Nagy bejelentésre készül az Intel

Szerző: xoki | 2020. July 16. | hír | 25 hozzászólás

Az Intel meghívókat küldött szét a sajtó részére, amelyből egyelőre csak annyi derült ki, hogy valami nagy bejelentéssel készülnek a feltehetően digitális formában esedékes eseményükre.

Az eseményre szeptember 2-án fog sor kerülni, és a rendelkezésünkre álló információkra támaszkodva elég valószínű, hogy a 11. generációs Tiger Lake processzorok bemutatására készülnek. A CES-en az Intel már megosztott néhány apróságot ezekről a 10 nm-es CPU-król, amelyek állítólag kizárólag laptopokban foglalnak majd helyet, és az új Xe grafikus architektúra lesz jellemző rájuk.

Ezek a chipek az Intel 10nm+ architektúrájának második felhasználása lesz, hiszen az Ice Lake termékek is ezen alapulnak. Az Intel új termékei a Ryzen 4000-es processzorokkal veszik majd fel a versenyt, amelyek egyébként 7 nm-es technológiával készültek.

Természetesen nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy az Intel valami teljesen mást fog bejelenteni, de jelenleg ez tűnik a leglogikusabbnak, hiszen az újabb szériák leleplezése egy kicsit még túl korai lenne.

Hozzászólások: 24
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
carl18x avatar
Nagyon kiváncsi vagyok szeptemberben rajtol-e a Rocket Lake-S? Emelkedjen az IPC 😃 végre.
0
0
0
0
TikoTime avatar
Segítsetek! Nem értem, hogy teljesítményben mit számít a nanométer? Ha veszünk egy i5 8600 procit ami mondjuk 14nm-es, és összehasonlítjuk egy hasonló i5 7nm-es procival, milyen különbségek lesznek? Játékoknál, grafikánál... Csak egy ideje megy a nagy verseny a két gyártó között, és nem értem, mi ez a nagy kétségbeesés, hogy még nem mentek 10 nm alá.
(nekem ilyen procim van, és elégedett vagyok vele)
0
0
0
0
💬 19
AMDMonsteR avatar
@TikoTime: Kisebb gyártási technológia azt teszi lehetővé, hogy több komponens férjen el a chip-en, a kisebb méret pedig nevesebb hőtermelést, jobb hűthetőséget jelent, aminek hála magasabb órajelek elérésére képesek a processzorok, AMD esetében a 7nm-nek köszönhetően amúgy minden magon, az intel "preferált, vagy legerősebb mag" boost-jával ellentétben.
Az egyik legfontosabb pedig talán, amiből a teljesítmény és a hőtermelés is kiindul, az a fogyasztás. És egy kisebb gyártástechnológiájú processzor kevesebbet is fog fogyasztani, lásd egy 8 magos, 4GHz+ frekvencián futó AMD 70W alatt tud maradni áramfelvátelben játékok alatt, ami azt is jelenti, hogy a gyári hűtővel is 55-60 fok alatt tud maradni, így odáig húzza magát, ameddig csak tudja (általában korlátozásig, amit tudsz oldani). A táp innentől nagyobb VGA-t is bír, és mivel full unlocked processzorokról van szó, tudnak terjeszkedni ameddig a takaró és a hűtés, illetve a táp teljesítménye ér, és lőn nincs processzor bottleneck.

Tehát végeredményben egy kisebb fogyasztású, sokkal hűvösebb, de nagyobb teljesítményű és több funkcióval rendelkező processzort kapsz.
0
0
0
0
TikoTime avatar
@AMDMonsteR: Köszönöm!
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@TikoTime: Nincs mit!

Még egy egész fontos addíció még, hogy mivel ugyanakkora gyártási méretre több dolog fog így ráférni, olcsóbbak is tudnak lenni a processzorok 😉
0
0
0
0
enslaved avatar
@AMDMonsteR: Egy I7 9700 is simán 70W alatt tud maradni 4-4.1 GHZ mellett játékok alatt, és szintén nem megy feljebb mint 60 fok.
Gyári hűtővel meg hűtsön procit az, aki imádja a porszívó hangját😃
0
0
0
0
botmunpls avatar
@enslaved: Amúgy nem azért, de most az hogy 70w meg 100-140w az nem mindegy? Egy átlag usernek mennyivel lesz ettől több a rezsije, 3-4ezerrel sem? 100/200w-tal nagyobb teljesítményű táp adott modellen belül mennyivel drágább, szintén 3-4 ezer? Ezek nem hiszem hogy valid érvek emellett, esetleg mobilnál vagy laptopnál, ahol korlátozott lehet az áramforrás.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@botmunpls: Igazából nem dob a rezsin sokat, mert úgysem folyton azt fogja fölvenni.
Viszont a 100-200 wattal nagyobb tápok, abban a kategóriában, ahogy egyáltalán megéri tápot venni, nem 3-4 hanem sokszor 10 de akár 15-20K különbséget hoznak. Más 500W-ot hozni 80+ban és más 750-et...
0
0
0
0
botmunpls avatar
@AMDMonsteR: Ez a "megéri egyáltalán" venni kategória ez baromira szubjektív!
Neked lehet hogy 30 ezer, van akinek 50-60, nekem 15 ezres táp van a gépemben és semmi gond nincs vele, a régi gépemben is "csak" egy 20ezres táp volt. De egy kollégám egy párezres tápot vett múltkor.
A nekem már megérő 20k körüli kategóriában pedig 3-4 ezerből kijön az a különbség.
0
0
0
0
enslaved avatar
@botmunpls: Engem nem érdekel mennyit fogyaszt egy játékra szánt gép, különben nem 9900k - m lenne meg rövidesen 3080 Ti - m. Én is csak mosolygok amikor ilyeneket olvasok😀
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@enslaved: Személyes tapasztalatom sajnos nincs 9700-al, de annyit tudok, hogy elég gyorsan el tudja érni azt a szintet egy Alpeföhn-nel is vagy akár Noctua hűtővel, hogy vissza kelljen kúsznia 4GHz alá egy idő után.
Még a nagy határány, ami igazából persze nem volt az eddig, csak most már több és több magot használnak ki a játékok, hogy csak preferált magot boostol... Azt is csak egy darabig mert olyan gyorsan dobja ott a modul őmérsékletet, hogy vissza is kell vennie.

A gyári hűtővel meg igazából semmi baj nincs nálam. AMD azt is fejleszti azért szép lassan. Nagyon is halk, alig megy, java részt 800-1300-as fordulat között, ami gyakorlatilag semmi 😃
Egy intelnél azért itt az is közre játszik, hogy évek óta, gyakorlatilag az első generáció óta semmit sem változtattak a box hűtőn, mert "úgysem rakja rá azt senki" szóval ott abszolút érthető 😆
0
0
0
0
enslaved avatar
@AMDMonsteR: Nekem a 9900k a Dark Rock Pro 4 - el stressz teszt alatt végig tartja a megadott boost (4.7 ghz) értéket minden magon, futtathatom az Aida vagy a Prime tesztet bármeddig, miközben a magok 70-80 fokig kúsznak fel mindössze, ami játék alatt 60-65 fok. 105 fok a max. ami lehet, 90 - ig throttling sincs. A 10. gen hűtése kicsivel nehezebb lett, legalábbis a 10700k - tól kezdve, de megoldható azért az is.
0
0
0
0
vyne avatar
@enslaved: Semmi nehezseg nincs a hutessel 😜
0
0
0
0
enslaved avatar
@vyne: Nem próbáltam még, viszont ismerős vett, és kicsit kínlódott mire be tudta lőni, persze léghűtővel.
0
0
0
0
vyne avatar
@enslaved: Leghutorol nem tudok nyilatkozni.
Bf alatt 60fok korul van akkor is ha orak ota jatszom, van hogy a 60-at sem eri el es a tobbi jatek is ugyan ez.
0
0
0
0
enslaved avatar
@vyne: Alaplap vrm hőfoka mennyi, ha ráengedsz mondjuk 15 percre egy Aida FPU tesztet? Csak FPU - t, semmi mást. Privibe írd már meg légyszi, ill. azt is, mennyi a legmagasabb maghőfok, meg hogy tartja e minden szálon az 5.1 - et, ha nem nagy gond. HWinfo mutat mindent.
Köszi.
0
0
0
0
vyne avatar
@enslaved: Holnap meglesem es kuldom.
0
0
0
0
Infi avatar
@enslaved: Nekem a i9 9900 K H150i hutovel extremen a pumpa 40 50 fok max jatek kozben
0
0
0
0
enslaved avatar
@Infi: Nekem 60-70 fok léghűtővel, jó az úgy. Nem akarok vizezni, főleg ha nincs rá ok.
0
0
0
0
bassus16 avatar
@vyne: Nekem a 9700 All Core Boost-al (4,500MHz) 60 fokos egy 15 ezres H105i-vel Battlefield 5 alatt. Ha alulfeszelném még egy 5-10 fokot nyerhetnék.
0
0
0
0
enslaved avatar
@bassus16: Azért a 9700 csak natív 8 magos, azt ne felejtsük azért el, plusz nem is 5.1 GHZ - en jár. Nem kellene már a mai procik terén annyira félni a maghőmérsékletektől, no meg úgyis visszább veszik magukat amikor érzik, hogy forró lesz a lábuk alatt a talaj😀
0
0
0
0
no avatar
Valszeg a diszkrét GPU-ra meg úgy magára az Xe dologra gondolnak, mert nem igazán lehet várni tőlük bármi komolyabbat 2021 inkább 22-ig ismerve az eddigi ígérgetések végeredményét. Mondjuk az utóbbi is kérdéses mire viszi majd.
0
0
0
0
Maros avatar
Na és mégis mi lesz az?! Gofrisütőket is fog gyártani?! 😂😂😂😎
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció