Idén már patch és DLC sem érkezik a Cyberpunk 2077-hez

Szerző: xoki | 2021. October 31. | hír | 30 hozzászólás

A CD Projekt Red nemrég bejelentette, hogy késni fognak a Cyberpunk 2077 és a The Witcher 3 következő generációs változatai. Most pedig a csapat frissítette a Cyberpunk 2077 ütemtervét is, ezzel 2022-re halasztva minden jövőbeli DLC-t és frissítést.

A Cyberpunk 2077-ről elég megosztóan vélekednek a játékosok, hiszen sok szempontól tényleg egy nagyszerű játékot kaptunk, viszont a rengeteg hiba, teljesítménybeli és grafikai problémák miatt elég nehéz pozitívan beszélni róla. A katasztrofális rajt után a CD Projekt Red a nagyobb frissítések elkészítésébe fektette idejét. Három terjedelmes patch mellett kisebb frissítéseket és ingyenes DLC-ket is kaptunk, de úgy tűnik, idén már semmi hasonlóra nem érdemes számítani.

Ahogy az Xbox Series X/S és PS5 verziók, a következő patch is idén érkezett volna, de előbbiek elhalasztása után a frissítéseket is elcsúsztatták. Az új ütemterv szerint az 1.31-es patch az idei év utolsó frissítése, minden más 2022-ben várható. A next-gen update pedig 2022 első negyedévében érkezik, tehát 2022. január - 2022. március 31. közötti időszakban.

Tyler McVicker szerint erre a halasztásra néhány komolyabb back-end frissítés után került sor. Az elmúlt hónapokban a fejlesztőcsapat átírta a játék több rendszerét, illetve a motorján is komolyabb változtatásokat végeztek el, szóval remélhetőleg jövőre már látni fogjuk a munkájuk gyümölcsét.

Cyberpunk 2077
Cyberpunk 2077
Cyberpunk 2077
Megjelenés: 2020. December 10. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Szerepjáték
Fejlesztő: CD Projekt RED
Hozzászólások: 30
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
zsiroslangos avatar
CDPR jobban teljesít.... :D
0
7
0
1
Legendrush27 avatar
Részben jogos, de azért megértem a csapatot is. A csúcson voltak és nagyot zuhantak, elvesztették a bizalmat. Nem tehetik meg, hogy félkész munkát adnak ki.

Egyébként a legtöbb játékos ki sem próbálta a CP2077-et csak sír mint egy óvodás. Érdekes 2 komolyabb és pár apró buggal én 2020 decemberében befejeztem a játékot SX-en .
0
0
2
1
💬 4
bigfooot avatar
@Legendrush27: Jaja, de ez sajnos tipikus, szidja pár ember, ezt felkapja a világ és mindenki már egyből a saját véleményének tekinti, én is megjelenkor kezdtem vele játszani, pár apró buggal találkoztam, de a játék rohadt élvezetes volt
0
0
0
0
hekli96 avatar
@Legendrush27: Hát nem tudom én kipróbáltam és elég komoly bugok voltak benne.
Nyilván amikor valaki látványos vagy game breaking bugokkal találkozik, majd az interneten ennél sokkal brutálisabb bugokat is lát akkor felemlegeti azokat is, még akkor is ha az ő játékmenetében ezek nem jelentkeztek. Akik meg a szerencse folytán nem futottak ilyenekbe azok meg védték a játékot, hogy nem is olyan szar és miért kell köpködni.

Szerintem kivihető volt, ha szerencsésebb voltál nem futottál súlyos hibákba, de attól még teljesen jogosan szidták a játékot akik tették. Ha valaki körbenézett az interneten, még ha az ő végigjátszásában nem is voltak akkora hibák, akkor se érdemelte a CDPR, hogy ezt a játékot vagy magát a kiadót bárki védje, mikor ilyen minősíthetetlen állapotban adták ki a játékot.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Legendrush27: Azért lett akkora felhajtás körülötte mert páran sírtak...Nem csak a bugokkal voltak gondok,konkrétan a parlamentben a politikusok kevesebbet hazudnak meg ígérgetnek mint ez a csapat tette a játék megjelenése előtt.Sokan nem felejtették el ennyi.
0
0
0
0
Takashi avatar
@Legendrush27: Én még anno megjelenéskor úgy játszottam végig, hogy a játék 80%-kában nem volt hajlandó betölteni a textúra, annyi videót, cikket olvastam róla, hogy mi okozhatja, de síráson kívül semmi nem volt. Szóval végig játszottam úgy a játékot, néha kifagyott, néha óriási fps droppok voltak, de nem érdekelt, csak a játék és az a elképesztően király élmény amit adott. Végig vittem és ott álltam, hogy ez kevés volt, pedig kb. 100 órát játszottam vele olyan állapotban, minden küldetést megcsináltam. Nem lehet betelni vele. Egyszer neki ülök még egyszer, kíváncsi vagyok mennyit változott a kiadás óta.
0
0
0
0
carl18x avatar
Az igen, szóval ők akkor már "készként" tekintennek erre a játékra. A Fizikán és Ai-n is volna még mit csiszolni, gondolom konzolra leportolják "új generáció" aztán írják a következő címet. XD
3
2
0
0
💬 5
Attisz5284 avatar
@carl18x: Miről beszélsz ember? xdd Nem tekintik késznek a game-et. Ha jobban utánanéztél volna akkor tudnád hogy 22-ben fognak durván ráfeküdni a patchelésre
0
2
0
0
no avatar
@Attisz5284: Ez a baj, hogy 2022-ben már több mint 1 éves lesz a játék és még mindig durván patchelni kell mind optimalizáció, mind tartalom szempontjából. Ja és számíthatunk arra, hogy megint csak csúsztatni fogják a patcheket, az új generációs változatot. Majd az évtized közepére csak összefoltozzák ezt az egy szem játékot, kész vicc.
0
1
0
0
Attisz5284 avatar
@arnold892: Játszottál a game-el?
0
0
0
0
no avatar
@Attisz5284: Játszottam vele és pont a leírtak alapján nem is sokat. Játéknak nagyon is jó lenne, csak hát egy csiszolatlan gyémánt. Majd ha kiadják jövőre a next gen változatot konzolra, akkor majd újra nekiállok.
Azért azt be kell látnod, hogy nem hiába dobta ki a sony a saját áruházából egy időre és igaza is volt, de aki játszani akart vele az úgyis megvette lemezesen.
0
0
0
0
carl18x avatar
@Attisz5284: Mit miről beszélek? Tudom hogy nekem van igazam. 2077-re tuti elkészül, addig még sok víz lefolyik a dunán. XD
0
1
0
0
AMDMonsteR avatar
Most komolyan lehoztátok ugyan azt a hírt újra? Nem szította az előző eléggé megint a #szaracyberpunkcsakazertis vérPistikéket? 😂
Ez van, beismerték, hogy hibáztak, ennek ellenére én személy szerint meg voltam elégedve, hiszen nem volt baj a játékkal nálam... Jöjjenek a javítások, hátha szebb, még fluent-ebb játékot kapunk, aztán DLC-k is jöhetnek , hogy tovább lehessen pörgetni.🌈
4
4
0
1
💬 12
TeMeRolEee avatar
@AMDMonsteR: Mázlista :D

Nálam nem egyszer történt meg, hogy beesetem a pálya alá vagy akkora fall damage-t kaptam egy korlátról való lecsúszással, hogy instant meghaltam bármekkora volt a HP-m :D, vagy flash-t játszhattam, ha elkezdtem sprintelni egy döntött fal mellett :D
(A 192khz frissítési ráta idegesítő pattogásáról / sercegéséről nem beszélve :D )

Brutál jó játék lehetne, de sajnos egy vicc kategória, amit leszállítottak, ahhoz képest, amit ígértek, illetve látszik, hogy elképesztően sok contentet vágtak ki, törve ezzel komplett dolgokat. :(
(Például van olyan skilled, amivel, ha jól rémlik tovább bírod víz alatt... minek? 1 küldetést leszámítva nem kell kb vízbe menni és még ott, annál a küldetésénél is van búvár felszerelése a karakterednek, ami értelmetlenné teszi a skill létjogosultságát)

Csak azt érték el nálam, hogy többet CDPR játékot nagyon nagyon nagyon max valami brutális leárazás esetén fogok venni.

Legközelebb remélem a hype-building helyett mondjuk a fejlesztik a játékot.

(Nem komment háború szításáért írtam a kommentet, amennyiben esetleg mégis azt szülne...)
0
1
0
0
Larten avatar
@AMDMonsteR: "Hibáztak"
Elég visszafogott megfogalmazása az átverésnek, hazudozásnak, majd sunnyogásnak.
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@Larten: Mintha nem csinálná ezt mindegyik... és alapvetően az emberek nagyobb százaléka.
0
0
0
0
Larten avatar
@Legendrush27: De alapvetően egyik stúdióval nem annyira elnézőek az emberek, mint a CDPR-el. Ők megtehetik, hogy lehazudják a csillagokat is, majd olyan botrányos állapotban jelenik meg az amúgy is középszerű játékuk, aminek egy év elteltével még a következő évre tolják ki a javításait, de sebaj, mert jó munkához idő kell. E mentalitás miatt tart ott a játékipar, hogy következmények nélkül húzhatnak le milliókat, és még meg is köszönik nekik.
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@Larten: A cp középszerű ? Ok látom troll vagy.... Np
0
0
0
0
Larten avatar
@Legendrush27: Játszottam egészen sokáig a játékkal, és emiatt mondom, hogy fullba középszer. A karakterekkel nem lehet interakcióba lépni,a beszélgetés fa sokszor szóra ugyanazt jelenti, a mellékküldetések még csak meg sem közelítik mondjuk a Witcher 3 szintjét, atom bugos a játék, a beígért tartalom 2/3-a benne sincs, ostoba az ai, de legalább a gunplay jó, érdektelen a sztori, ótvarul fut az előző generációs gépeken. De ja amúgy troll vagyok, mert a limitált mentális képességed számára egy összetett mondat már trollkodásnak tűnik, meg baromságnak.
1
0
0
1
AMDMonsteR avatar
@Larten: Minden stúdió megtette ezt, mégis van egy újabb Battlefield, mégis sokan játszanak a Battlefront 2-vel, mégis jött Crew 2 és csak megelégedtek végül a Project Cars-zal is...

Ez egy nagy hibája volt a cégnek, de ez nem példátlan. Nem kell úgy tenni, mintha most eddig soha nem látott volumenű dolog történne. Ez van.

Nekem bejött, összesen 2-3 amúgy minden játékban is előforduló bug jött szembe velem, és ettől eltekintve rengeteget játszottam vele, és élvezetes volt.
0
0
0
0
Larten avatar
@AMDMonsteR: Nem is azt mondom, hogy példátlan ami történt, csak az emberekben kialakult kettős mérce bosszant. Ha az EA vagy a Ubi, vagy akárki halasztana egy játékot, majd olyan állapotban adná ki mondjuk csak béta szinten is, mindenki szétszedné őket. De ha a CDPR teszi ugyanezt, örülünk neki, hiszen jó munkához idő kell. Ilyenkor mindig megkérdem, hogy mégis mi alapján szavazunk ilyen szintű bizalmat egy stúdiónak, amit nem érdemelne meg. Érdekes, hogy a CDPR sosem tudott kiadni rendesen játékot, mindig éveket kellett arra várni, hogy rendbe tegyék azt. A W2 óta valamiért az emberek szive csücske a stúdió, pedig csak kijavították egy évvel a kiadás után a játék hibáit. Ami a dolguk lenne. Mondhatjuk, hogy kis stúdió, viszont akkor meg ne hazudjanak le minden fotont az égről, majd a számonkérés idején ne bújjanak amögé, hogy hát ők mégsem egy Activision.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Larten: LoL... Hogy szét szedték őket, hogy még mindig halasztják... Halálos fenyegetéseket kaptak a készítők közül többen... Miután megjelent, akkora hata-hadjárat indult az egész cég felé, amit amúgy jelen kommentekben is folytatsz, hogy az hihetetlen.
Ez meg már átcsap abba, hogy de hülyék, de hazudnak, de nem érted, hogy átvernek? Holott nagyon sokan kaptak, többé-kevésbé egy olyan játékot, amilyet vártak.
A CDPRed nem nagy stúdió, így nem fog egy éven belül kiadni egy újabb játékot, ami majd feledteti ennek a hibáit, viszont ami sírás megy ezen, az eddig is, de most már tényleg túlzás...
Amúgy az egyetlen stúdió, ami elnézést kért azért amilyen állapotban került pár játékos keze közé a játék...
Amúgy én továbbra is csak itt az oldalon láttam Bug-on hisztiző embereket, személyesen, ismerőseim közül meg egyszerűen végigvittük, számottevő hibák nélkül...
0
0
0
0
Larten avatar
@AMDMonsteR: Dude én írtam is, hogy nem a bugoka legnagyobb probléma, hanem maga a játékmenet és a történet. Még csak meg sem közelíti a W3 szintet sem a sztori, sem a mellékküldetések. Azt meg fent kifejtettem, hogy miért annyira bullshit magyarázat, hogy a CDPR nem nagy stúdió. A Hello Games volt kis stúdió, és ők is összehazudtak mindent - mondjuk ebben jócskán benne volt a Sony keze is- és koppantak rendesen. De ők össze is rakták a játékot egy élvezhető szintre. Ellenben egy évvel a megjelenés után is azt olvassuk, hogy milyen javítások késnek, tolódnak át jövőre, mert nehéz kijavítani a játékot. Na ez az, ami undorító. Azt közöljük azt, hogy nekünk a legnagyobb a brénk a szomszédságban, de amint kiderül, hogy az állítólagos Shay-hulud csak egy tengeri uborka, már megy a mentegetőzés.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Larten: Dude... 😀
Amúgy qz megvan hogy a Hello games 4 év alatt rakta rendbe a játékát?
A kuldetésekről meg ahogy beszélsz, meg amiket hasonlítod... játszottál vele, vagy te is csak videókat néztél róla? 😂😂
0
0
0
0
Larten avatar
@AMDMonsteR: Játszottam, nyugodjak is békében.
0
0
0
0
Techthomas avatar
El kell engedni.... Ez olyan mint az utak foltozgatása, jobb már nem lesz.

"Megjelenés óta várok amúgy, meg még most is. De van olyan érzésem hiába, pedig még jó is lehetett volna belőle. Csak hát mindig az a ... $$$"

Jobban örülnék ha ezt a "hatalmas" energiát Witcher 4 vagy valami hasonlóba ölnék bele most már,
kevesebb hype ❌ nagyobb gamma ✔️
6
1
0
0
💬 2
Rocky12 avatar
@Techthomas: Így van, túl sokat foglalkoztak a játék reklámozásával, jobban megtérült volna ha tartják magukat az eredeti álláspontjukhoz (jön amikor kész van).
1
0
6
0
AMDMonsteR avatar
@Techthomas: Nagyobb washless textúra világosság/fényességállítás? 🤔
0
2
0
1


Elfelejtett jelszóRegisztráció