I Am Alive teszt

Még mindig kristály tisztán emlékszem arra, hogy miféle érzelmeket váltott ki belőlem az I Am
Alive 2008-ban bemutatott E3-as beharangozó előzetese. Annak ellenére, hogy csak egy
kedvcsináló előzetesről van szó valami azt súgta nekem, hogy valami iszonyatosan jó dolog
készül a Ubisoft “boszorkánykonyhájában”. Rendre jelentek meg mindenféle cikkek a játékról,
ami egyre inkább erősítette azt, hogy tényleg egy prémium kategóriás játék készül, amely
hatalmas sikereket érhet el, s talán sikerül a halhatatlan alkotások közé is bekerülnie feltéve, ha
az alkotók képesek lesznek megfelelő módon felhasználni az ötleteiket.
Úgy tűnt, hogy nem csak a készítők, de a Ubisoft is tudja mit akar, s minden rendben zajlik. Egy
idő után azonban egyre inkább feltűnt, hogy a játék az E3-as előzetesen kívül szinte semmiféle
képi anyag nincs. Se egy gameplay videó, se egy screenshot nem látott napvilágot a bejelentést
követő egy évvel később se. Több megjelenési dátummal is rendelkezett a játék, de végül
mindig jött egy hivatalos bejelentés, hogy a játék csúszik. Így végül az I Am Alive elég
hányattatott sorsú játékká vált olyannyira, hogy szinte alig volt olyan, aki hitt abban, hogy
valamikor egyáltalán megjelenik. Az eredeti koncepció szerint egy nap hatalmas földrengést
pusztította volna egy Chicago-t. Főhősünk egy átlagos üzletember lett volna, aki miután túlélte az
eseményt igyekezett volna életben maradni, s emellett pedig elveszett barátnőjét megkeresni.
Ezzel az alap koncepcióval folyt a fejlesztés majdnem másfél évig, amikor is 2010 első felében
olyan hírek érkeztek, hogy a project kreatív problémák miatt leállításra került. Így maradt nekünk
egy 2008-as előzetes, mely bizonyítékként szolgált arra, hogy talán lehetett volna egy elég tökös
posztapokaliptikus játékunk.

Aztán egyszer csak a semmiből jött egy hír, miszerint az I Am Alive mégis napvilágot fog látni.
Ugyanis a Darkworks fejlesztőcsapattól a project az Ubisoft Shanghai-hoz került. Ez önmagában jó
hírnek tűnt annak idején, azonban idővel egyre inkább jöttek olyan hírek, amelyek kapcsán az az
érzetem támadt, hogy talán jobb lenne, ha mégse készülne el a játék. A negatív hozzáállásom
leginkább annak volt köszönhető, hogy a fejlesztőcsapat váltás miatt a játék teljes átalakuláson
ment keresztül. 2008-ban a fejlesztés kezdetekor egy prémiumkategóriás, dobozos, több
platformon megjelenő játékként indult, s végül egy megcsonkított, grafikailag botrányosan kinéző
játékká “nőtte” ki magát. És akkor jött a kegyelemdöfés a játékosoknak, ami végül a konzol
exkluzivitásban manifesztálódott.
Rettentően dühös voltam, s csalódott. Annak ellenére, hogy nem tetszettek a változtatások, s a
gameplay videók is arról tanúskodtak, hogy ezt bizony sikerült igencsak elszúrni valahol azért
szerettem volna kipróbálni, ha már annak idején felkeltette az érdeklődésemet. Végül csak a
nyálamat csorgattam idén tavasszal, amikor megjelent a játék konzolokra. Mostanság annyira
nem követtem nyomon a játékhíreket. Így hatalmas meglepetés volt nekem amikor
szembefutottam a játék gépigényével, de az még nagyobb meglepetés volt, amikor azzal is
szembesültem, hogy a játék már elérhető. Ráadásul a kis mérete miatt szinte percek múlva már
a merevlemezemen tudhattam a játékot. Annak ellenére, hogy rendkívül negatív véleménnyel
voltam a végső verzióról kellemes meglepetést okozott nekem. Olyannyira, hogy feláldoztam
mindkét szabadnapomat azért, hogy végigvigyem.

Az eredeti koncepció kukázása után kellett egy másik. E szerint egy nap hatalmas természeti
erők kezdték el pusztítani a földet ezzel városokat pusztítva el végleg. Ezt a folyamatot a kevés
túlélők csak Eseménynek nevezi. Chichago helyett pedig Haventon szolgálja a túlélés helyszínét.
Főhősünk visszaérkezik Haventon-ba azzal a céllal, hogy megkeresse feleségét, s lányát. Sikerül
is eljutnia egykori közös lakásukba, ahol talál egy levelet a feleségétől miszerint lányukkal együtt
elhagyják a lakást, s egy biztonságosabb helyet keresnek, ahol nem eshet bajuk. Annak
ellenére, hogy a férfiban tudatosul, hogy levél megírása óta eltelt majdnem egy év él benne a
remény, hogy élve megtalálja szeretteit. Így elindul, hogy felkutassa Haventon rejtett zugait
annak érdekében, hogy nyomukra bukkanjon.

Annak ellenére, hogy a játék vizuális szempontból botrányosan ronda mégis dicséretet érdemel a
grafika. A játékidő alatt végig az járt az eszembe, hogy vajon hogyan is nézett volna ki a játék,
ha marad prémiumkategóriás játék, s minden rendben lett volna a fejlesztéssel. Akadnak
rendkívül ronda grafikai megoldások, a főhősünkre, s a többi karakterre sokszor rossz ránézni. A
megvalósítás körülbelül a 2004-2005-ös játékokat idézi. De mint ahogyan mondtam ennek
ellenére dicséretet érdemelnek a készítők, ugyanis ez a fajta grafikai megjelenés tökéletesen
passzol a posztapokaliptikus környezethez. Az esetek többségében a játék egyfajta halvány
szürke, szürke színnel rendelkezik, s párosítva a grafikával teszi hangulatossá olyannyira, hogy
szinte érződik a romokon a kosz, por, homok.
A vizuális megjelenéssel nem tartott sokáig megbarátkozni, ugyanis a játékélmény tökéletesen
feledtette ezt a csorbát. Minden bizonnyal sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésre a fejlesztésre,
így sok helyen érződik, hogy a készítők inkább a játékmenetre mentek rá, mint hogy a grafikát
csiszolgassák. Az a réteg, aki igényli, hogy egy játéknak olyan csúcsgrafikája legyen, hogy játék
menet közben több tucatszor legyen vizuális orgazmusuk azok feltehetően nem fognak leülni az
I Am Alive elé. A játék legnagyobb erőssége a játékmenetben van, s a műfaj szerelmesei minden
bizonnyal imádnák a játékot, mert a nem túl acélos grafikai alatt egy csiszolatlan gyémánt
rejtőzhet.

Számomra a legnagyobb pozitívum egyértelműen az, hogy a játékban kizárólag átlagos
emberekkel találkozhatunk. Nincsenek mutánsok, démonok és egyéb meghatározhatatlan
teremtmények. Az emberek szétszórva találhatóak meg. Akadnak áldozatok, akik segítségre
szorulnak, de akadnak olyanok, akik engednek domináns ösztöneiknek, s akár egyedül, akár
összefogva terrorizálhatnak embereket. Utóbbiak képezik számunkra az ellenfeleket. A játék
nem kényeztet el minket, s sok más hasonló alkotáshoz mérve itt nem találunk minden
utcasarkon töltényeket fegyverünkbe, vagy épp különböző dolgokat, mellyel életerőnket
visszanyerhetjük. Ebből kiindulva a játékmenet java részét leginkább a taktikázás, gondolkozás
teszi ki.
Mint ahogyan fentebb írtam főhősünk egy átlagos ember, s így is kell irányítanunk az egész játék
alatt. A képernyő felső sarkában láthatunk egy hosszú csíkot, amely két részre van osztva. A bal
oldali fehér, a jobb oldali pedig piros. A fehér csík a Stamina nevet viseli. Ez azt a célt szolgálja,
hogy nyomon követhessük, hogy karakterünk milyen kondícióban van. Ugyanis a sétáláson kívül
szinte minden fogyasztja ezt a csíkot. Ha valahová el kell jutnunk, akkor választhatjuk a futást is,
s egészen addig tudunk ily módon haladni, míg ez a fehér csík el nem fogy. Amikor megtörténik
akkor pedig sétálva kell megtennünk azt a pár lépést, még ez a csík ismét feltöltődik. Ilyen
szakaszoknál nem annyira lényeges figyelni, de amikor magasba kell feljutnunk akkor viszont
nagyon oda kell figyelnünk. Ugyanis, ha mászás közben elfogy ez a csíkunk, s nem tudunk
sehová se feljutni, s nem tudunk semmilyen kiszögellésbe sem megkapaszkodni bizony könnyen
megtörténhet az, hogy a mélybe zuhanunk. A romok között pedig bizony sokszor fordul elő, hogy
másznunk kell. Természetesen van alternatív megoldás, ha nem tudunk megpihenni,
megkapaszkodni semmiben. A helyszíneken lehetőségünk van különböző élelmiszereket,
gyógyszereket felvenni. Ez lehet konzerv, víz, szteroid injekció stb. Ezekkel is visszanyerhetjük
pár pillanat erejéig a Stamina csíkunkat.

Ebből kiindulva nem árt, ha minden helyszínen szétnézünk, s olyan helyekre benézünk, ahová
igazából nem lenne szükséges. A készítők igyekeztek, hogy ezek valamennyire látványosan
legyenek elhelyezve, így csak nagy ritkán fordulhat elő, hogy esetleg valamelyik mellett csak úgy
elsétálunk.
A Stamina mellett az életerőnkre is jó, ha vigyázunk. A legkönnyebb nehézségi szinten is
könnyen elhalálozhatunk, habár nálam az esetek többségében az ellenfél okozta a halálom. Elég
egy pontos lövés, vagy két suhintás és máris terülünk a földre. Ráadásul megoldás nem lehet a
futás, hisz ellenfeleink utánunk jönnek, s hamarabb terítenek minket földre, mint hogy bármely
korábban felszedett tárgyat, vagy gyógyításra alkalmas dolgokat használni tudjuk. Ráadásul
ezekből sem halmoznak el minket, így ezekkel is spórolnunk kell. Sajnálatos módon alternatív
befejezések, megnyitható bónusztartalmak nincsenek a játékban, de aki szeretné, hogy minél
magasabb pontszámot kapjon, s ezáltal nagyobb legyen az értékelése akkor ezekre a dolgokra
úgy kell vigyáznia, mint a szeme fényére. Fő célunk, hogy megtaláljuk a szeretteinket, s ez hajt
minket előre. Viszont, ha elég humánosak akarunk lenni akkor segítünk a rászorultakon, s ezt
bónusz pontokkal jutalmazza a játék. Tehát könnyen előfordulhat, hogy egy harcban
felhasználunk egy egészségügyi csomagot, majd amikor előrehaladunk találkozunk egy sérülttel,
akinek szüksége lenne rá, de nem tudunk neki segíteni, mert korábban már felhasználtuk. Így
máris buktunk az értékelésen.

Tehát az egész játék alatt készlethiánnyal kell majd küzdenünk. S pont emiatt kell taktikáznunk.
A játék egyik legnagyobb meglepetése számomra ez, s egyben a legnagyobb pozitívuma is, hisz
nálam ez miatt nőtt meg jelentősen az élvezhetőségi faktor, mert egyszerűen odaszegezett a
monitor elé. A harc nem úgy működik, hogy megyünk előre, s lelövünk mindenkit. Muníció
hiányában ezt nem tudjuk megoldani, s továbbá biztos halál, ha többen támadnak ránk. Így nem
marad más, mint hogy gondolkodjunk, s taktikázzunk. Átlagosan 1-3 tölténnyel rendelkezünk,
ami rendkívül kevés főleg akkor, ha csapatostul támadnak ránk.
Ekkor pedig szépen blöffölhetünk. Eljátszhatjuk a szende csavargót, aki nem akar semmi bajt,
majd pedig az egyik pillanatban pedig fogja a kését, s átvágja a másik torkát. Azt is figyelnünk
kell, hogy az ellenfélnél van-e pisztoly. Amennyiben sincs simán megtehetjük, hogy előkapjuk a
fegyverünket, s elkezdünk fenyegetőzni, s erre az ellenfelek többsége persze megijed. Ilyenkor
kivitelezhető, hogy megadja magát az ellenfél, s mi lazán leüssük, vagy pedig olyan helyzetbe
kényszeríthetjük, ahol egy jól kivitelezett rúgással mélybe taszíthatjuk. Természetesen nem
minden ellenfél működik egyformán. Könnyen belefuthatunk olyanba, aki lazán közli velünk,
hogy ő magasról tesz a fenyegetőzésünkre, mert úgy is megfogjuk ölni, s nekünk ront. Akkor
vagyunk igencsak bajban, ha a fegyverünk ilyenkor üres. Ugyanis igen okosan kell blöffölni, mert
ha rájönnek, hogy üres fegyverrel fenyegetőzünk akkor bizony nekünk rontanak és az majdnem
biztos halál. A játék előrehaladtával pedig sokszor fogunk olyan helyzetekkel találkozni, amikor
csoportosan vannak jelen az ellenfelek, s ki kell találnunk, hogy vajon hogyan fogjuk őket
levadászni. Döntés itt is lehet, hogy humánus oldalunkat mutatjuk, vagy pedig kegyetlenek
leszünk. Ugyanis azokat az ellenfelek, akik megadták magukat lazán elengedhetjük, vagy
leüthetjük őket így ártalmatlanítva őket, de akár simán lekaszabolhatjuk őket.

Humánusak vagy kegyetlenek nem csak az ellenfelekkel tudunk lenni, hanem a túlélőkkel is,
akik segítségre szorulnak. Dönthetünk akár úgy is, hogy mindent feláldozunk a túlélésért. Ugyan
a túlélőket nem tudjuk likvidálni, de simán kifoszthatjuk őket. De akár azt is megtehetjük, hogy
az életerőnket nem az összeszedett tárgyak, dolgok kapcsán nyerjük vissza, hanem nemes
egyszerűséggel a holtestekből táplálkozva nyerjük vissza. Tehát alternatív megoldásokat is kínál
a játék. Bár tanácsos a túlélőknek segíteni, ugyanis ezáltal jelentősen megnövelhető a játékidő.
Szerencsére eltévedni sincs lehetőségünk a városban. Hatalmas nagy segítség, hogy
rendelkezésre áll egy térkép, ami mindig mutatja az épp aktuális úti célt. A térképen még az is
jelölve vannak, hogy melyek azok az út szakaszok, amelyeken nem lehet közlekedni, vagy épp
melyek azok, amelyeken lehet. Előfordul olyan is, hogy pont a térkép mutat egy rövidebb utat, de
akadnak olyan helyzetek is, amikor az ösztöneinkre kell hagyatkoznunk, mert a térkép nem
lehet segítségünkre. Emellett felszerelésünk is igencsak karcsú. Ezzel jól tudtak kombinálni a
készítők, ugyanis egyszerűen muszáj odafigyelni a játék alatt, mert egy pisztolyon, kardon és egy
íjon kívül más fegyverünk nem lesz. Utóbbinál rendkívül jó húzásnak tartottam, hogy egyetlen
egy íjjal rendelkezünk melyet, ha felhasználunk, akkor fel kell vennünk. Felszerelésünk is
hasonló módon karcsú. Azt, hogy milyen tárgyakat, dolgokat, fegyvereket gyűjtöttünk be azt az
inventory menüben tudjuk megnézni. Elsőre csalóka lehet, mert úgy tűnhet, hogy mindenre rá
tudunk kattintani, de közben akadnak olyan elemek, melyeket csak az arra alkalmas billentyűvel
lehet működésre bírni.
Emellett még fontos megemlíteni, hogy játék közben előhívható egy olyan menü, ahol
megtekinthetjük a statisztikát. Innen megtudhatjuk, hogy a rendszer mire mennyi pontot adott, s
adott pillanatban mennyire értékel minket, illetve itt megnézhetjük, hogy a játékban konkrétan
hol is járunk. Ezt egy százalékos csík jelzi, ami elég csalós, s könnyen előfordulhat, hogy az
egyszeri játékos csak nézi, hogy még csak a felénél tart a játéknál, s egyszer csak véget ér.
Ugyanis a statisztika nem frissül folyamatosan, hanem teljesített feladatrész után. Így történhet
meg, hogy például az egyik pillanatban még 50%-os a teljesítés, s egy átvezető animáció után,
vagy egy új pályaszakasznál már 68%-nál járunk. Erre sajnálatos módon rátesz egy lapáttal a
checkpoint alapú mentés, ami nem a legjobb.

A pozitívumok mellett természetesen bőven akadnak sajnos negatívumok is. Első körben
megemlíthető talán az irányítás. Annak ellenére, hogy konzolportról van szó elfogadható szinten
van az irányítás. Persze, ha kitapasztaljuk mi a negatívumok, s megtanuljuk őket helyén kezelni.
Nálam első rossz pont a kontroller alig támogatottsága okozott, ugyanis mindenféle beállítás
mellett sem volt tökéletes. Emellett előfordult, hogy az egér néha nem reagált, s egyszer fordult
elő, hogy a kamera a karakter körül kezdett el körbe-körbe forogni megállás nélkül egészen
addig, míg az ellenfél meg nem ölt. A legidegesítőbb hiba az irányítással kapcsolatban
mindenképp a fegyverkezelés. Ugyanis el kell tenni a fegyvert ahhoz, hogy tudjak váltani íj, s
pisztoly közül. Ez sokszor azt eredményezte, hogy fűbe haraptam. Ugyanis íjjal le tudtam teríteni
az egyik ellenfélt, de nem tudtam elővenni a pisztolyt, mert mindig visszaváltott íjra, így az
ellenfél szépen levadászott. Túljutottam a játék felénél mire ezt a hibát valamennyire
megtanultam orvosolni. Mindenesetre elég bosszantó volt elég sokáig, mert sokszor időre kell
bizonyos dolgokat véghez vinni ahhoz, hogy az adott pályaszakaszt, vagy feladatot teljesíteni
tudjuk.

A másik legnagyobb negatívum sajnos a játékidő. Amennyiben a mellékküldetésekkel nem
foglalkozunk, s különösebb nehézséget sem jelent az akadályok leküzdése könnyen
előfordulhat, hogy talán negyedik játékkal töltött óra után a végére érünk a történetnek. Lévén
kevés idő jutott nálam a játékra, így jól jött ki a lépés, hogy ilyen kis idő alatt magamévá tudtam
tenni, de azért valahol még eljátszogattam volna vele.

Összességében érdekes kép alakult ki a játékról bennem. Szinte én köpködtem legjobban,
amikor kiderült mi lett a játékkal, de annak ellenére, hogy mennyire lehúztam a grafikát, s
magát a játékot az előzetes videók alapján hatalmas nagy pozitív csalódás volt maga a játék.
Ebből a szempontból sajnálom, hogy nem maradt meg az eredeti koncepció, s ténylegesen nem
lett egy prémiumkategóriás játék, mint amilyennek szántak, mert ha ez a kiherélt változat
ennyire élvezhetőre sikerült, akkor minden bizonnyal tényleg egy minőségi játékot kaphattunk
volna. Így sajnos az I Am Alive leginkább a hányattatott sorsáról vált híressé.
Ennek ellenére is bátran ajánlható bárkinek, aki szereti a műfajt.