A keresztesek ellen

Élmény, fegyverek, karakterek

Gondolom, sokan játszottak ezzel a játékkal, amit az UBISOFT adott ki 2008. április 8-án PC-re. Már nem tudom, hogy akkoriba hogy kelt, hogy nem kelt a játék, mert elég rég volt, de annyi biztos, hogy műremeknek számított. A grafikája 5 éve hihetetlenül szépnek hatott. Csak úgy ámultunk rajta, hogy: „te ez, hogy lehet”, „az meg hogy lehet”, „oda nézz”, „ide nézz” stb. És bizton állítom, hogy még ma is sok játék példát vehetne a grafikájáról véleményem szerint. A játék ma már nem számít akkora nagy dobásnak, mint a maga idejében, főleg ha valaki játszott már a többi részével is, amik utána jöttek ki, és ha valaki már kivitte, az biztos, hogy az egyszeri kivitellel megelégedett és később azt is leírom, hogy miért.
Az Assassin’s Creed egy középkorban játszódó akció TPS-nek számít, ahol lőfegyverek helyett karddal és különféle pengékkel kell megvívni a harcot. Ebből logikusan értetődik, hogy minden ellenséget csakis közelharcban lehet megölni, ami a maga módján sokkal izgalmasabb lehet, mint a megszokott módon ölni az ellent karabéllyal és egyéb puskákkal. Ha szemtől szembe állsz egy emberrel és tudod, hogy valamelyikőtöknek meg kell halnia, és csak úgy mehetsz tovább, az sokkal izgalmasabb lehet, mint hogy fedezékből lelőni valakit.

Amit jó tudni az Assassin’s Creed-ről (és a többi részről is)

A játék maga a templomosok és aszaszinok örökös harcáról szól. A templomosokról már hallottatok az iskolában is. Ők voltak azok a lovagok, akik a Szentföldre mentek a keresztes háborúk keretén belül és az araboktól meg akarták tisztítani a Szent Földet, a pápa felhívására. A templomosok az aszaszinok esküdt ellenségeinek számítanak, akiknek sosem tetszik a templomosok ügyködése és ezért próbálják őket akadályozni dolgaikban és céljaik elérésében (általában sikerrel járnak, mert mi is aszaszint irányítunk a játék során). A főszereplőnk Desmond Miles, egy 30-as évei felé járó alak, aki (hogy igen, hogy nem) egy aszaszin. A történet 2012-ben játszódik, és pont arról szól, hogy Desmondot elrabolta egy világvállalat és fogságban tartja. A vállalat neve Abstergo Industries és ez a templomosok szolgálatában áll. Hatalmas gyógyszeripari cégként álcázza magát, és a múlt évezredek legnagyobb technikai felfedezései neki köszönhetőek (a játék szerint). Az Abstergo egyik professzora Warren Vidic, raboltatta el Desmondot, hogy azt belefektesse, egy Animusnak nevezett masinába. Az Animus egy olyan érdekes masina, hogy, ha Desmondot belefektetik, akkor képes átélni az ősei emlékeit. Ezzel a módszerrel sok mindent megtudhatunk arról, hogy mik is történtek pontosan az elmúlt évszázadokban, illetve évezredekben. A baj csak az, hogy ez a gépezet súlyos károkat okozhat az agynak, amikbe bele is lehet halni, ezért kellett Desmondot is fogva tartani e nemes cél elvégzése végett. Amint Desmond belefekszik az Animusba kezdődik is a tulajdonképpeni játék, amiről inkább hallhattatok.

Az Animus a 3. keresztes háború idejébe röpít vissza és egy középkori orgyilkos lesz az irányítható karakter: Altair Ibn-La’Ahad (1165-1257). Altair az aszaszinok rendjének dolgozik és ő az egyik legprofibb orgyilkos az aszaszinoknál. A történet kezdeténél sajnos Altair elbaltázik egy fontos feladatot, amit a nagymestere, Al Mualim bízott rá, ezért megfosztják fegyvereitől és becsületétől is. Egy okos ötlet, hogy kemény karakterrel játszhassunk, de mégis az alapoktól kelljen kezdjünk mindent. Altair ugyanis kilenc nagyhatalmú templomost kell megöljön Al Mualim parancsára. Minden ellenség megölése után Al Mualim eggyel több fegyverrel jutalmaz meg minket, amit a játék elején elvett Altairtól. Minden főellenség megölése után Desmond kiszáll az Animusból és 5-10 perces, unalmas beszélgetéseket folytat az Abstergo egyik munkatársával. Ezt követően végre beszállhat az Animusba, majd Al Mualim unalmas beszédeit kell meghallgatni ugyancsak 5-10 percen keresztül. És sajnos itt is van az első negatívum: a történet ennyiről szól… Teljesítesz három tetszőleges mellékmissziót, ami lehet zászlógyűjtögetés, kihallgatás vagy lopkodás, utána elmész egy irodába, ahol kapsz egy tollat (és megint egy 10 perces, unalmas párbeszédet); kinyírod a fő ellenfelet; visszaviszed a tollat az irodába, amit Altair az ellensége vérébe mártott; elmész Al Mualimhoz, és megint meghallgatod az ő unalmas szónoklatát is, nehogy az legyen, hogy keveset unatkoztál a sok fölösleges dumán; és ezek után Desmond kikel az Animusból és ott is meghallgathatod a 10-15 perces párbeszédeket; mindezek után visszaülhetsz az Animusba, ahol megint Al Mualim 10 perces dicsőítő beszéde vár, majd megint kezdheted elölről, azt, amit felsoroltam. Ezt kilencszer megcsinálni nem egyszerű, főleg ha az ember angolul sem tud. A beszédeket pedig nem lehet kiugrani. A készítők nem tudom, hogy szándékosan-e, de semmilyen információt nem osztottak meg Altairról. Nem lehet tudni, hogy ki ő, honnan jött, mit akar, hová megy, honnan származik, stb. Az arcát sincs alkalmunk megszemlélni, mert a jellegzetes aszaszin ruhájának a kapucnija folyton a fején van. Csak az Assassin’s Creed 2-ből és a Revelationsból derül ki több információ róla, na meg a Wikiről.

Egyedi dolgok, amik csak egy zseni agyából pattanhattak ki

A játék maga a történetet leszámítva nagyon jól sikerült. A grafikája annyira szép, hogy csak úgy csodálkoztam rajta. Az Assassin’s Creed mérföldkő volt a PC-s játékok fejlődésében. Az igényesebb grafika azóta számít fontos elemnek egy játéknál. Igaz, hogy minden második épület egyforma, és mindegyiknek szürke a színe, de a táj épp hogy nem olyan, mint amikor kinézek az ablakon és esős időben a várost nézem: élethű. Az utak, az utcák, az épületek, a falak, az emberek és minden olyan tiszta kidolgozást kapott, hogy azt megunni lehetetlen. Az unalmas missziókat nyugodtan félre lehet tenni és egy jót lehet mászkálni a városokban. Az épületek mászhatóak. A tetőkön olykor könnyebb is közlekedni, mint a zsúfolt utcákon botladozni faltól falig. Altairral mindent meg lehet mászni, amin kapaszkodó van. A készítők még rá is vezetik a játékost arra, hogy mászkáljon, hiszen a legmagasabb tornyok tetejéről a városok egy részét fel lehet térképezni. A feltérképezés úgy néz, ki, hogy felmászol egy kijelölt torony tetejére és az E betűt megnyomva Altair körbenéz, és a város azon része megjelenik a főtérképen. Az ilyen tornyok szédítően magasak szoktak lenni, tériszonyosoknak nem ajánlott a játék. Egy ilyen torony tetejéről ugyanis hangyáknak látszanak az emberek, és több tíz kilométerre el lehet látni. A városok hatalmasak (2008-hoz képest) és tele vannak élettel. Ekkora játékteret ezelőtt még nem láthattunk, ahol egy várost órákig tart körbejárni. És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor mondom, hogy nem is csak egy város van, hanem négy: Jeruzsálem, Damaszkusz, és Haifa óvárosa Akko (Acre) is megtalálható benne, mind nagyok és szépek. Ezenkívül még ott Majszaf (Masiaf) erődje, amit szintén egy kisebb város vesz körül, ami az aszaszinok főhadiszállása. A városok közti hatalmas terület is szabadon bejárható, ahol a táj nagyon változatos a városok egyhangúságához képest. Ez az elő terület itt-ott meg van tűzdelve romokkal, erdőkkel, mezőkkel és egyéb változatos elemekkel. A játékban még vagy 1000 meglepetés vár, amit itt leírni 100 oldalba sem lehetne.

A harc a játék alapja

A harc az Assassin’s Creedekben mindig is jó volt és ez alól nem kivétel az első rész sem, hiszen ez minden AC alapja. A harc itt nagyon egyszerű és egyértelmű. Ha belépsz a játékba és viszed a történetet, akkor a harcot lehetetlen kikerülni. A legtöbb harc során több ellenféllel kell megküzdeni, mert a katonák csapatosan járnak. Ha az egyik beleköt Altairba, akkor a többi is beszáll a harcba és körbevesznek. Egyszerre mindig csak egy katona támad meg és szintén csak egyet lehet egyszerre megtámadni Altairral is. A harc ma már egyhangúnak hatna, mert a többi részben hozzátettek egy csomó extrát. Itt, ha egy ellenféllel ellenséges viszonyba lép Altair, akkor a testtartása a harcra összpontosít. Egy klikk az egérrel és egy csapás az ellenséges katonának, ilyen egyszerű az egész. Nincs célkereszt, vagy célkör, ami alapján a karddal is be kell célozni, hogy hova üssél. Ha ütsz a karddal és az ellenfél ott áll a közelbe egyből azt csapja meg. Egy ütéstől csak a civilek halnak meg, a katonák már keményebbek. Ha az ellenség támad, akkor lehet counter kill-t csinálni, amivel egyből megöli a célpontot. Ez úgy néz, ki, hogy a jobb klikket lenyomva kell tartani és mikor üt egy katona, akkor a klikket is meg kell nyomni és ezzel Altair kitér az ellenség támadása elől, majd cselesen megöli azt. Tulajdonképpen az ellenség lendületét használja ki és öli meg őket így.
A kard mellett ott van az elmaradhatatlan rejtett penge, ami Altair karjára van szerelve és bármikor ki tudja nyitni a karja megfeszítésével, így 30 centis gyilkos penge áll rendelkezésre. Ez nagyon hasznos lehet, amikor az ellenség nem is számít rá, főleg, hogy nem is tud róla. Ez a gyilkos fegyver az aszaszinok legfontosabb társa is egyben. Mindig ezzel adják meg a kegyelemdöfést a fő ellenségeknek is.
Akad még dobókés is az arzenálban. Ezek a kis tőrök egyből megölik az ellenfelet kis távolságból. Ez akkor hatásos, amikor valakit úgy kell megölni, hogy az ne vegyen észre. Ennek is egyszerű a használata, nem kell itt sem célozgatni semerre. Ha az ellent meg akarjuk ölni, akkor ki kell jelölni azt és mindegy, hogy Altair merre van fordulva, a kijelölt személybe dobja a kis tőrt. Ezekre úgy tehetünk szert, hogy ellopjuk más emberektől, ugyanis üzletek nincsenek a játékban. Az öltözékre és a fegyverekre nem kell pénzt gyűjteni semmilyen módon, mert mindent, amink van azt Al Mualimtól kapjuk ajándékba a sikeres missziókért.

Egyéb érdekességek

A játékban a harc elől képesek vagyunk meglépni, ha elfutunk, és kikerülünk az ellenség látóköréből. Altairral el lehet bújni az ellenség elől szénakazalokba, emberek közé és be lehet bújni a tetőhelyiségeken található búvóhelyekre is. A csuklyás ruha Altair arcát kellőképpen elrejti, úgy, hogy blendelve is el lehet menni a gyanakvó ellenfelek előtt. A blend úgy néz ki, hogy Altair a kezét az arca elé teszi, mintha imádkozna.
A játékban egyre több életerőre tudunk szert tenni, amint haladunk a történettel. Ha harcolunk és megsebeznek, az élet egy része lemegy és egy kis idő után automatikusan visszatöltődik. A mesterséges intelligencia is elég fejlett. Az emberek az utcákon beszélgetnek, teszik a dolgukat, elfutnak, ha megölsz valakit, vagy ha harc van éppen, akkor körbeállják a „küzdőteret”. Az ellenségek nem szoktak igazán megfutamodni, teszik a dolgukat, ugyanúgy viselkednek, ha egy erősebb katona a vezetőjük, mintha egy átlagos lenne, de ezen már ne múljon. A karakterek animációja is nagyon élethű és változatos. Az embereket félre lehet lökdösni és rájuk lehet szökni. A 2008-as játékokhoz képest a fizika is elég jó, a ruha mozgásai is aprólékosan van kidolgozva. Bár az AC-kben nem a fizika szokott a legfontosabb szempont lenni, hisz akkor nem lehetne ilyen nagyokat szökdösni épületről épületre, ugyanis Altair képességei fizikai lehetetlenségnek számítanak.

Negatívumok is vannak bizony

Fentebb is soroltam fel pár negatív dolgot. Ilyen volt az unalmas történet is. Sajnos a UBISOFT az unalmas és szegény történet elrontásával nem elégedett meg. Ott is nagyon mellélőttek, hogy a játék kivitele után kapunk a menüben kilenc emléket, amit újra tudunk játszani, vagyis újra meg tudjuk ölni a 9 főellenség egyikét. Nos, ezzel semmi baj sem lenne, de ha a kilenc emlék közül nem választunk egy tetszőlegeset, akkor nem tudunk belépni a játéktérbe. Ugyanis, a játék pályája szabadon nem érhető el, csak a missziók alatt, tehát missziót kell választani ahhoz, hogy belépj valamelyik pályára és szabadon futkorászhass. Általában a 9. emléket éri meg választani, mert ott már megvan az összes cucca Altairnak és az egész pálya bejárható, de sajnos így is végig kell az elején hallgatnunk Al Mualim unalmas beszédét. Hát ez elég nagy baklövés volt, nem is tudom, hogy ez kinek az ötlete volt. A többi részben például a játék kivitele után be lehet lépni a városba egész nyugodtan és azt csinálsz, amit akarsz, itt pedig csak akkor, ha kiválasztod az egyik emléket…

Összességében ez egy egyedien jó játék, amire nem lehet azt mondani, hogy rossz, csak kissé unalmasra sikeredett és van 1-2 hülye megoldás. Na, de ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne az egész játék tőle. Én személy szerint élvezhetőnek tartom a játékot. Jó, ha megvan, és esős napokon feldobhatja a játék a kedved, ha egyet mászkálsz, majd kinyírod a fél keresztes hadsereget egy személlyel. A grafika pedig biztos, hogy nem az a szempont, amiért nem vennéd elő!
Az Assassin’s Creed még sok egyéb érdekes dolgot tartalmaz, amiket nem tartok olyan érdemesnek leírni, mert egyesek tudják, vagy akik nem azok próbálják ki. Az unalmas történetet leszámítva ez egy korrekt játék, ami egy próbát mindenki számára megér. A története miatt kétlem, hogy többször is nekifutna bárki (rajtam kívül) de nem mondható el, hogy ez rossz játék, főleg, hogy játékhibákkal már 4 éve nem találkoztam a játékban. Az ára nagyon lejött azóta, hogy piacra dobták és megéri áldozni is rá.