Hivatalos: készül a Mafia Trilogy

Szerző: xoki | 2020. May 13. | hír | 47 hozzászólás

A Mafia hivatalos Twitterén 2018 augusztusa óta semmilyen aktivitás nem volt egészen 2020. május 10-éig, amikor is elég egyértelmű jelet kaptunk arról, hogy valami készülődik a szériával kapcsolatban.

Az első titokzatos tweetben a „Family”, azaz a család szó szerepelt, majd másnap a „Power”, azaz a hatalom, végül pedig a „Respect”, azaz a tisztelet szó. A mai napon pedig közzétették az első Mafia: Trilogy teasert, illetve azt is megtudtuk, hogy pontosan mikor kapunk majd részletes információt a trilógia felújított változatáról.

Egyelőre semmi sem biztos, de valószínűleg mindhárom játék kapni fog egy remastert. Ugyebár az első rész felújítása rengeteg munkát igényelne a folytatásokéhoz képest, de az első képek alapján teljesen új formában tér majd vissza a nagy klasszikus is. További információt május 19-én fogunk kapni, amikor már minden fontosabb részletre fény derül majd.

Mafia: Definitive Edition
Mafia: Definitive Edition
Mafia: Definitive Edition
Megjelenés: 2020. September 25. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Hangar 13
Hozzászólások: 47
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
susguy avatar
Mafia: Definitive Edition - 40€ (Aug 28)
[LINK]

Mafia II: Definitive Edition - 30€ (márelérhető)
[LINK]

Mafia III: Definitive Edition - 30€ (már elérhető)
[LINK]

Együtt egy pakkban - 60€
[LINK]
0
0
0
0
RaggaBone avatar
Csak nekem tűnik koppra ugyanolyannak a látvány mint anno volt? Megnéztem a gameplay trailert (mafia2) és ide a bökőt de full ugyan az....sőt a hang olyan minősíthetetlen volt a videón hogy élből némítottam.
0
0
0
0
susguy avatar
[LINK]
Hát, belenézve eddig meglátszik a Hangar13 minőség...
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
Az RX580-am bőgni tudott a mafia 3 alatt. 😃 😃 itt is fog.
0
0
0
0
Korryenz avatar
Kész! 10 éve várok erre a hírre! 10 ÉVEE!!
0
0
0
0
💬 1
Maros avatar
@Korryenz: De már nem kell sokat várnod!
0
0
0
0
Memento Mori avatar
Hangar13 bazze?! Ezt már csak a Blahai Láma mentheti meg a kudarctól.
0
0
0
0
griff55 avatar
nagyon nagyon várós!!!
0
0
0
0
bassus16 avatar
Istenem...mióta várok erre.
Ha a harmadik részét is kijavítgatják akkor mindent megbocsájtok nekik. 😀 (Remélem eleve ez volt a céljuk)
0
0
0
0
foley951 avatar
Engem. Megvettek. Kilóra.
0
0
0
0
vyne avatar
Azert eleg durca egy grafikaja lesz.. 😃
0
0
0
0
johnny632 avatar
Csak kiadják az első rész remastered verziót is végre 😃
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Kérlek ti hulladék studió, jó legyen az optimalizálás!
0
0
0
0
no avatar
Hangar13 😆 Első két részben még látok némi reményt, harmadiknak oly mindegy 😶
0
0
0
0
sudosu avatar
Az első rész volt az egyik kedvenc játékom, többször és végigjátszottam. Remélem méltó remastert fog kapni ( ha cikkben szereplő képek az első részből származnak, inkább remake-nek mondanám)
A második rész is nagyon tetszett, bár szerintem annak még mindig jó a grafikája.
A harmadik hát ... meh, elég annyit írnom hogy 1 óra után felidegesített hogy full bug a játék és nem futott rendesen az akkori gépemen. Utána ingyenes volt PS4-re is, hát ott se volt kielegítő sem a játék sebessége, sem a játék élmény amit próbált átadni. A plot szerintem jó ötlet volt a kivitelezés moslék. A harmadik részből inkább egy hatalmas patch-et kéne kiadni és szerintem boldoggá tennék vele a játékosokat.
0
0
0
0
💬 2
Scorn Face avatar
@sudosu:
A harmadik részből inkább egy hatalmas patch-et kéne kiadni és szerintem boldoggá tennék vele a játékosokat.
Eltüntető patch. A háromnak ilyen formában meg sem kellett volna születnie.
0
0
0
0
hekli96 avatar
@Scorn Face: Teljes mértékben támogatom. Vagy szedjék ki a franchise-ból és adjanak valami más nevet, ne rontsa a Mafia játékok hírét.
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
Gépigény van már? 😂 Lassan tényleg ideje lesz nyugdíjaznom hű társamat, FosKazánt...😕
0
0
0
0
💬 5
Rocky12 avatar
@The_Teacher_Man: Ha next gen-re épül az egész akkor sokunk pécéje be fog egy kicsit csokizni 😉 😆
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Rocky12: Nekem most kinéz egy pc upgrade, most már értelme is lenne 😂
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
@Rocky12: Akkó még több ventit kell beépítenem 😂
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@The_Teacher_Man: Szia ikrem! 😂
Még nincs, de az előzőnél is kamu volt a megjelenés előtti hivatalos gépigény.
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
@kolbaszkarika: Üdv Greg!
Reméljük 19-én is csepegtetnek valami infót a pórnépnek...😃😃
0
0
0
0
gigazte avatar
Na végre, hogy az első részt is berakták a buliba! Az hogy milyen lesz a teljes produktum, azt nem ezen képek alapján döntöm el az fix, ezeknek még a játék megjelenése előtti játékmenet bemutatója alapján is szkeptikus lennék... 😂
0
0
0
0
susguy avatar
Microsoft store alapján az első rész Augusztus 28-án ([LINK]), a második rész Május 19-én jelenik meg, viszont ez egyelőre még csak "kiszivárgás", nem hivatalos.
A második rész linkjét közben törölték is.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Magányosan érzem magam a véleményemmel az egész neten. Itt legalább van rajtam kívül valaki, aki nem hiszi el a Hangar13-nak, hogy ez valóban így fog kinézni? 😆 Csak mert 4 éve még a felhők földre vetett árnyéka is fejtörést okozott nekik, csak hogy a többit ne említsem.
Nem szoktam jósolgatni, de aki ezt megveszi day one, vagy pre-order, az... 50% hogy cummant.
0
0
0
0
💬 17
susguy avatar
@kolbaszkarika: De tényleg, valamiért nagyon elfejtette hirtelen mindenki, hogy ki is a fejlesztő 😆

Még ha tényleg úgy is fog kinézni mint a külön reklámra renderelt képeken, még lesz ezer másik dolog amit kisebb-nagyobb eséllyel elronthatnak, nem csak grafika terén.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@susguy: 😂
Meg amikor az 5 hónapja kiadott GTX 1070-em nem tudta tartani a 60fps-t 1080p-ben. Mármint azután sem, hogy kiadták a 60 fps patch-et, mert 30fps lock volt a játékon amikor kijött...

Nem azt mondom hogy full gatya lesz, de mindenféle fenntartás nélkül fogadta a publikum, ami engem rohadtul meglep.
Olyan mintha valamelyik repülőgépeket gyártó cég eddig 1 gépet dobott volna piacra, ami 2 naponta lezuhan, aztán bejelentenék hogy mostantól Boeing-et másolnak, és mindenki örülne hogy "ahhh, új Boeing" 😂
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@kolbaszkarika: Egyébként hogy áll most ez a csapat? A régi gárdából jöhet még vissza valami kompetensebb ember erre a projectre? Nem lehetséges majd ,hogy benő a feje lágya a csapatnak,vagy a kiadónak? Csak a halál biztos?😂
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Andor1997: Nem tudom, szóval utána jártam.

Mafia 1, Illusion Softworks, amiből papíron a Hangar13 lett, de:

Development director - Petr Vochozka
2009 óta semmi nem fűződik a nevéhez. Az Instagramja szerint leginkább utazgat, családozik.

Producer - Lukas Kure
Stúdió manager a Giant Software-nél.

Lead Programmer - Dan Dolezel
A Mafia II-ben szintén vezető programozó volt, azóta se kép, se hang.

Art Director - Pavel Cizek
Konami->Madfinger Games. Habokban.

Engine Director - Denis Cerny
Silver Wish Games, utolsó megmozdulás 2007-ben. Azóta ő is habokban.

Sajna egyik sem úgy hangzik, mintha visszatérne...😕
Szerk.: Na meg ha belegondolunk, hogy ők 2002-ben voltak 30 körüli tapasztalt fejlesztők, akkor ők most 50 körüliek, és feltehetően nem az a vágyuk hogy 2 évig ne lássanak napfényt, meg pizzát zabáljanak. 😆
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@kolbaszkarika: ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ more
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Andor1997: Ebbű baj lesz!
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@kolbaszkarika: Maximum ha visszatér FreddyD, nem a CI Gamest vesézi ki, hanem a Hangar 13at
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@kolbaszkarika: Itt van egy nagy tál cukros,habos babos sütike.....jaaa amúgy mű mind ,mert a kirakatba kell.😶😕
Azért ebben az egyben és abban,hogy benőtt a fejük bízok.Ha mégsem így lesz hát támadja meg őket a mafia realben.😂😆😃
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@kolbaszkarika: A Hangar13 keze lesz ebben? 😕
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Arthur Morgan: Igen, ők készítik ezt is.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@kolbaszkarika: Akkor visszavonom a korábbi kijelentésemet , hogy várom... Kicsi esélyt látok rá, hogy ne baxák el ezt is. 😆
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Arthur Morgan: Várni lehet, én is várom. Csak ne fizess érte előre. 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@kolbaszkarika: Mivel én a kontroller támogatásának a hiánya miatt kihagytam az első részt, így biztosan érdekelni fog. A második rész nem igazán (elég volt egyszer), a harmadikat meg többször végigjátszottam, így úgy érzem, egy sima felújítás már nem kötne le annál sem. Szóval én egy első résszel akkor is kibékülnék, ha nem így nézne ki.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@enslaved: Én is kifogom próbálni mindenképpen! Amikor kijött az 1, unokatesómhoz mászkáltam át, mert csak neki futott. Nem akartuk elhinni, hogy hogyan lehet ilyen részletes egy játék. Nagy emlék.
Szóval kihangsúlyozom, nem a játékot húzom le előre, csak nem értem az újongást a neten. Akkora lutri hogy ebből mi lesz, hogy hajjajj.
Elfogadom hogy neked tetszik a 3, mert nekem is adta pár óráig. Csak a közvéleményt nézve, amekkora utálat volt a 3 körül, most ugyanakkora a felejtés is. És ez fura. Mondjuk lehet hogy sokat segít hogy nem annyira hangoztatják külön hogy ki készíti, a Twitter fiók neve is Mafia, nem Hangar13, stb...
0
0
0
0
enslaved avatar
@kolbaszkarika: A Mafia 3 esetében mondjuk elég dühös voltam magára a grafikára, a bugokra, de valahogy pont azt a stílust képviselte, amit nagyon szeretek egy játékban. Lopakodni kicsit, tűzharcok, hátulról kivégzés, stb. Mondjuk annyira sikerült elcseszniük az optimalizálását, hogy még ma is erőgép kell hozzá, pedig semmi nem indokolja, a grafika pláne. Na de majd látjuk mi lesz belőlük, az egyesre kíváncsi leszek, de számomra a két legjobban várt játék továbbra is az Assassins meg a The last of us II.
0
0
0
0
hekli96 avatar
@kolbaszkarika: Egészen eddig a pontig voltam izgatott. Ha azok csinálják akik a 3-at akkor inkább hagyják békén. Még működik az 1 is windows 10-en. Tavaly is elővettem. Se bugok se semmi, sőt ha jól emlékszem 1080p-re is beállítható. Egyáltalán nem érdekel a grafika sőt így hozza vissza a nosztalgia faktort.

Ez így csak az első két rész meggyalázása lesz. Bocs, hogy előre temetem, de a 3 után a csapatot az IP közelébe sem engedném. Nem, hogy klasszikusnak számító részeket "rework"-öljék (szétbarmolják).
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@hekli96: Anyagilag nem lett bukta a 3. Kiadói szempontból semmi értelme elvenni a franchiset a fejlesztőtől. Ők azzal számolnak, hogy a címe eladja. És ha jól látom, el is fogja.
0
0
0
0
susguy avatar
Már csak az a kérdés hogy jól is sikerül-e az első rész remake-je, azok csinálják akik a Mafia III-t művelték. Az új szinkron mindenesetre nem bíztató, de meglátjuk mi lesz ebből.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
Látszólag ez már lehet inkább Remake lesz. 3. és 1. részre ráférne,2.-hoz is nagyon örülnék,ha beletennének olyan dolgokat (meg mindbe) ,ami kimaradt,tudható ,hogy a 2. rész ugyanis eléggé meg lett sürgetve! Ez a széria megérdemli,hogy szépen az összes hibát kijavítva térjen vissza,külön jó lenne ,ha multi is lenne hozzájuk ,az még úgy odaszúrna,bár sajnos ennek nem célja a GTA-hoz hasonló Multi szekció ,de akkor már legalább valami Coop legyen.
0
0
0
0
TikoTime avatar
Gyönyörű lesz az első rész! Már gyűjtök rá!😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció