background
avatar
CoDMW3
Szint: 51
11 éve tag, offline
5.8K 💬
736 ☀
Parker
28 éves, férfi
Amerikai Egyesült Államok

Jövőbeli Hadviselés - A Nanoruha háborúja

Írta: CoDMW3, 2013. July 30., játékteszt
Játék: Crysis

A jövő nem csak a repülő autókat és a gondtalan életet jelenti. Gondolni kell arra is, hogy mi történik, ha véletlenül teljesen véletlenül az idegen lények elfoglalják bolygónkat. Meg kell állítani az eszelős embereket és az idegen inváziót, hogy a gyermekeinknek legyen hol felébredniük.


Crysis. Egy óriási név, óriási hírnévvel és óriási rajongótáborral. Bár a visszajelzések arra engednek következtetni, hogy ez sorozatban nem nagyon működik. Az első rész egy nagyon jó játék, a Crysis Warhead is egy kiváló kiegészítő (Amit egy magyar cég csinált, szóval le a kalappal magyarok). A másodikkal viszont kínok között tudtam csak játszani. Éppen ezért a második harmadik epizódot nem ismerem úgyhogy kizárólag erre a részre fogok koncentrálni. Az igazat megvallva a többi egyszerűen nem is nagyon hoz lázba, na de vissza az első részhez. A Far Cry alkotói a Crytek hozta létre azt a játékot, amit ma már mindenki ismer. Ne nézzél, már nagyanyád spájzában a barackbefőttek is erről beszélnek. 2007-es évben olyan fejődést hozott ez a játék a világon, mint a grafika ugrásszerű kidolgozottsága, a játékmenet sokoldalú kivitelezése, és egy másik fontos eszköz, ami az egész játékra épül, ami nem más mint a: Nanoruha. Ezekkel az elképesztő tulajdonságokkal született meg a Crysis. Amikor én kezdtem vele játszani évekkel ezelőtt egyszerűen nem bírtam abbahagyni és a neten keresgéltem tovább hátha van még ilyen játék. Egyszerűen ezt nem lehet abbahagyni a sokoldalúsága miatt.

Az eddigi legjobb Űrlényes sztori

A játék a jövőben 2023-ban játszódik. Az USA és Észak-Korea egyre jobban a háború oldala felé dőlnek. Az egész egy szigeten kezdődik a Dél-Kínai tengernél. Amerikai tudósok dolgoznak a szigeten, mert valami furcsa dolgot találtak. Amikor kiderül, hogy ez egy idegen eredetű "valami" a Koreaiak lezárják az egész szigetet embereket mozgósítanak mindenfelé és készek arra, hogy megvédjék az eszközt. Nem tudni miért ennyire fontos nekik, ezért az Amerikaiak egy Elit egységet küldenek titokban a szigetre, hogy a tudósaikat visszahozzák és kiderítsék, hogy miért kell ennyire ez a dolog a Koreaiaknak. Egyre jobban dúl a harc, s közben megérkeznek az idegen lények, akik kivétel nélkül minden egyes embert megtámadnak. Szóval nem lesz elég csak a Koreaiakat legyőzni még az idegen lényeket is a pokolba kell küldeni és megmenteni a világot, mert kiderül, hogy az eszköz amit találtak nem egy lovasszekér.


A kezdőpont

A játék megkezdésével azonnal belecsapunk a lecsóba. Egy repülőgépen találjuk magunkat a csapattársainkkal. El magyarázzák, hogy az emberek kiszabadítása lesz a fő feladatunk és ne bocsátkozzunk háborúba. Egy igencsak látványos és nagyon élvezetes ejtőernyőzés után értelemszerűen földet érünk. Majd meg is kezdődik a lopakodás. A játék eleje a csendes gyilkolásról és a csapatunk megkereséséről szól. Mivel pár katona ernyője elszállt s ezért elszóródtak az emberek. Nekünk kell megtalálnunk őket, és már meg is van az első nehézség. Ezzel kezdődik a játék, nagyon izgalmas és látványos. De! A legfontosabb elemét a játéknak még nem említettem meg, nem véletlenül: ez a Nanoruha.

Nanoruha, a fegyverek Mona Lisája

A sokoldalú csodafegyvert nem a kezünkben hordjuk, hanem az egész testünkön. Ne értsetek félre nem tud gránátokat kifingani a ruha vagy ilyesmi. De a tulajdonsági miatt nyugodtan nevezhető fegyvernek. Egy remekül összerakott harci eszköz. Kinézetre is elképesztően jó és a fizikája is eget rengető. A ruha igen fontos tulajdonsága az energiaszint. Erre épít az egész ruha. Be kell osztanunk az energiát, hogy túléljük a harcot. Egy gomb segítségével négyféle erő közül tudsz választani és ezzel erősen leszippanthatod az energiádat. Alapjáratban 100%-on van az energiaszinted, de ha használod az erőidet akkor leszalad ez az érték, viszont nem kell kétségbe esni mert magától visszatöltődik. Éppen ezért a stratégia és a terv készítés is elérhető a játékban, mert te döntheted el, hogy miként rontasz az ellenségnek. Elérhetővé válik a csendes lopakodószerű öldöklés. A rohanás és az összezavarás, és persze a szokásos a mindenkit kinyírok egyetlen gumikacsával módszer. Viszont mielőtt erre a stratégiára kitérnék beszéljük meg a nanoruha képességeit. Kezdjük is az elején. Az első fontos ereje a ruhának a gyorsaság.


Maximum Speed--Maximális Gyorsaság

A gyorsaság kiválasztása után a futás gombot lenyomva szédületes sebességgel ronthatunk neki ellenfeleinknek. Ha nincs a kezünkben fegyver ez a rohanás még akkor is hatásos. Gyorsan rohanjunk neki a kiválasztottnak, lökjük fel, majd addig üssük ameddig csak bírjuk. A ruhának ez a tulajdonsága jó párszor kihúz minket a bajból, ha esetleg sok a katona vagy sietned kell valahová és más módot nem találsz. Ennek az erőnek az energia szintjét úgy tudod leggyorsabban pótolni, ha megállsz vagy kiválasztasz gyorsan egy másik erőt és mész tovább. Ne feledd! Mindig légy mozgásban, mert egy mozgó célpontot nehezebb eltalálni mint egy egy helyben állót.

Maximum Power--Maximális erő

Az egyik legfontosabb tulajdonsága a ruhának az erő növelése. Aktiválása után a ruhánk sötét vörös színt vesz fel és elképesztő erő birtokába juttat. Képesek vagyunk egy embert felemelni (egy kézzel persze) közben lőni a többiekre majd eldobni a szerencsétlent. Az erő szerves része az óriási ugrás. Rengeteg olyan helyszín lesz, ahol ki kell használnunk ezt a tulajdonságot, hogy magasabb helyekre is el juthassunk. Ez szintén akkor a leghatásosabb, ha elfogyott a lőszerünk, nincs más kiút felugrunk egy tetőre és kész.


Camouflage--Álcázás

Most a ruha legjobb tulajdonsága jön: az álcázás. Rengeteg helyzetben kihúz a csávából. És a játékmenetet is színesebbé teszi. Aktiválása után teljes mértékben láthatatlanok leszünk, de ahogy mozgunk az energiaszint úgy csökken, szóval jól válasszuk meg az opciót. Gondoskodjunk róla, hogy mindig feltöltődjön, mert mozgás hatására teljesen elfogy. A lopakodó gyilkolás abszolút fontos kelléke. Ha úgy döntesz, hogy csendben szeded le ellenfeleidet, akkor szerezz egy nagy hatású távcsövest majd rejtőzz el egy magasabb ponton, válj láthatatlanná és tedd a dolgod. Az erők sokoldalúsága miatt jó pár módon meg tudsz birkózni feladataiddal.

Maximum Armor--Maximális Páncél

A harcok közepén a páncélzat elkerülhetetlen. Ha a maximális páncél erőt választod nagyobb esélyed lesz a túlélésre. A páncél növelés miatt nem az életerőd fogja bánni a sérüléseket, hanem az energiaszint. Szóval vigyázz mert ha az energiaszint lemerül akkor az életerőd kezd fogyni. Igencsak fontos része az erőknek az, hogyha kiválasztod például a gyorsaságot és lemerül az energiád akkor automatikusan a maximális páncél opcióra irányít anélkül, hogy te bármit is választottál volna. Okos ruha annyi szent.

Bemelegítés

A nanoruha szerves részét képezi a játékmenetnek. Nélküle nem lenne más csak egy szép megvalósítású átlag FPS játék, de mivel elrugaszkodtak a normál háborús fps-ektől így egy sokkal jobb végeredményt kaptunk. A játéknak van még egy nagy dobása: A sandbox játékmenet. Az adott helyszínen, mármint a szigeten azt csinálsz amit akarsz. Teljes mértékben szabad a hely, arra mész és úgy ahogy csak akarsz. Ez még inkább megdobja a hangulatot hiszen az ellenséget nem csak szemből tudod megtámadni, de körbejárhatod a helyszínt ahol nyüzsögnek a katonák, majd láthatatlanná válhatsz és kinyírhatod az összes rosszakarót. A játék tele van friss dolgokkal, a sandbox után megemlítem a járművek használatát. Rengetegszer rá fogunk szorulni a játék során a harci járművek alkalmazására, vezetésére. A terepen szétszórva megtalálhatunk harci autókat és személy autókat egyaránt. Mindkettő hatásos hiszen kit érdekel ha a személy autón nincsenek fegyverek, attól még el lehet vele gázolni akárkit. Ez is fontos része a harcoknak hiszen óriási meglepetéssel tudunk neki rontani ellenfeleinknek úgy, hogy közben mi meg sem sérülünk. Ha már így szóba jött beszéljük meg a járművek tulajdonságait is mert ezek is nagyon fontosak. Ők is sérülékenyek ugye ezzel nem mondtam újat. Viszont belerakták a készítők azt a nagyon jó tulajdonságot, ami mutatja a jármű sérülését. Százalékban tudatja velünk meddig használható még az adott eszköz. A járművek nézete is igen sok oldalú. Több nézőpont közül tudunk választani, és ha még ez nem lenne elég, nem csak a vezetői székbe (volán mögé) ülhetünk be hanem az anyós ülésre, aminek nem tudom mi a szerepe de jól van az. A színesebb játékmenet érdekében használjunk ki minden lehetőséget, mindegy egyes eszközt próbáljunk ki a szigeten mert megéri.


A sziget

A helyszínek annyira nem változatosak hiszen majdnem az egész játék során csak a szigeten randalírozunk. Lesz pár jelenet, amikor máshol leszünk jelen, de a sziget a legfontosabb helyszín. Hiszen erre épít a történet. Viszont ami nagyon fontos az az, hogy nem lesz unalmas. Más játéknál én már kifejezetten unalmasnak tartanám, hogy egyfolytában csak egyféle területen szaladgáljak. A sokoldalú játékmenet miatt ilyeneket egyáltalán nem fogsz érezni, sőt én mindig a dzsungelben akartam rohangálni. Kicsit ezért is járult hozzá a többi részhez az, hogy nem tetszik a játékosoknak. Mert ugye a 2-ben már a város a célpont. Itt viszont a szabad esőerdőké a főszerep.

A fegyverek és a varázsszó

Itt is tapasztalható egyfajta frissesség. Nem elég annyi, hogy jó fegyvereket kapjunk? Persze hogy nem. Lehetőségünk adódik a fegyverek kiegészítésére is. A fegyvereket mi magunk egészíthetjük ki kisebb-nagyobb tartozékokkal. Ez is egyedivé teszi a játékot, s még jobban azt érzed, hogy te irányítod az egész karaktert nem pedig a játék irányít téged. A rengeteg sokoldalú ötlet, kezdve a nanoruhával, a járművekkel és végezetül a fegyverek szerkesztése teszi teljesen egyedivé a Crysis-t. Minden játéknak megvan a maga ereje és sajátossága, éppen ezért nem kell egyiket sem hasonlítani a másikkal. Mindegyik másban jó. A helyszíneken szétszórva lesznek nagyon csinos fegyverek, kiegészítők. A játék során kapni fogunk nagyon király fegyvereket is, amiket majd bevethetünk az idegen lények ellen. A lőszereket gyűjtögetnünk kell saját kezűleg, nem automatikusan pakolja be a zsebébe a karakterünk. És nem vehetünk fel minden egyes fegyvert az asztalról.

Nem csak fegyver

A játék során nem kell csak a fegyvereinkre hivatkoznunk. A tereptárgyakat is kiválóan alkalmazhatjuk az ellenfeleink ellen. Ha kifogy a lőszered, lemerült az energiád is és még a kajád is elfogyott vegyél fel egy hordót vagy kukát vagy bármi mást amit találsz és vágd neki az ellenfeleknek. A megnövelt erővel még erősebben ki tudjuk vitelezni a dobást és sokkal több embert dobálhatunk le, ami elég hatásos.


Grafika

Úristen!! Milyen óriási is a látványa. A 2007-es évben óriási kiugrásnak számított ez a grafika, sőt én még ma is jobbnak tartom ezt a grafikát mint a Crysis 2 megvalósítását. A szigeten minden egyes részlet gyönyörűen ki van dolgozva. Fúú és a víz, a víz az elképesztő. Plusz a különféle helyszínek, amik nem annyira változatosak de ezek is rendkívül szépek. És a hatások is eléggé részletgazdagok. Például a fagyos helyszíneken el kezd jegesedni a maszkunk, ami persze nem újdonság, de a látványa az kifogástalan. A hangról is nagyjából ezek a tulajdonságok mondhatóak el. Az úrlények hangja is a fegyverek is nagyon jók. Én az alap gépfegyver hangját nagyon szeretem olyan pattogós, nagyon jó. És az aláfestőzenék is a helyükön vannak, rendkívül összetett játék.

Összességében

A második legjobb Fps játék az én szememben. A megemlített sokoldalúsága a történet egyszerűsége ellenére nagyon jól kivitelezett, a látványról már nem is beszélve. Minden téren megállja a helyét, szerintem még évek múlva is a legjobb Fps-ek között lesz a Crysis első része. Lehet, hogy majd az unokáinknak is ezzel fogunk felvágni. Próbáld ki ha még nem volt alkalmad nem fogsz csalódni, azt viszont megjegyzem, hogy mikrohullámú sütővel ne is próbálkozz, mert nem fog rajta elindulni.

Értékelés:
Grafika:
██████████
100%
Hang:
██████████
100%
Design, művésziség:
██████████
100%
Zene:
██████████
100%
Játékélmény:
██████████
100%
Újítások, ötletek:
██████████
100%
Összességében:
█████████
90%
Crysis
Crysis
Crysis
Megjelenés: 2007. November 16. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Crytek
Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
CoDMW3 avatar
Köszönöm szépen srácok! Igaz nem most reagáltatok a tesztre én viszont ma nézegetem vissza az irományaimat és, hogy mennyi sületlenséget összehordtam itt kérem szépen. 😲

A nanoruha szerves részét képezi a játékmenetnek. Nélküle nem lenne más csak egy szép megvalósítású átlag FPS játék


A sokoldalú csodafegyvert nem a kezünkben hordjuk, hanem az egész testünkön. Ne értsetek félre nem tud gránátokat kifingani a ruha vagy ilyesmi.

Fúú és a víz, a víz az elképesztő

Lehet, hogy majd az unokáinknak is ezzel fogunk felvágni.

Ilyenkor próbálok az elmémben kutakodni basszus, hogy ezeket én írtam-é? 😂
0
0
0
0
Matt99 avatar
Nagyon jó teszt, nekem is bejött a játék. Egyedül a vége nem tetszett, valahogy azt éreztem, hogy kifogytak az ötletekből, és rámentek a mennyiségre+a végén már csak agyatlanul kellett lövöldözni mint egy Serious Sam-ben. De a játék 95%-a tényleg nagyon kidolgozott, az hogy tech-demó egy vicc mert nem kevés tartalom van benne, a nanoruha pedig szerintem is forradalmi megoldás volt. Ment az 5*
0
0
0
0
Branko7 avatar
Nagyon jó teszt,5* 😀😉
Imádom a Crysist,legjobb 😀
0
0
0
0
vkristof01 avatar
Remek teszt, örülök, hogy olyas valaki ír tesztet a Crysisról aki szereti is, így megkapja a játék azt az értéklést amit érdemel, sokan vannak akik nincsenek oda a szériáért, akik azt mondják csak üres tech demo de szerintem is remek játék, pályáinak jó részét már több mint egy tucatszor játszottam és az egyik örök kedvenc szériám (mass effect és CoD mellett). Szintén remek a sorozat többi tagja is bár a C3 kisebb csalódás volt de az is kedvenc lett. Szintén grat. a Crytek Budapestnek a Warhead-ért.
(Azért az mókás volt, hogy 1,5-2 évente vettem új ~felső-közép kategóriás vga-t és mindig egy beállítással feljebb tudtam rakni a grafikát közepes-magas-nagyon magas 😃 )
0
0
0
0
Slyy avatar
Igazán jó tartalmas és terjedelmes teszt.Megérdemled az ötöst.A Far Cry első részétől meg ne félj,mert szerintem fog futni.😉
0
0
0
0
sunray20 avatar
Hát most járok a végén és hát... A 2 be sokkal jobban megvan csinálva a nanoruha ( megnyomod mondjuk a q-t és armor mod, ami ha a gyorsaságra megy az ember fontos. ) A fegyverekből nincs túl sok. Az Open-world ség pedig annyira nincs jelen, ráadásul semmi sem motivál, hogy körbenézz a szigeten. ( úgyis csak ellenségeket találsz. akkor minek? ) Nem rossz játék ez, de szerintem a 2 jobb lett. ( Az ürlények itt elégé szégyenek a 2 után. )
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Az igaz Kmetovics 😃: Csak nem voltam teljesen legörgetve X DDDDDD

A 2 se megy Spaartan koma 😃. Szopás de az 1-ben sem bízok annyira 😃
0
0
0
0
no avatar
az 1-és 2 biztosan 😃 Hát a 3 😆
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Köszi mindenkinek ott alú'ró' 😃

Spartan: Az úgy oké, hogy fel tudod emelni őket egy kézzel azt viszont leírtam, hogy sokkal erősebben tudod eldobni őket 😃. A fegyvervisszarúgásra meg a kutya se figyelt oda mert nekem nem tűnt fel 😆

Far Cry? 😃. Ha elindul 😃
0
0
0
0
Bicike avatar
Hibátlan, mint mindig 😀
Anno nagyon felidegelt a Crysis 😆
0
0
0
0
no avatar
Ammmmmm nem 2020-ban játszódik?😃
és 1: az erőnél kihagytad hogy a fegyvereknél nincs akkora visszarúgás.
Ráadásul az embereket erőmód nélkül is feltudjuk emelni egy kézzel.

UI.: Far Cry-os tesztet is kérünk 😃
0
0
0
0
yagamiiii avatar
Ismét egy nagyon jó teszt! 😃 5* bro. 😃
0
0
0
0
kmetovics avatar
Jó teszt lett. Én eddig csak ezt játszottam ki, de majd valamikor kitolom a többit is 😀 Ment a "Five Stars"
0
0
0
0
sunray20 avatar
Nagyon jó a teszt 😀 Még mindig csak 1-2 helyesírási hiba van 😆 Én csak a 2-vel játszottam. Az elődök hiánya miatt nekem az is tetszett. 😃
0
0
0
0
TorettoHuN avatar
Fenomenális teszt! Gondolom nem kell említenem, hanyast érdemelsz.. 😉 Ez és a Warhead a legjobb, a többi monoton cső FPS, semmire sem jók, max multira.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Zelko315 Thanks Man 😃. A grafika az isteni, érdekes de nekem mediumon is elfut 😃. És imádom benne azt amikor az elmosódást beállítom benne aztán forgok jobbra balra 😃. Hülyeség amit csinálok de ez is széppé teszi a játékot 😃

bjanesz Thanks Nigga 😃😆😂 Az első Crysis nekem a szinkronos Warhead volt, aztán jött ez 😃, utána pedig a Cry 2 15 Fps-el 😆😆😆. Könyörtelenül isteni játék 😃. Mármint az első és a Warhead 😃.

Macilaci235 Kössssss 😃. Fúúú ez hosszabb mint a Warhead igaz nem szinkronos de a játékélmény az üt, nagyon jó. hihetetlen milyen jól meg tudták csinálni. Aztán persze jöttek az ötlettelen folytatások! 😆

hory9999 THX! Gratula hozzá 😉
0
0
0
0
CucuMester avatar
5* nagyon jó teszt újra! Ez a játék meg is van eredetiben!
0
0
0
0
Macilaci235 avatar
Én eddig csak a Warhead-el játszottam de most meghoztad a kedvem az 1-hez
ja és 5*
0
0
0
0
bjanesz avatar
Na, én is végigolvastam, nekem elég érdekesen követték egymást a Crysis részek, Warhead-el kezdtem, aztán Crysis 2, az 1-hez még hozzá sem nyúltam 😀. Na de nem is ez a lényeg, terjedelmes, részletes, mondhatni... FELÜLMÚLHATATLAN teszt. Szóval mit is jelent? 5* 😀
0
0
0
0
Zelko315 avatar
Végigolvastam,megint megérdemled a 5*-ot. 😃 A játékot én meg épp tegnap raktam fell,Highon viszi is simán,és tényleg gyönyörű a grafika. 😆
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
8
33 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció