Még idén jönnek a Meltdown- és Spectre-biztos Intel CPU-k

Szerző: xoki | 2018. January 26. | hír | 30 hozzászólás

Az Intel közzétette a negyedik negyedévben elért pénzügyi eredményeit, és egyúttal azt is elmondták, hogy a későbbiekben nem szeretnének bevételkiesést elkönyvelni holmi biztonsági rések miatt.

Az Intel elárulta, hogy már megvan a Meltdown és Spectre javítása, és a hamarosan érkező processzorok esetében már hardverileg kiküszöbölik a problémát. Értelemszerűen ez kizárólag csak az új, eddig meg nem jelent processzorokra vonatkozik. Három hét eltelte után most először említette meg a cég ezt a fajta javítást, és egyelőre nem tudni, konkrétan hogyan is történik majd mindez. Az Intel vezérigazgatója, Brian Krzanich szerint azt sem lehet tudni, hogy mikor is érkeznek majd ezek a termékek.

A cég korábban elmondta, hogy a biztonsági réseket még ebben a hónapban befoltozzák, de sajnos felbukkant néhány nem várt probléma, például a véletlenszerű újraindulgatás.

Hozzászólások: 30
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
EgyKer17 avatar
Ez a létező legátlátszóbb és legelhibázottabb üzletpolitika, ami csak létezik a szférában, de majd meglátjuk, mi sül ki beőle. Lehet azzal jönni, hogy az Intel elég nagy hal ahhoz, hogy ezt megtehesse, majd kiderül.
0
0
0
0
💬 2
SuperPuma avatar
@EgyKer17: Most vagy a Volkswagen használ Intel procikat, vagy az Intelesek járnak Volkswagenekkel...
0
0
0
0
hashimoto avatar
@SuperPuma: Shit-shit 😃
0
0
0
0
bukta2 avatar
Én ha most váltanék az amd lenne méghozzá az új ryzen ek közül valamelyik+deszka de mivel nem váltok most így marad ez..
0
0
0
0
FoLey avatar
Troll on aki nem inge nem veszi magára. 😆
https://www.kephost.com/images/2018/01/27/hehe.jpg
0
0
0
0
💬 10
hashimoto avatar
@FoLey: Attól függetlenül az FX akkor is egy csődtömeg. 😃
0
0
0
0
FoLey avatar
@hashimoto: Annyira nem hinném. 😆
Kevesebb probléma vele,de legalább szépen teszi a dolgát.
Nekem egy jó Asus Sabert alaplap kell alá amit hamarosan be is szerzek és elég egy darabig vele. 😃
0
0
0
0
hashimoto avatar
@FoLey: Nekem is az van, teljesen jó meg minden, viszont ha már egy Ryzennel nézzük, akkor inkább az.
Én is intelt akartam venni, de ezek után inkább veszek valami közepes Ryzent. 😃
0
0
0
0
FoLey avatar
@hashimoto: Ryzen-re akkor váltanák ha ingyen kapnák DDR4-es memóriát,de mivel jól felszöktek az árak addig megleszek ezzel is. 😃
0
0
0
0
Mordi avatar
@FoLey: A Samsung rájött, hogy hiány van és mennek fel az árak.. így ha lehet hinni annak, amit mondtak, akkor júniusban új gyártósorokat állítanak be. Eeeelméletben ez árcsökkenéssel fog járni.. de lehet, hogy pont emiatt emelik még.. fene tudja
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@FoLey: AMD procik is lassultak ha nem olvastad volna 😀 szóval szopás 😉 nézzétek meg a fórumokat.. AMD nem veri nagy dobra.. de 4 ből 1 dologban a Ryzen és FX ek is lassultak 😀
0
0
0
0
FoLey avatar
@MaximumGame: Olvastam AMD immunis a meltdownra csak spectre-t érinti.
Szopás annál van aki fel is rakja a frissítést és nálam még nem is kínálta fel szóval no problem. 😆
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@FoLey: Nálam meg felvan rakva, és mégsincs szopás érdekes 😂
0
0
0
0
FoLey avatar
@YoRHa 2B: Mert AMD procik csak spectret érinti és nem meltdownra mint az inteleseknél. 😃
0
0
0
0
reszler112233 avatar
@FoLey: Nekem fent van a frissítés és semmi lassulás vagy hiba nincs.
0
0
0
0
no avatar
Gusztustalan ez az egész akár honnan is nézük. Fogok jövőre váltani skylake-ről csak én amdre. Egyébként lehet sosem volt jobb az intel az amd prociknál ,mert ha javította volna a hibákat nem lett volna erősebb?
0
0
0
0
💬 1
bukta2 avatar
@kent33: Érdekes felvetés!
0
0
0
0
Csicso avatar
Mikor lehet visszavinni a boltba hogy adjanak helyette egy olyat ami már hardveresen is okés? 😀
0
0
0
0
💬 1
Viktorinho avatar
@Csicso: Itt hamarább lesz új generációs proci mint a régi javítása,szóval a mostaniak maradnak így. Aztán ha olyan procit akarsz vedd meg,és fogadok új alaplap is kell majd alá,mert nehogymár az alaplap gyártók is kimaradjanak a haszonszerzésből 😃
0
0
0
0
no avatar
Csak nehogy ez legyen az egyetlen érv az új gen mellett.

Spoiler!
És ne is 5-10%.
0
0
0
0
szilver avatar
Ezek után ki tudja mi újabb dolog bukkan fel megint...köszi nem...
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Akinek meg régi procija van *** magát ? 😀
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@MaximumGame: Ezen gondolkodtam én is, de hogy emiatt én tuti nem veszek én új gépet, *** meg magukat
0
0
0
0
InfernoDante avatar
@MaximumGame: Valahogy úgy. 😃
0
0
0
0
reszler112233 avatar
@MaximumGame: Azért csak nem hagyják el a régebbi procikat sem. Azért még egy negyedik geberációs processzor sem olyan öreg, és mai napig megállják helyüket. Az meg nem fog váltani aki e fölött van csak ezért, főleg amilyen árak vannak manapság. Főleg hogyha hat vagy hetedik generációs processzoros gépe van. Én fix, nem fogok átváltani csak ezért, főleg úgy hogy nálam hiába van fent a frissítés amit elvileg nem kéne feltenni, nincs semmi probléma. Se újraindulás vagy bármi.
0
0
0
0
Csicso avatar
@reszler112233: Igazság szerint még egy első vagy második generációs i7-es is erős. Sőt ha valaki csak netezésre akar gépet akkor akár egy 10 éves Core2Duo is elég. Hamarabb bővítek ramot, majd cserélek VGA-t mint hogy az alaplap+proci párossal baxakodjak.
0
0
0
0
F4T4L 3RR0R avatar
Aztán az is lehet hogy az Intel részéről ez csak blöff. De ki tudja. A tényen semmit sem változtat az hogy jelentősen csorbult az Intel hírneve.

Na de várjuk ki a végét a dolognak...
0
0
0
0
💬 1
szilver avatar
@F4T4L 3RR0R: ennek már gatya ez tisztán látható..ilyen az élet...
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Nekem aztán édesmindegy mint mondanak , csalódtam bennük kész ennyi 😆
0
0
0
0
no avatar
Coffee Lake újravervezés? Vagy Cannonlake? 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció