The Lion King teszt

Mostanában épp azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon minek is újítottam be új videokártyát, ha nem nagyon játszok. Habár ez önmagában költői kérdés volt, hisz tisztában vagyok vele, hogy játékok terén elég válogatós vagyok, így kevés az, amelyik valóban tetszik, illetve ebből a szempontból valóban kevés az olyan, amit végig is játszok. És akkor természetesen még ott van a másik legnagyobb probléma, hogy ha az ember életében az iskolai időt felváltja a munka, akkor bizony eléggé megcsappan a szabadideje. Nos én is belekerültem ebbe a cipőbe, így aztán rendesen be kell osztanom a szabadidőmet. Azon kezdtem el tanakodni, hogy vajon mostanság milyen új játékok jelentek meg, amelyekre én is vevő lennék. Mivel nem igazán találtam kedvemre valót inkább a virtuális szórakozás más formájában kerestem vigaszt, ami nem más volt, mint a régi kedvenc filmek, rajzfilmek újranézése.

Nosztalgia címszóval került a lejátszóba az 1994-es Oroszlánkirály, melynek sikere olyannyira hatalmas volt, hogy szinte nem volt olyan gyermek, aki nem ismerte volna a rajzfilmet. Nem is csoda, hisz Szimba életét elmesélő mű csupán 45 millió dollárból készült, s világviszonylatban 987 millió dolláros bevételt hozott. Gyermekkorom egyik meghatározó alkotásáról beszélek, s mai napig emlékszem, ahogyan egyik osztálytársammal még általános iskolás korunkban még első osztályban mindennap a meghatározó jeleneteket újra eljátszottuk. Mindezek mellett természetesen még annak is megvolt a rajzfilm VHS-en, aki nem rendelkezett videóval.
Szintén emlékszem még arra, amikor az első számítógépünkön még csak DOS program futott, s azon a rajzfilm ihlette játékra voltam rákattanva. Mondjuk 8-9 évesen eléggé vért izzadtam vele, főleg azért, mert eléggé korlátozottak voltak még akkor a PC-k, s különböző játék kozonolok tudása, hogy hosszabb játék kerülhessen forgalomba, így akkor a 8 és 16 megabites virtuális szórakoztató művek többnyire akár fél, egy óra alatt kijátszható volt. Feltéve akkor, ha elég ügyes, s türelmes volt a játékos.

Mint ahogyan említettem elég korlátozottak voltak a lehetőségek még PC-n is, így a száz mb-os merevlemez is csodaszámba ment. Ennek ellenére maradandó élményt nyújtott a játék olyannyira, hogy az eltelt huszonvalahány év szinte semmit nem változtatott azon, hogy ismét neki tudjak ülni, s akár egy délután át kínlódjak, hogy végére tudjak érni. Mert azt mindenképp el kell mondani, hogy hiába van több nehézségi fokozata a játéknak, s hiába “csak” tíz pályából áll, mégis a legkönnyebb fokozaton is vannak olyan helyzetek, amikor az ember vért tud izzadni.
Nem akarom hasonlítani a mai játékokhoz főleg grafikai szempontból, habár tény, hogy ha utóbbit veszem alapul, akkor az adott játékos nem fog virtuális orgazmust átélni a látványtól, mint sok idén megjelent játék esetében. Ami viszont hatalmas pozitívum véleményem szerint, hogy ennek ellenére is rendkívül élvezhető alkotással van dolgunk,s azt sem szabad elfelejteni, hogy technikai oldalról megközelítve sincsenek problémák az 1994-es alkotással, hisz különböző átiratoknak köszönhetően akár a legújabb operációs rendszeren is bátran futtatható.

Az első indítás után egy barátságos menü tárul elénk, elég vékonykának számít, hiszen a játék indításán kívül csak a beállítások opcióba tudunk bemenni. Itt sem árasztottak el annak idején a készítők, de viszont itt kiválaszthatjuk, hogy milyen nehézségi fokozaton kívánunk nekirugaszkodni Szimba kalandjainak. Három féle mód áll rendelkezésünkre: könnyű, normál, nehéz. Ezek között első pillantásra elég kevés különbségeket vélhetünk felfedezni, hisz még könnyű nehézségi fokozaton nyolc élettel kezdünk a játéknak, addig a legnehezebb fokozaton pedig ez a szám a nulla. Mindezek mellett persze változnak az ellenfelek legyőzésének nehézsége illetve nem árasztanak el a készítők például a legnehezebb fokozaton különböző jutalmakkal.
Az első pályát igazából felfoghatjuk akár teszt pályaként is, hisz itt leginkább megismerkedhetünk, hogy mit is kínál a játék. Nagyjából elég könnyű ellenfelekkel lesz dolgunk, szinte három perc alatt végigjátszhatjuk ezt a szintet, feltéve ha az a cél, hogy minél hamarabb végére érjünk a játéknak. Ha nagyobb tervekkel ülünk le, akkor bizony rejtett zugokat is felfedezhetünk az első szinten, ami további bónuszokat adhat nekünk.

Nagyjából kitapasztalhatunk mindent, amit a későbbiekben szükségünk lesz. Először is különböző információkat szerezhetünk a képernyő sarkaiból. A bal felső sarokban egy olyan csík található, amely akkor csökken, ha a kis oroszlánunk üvölt egyet. Ugyan ezt az első szinten nem igen vesszük hasznát, de a későbbiekben rendkívül jól jön, amikor különböző ellenfeleket, vagy egyéb állatokat kell megrémiszteni. Ugyanis nem minden állat lesz majd az ellenségünk. Jobb felső sarokban az életerő csíkunk található, amit különböző bogarak “elfogyasztásával” tudunk majd növelni, tehát út közben nem szabad elfelejtkezni ezeknek az összegyűjtőséről sem.
Mindezek mellett a bal alsó sarokban pedig az életünk száma található, ami természetesen növelhető kétféle módon. Az egyik, ha út közben beleakadunk egy “1 up” sárgán villogó feliratba, ez növeli meg életünk számát, habár ezek elég nehezen megszerezhető helyen vannak elrejtve. Illetve elszórtan pár helyen érdekesen csillogó naphoz hasonló jeleket vehetünk fel, melyeknek kezdetben semmi értelmét nem látjuk, de ha elfogy az életünk végleg, akkor visszakerülhetünk a pálya elejére ezeknek köszönhetően. Fogalmazhatunk akár úgy is, hogy amit a képernyő bal alsó sarkában látunk az a kis élet, a naphoz hasonló jel pedig a nap élet.

A játék során az esetek többségében Szimbát irányítjuk. A játék első feléig kölyökként, majd pedig felnőttként. Emellett pedig fontos még megemlíteni, hogy ha elég bogarat gyűjtünk össze, akkor további bónuszpálya válik elérhetővé, ahol Timonnal és Pumbával szerezhetünk extra pontokat. Így mindenképpen tanácsos a szinteknél gyűjtögetni. Mint ahogyan fentebb is említettem több nehézségi szintje van a játéknak, azonban a legkönnyebb fokozaton is akadtak izzasztó pályák, amelyeknél csak többszöri nekifutásra sikerült végigmenni. És nem mondom, hogy nem tördeltem a kezemet, de szerencsére sikerült megúsznia a klaviatúrámnak, s az egeremnek azt, hogy rajtuk töltsem ki a mérgemet.
Ugyanis vannak bizonyos ügyességi feladatok, amelyeknél annyira oda kell figyelni, hogy egyszerűen nem kalandozhat el az ember. Ami ezekben leginkább a legnagyobb kihívást jelentette, hogy ezek iszonyatosan összetettek olyannyira, hogy az ember teljesíti az egyiket hatalmas büszkeség töltheti el a szívét, de aztán keményen arcra eshet, amikor a következő pillanatban elveszti az egyik életét.

A nehézségi szintből fakadóan természetesen szükség van mentési rendszerre is. Mivel a játék végigvihető akár egy óra alatt is, így aki azt gondolja, hogy van mentési lehetőség, az téved. Először is egy bizonyos életszámmal indítunk, amit lehet növelni. Mindezek mellett vannak különböző Szimba alakú jelek többnyire a fatörzseken, melyeket ha “aktíválunk”, akkor egy esetleges rosszul végrehajtott manővernek köszönhetően, melynek vége egyébként halál lesz, majd onnan folytathatjuk a játékot. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, akkor bizony állandóan az adott pálya elejére juthatunk ki. És természetesen még itt van a korábban említett nap alakú jel is, melynek köszönhetően többször is nekifuthatnunk a játéknak, s az adott pályán folytathatjuk, ahol végleg fűbe haraptunk, elvileg. A játék hűen követi a rajzfilm alapjait, így azért nagyjából kiszámítható, hogy milyen ellenségekkel fogunk majd összefutni. Habár sokszor ért ebből a szempontból meglepetés. Grafikai szempontból teljesen hű az adott korhoz, s csak annyit érdemes ebből a szempontból még szót ejteni, hogy a játék oldalsó nézetes, tehát a karakterünket oldalról láthatjuk egyetlen egy pálya kivételével. Természetesen az sem elhanyagolható, hogy idővel jó pár képességre szert teszünk, ami azért ad némi pluszt a látványhoz.

Elértünk viszont a technikai részhez, hisz erről is érdemes ejteni pár szót. Mint ahogyan a bevezetőben is mondtam a játéknak rengeteg átirata született, így a legújabb operációs rendszeren is elindítható. Ugyan senki ne álmodjon Full HD felbontásra, s egyéb beállítható dolgokról, de enélkül is élvezhető játékkal állunk szemben. Az irányítást elég karcsúan lehet csak módosítani, viszont az mindenképp pozitívum, hogy egy-két helyzettől eltekintve nem igazán éreztem azt, hogy szét akarnám törni a billentyűzetemet, mert nem úgy működik játék közben, ahogyan kellene.
Az irányítást teljesen pozitívumként éltem meg, habár legtöbbször leginkább a reflex játszott szerepet abban, hogy egy adott pályát sikeresen tudjak teljesíteni. Így elmondható, hogy leginkább ügyességre, s rendkívül jó megfigyelőképességre van szükség ahhoz, hogy teljesíteni tudjunk bizonyos feladatokat.

Összességében azt gondolom rendkívül jó ötlet volt ismét elővenni a játékot, hisz nosztalgia szempontjából remekül teljesített. Nagyon sok pozitívumot véltem benne felfedezni annak ellenére, hogy nem vagyok teljesen belehabarodva, illetve gyermekkoromnak is csak egy szakaszát uralta a játék. A játékosoknak eléggé meg tudja növelni az önbecsülését, ha egy adott játékot képes teljesíteni, főleg akkor, ha annak minél magasabb százalékát képes elérni. Persze ebbe megfelelő időt is rá kell áldozni, ami akár napokba is telhet, itt szerencsére ez pusztán egy órába telt, s mégis remekül szórakoztam, s elmondhattam, hogy végigjátszottam egy játékot, s remekül szórakoztam.