s ezt jobb minél magasan tartani. A játék előre haladtával azonban ezt már nem olyan könnyű szinten tartani. Ámbár, ha összegyűjtjük a megadott kártyamennyiségeket, akkor újabb, s újabbat kapunk, melynek köszönhetően későbbiekben akár egy főellenségeket is le tudunk győzni minden probléma nélkül.
További gyűjthető tárgyaknak is végre nagyobb szerep jutott. Példának okáért akár mi magunk is kotyvaszthatunk némi bájitalt, melynek köszönhetően életerőnk azonnal visszatér. De, ha ez nem áll rendelkezésünkre, akkor a pályákon elrejtett csokibékákkal is feltölthetjük. Ezeken is csiszoltak a készítők, ugyanis nem csak egy helyben állnak, mint az első részben, hanem mozognak. Így el kell kapnunk őket, ha szeretnénk újra erőnk teljében lenni. Persze okosan kell, hisz ilyen mozdulatok bizonyos helyeken akár azonnal halállal járhat.

A játékmenet szinte hamisítatlanul azonos az előző epizóddal. Harci eszközünk most is kizárólag a pálcánk lesz, s így kizárólag mászni, ugrani, illetve varázsolni tudunk, hogy előrébb juthassunk. Szerencsére azokat az igéket, amelyeket megtanultunk azokat itt már a játék elején tudjuk is használni. Ez ebben a részben már elég kevésnek mondható, így nem meglepő, hogy a programban több, egyébként a filmből ismert bűbájt is el kell sajátítanunk. Szerencsére ezen is történt csiszolás, hisz megkapjuk az adott ábrát, de legalább nem az egérrel kell kirajzolnunk, mit a program elődében. Utóbbiban akkor volt az illető nagy bajban, ha az egér lassú volt, így egy ilyen részen olykor elég nehezen lehetett túljutni. Itt szerencsére mást sem kell csinálnunk, mint hogy a klaviatúra gombjait kell nyomogatni a megfelelő időben. És akkor irány a kihívás.

A kihívások most már időre mennek, tehát nagyon oda kell figyelnünk. Ha teljesítjük őket, akkor tudunk tovább menni. Ámbár ezeken a pályákon is van rejtett kincs, tehát érdemes szinte minden sarokba benézni. A minimális grafikai fejlődésnek köszönhetően azonban szinte alig van olyan hely, ahol ne lenne valami eldugva, s ha teljesen ki akarjuk pörgetni a játékot, akkor tényleg minden sarokba érdemes benézni.
A küldetés során azonban minden visszaköszön, amit az előző részben tapasztaltunk. Az ellenfelek nagyjából ugyanolyanok, így nem meglepő az, hogy egy jártas játékos hamar túljut rajtuk. Habár az én véleményem, hogy ez engem nem zavart, mert így legalább éreztem némi folytonosságot, s nem napokig próbáltam egy helyben toporogva túljutni, mert egy adott részt nem sikerült megoldani. Ami viszont pozitív volt mindenképp legalább, hogy ha napokig nem ültem le elé még akkor is láttam merre jártam, ugyanis a játék megjegyezte mit csináltam. Így már tudtam merre nem kell mennem, ha megláttam egy kifosztott rejtekhelyet. Ez akkor volt frusztráló, amikor az adott tárgy egy olyan helyre került, ami számomra elérhetetlen volt, s az egész játékidő alatt, ha megfordultam azon a részen ott volt. Ez akár véleményem szerint felfogható grafikai hibának is.

Ha összehasonlítjuk az előző résszel akkor tisztán látható, hogy azért a készítők csiszoltak a megjelenésen, de ez minimálisnak mondható. Viszont, amit észrevettem, hogy a program sokkal, de sokkal stabilabb lett. Nyilván egy több, mint tíz éves játék elég nehezen instabil a mai gépeken, de azért az első résznél is akadtak furmányos dolgok. Itt legalább a mozgáson javítottak, s tényleg normálisan tudtam játszani, s nem voltak olyan rosszul kivitelezett ugrások, cselekvések, amelyek a rossz irányítás miatt vetettek véget a szórakozásomnak. Mindezek mellett szintén sikerült nagyobb szintre emelni a játék minőségét.

A játékidő viszont meglepően kurtára sikerült. Úgy, hogy meglátogatunk egy adott helyszínt többször nekem nagyjából hat órás játékidőre lőtte be magát a végigjátszás. És mindezt mondom úgy, hogy az alkotók beletették azt a lehetőséget, hogy a kastélyt, illetve az a körüli részt többször bejárhatjuk, s az adott kihívásoknak többször neki is futhatunk, hogy ténylegesen megtaláljunk mindent. Utóbbit azért nem erőltettem.
Összegezve viszont azt kell mondanom, hogy remek kis program volt a fentiek ellenére is. Hozzá kell tennem, hogy nekem semmilyen, de semmilyen elvárásom nem volt sem grafika, sem pedig játékmenet terén, így talán semmiféle kritikus megjegyzés nem jutott eszembe a játékidő alatt. Nekem tökéletesen elég volt arra, hogy egy fárasztó nap után kikapcsolja az agyamat. Aki nem akar nagyobb erőfeszítést beleölni egy ilyen játékba, annak bátran ajánlható ez az alkotás.