Menu

Újra emelkedőben az AMD és az Nvidia videókártyáinak ára

Szerző: xoki, 2021. szeptember 05., hír

A 3DCenter nemrég közzétette Németország legnépszerűbb kiskereskedései által megszabott árakon alapuló elemzéseinek eredményeit, amelyből kiderült, hogy a videókártya árak sajnos ismét emelkedni kezdtek.

Májusban a GPU árak elég nagyot estek, és emiatt sokaknak felcsillant a szemük, hiszen úgy gondolták, végre elfogadható áron hozzájuthatnak majd egy-egy példányhoz. Azóta a kártyák is sokkal szélesebb körben elérhetővé váltak, viszont az MSRP árat nem igazán sikerült megközelíteni.

A piackutatásból megtudtuk, hogy májustól júliusig az AMD Radeon RX 6000 széria ára elég ingadozó volt, míg az Nvidia GPU-k ára folyamatosan csökkent. Augusztus 8-29. közötti időszakban a mutatók ismét felfelé indultak meg. Az Nvidia GPU-inak ára átlagosan 9%-ot, az AMD GPU-i esetében pedig 5%-ot emelkedtek az árak. Bár ez első ránézésre egyáltalán nem tűnik soknak, nem árt figyelembe venni, hogy három hónapon belül az árak most először emelkedtek egy időben. Természetesen ez nem érinti egyformán a különböző szériákat, például néhány esetben az árak nem változtak, de akad olyan termék is, amely minimálisan ugyan, de olcsóbbá vált.

Jelenleg nehéz rámutatni az újabb áremelkedés pontos okára, de összefüggésben lehet a TSMC állítólagos áremelésével, és azzal is, hogy szeptemberben előreláthatóan a megszokottnál kevesebb RTX 3000-es kártyát fognak leszállítani a kiskereskedések részére.

Támogasd a Gépigény.hu-t, hogy tovább fejlődhessen!
TÁMOGATÁS
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 70
szilver avatar
Piackutatás?Arra ne alapozzatok mert kb hasraütés szerű kamu az egész.Én is csinálom különböző témában jó pénzért.Hol ez a téma hol az.Címekre ki sem megyünk,dátum állítgatás a laposon stb.Legutóbb ugye aktuális téma a covid oltások voltak.Hát ahogy éppen kipattant a fejemből.jóska bácsi pfizer,mari néni moderna...rozika meg oltás ellenes és stb stb.Ahogy éppen gondoltam,csak nyomtam valamit.Szóval ennyire van hitelessége az ilyesminek.És ez kb mindenhol így zajlik.Nagyon kevés a valóságos megkeresés és interjú.Szóval az ilyesmi adatokat csak fenntartásokkal kezeljetek a jövőben 😉
0
0
0
0
pinkyke avatar
el mehet mind a 2 gyártó és az eladók a jó francba remélem rájuk rohad a kártya pénz éhes köcsögök.😡
akkor idén se veszek új kártyát.😕
0
0
0
0
💬 11
GamerTechFAN avatar
@pinkyke: a legtöbben használtan szerzik be a kártyát az árai miatt
0
0
0
0
gtafun avatar
@pinkyke: A kártya kerül sokba vagy a fizetésed szar?
0
0
0
0
pinkyke avatar
@gtafun: a fizetésemnek semmi köze a kártyák áraihoz.
annyit nekem nem ér meg amennyiért árulják mert az átverés.
0
0
0
0
gtafun avatar
@pinkyke:


3-4 éve vettem 48-ért-ami lett 55-58-stb és 65 krül.
Másik figyelt kártya:
Cirka két kilót rádobott a majom,érdekelne hányan vettek ebben az időszakban és volt-e értelme ennyit rátenni,ha már van egy hülye pótolja-e a tíz másikat.

Azanyaduristenitakimegemelteazaratennekakartyanak:

https://www.arukereso.hu/videokartya-…58372667/#
0
0
0
0
pinkyke avatar
@gtafun: én 85 ért vettem a 1060 6gb os kártyámat 2019 ben.
és egy közép kategóriás kártyát nem fogok meg venni 2-3x-os áron csak azért mert fel verték az árakat.
a 1060-asom még mindig jól megy és még tuningolnom sem kellet még alap órajelen megy a meg vétele óta semmit sem állítottam rajta.
igaz én nagyon is vigyázok rá minden alkatrészemre amit a gépbe vettem.
nem hajtok túl semmit se.
lehet azért is bírja ilyen sokáig.😊
0
0
0
0
gtafun avatar
@pinkyke: Haver már akkor így gondolkodott mint te amikor 15 éves volt.

"a fizetésemnek semmi köze a kártyák áraihoz.
annyit nekem nem ér meg amennyiért árulják mert az átverés."

A mai gyerekek meg emberek biztos felnőtt lehet hiszen 1.5M-ért 2M-ért vesznek gépeket,az már egy ingatlan törlesztője vagy egy autó-é. pxc videókban látom.

Amikor dolgoztam azt mondták arra mindig költeni kell csak viszi a pénzt.

Az egyik youtube-ostól kérdezték meg miből vannak ilyen autóik....?
Abban a videóban 10-20 milliós kocsik vannak.
Bányász gépe van....
Ezeket az árakat már én sem találom normálisnak.
0
0
0
0
pinkyke avatar
@gtafun: csak hogy tisztázzuk én nem azért vettem a gépem hogy bányásszak vele és magasról teszek rá hogy ki miből vette a gépét.
szerintem sokan gondolják azt amit én is ha neked ezek az árak olcsók az a te meglátásod nem mindenki engedheti meg magának hogy szórja a pénzt.
és ezzel be fejeztem nincs több mondandóm!
0
0
0
0
gtafun avatar
@pinkyke: Kvára nem olcsók azért írtam rá a példákat:

Ezt írtam ha visszanézed:
"A mai gyerekek meg emberek biztos felnőtt lehet hiszen 1.5M-ért 2M-ért vesznek gépeket,az már egy ingatlan törlesztője vagy egy autó-é. pxc videókban látom."
"Cirka két kilót rádobott a majom,érdekelne hányan vettek ebben az időszakban és volt-e értelme ennyit rátenni,ha már van egy hülye pótolja-e a tíz másikat."
emagon is vannak ilyen buták:
pl vettem egeret 2600-ft-ért és oda írják 4-5.000.-6.500.-ft az ára ennyi pénzért megérte stb kommentek,ha tudná az az egér 2.500 körül volt anno biztos nem írna butaságokat,az is sok érte amúgy...15.000.-ft selejt egeren szoktam nagyokat nevetni..örüljenek, ha azt a szart eladják 1.000.-ért.
Szóval maga a számítógép és alkatrészei egy nagy átbszás szerintem is ahogyan van.

"magasról teszek rá hogy ki miből vette a gépét."
Engem azért érdekel mindig miből, mert szeretnék én is átlag normális fizetést mint a tesómnak van.

kontraszt a tesóm fizetése és az enyém közt
nekem van parfümöm 2-3.000.-ft értékben a tesómnak meg 1.000.000.ft-értékben.
0
0
0
0
Milfhunter avatar
@gtafun: Szerintem ne személyeskedjünk, nem tudod mennyi pénze van ! A másik meg senki nem olyan idióta hogy 200 ezerrel többért vegyen kártyát! Többek közt én is ugyan ebben a cipőben járok !
0
0
0
0
gtafun avatar
@Milfhunter: MILFHUNTER NÉZD ÁT AMIKET ÉN ÍRTAM LE NEKI AZ EGÉSZ BESZÉLGETÉST,HA VISSZANÉZED NEKEM A FIZETÉSEMET PL A TESÓMÉHOZ VISZONYÍTOM ÉS HOGY INGATLAN-AUTÓ ÁRBAN MENNEK
A SZÁMÍTÓGÉPEK.

"szerintem sokan gondolják azt amit én is ha neked ezek az árak olcsók az a te meglátásod nem mindenki engedheti meg magának hogy szórja a pénzt."

AMIT ÍRTAM AZÉRT ÍRTAM(FELSOROLTAM NEKI MIT VETTEM ÉSZRE-ILL TAPASZTALTAM) MERT EGYETÉRTETTEM VELE,AZÉRT ÍRTAM NAGY BETŰVEL A GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT,ÚGY LÁTOM ITT VANNAK.(SZIA URAM,OTT A FELSOROLÁS)

Szerintem meg NYUGODTAN SZEMÉLYESKEDJÜNK HISZEN ÉN EGYET ÉRTEK VELE(TE IS EGYET ÉRTESZ VELE CSAK BELÖKTED NEKEM A FRICSKÁT) ÉN TUDOM HOGY ÁTBASSZÁK A GAMER TÁRSADALMAT,MERT FOLYAMATOSAN KÖVETTEM AZ ÁRAKAT AZ ÁRDIAGRAMMAL,ILL LÁTOM PERIFÉRIA ÁRAIT MI MENNYIBE KERÜL ILL MILYEN SZENZOR VAN BENNE ÉS IGENCSAK ÁTBASSZÁK AZ EMBEREKET SZAKEMBERT IS TUDOK NEKED MONDANI A PROHARDVERRŐL AKIK MEGERŐSÍTENEK BENNE:
https://docs.google.com/spreadsheets/…edit#gid=0
ONNAN TUDOM IGAZAT MONDANAK MIVEL AZ EGYIK FAJTÁBÓL AMI DRÁGA 4-ET VETTEM ÉS MIND A 4 PRODUKÁLJA A HIBÁT.PONT AZÉRT VAN A FÓRUM HOGY SZEMÉLYESKEDJÜNK ÉS AMI SOK AZ SOK.UGYAN ÚGY LEÍRHATOM A VÉLEMÉNYEMET EZZEL KAPCSOLATBAN AHOGY TE IS LEÍRHATOD.NEKEM SINCSEN SOK PÉNZEM AZÉRT ÍRTAM LE A VÉLEMÉNYEMET,DOLGOZHATSZ EGY INGATLANÉRT-AUTÓÉRT ÉS EGY SZÁMÍTÓGÉPÉRT ÉS AZÉRT IS HOGY SZABAD EMBER LÉGY,NE MÁS RABSZOLGÁJA EGY ÉLETEN ÁT.A PÉNZT NEM HERDÁLNI KELL, HANEM FÉLRETENNI ÉS SPÓROLNI ILL A TUDÁSODAT FEJLESZTENI BELŐLE.A JÁTÉK SZÁMÍTÓGÉPNÉL VANNAK AZ ÉLETBEN FONTOSABB DOLGOK IS,NEM SZABAD ITT LERAGADNI EZEN A SZINTEN.

EZEKET ÍRTAM AMIT Ő FÉLREÉRTETT ÉS TE IS FÉLREÉRTETTÉL:

"3-4 éve vettem 48-ért-ami lett 55-58-stb és 65 körül.
Másik figyelt kártya:
Cirka két kilót rádobott a majom,érdekelne hányan vettek ebben az időszakban és volt-e értelme ennyit rátenni,ha már van egy hülye pótolja-e a tíz másikat.

Azanyaduristenitakimegemelteazaratennekakartyanak:
https://www.arukereso.hu/videokartya-…58372667/#

@pinkyke: Haver már akkor így gondolkodott mint te amikor 15 éves volt.

"a fizetésemnek semmi köze a kártyák áraihoz.
annyit nekem nem ér meg amennyiért árulják mert az átverés."

A mai gyerekek meg emberek biztos felnőtt lehet hiszen 1.5M-ért 2M-ért vesznek gépeket,az már egy ingatlan törlesztője vagy egy autó-é. pxc videókban látom.

Amikor dolgoztam azt mondták arra mindig költeni kell csak viszi a pénzt.

Az egyik youtube-ostól kérdezték meg miből vannak ilyen autóik....?
Abban a videóban 10-20 milliós kocsik vannak.
Bányász gépe van....
Ezeket az árakat már én sem találom normálisnak.

@pinkyke: Kvára nem olcsók azért írtam rá a példákat:

Ezt írtam ha visszanézed:
"A mai gyerekek meg emberek biztos felnőtt lehet hiszen 1.5M-ért 2M-ért vesznek gépeket,az már egy ingatlan törlesztője vagy egy autó-é. pxc videókban látom."
"Cirka két kilót rádobott a majom,érdekelne hányan vettek ebben az időszakban és volt-e értelme ennyit rátenni,ha már van egy hülye pótolja-e a tíz másikat."
emagon is vannak ilyen buták:
pl vettem egeret 2600-ft-ért és oda írják 4-5.000.-6.500.-ft az ára ennyi pénzért megérte stb kommentek,ha tudná az az egér 2.500 körül volt anno biztos nem írna butaságokat,az is sok érte amúgy...15.000.-ft selejt egeren szoktam nagyokat nevetni..örüljenek, ha azt a szart eladják 1.000.-ért.
Szóval maga a számítógép és alkatrészei egy nagy átbszás szerintem is ahogyan van.

"magasról teszek rá hogy ki miből vette a gépét."
Engem azért érdekel mindig miből, mert szeretnék én is átlag normális fizetést mint a tesómnak van.

kontraszt a tesóm fizetése és az enyém közt
nekem van parfümöm 2-3.000.-ft értékben a tesómnak meg 1.000.000.ft-értékben."
0
0
0
0
deadly_cross avatar
@pinkyke: mi a jo fene koze van a gyartonak ehez?ok megszabnak egy arat azt megkapjak osztan,hogy a cegek mas eladok mennyiert adjak el abba nicns beleszolasuk.
0
0
0
0
no avatar
Még a nagy áremelések előtt sikerült vennem 60k -ért egy új 5500xt 8GB-ot, most hogy megvan a Ps5, szerintem soha nem veszek új vga-t! 😃
1
0
0
0
💬 1
Arthur Morgan avatar
@konyaferi22: Praktikus dolog, én is ugyanezen kattogok már egy ideje ,hogy hagyni kellene a PC fejlesztést a p.icsába amíg ez a gusztustalan árazás jelen van a piacon. PS5-el meg jó pár évre bevagy biztosítva. 😁 Te már nem maradsz le semmi új címről 😎
1
0
0
0
gtafun avatar
Azért mentek fel az árak mert elvittem párat a Balatonra és szörföztem velük.
Ezért lettek lebutítva, nekem még az erősek vannak, de a gyártók odafigyelnek ezentúl hogy amit 75.000.-ft helyett megveszel 250.000.-ft.ért az már butított.
NEM SZAR MINDEGY KI MIRE HASZNÁLJA HÜLYE GYÁRTÓK-a PETINEK AZ ÖCCSE A WC-BE DOBTA AMI ***, ENNEK HATÁSÁRA VISSZA LETTEK FOGVA A KÁRTYÁK TELJESÍTMÉNYEI.
NAGYKER-KISKER-QUVAANYA.
ÖSSZE KELL FOGNI NEM SZABAD 1DB-OT SE VENNI, KI KELL MENNI FOCIZNI MEG KOSARAZNI,BICIKLIZNI.
GYÁRTÓ-FORGALMAZÓ-KISKER-NAGYKER-BOLT ROHADJON A FEJÉRE RÁ KÖRNYEZETSZENNYEZŐ-DRÁGA-MÉRGEZŐ SZARJAIK.NAGY MAFFIA AZ EGÉSZ,NEM CSAK FIZETHETSZ,RÁ IS FIZETHETSZ!

HA A BÁNYÁSZOKAT EMLÍTIK,MI VAN A KISTELJESÍTMÉNYŰ KÁRTYÁKKAL AZOKNAK MIÉRT VAN MAGAS ÁRA,NEM ÉRDEKES?
PONT EZÉRT A BÁNYÁSZÓS DUMÁKAT KIZÁRNÁM.MÁS OKA LEHET NEKI-HA NEM A KÖRNYEZET SZENNYEZÉS-MÁSRA KELL A KÖNNYŰ PÉZECSKE.
5
0
0
0
💬 2
AMDMonsteR avatar
@gtafun: Kibicsaklott a szemem.
0
2
0
0
Legendrush27 avatar
@AMDMonsteR: 3* restartoltam magamat, de még mindig csak 99%-ig töltöttem be.
0
1
0
0
Legendrush27 avatar
Ajánlott egy ismerősöm 115k-t az 1660-amert.
0
0
0
0
Larten avatar
Az amúgy megvan, hogy megint ott tartunk, hogy olcsóbb konzolt venni hosszú távra, mint gépet fejleszteni? 😃
0
0
0
0
💬 4
DrBubo avatar
@Larten: És az amugy le esett hogy azt se lehet kapni?😃
0
0
0
0
Larten avatar
@DrBubo: Ez mondjuk már nem teljesen igaz 😃 én 4 hónapot vártam még rá, (múlt pénteken hozták ki) de a konzolvilágnál már csak 1 hónap a várakozási idő.
0
0
0
0
DrBubo avatar
@Larten: Ja az jo 4 honapot vártál egy konzolra 😃 hol van amikor bementél a boltba és hozod akár a mediába is 😃
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@DrBubo: Hardveraprón lehet. PS5 200 ezer, a Series X meg 180 sincs. 2 év garisak és bontatlanok sok esetben.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
Két hete vettem meg az új kártyámat, ami most 250€-t drágult. Akkor jó vétel volt 😅
0
0
0
0
💬 2
TikoTime avatar
@AMDMonsteR: Gtx 730? 😉
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@TikoTime: Épp egy picit lőttél mellé, de majdnem 😂
0
0
0
0
DrBubo avatar
Nem igazán tudom mi lessz még nekem van .vga tavaly megvettem mielött lett ez az örület.Igen jo a konzol de azt se lehet csak ugy venni mint régen.
1
0
0
0
no avatar
Még januárban kiadtam 200K-t egy 3060 Ti-ra.
Úgy voltam vele muszáj lesz, mert régóta ez lesz az első használható gépem amit építek, mert ha veszek egy régi kártyát azzal nem fogom sokáig húzni. Akkor még bántam a döntésem.
A mostani helyzetet elnézve rettentően jól tettem hogy kiadtam rá annyit. Így még évekig jól elleszek full hd-n, ha pedig addigra sem mennek lejjebb az árak mire ez a kártya elavul, akkor bye-bye PC master race, hello konzol világ.
2
0
0
1
💬 2
bukta2 avatar
@hikadam: Ugyan így vagyok ezzel énis! Csak az a baj hogy konzolt sem lehet minden boltban kapni mint régen 😀
0
0
0
0
Bandi146 avatar
@hikadam: jól is jártál én múltkór láttam 280-ér 3060 Ti-t de basztam lecsapni rá most meg megint 380-400-ért mennek
0
0
0
0
thug85 avatar
Kíváncsi vagyok a konzolok mikor kezdenek el drágulni.
0
0
0
0
kaland21 avatar
Na akkor tényleg kimaradok a 3000-es szériábol pedig szerettem volna venni egy 3080ti-t de akkor marad ez ahogy van sőt.. lehet nem is lesz már fejlesztés a közeljövőben. Ahogy itt olvastam elgondolkodtató egy konzolt venni meg egy laptopot és tényleg marad az ember zsebében pénz!
2
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Ellehet felejteni a Gamer PC-k építését egy időre úgy látom. 😕 Majd a konzolok átveszik most a vezetőszerepet. Lassan ott tartunk, hogy a gazdagok kiváltsága lesz a számítógép mint régen.
0
0
0
0
no avatar
Pár hete még láttam 3060 asust 240-érr......Lehetne meg kellett volna vennem mer már most 350-ér van ugyanaz....... Mondjuk a strix 1060-am ia bőven jó még fullhdra de nah....
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Tudtam én hogy meg kell venni azt a 3070ti-t😲😅

Pedig jönnek az ünnepek, black friday stb még csak most kezdődik el az igazi vásárlási kedv, az eddiginél is nagyobb lesz az igény, ami jelentheti azt hogy még drágább lesz minden...főleg ha a csodás hazai boltok árazásait nézzük akik scalpereket megszégyenítő árakon dobálják a vga-kat😒

Viszont az rtx 2xxx-es szériát nevetségesen drágán el lehet adni használt oldalakon, a mezei 2060-ak is elkelnek 200 ezer fölött, a többiről nem is beszélve. Aki erről a sorozatról akar váltani annak még lehet esélye...😀
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
Egyre jobban úgy érzem, hogy jó döntés volt a Series X, még így is, hogy nagyon sok megkötéssel jár a konzol egy pc-hez képest.
3
0
0
0
💬 6
santakigyo avatar
@Tuhajohn: Szerintem már nem kell akkora megkötés. Ahhoz, hogy egy konzoltól jobb részletességgel és grafikával futtasd a játékot igencsak zsebbe kell nyúlni, főleg most.Őszintén nem tudom megér e ennyi felárat. Persze a van akinek igen és tiszteletben is kell tartani, de ha képes vagy ezen túllépni és a kontroller nem probléma akkor nincs kérdés.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@santakigyo: Szerencsére amikkel játszok többnyire támogatják az egér billentyűzet kombót, szóval ez nem akkora probléma. És nem is a grafika a megkötés, főleg, hogy a Series X kb. kétszer erősebb, mint a 1070-em volt. Inkább az operációs rendszer a megkötés. Nincs normális kommunikációs app, a böngésző egy kalap trágyát ér és játékon kívül semmire sem jó. Ilyen és ezekhez hasonló megkötésekre gondolok.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Tuhajohn: Melette van egy számítógép ami ezekre jó. Egyszerre úgyse játszol meg böngészel. De értem mire gondolsz.
Valamit valamiért,sajnos áldozatot mindig kell hozni.
Személy szerint a PC-met már be se kapcsolom szinte, a telefonomról netezek, kommunikálok, stb
Konzolon meg játszom azt a kevés játékot ami még érdekel.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@santakigyo: Nem is az, hogy egyszerre, de ott van alt+tab és közben ezer dolgot tudsz csinálni. Konzolon is ki lehet menni a menübe, de ott minden nehézkesen használható.
Telefonon böngészni nem szeretek, híreket elolvasom vagy fórumokra felnézek, de ha keresni kell valamit vagy utánajárni ennek-annak akkor sokkal kényelmesebb asztali gépen a sok lap között kiigazodni.
Ja és a fizetős multit nem is említettem még.
De ahogy mondod, áldozatot kell hozni. A kényelmet és a sok színű használhatóságot be kell áldozni, de cserébe sokkal olcsóbb, mint jelenleg egy VGA. 3070 1300€ környékén mozog. Ebből lehet venni közel 3 konzolt.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Tuhajohn: Mivel a jelenlegi árak már soha nem fognak annyira beesni, szerintem nekem itt van az épített konfigok vége. A játékok amúgy sem az én szájízem szerint készülnek, na meg ennek az árán van konzol+laptop és még marad is egy szép összeg a zsebben
0
0
0
0
santakigyo avatar
@SuperPuma: Hűha, kb leirtad a gondolataimat. Annyira kevés játék érdekel, hogy azért felesleges már PC-t építeni.
A jelenlegi meg jó lesz netezősnek.
0
0
0
0
carl18x avatar
Akkor még nem rakom fel az RX 570-et, van esély hogy megveszik 120E-ért 😆 (Poén) ha valakinek nem esett volna le elsőre.
0
0
0
0
DDarkness avatar
És még én éreztem magam kellemetlenül amikor mondtam apámnak, hogy többet költöttem a gépemre mint ő a kocsijára, pedig 1080-am van amit rendes áron vettem másfél éve (100k).
0
0
0
0
TuskenRaider avatar
Még drágább lesz, ez már röhely! Nah mind1!
Egy biztos magyar kereskedésben NEM SZABAD semmilyen grafikus kártyát vásárolni!!
Nagyon megy a lehúzás mindenhol!
1
0
0
0
GamerTechFAN avatar
várható volt ez is
megint lehet arra várni hogy csillapuljon az áraik
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
Ezek a szarok már soha nem lesznek emberi árakon...
2
0
0
0
Nomad-HUN avatar
2 hete még VGA cserén agyaltam... ma már nem.. 😅
0
0
0
0
dripone avatar
Én 1400€-ba vettem az RTX3080 TI-t, de az egy Doom Eternal Bundle volt màs egyéb limitàlt szériàs Doom cuccokkal volt csomagban. Az alap kàrtya itt 1800€-ba megy úgyhogy mondhatni a Bethesda még olcsòn adta. Ha igy haladnak az àrak, akkor a konzol elég hamar csàbitòbb ajànlat lesz azoknak akik upgrade elõtt àllnak.
0
0
0
0
Richie1212 avatar
Nagyon gáz.. Komolyan szerencsés vagyok, hogy anno beszereztem az rtx 2080-at 225-ért az sem volt kis ár, de most magasabb áron árulják használtan.. Azt hiszem jó pár évig elég lesz, ilyen készlet és árazás mellett szinte lehetetlen váltani 30-as szériára bár nekem nem is feltétlenül szükséges full HD-ban el leszek évekig szerintem. Kivéreztetik a PC-s közösséget, szerintem egy videókártya sem ér 500-600 ezret nagyon durva ez már. Szóval igen sajnos akinek régebbi konfig van az tényleg jobban jár egy ps5-el vagy xbox-al, a játékok drágák, de a hardver árak mellett már lehet hogy így is olcsóbban jössz ki. Én várom hogy ezek a cégek pofára essenek bár amíg lesz bitcoin addig lesz rá vevő tökmindegy mennyiért árulják..
0
0
0
0
💬 1
carl18x avatar
@Richie1212: Hát +1 Sajnos átlag embernek néhány óra játékra nem a videókártya a legjobb befektetés.
Főleg ezzekel az elszált árazás már luxuscikknek számít. Főleg úgy hogy 2 évente jön a új generáció és mindig lehet cserélni,/fejleszteni. 😃
0
0
0
0
santakigyo avatar
Ehhez hozzá kell szokni, az árak már így fognak mozogni. Az ember annak fog örülni, hogy jó ha kap egy kártyát a mocskosul túlárazottról a simán csak túlárazottra leakciózva.És persze egyéb komponensekről ne is beszeljünk. 🙂
Szerencsére nem kötelező.....
0
0
0
0
sabotmuse avatar
Tehát a megjósoltnak megfelelően a fogyasztóhoz való úton minden egyes lépcsőfokon instant drágít mindenki 5-10%-kal a TSMC-re hivatkozva, még akkor is ha ők maguk is csak 1+ év múlva fogják megkapni a plusz költséget. Természetesen majd akkor is meg fogják nyomni az árakat +20%-kal, mert miért is ne...
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
A Zotac GTX 1650-et 108ezer forintért vettem, most pedig 28ezer forinttal ment fel az ára.
De pl. RTX 3070 Ti 420ezer forint volt még pár napja, míg most 515ezer forintba kerül...
Az pedig pont 20%-os áremelkedés az eredetihez képest. 🙁
0
0
0
0
💬 14
showtekk avatar
@wgeorge85: 310ért sikerült lecsapnom egy 3070Ti-re 1hónapja, szerintem életem legjobb döntése volt, főleg ahelyett, hogy októberben vásároljak majd új kártyát hátha lemegy az ára.. 😄
1
0
0
0
norbi6 avatar
@showtekk: Komolyan olyan videokártyát vásárolni már mintha tőzsdézne az ember 😃
0
1
0
0
Xoremion avatar
@norbi6: Kb... 2-3 hete nézegettem egy RTX 2060-at, hogy 185 ezer, nem rossz-nem rossz, de még várok egy picit. Hiba volt, már 230 ezer ugyanaz a 2060. 😆 Akkor még egy ideig marad a 960. 😅
0
0
0
0
TuskenRaider avatar
@Xoremion: MSI GF RTX 2060 6Gb OC most 500 eur ha evvel megelégszel szerintem vedd meg!
Mai árfolyamon az kb 170 ezer pénz! Persze nem a simlis magyar kereskedésekben!
0
0
0
0
showtekk avatar
@norbi6: Hát kb tényleg olyan. 😃 Ahogy irtam korábban anno úgy terveztem, hogy október vége, november eleje fele fogok kártyát venni (új battlefieldhez időzitve) mondván addig majd normalizálódnak az árak nagyjából de szerintem már ebben a 30-as generációban ez teljesen halott ügy sajnos, ha csak nem dönt valaki úgy, hogy a különbözetet lebányássza mert úgy még mindig megérheti talán.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@showtekk: Nem hiszem,hogy túl nagy lesz a gépigénye normál esetben,hiszen kiadják az előző konzolokra is,tehát nem next gen cím lesz.
0
0
0
0
showtekk avatar
@cabus26: Spoiler!
De alapból azért nem csak battlefield miatt vettem meg a kártyát, illetve 1440p 165Hz-hez még ez is kevés lesz mondjuk egy 64v64 modban, bár talán a DLSS segiteni fog kicsit😁
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@wgeorge85: Sima 1650 annyiert? Uhh rettenetesen rossz üzlet. Egy 570 is gyorsabb is fele annyiba kerul.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@Quadgame94: Legalább van kártya, amivel futnak a játékok. 🙂
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@wgeorge85: Attól még nagyon rossz kártya ez van amikor marka alapjan valaszt vki kartyat nem teljesitmeny alapjan.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@Quadgame94: De ettől még használom továbbra is, mert felmentek az árak elég durván,
szóval ez van egyenlőre...
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@wgeorge85: Nem mondtan h használhatatlan, csak hogy ennyiert kaptál volna RX 580-at is ami 25% erősebb. Majd talán legközelebb jobban valasztassz, hiszen senki sem saját maga ellensége.
1
0
0
0
wgeorge85 avatar
@Quadgame94: Abszolút egyetértek, sajnos eladtam a GTX 1660-at, pedig alig volt 1 évesnél több,
ott volt 22ezer forint hasznom, idáig rendben is volt.
Úgy volt, hogy veszek egy egyszerűbb kártyát, ez meg is történt,
vettem egy haszált GT 730-at, de elszoktam a rossztól, mármint, hogy gyengébb
kártyával milyen játszani, stb... 🙁
Ezután pedig kényszerhelyzetben voltam, mert mindenképpen új kártyát akartam
venni a GT 730 helyett.
Az RX 560 és a GTX 1650 között vaciláltam, és majdnem RX 560-at vettem,
ami igaz hogy olcsóbb, de ráadásul még gyengébb lett volna, mint a 1650.
Pedig egy erősebb használt és megkímélt (nem húzták, bányásztak vele) kártyával
jobban jártam volna. 🙂
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@wgeorge85: Jaja igen. En 5600 XT-met adtam el. Bár direkt mert PS5 lett belőle. 570 tökéletes nekem. Majd egy 1660 Ti szintre váltok valamikor ha 80 ezer környéken lesz. Vagyis soha kb. 😆
0
0
0
0


Lite versions:
Számitóbbgép balSzámitóbbgép jobb