Silent Hill 2

1999-ben az első epizód hatalmas sikert ért el annak ellenére, hogy konzol exkluzivitást élvezett,
s máig nem jelent meg hivatalosan PC-re. Közel három évet kellett várniuk a rajongóknak, hogy
kezükbe vehessék a Silent Hill 2-őt, mely új történettel, új főhőssel a középpontban jelent meg
2001-ben.

Ha a helyzet úgy hozza, hogy valami okból kifolyólag a négy fal között kell keresnem a
szórakozási lehetőséget, akkor minden bizonnyal az esetek többségében inkább egy filmre, vagy
épp kedvenc sorozatom épp aktuális epizódjára esik a választásom. Ez leginkább azért van, mert
ugyan vannak kedvenc játékaim, s olyanok is akadnak az új megjelenések között, melyek
felkeltik az érdeklődésem, de vizuális szórakozás keretein belül valahogy csak a filmek, s
sorozatok voltak teljesen kielégítőek ebből a szempontból számomra.
Jó pár évvel ezelőtt egy nyári délutánon, amikor épp eső áztatta a szikkadt talajt, úgy hozta a
sors, hogy unalmamban elkezdtem az internet bugyrait kutatni, hogy vajon mi legyen a
következő film, amit épp megnéznék aznap délután. Így találtam rá egy hangzatos címre: Silent
Hill. Meglesve kedvenc videómegosztó portálunkon az előzetesét úgy döntöttem teszek vele egy
próbát. Nem bizonyult rossz döntésnek a választás, mert a film tetszett olyannyira, hogy utána
többször is megnéztem. A történet, zenei aláfestés, s befejezés olyannyira hatással volt rám,
hogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen is lehet tulajdonképpen maga a játék, ami
az alapja volt a filmnek. Általában a játékokból készült filmek gyengébbek szoktak lenni az
eredeti “forrásnál”, ezért végül úgy döntöttem, hogy mégis teszek vele egy próbát ennek
ellenére. Az első rész 1999 elején látott napvilágot, s sajnálatos módon PC-re nem jelent meg,
ellenben leleményes rajongóknak köszönhetően egy emulátor segítségével játszhatóvá vált
mindenki számára, bár emiatt az irányítás hagyott némi kívánnivalót maga után, de szerencsére
akadt egy-két virtuális ismerős, akik hatalmas rajongója volt – és minden bizonnyal jelenleg is az
– a szériának, így lelket öntöttek belém, ami elszántsággá vált, hogy az irányíthatatlanság
ellenére is végére akarok érni a játéknak. Végül pozitív kicsengése lett a dolognak, s bizonyossá
vált, hogy amint szabadidőm engedi “magamévá” kell tennem a második részt is, amiről ódákat
zengtek, s zengenek játékos berkeken belül, miszerint teljesen sikerült felülmúlnia elődjét. Ami
pedig nagy szó, hisz kevés olyan alkotás van, amelynek folytatása magasan veri az elődjét.

1999-ben az első epizód hatalmas sikert ért el annak ellenére, hogy konzol exkluzivitást élvezett,
s máig nem jelent meg hivatalosan PC-re. Közel három évet kellett várniuk a rajongóknak, hogy
kezükbe vehessék a Silent Hill 2-őt, mely új történettel, új főhőssel a középpontban jelent meg
2001-ben. A játék hatalmas siker lett olyannyira, hogy az utána következő epizódoknak még
megközelíteniük sem sikerült azt a pozitív kritikai visszhangot, eladási mutatókat, amit a
második rész produkált. Elmondható ennyi év távlatából is, hogy nem csak a Silent Hill sorozat
legjobbjával állunk szemben, hanem a túlélő horror műfaján belül is igazi gyöngyszemről van szó,
amire simán ráaggathatjuk a minőségi jelzőt.
Ezúttal is férfi főhősünk lett, James aki egy nap kap egy levelet feleségétől, melyben közli vele,
hogy egy korábbi helyükön várja őt, ami Silent Hill-ben található, ami azóta inkább egy
szellemváros, mint egy kellemes üdülőközpont az ott történt rendhagyó események óta.
Szerelmes hősünk természetesen útra kel, s meg sem áll a városig. Azonban a célja nem az,
hogy újra lássa feleségét, hanem kiderítse az igazságot. Ugyanis a levél a felesége kézírásával
íródott, amivel egyébként nem lenne baj, ha a nő nem lenne halott egy ideje…

“In my restless dreams I see that town: Silent Hill. You promised you’d take me there again
someday. But you never did. Well I’m alone there now, in our special space. Waiting for you….”

Én az a fajta ember vagyok, aki szereti, ha az adott folytatás kötődik valamilyen szinten az előző
részhez, részekhez. Ebből kiindulva kicsit húztam a számat, amikor előzetesként elolvastam a
Silent Hill 2 alapkoncepcióját, ugyanis abból tökéletesen kitűnt, hogy a helyszínen kívül szinte
semmilyen módon nem fog kapcsolódni az első részhez. S elmondhatom, hogy e szempontból
hátránnyal indult a sorozat második epizódja nálam. De ahogyan elindítottam a játék az első 5
perc után bevallom több pozitív dologgal is találkoztam: végre valahára találtam egy olyan
játékot, amely hasonló érzéseket keltett bennem, mint amikor egy valóban jó filmet, vagy
sorozatot nézek. Ugyanis a kezdő percekkel tökéletesen meglett alapozva az alaphangulat, ami
nagyon fontos, hisz pont ez az, ami odaszegez a monitor, vagy a tévé elé. Az sem volt
elhanyagolható, hogy leginkább a történet keltette fel bennem a kíváncsiságot, s ez ösztönzött a
végigjátszásra, s nem a grafikai, a műfajból eredő sajátosságok játékba történő átültetése, s
játszható formában való megjelenítése. S ez bizony nagy szó egy játéknál.
Elmondható, hogy sikerült egy olyan karaktert alkotnia a készítőknek, akivel teljesen azonosulni
tudunk. Egy átlagos férfiról van szó, aki elvesztette szeretett feleségét, de még mindig élénkek
benne az iránta érzett érzelmek. Ugyan tudja, hogy kizárt, hogy felesége életben legyen, de él
benne a remény olyannyira, hogy mégis Silent Hill-ben köt ki végül.

James az a karakter, amelyet irányíthatunk a játék alatt, de nem ő az egyetlen, akivel majd
találkozhatunk a játék folyamán. Ebből a szempontból is dicséretes munkát végeztek a készítők,
ugyanis nem elég, hogy elég tudatos, s valóban összefüggő, s izgalmas történetet dobtak össze,
de sikerült elég érdekes karakterekkel is megtölteniük a játékot olyannyira, hogy egy idő után
arra is kíváncsiak leszünk, hogy ők hogyan is keveredtek Silent Hill-be. Az esetek többségében
azonban mégis egyedül bóklászunk a városban kutatva feleségünk után, de azért több
karakterrel is összefuthatunk ez idő alatt. Ugyan ő rájuk kevesebb idő jut végeredményben, de
ennek ellenére mégis a játék részei, s végigjátszás után sem érezhetjük azt, hogy csak amolyan
“kellékek” voltak, mert valamivel ki kellett tölteni az épp adott részt.
Rendkívül összetett történetet hoztak össze a készítők. Így, ha a játékmenet nem is teljesen
jöhet be mindenkinek, de a főszálért mindenképp érdemes a játék végére jutni. Arról nem is
beszélve, hogy nem csak arra kell figyelnünk, hogy a játék alatt ne sérüljünk, vagy ha igen,
akkor minél hamarabb nyerjük vissza az életerőnket, hanem bizony figyelnünk kell a történeti
dolgokra is, ami később igencsak fontos lehet nekünk, s nem csak a továbbjutásban lehet
nekünk segítség. Tehát elmondható, hogy a Silent Hill 2 egyik legnagyobb erőssége a
történetében van. Olyannyira összetett, s érdekes, hogy akár több karakter nevének leírása is
önmagában spoiler lehet(ne) azok számára, akik még nem játszottak a játékkal.

Hosszabb bevezetőt nem kapott a játék, így némi átvezető animáció után, s pár írott információ
tudatában rögtön egy mellékhelyiségben találjuk magunkat, s kézbe is vehetjük az irányítást.
Kilépve onnan megkaparinthatjuk az egyik autóból egy térképet, melyen az egész város szerepel.
Innen az egyszeri játékos könnyen gondolhatja, hogy könnyű dolga lehet, hisz csak be kell
barangolnia a várost, azonban ez koránt sincs így. A térkép egyfajta segítség, támasz lehet
nekünk, amit később mi “alakítunk” kicsit át. Ugyanis ahogy haladunk előre úgy jutunk több
információ birtokába, s bizonyos helyeket meg kell látogatnunk, ami nem könnyű, hisz sokszor
futunk bele olyan helyzetekbe, amikor valami eltorlaszolja az utunkat, s bizony ilyenkor
örülhetünk, ha nem kell hatalmas kerülőt tennünk. Az esetek többségében pedig ilyenkor szokott
az előfordulni, hogy játékmenetben, vagy a történetben bekövetkezik egy olyan változás, hogy az
épp teljesítendő “küldetés” vagy megváltozik, vagy jelentősen nehezül annak teljesítési
lehetősége.
A kezdő fél óra pont arra elég, hogy megismerkedjünk a játékkal, hisz az első rész óta sokat
változott. Alkalmi, vagy kezdő játékosoknak ajánlott a könnyű nehézségi szint. Én is azt
választottam, hisz korlátozott szabadidővel a hátam mögött azért nem szerettem volna bizonyos
helyszíneken, helyzeteknél napokig, hetekig kínlódni, vagy pedig különböző csalásokat
alkalmazni, de még így is akadtak olyan szituációk, amikor egyszerűen legszívesebben földhöz
vágtam volna a kontrollert, s hagytam volna az egészet a fenébe.

Az első tíz percben nagyjából mindent megtudhatunk, hogy pontosan mi is vár ránk. Magunkhoz
kaparinthatjuk a térképet, ami nagy segítség lesz nekünk, hisz nélküle minden bizonnyal kétszer,
vagy háromszor olyan hosszú lenne a játék, mint amilyen valójában. Főhősünk az elején
természetesen még nincs tisztában azzal, hogy tulajdonképpen hova is került. A játék elején még
hozzájuthatunk egy alig működő rádióhoz is, valamint zseblámpa is az eszközeinket fogja
gyarapítani. Ezekre a későbbiekben nagy segítségünkre lesznek, de főleg a rádió, ugyanis ez az,
ami jelzi, ha a közelünkben valami bestia lenne.
A grafikusok is igyekeztek, hogy minél nehezebb, hangulatosabb legyen a játék. Ugyanis a
városra teljesen ráillik a “köd előttem, köd mögöttem” szöveg. Nyílt terepen, mint például az
utcákon, parkokon nem látunk túl messzire. Ebből adódhat egy nyomasztó érzés, hisz nem
tudhatjuk, hogy mikor futunk zsákutcában, mikor köthetünk ki akár egy gödörben. Habár
utóbbira nem sok lehetőség van, ellenben viszont bármikor ránk támadhatnak a szürkeségből
valamiféle teremtmény. Az adrenalin ilyenkor az egekbe szökhet, főleg akkor, amikor az ember
beleéli a játékba magát. Ugyanis amikor elkezd sisteregni a rádió tudatosan kereshetjük, hogy
vajon honnan jöhet a támadás, vagy épp mikor. És előfordulhat, hogy nem onnan kapjuk,
ahonnan várjuk, vagy éppen csak gyenge jelzést kapunk rádiónk segítségével, s nem történik
semmi.

Természetesen minden okunk meg van arra, hogy a játékidő alatt igencsak óvatosak legyünk, s
mindenre odafigyeljünk, ugyanis a készítők “megajándékoztak” mindenféle teremtménnyel, hogy
ne lehessen nyugtunk egy percig se, s minden sarkot átkutassunk, hogy nem-e rejtőzünk ott
valami. Persze van közöttük olyan, amit könnyű legyőzni, de akad olyan is, amellyel igencsak
meg kell küzdenünk, hogy túléljük a nem kívánt találkozást. S emellett természetesen még
akadnak olyan teremtmények is, amelyekkel csak egyszer futunk össze a játék alatt, de
örülhetünk, ha nem akadunk meg ezen a ponton, s túléljük a találkozást.
Velük kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül, hogy megalkotásukban szintén pacsit
érdemelnek az alkotók. Rengetegféle szörnnyel összefuthatunk a játék alatt. Némelyiktől
tényleg tele lehet a gatyó, ha egy váratlan pillanatban támad ránk, vagy áll velünk szemben, de
némelyikre nem is mondható, hogy ijesztő, inkább csak gusztustalan. Az viszont nem mondható
el, hogy egy kaptafára készültek volna el ezek a lények. Ugyanis mindegyik kapott külön hangot,
mozgásanimációt. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy olyan, mint ha egy állatkerti séta lenne az
egész annyi különbséggel, hogy itt az állatok helyett különféle teremtmények vannak. A játék
elején úgy gondoltam remek ötlet lenne fülhallgatóval belemerülni Silent Hill rejtelmeibe,
azonban később letettem róla. Ugyanis némelyik szörny olyan hangot kapott, amit egyszerűen
elviselhetetlen hallgatni. Főleg fülhallgatón keresztül. Ugyan van egy rádiónk, ami jelez nekünk,
ha közelünkbe tartózkodik, tartózkodnak ezek a teremtmények, azonban előfordulhat, hogy a
sötétből jelenik meg egy, s ilyenkor bizony a hanghatás is emelheti az ijesztés faktorát.

A játék nem halmoz el bennünket sem fegyverekkel, sem pedig ezekhez szükséges kellékekkel,
mint például a muníció. Így a fenti teremtményeknél fontos, hogy hogyan is tesszük őket el láb
alól, de előfordulhat olyan eset is, hogy legjobb választás, ha felhúzzuk a nyúlcipőt. A közelben
természetesen mindig akad valami, ami a segítségünkre lehet. Akár egy fadarab, egy cső, amivel
például agyonverhetjük a ránk támadó ellenfeleket. De idővel szert tehetünk fegyverre is, bár
használata óvatosságot igényel. Nem csak azért, mert kevés lőszert találhatunk hozzá, hanem
azért is, mert könnyen előfordulhat, hogy használata felhívja ránk azoknak a szörnyeknek a
figyelmét, amelyek esetleg a közelben tartózkodhatnak. Egyébként ezeket a tárgyakat,
fegyvereket szinte bárhol megtalálhatjuk. Annyi különbséggel, hogy talán a javasolt harci eszköz
talán a vascső. Ugyanis a fadarab egy idő után elhasználódik, a fegyverből pedig kifogy a lőszer.
S bizony a játék nem lát el minket kifogyhatatlan készletből, habár tény, hogy néha a leghülyébb
helyeken találhatunk utánpótlást belőlük. Bár azon sokat tűnődtem, hogy például egy lőszertár
mit kereshet az út kellős közepén?

Ha az elénk kerülő lények, s bizonyos helyzetek nem gördítenének nekünk akadályt, hogy
továbbjussunk, akkor minden bizonnyal majd az időközben előkerülő rejtvények, feladatok majd
próbára tesznek minket. Ahhoz, hogy tovább tudjunk jutni sokszor nem csak arra van szükség,
hogy egyik pontból eljussunk a másikba, s az utunkba kerülő lényekkel végezzünk, vagy
sérülésmentesen elmenjünk, fussunk mellettünk. Hanem bizonyos rejtvényeket, feladványokat is
meg kell oldanunk. Lehet ez egy puzzle, vagy szójáték. Esetleg egy nehezebb rejtvény is, vagy
akár különböző információkból kell rájönnünk, hogy mit hol és hogyan kell keresnünk. Tehát nem
elegendő pusztán jó reflex, hogy életben maradjunk, hanem némi logikára is. Annak idején
feltehetően sokaknak emiatt lehetett nehéz a játék, ugyanis nem elég, hogy ezek a feladványok,
rejtvények sokszor igen nehezek még könnyű nehézségi szinten is, de rendkívül jó angoltudást
igényel. Szerencsére azóta a játékhoz készült magyarítás, s magyar szinkron is. Utóbbival én is
tettem egy kísérletet, de nekem nem volt egy referencia munka, így végül maradtam az eredeti
angol szinkronnál, ami egyébként valóban zseniális.

Nem csak attól lesz egy játék kimagaslóan jó, ha jó az alapkoncepció, megvalósítás, s a grafikai.
A kérdés az, hogy vajon mekkora benne az újrajátszási faktor. Elmondható, hogy a készítők nem
bíztak semmit a véletlenre, s erre figyeltek, hogy a játékosoknak kedvük legyen újra, s újra
nekiülni a játéknak. Ugyanis több befejezése van a Silent Hill 2-nek. Ha az emlékeim nem
csalnak egészen pontosan négy, s egy bónusz. A játék alatt bizonyos dolgokat meg kell tenni,
vagy épp ellenkezőleg, s ezeket kombinálni kell ahhoz, hogy bizonyos végű befejezést kapjunk.
Illetve akad egy bónusz befejezés is, amihez kétszer egymás után kell végére érnünk a játéknak
ahhoz, hogy megkapjuk. S persze az sem mindegy, hogy milyen nehézségi szinten tesszük
magunkévá a játékot. Akinek pedig bőven elegendő egyszer végigvinnie a játékot, vagy épp
nincs se ideje, se kedve leülni ismét, vagy épp nem tetszett amilyen befejezést kapott különböző
videómegosztó portálokon fellelhető az összes befejezés. Aki pedig saját maga szeretné
megkapni az összes végződés, az hosszú órákat, napokat fog tölteni Silent Hill ködös városában.
Akit hozzám hasonlóan magával ragad a történet annak mindenképp ajánlott, hogy a Director’s
cut verzióval ismerkedjen meg. Ez a változat apróbb toldásokat tartalmaz az alapjátékhoz
képest. Ráadásul van egy Born From Wish nevű fejezete is, amely további érdekességeket
szolgál a történettel kapcsolatban. Ugyan a bővített változat a Director’s Cut nevet viseli, de
sokan Restless Dreams néven emlegetik.

Habár valóban egy minőségi játékról van szó, de minden bizonnyal annak, akinek a grafikai
elsődleges, s csak olyan játék elé hajlandó leülni, amitől vizuális orgazmusa lesz minden
bizonnyal nem fog egy próbát se tenni a Silent Hill 2-vel. Mai szemmel nyilván rondának
mondható, de a játék megjelenési évéhez viszonyítva különösebb gond nincs vele. Ráadásul a
készítők a grafikán több helyen csiszoltak mielőtt újra kiadták volna a játékot Director’s Cut
néven.
A sok pozitívum mellett persze akad negatívum is. Néha előforduló grafikai bugok nem vészesek,
s a játékélmény szinte teljesen elfeledteti velünk, mire a végére érünk. Azonban sajnálatos
módon a második rész egy konzolport lett, így az irányítást igencsak meg kell szokni. Én először
egy ritka olcsó gamepad-del vittem végig, ami tényleg nem volt jó semmi másra, csak erre a
játékra, arra viszont tökéletesnek bizonyult. Viszont újabb, komolyan gamepad, s billentyűzet
mögül nem lehet felhőtlen az irányítás. Ugyanis könnyen megtörténhet, hogy bizonyos
helyzetekben könnyen elhalálozhatunk, ha nem tudunk célpontot váltani, vagy épp nem tudunk
kitérni az ellenfél támadása alól, ha a kamerakezelés nem úgy megy, mint ahogy szeretnénk.
Bár hozzátenném, hogy PC-n korlátlan mentési lehetőség van, tehát bármikor menthetünk, így az
ilyen esetekre is van megoldás. Azt gondolom a rengeteg pozitívum mellett ez a negatívum
valahol elhanyagolható lehet, ha hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni.

Jómagam hatalmas zenerajongónak tartom. Ebből kifolyólag (is) hatalmas nagy pozitívum volt a
játék zenei háttere. A szinkron, a háttérzajok, a szörnyek hangjai mind igazi mesterműnek
mondható, s tovább fokozzák a játék által megteremtett alaphangulatot, s sokat dob az
atmoszférán is. Emellett pedig a játékhoz külön komponált zenei betétdalai is fantasztikusak,
melyek olykor-olykor felcsendülnek. Elmondható, hogy a játék zenei alapanyagáért felelős Akira
Yamaoka fantasztikus munkát végzett, s érdemes az ő nevét megjegyezni. Valódi audióvizuális
élményben lehetett részem a játék alatt. Nem egy-két dallam került rá végül a telefonomra.
Külön kiemelném a Theme Of Laura, Promise (Reprise), Promise című számokat, amit
végtelenségig tudnék hallgatni mindamellett, hogy mióta először találkoztam a játékkal –
valamikor 2009 őszén – azóta a csengőhangom a telefonomon.

Összegezve azt gondolom, hogy a fentiek alapján megérdemli a játék a minőségi jelzőt annak
ellenére, hogy inkább filmek terén preferálom a horror műfaját. De ennek ellenére jó volt
játszanom, s valóban sikerült kikapcsolódnom annak ellenére, hogy sok bosszús percet okozott,
ha nem tudtam előrébb jutni. Nem vagyok a grafikai megjelenés megszállottja, így akár egy 10-
15 évvel ezelőtti játék elé is leülök, ha az tényleg jó, s ebből a szempontból nem volt kérdés
annak idején, hogy a Silent Hill 2 is azon játékok közé tartozzon, amelyeket végigvittem. Bátran
ajánlható olyanoknak, akiknek bejön a túlélő horror műfaja, s nem csak az a lényeg, hogy minél
több szörnyet tegyünk el láb alól. Arról nem is beszélve, hogy magyar nyelvű szinkron, s felirat is
található hozzá, s mindezek mellett teljesen új történetet kínál elénk a játék, tehát az sem lehet
probléma, ha valaki nem játszotta végig az első epizódot.

Pozitívumok:
> Zenei betétdalok;
> Történet;
> Karakterek kidolgozottsága;
> Magas újrajátszási faktor.

Negatívumok:
> Irányítás;
> Olykor előforduló bugok.