Menu

Emelkedőben a RAM és az SSD-k ára is

Szerző: xoki, 2021. május 31., hír

Idén áprilisban arról számoltak be a hírportálok, hogy júliusig a DRAM modulok ára akár 28%-kal is megugorhat majd, és jelenleg úgy tűnik, később sem lesz jobb a helyzet. A DigiTimes jelentése alapján ezt követően is hasonló mértékű áremelkedésre érdemes számítani, amely a DRAM és NAND modulokat egyaránt érinteni fogja.

Az említett modulok szerződésbe foglalt árának megnövelése miatt az MSRP is emelkedni fog. Sajnos az SSD-k, illetve a HDD-k értéke már jelentősen megugrott a Chia kriptovaluta bányászata miatt, mivel ehhez GPU helyett tárhelyre van szükség.

Ha a GPU-hiány nem lett volna elég probléma, most már a RAM és SSD árak miatt is aggódhatunk. 2021 semmiképpen sem kedvez azoknak, akik egy gaming PC-t szeretnének összerakni, esetleg fejleszteni. A legjobb gaming laptopokra is kihatással van mindez, hiszen az azokban található memóriát és SSD-t a gyártók sokkal nehezebben tudják biztosítani.

A jelenlegi állás szerint ajánlott inkább most beszerezni a fenti alkatrészeket, amennyiben szükségetek van valamelyikre, mivel egyes elemzők szerint később jóval a jelenlegi árak felett tudjátok majd megvásárolni azokat.

Támogasd a Gépigény.hu-t, hogy tovább fejlődhessen!
TÁMOGATÁS
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 43
Roger87 avatar
Emelkedőben a RAM és az SSD-k ára is = Fogyassz! Herdálj! (Szenvedj!)
0
0
0
0
no avatar
Alaposan ***hatnának velünk már! Például csökkenő árral... 😆
0
0
0
0
Booker avatar
Még két hét és meglesz az 1TB-os SSD-m. Remélem addig tartja a jelenlegi árát.
0
0
0
0
Neo1989 avatar
Minek neked 64 GB ugye.
0
0
0
0
💬 9
xCube avatar
@Neo1989: A gépedhez 32GB is bőven elég lenne. Nem gondolnám, hogy annyira RAM intenzív dolgokat csinálsz, hogy szükség lenne 64GB -ra, de javíts ki ha tévedek.
0
0
0
0
Neo1989 avatar
@xCube: Majd mond el egy Rolls-Royce tulajnak is hogy lehet Skoda-val is járni. Erősen kélten hogy nem röhögne ki.
És szerintem inkább legyen valami de nem kell mint ha nincs amikor kéne.
Imádom az olyan embereket akik mindig akkor fejlesztenek ha valami már laggol.

És ha most nem is használom ki 100%-ban kit érdekel majd kihasználom 5 év múlva nem kér enni.
Jelen állás szerint igazából majd kártyát kell vennem majd v mikor. A rammal szerencsére nincs gond.
Cuki ez az eső után köpönyeg mentalitás.
0
0
0
0
LordSzalko avatar
@Neo1989: Ez az írás elég ellentmondásos pár helyen egy i5 7400-al, ami már eleve erősen visszafogja teljesítményben a 1660-at, nem hogy erősebb kártyát. A 64GB meg valóban irreális egy ilyen CPU mellé, de még a 32 is.

A te eseted meg pont az, hogy egy ZS kategóriás motor köré akarsz csillivilli kasznit felépíteni, egészen addig lesz menő amíg el nem indítják, a saját súlyát nem tudja megmozdítani. Nem akarom feltétlenül megmondani mit vegyél, de azt javaslom hogy új lap és CPU kombóval kezdd a fejlesztést, mert ez mellé akármilyen kártyát vehetsz, nagyon komolyan vissza lesz fogva teljesítményben, példának okán csak a 1660 ~20% 1080p mellett.

A prioritásokat persze úgy kezeled ahogy jól esik, ez csak egy jó tanács volt, pláne a mai árak mellett.
0
0
0
0
Neo1989 avatar
@LordSzalko: Majd a C700P-be bepakolok modernebb cuccokat. Erre is elment úgy 1 Millió.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Neo1989: Mire?
Mire fog még?

Nem akarlak megsérteni de erre akkor megy el 1 millió, ha fogod 20ezres kotegekben és berakod a gépházba.
0
0
0
0
Neo1989 avatar
@AMDMonsteR: Sok alkatrészt lecseréltem útközben. Egyébként meg hogy mire fog és mennyi az nem tartozik rád.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Neo1989: Nem akartam a lelki világodba taposni... csak nem tudom elképzelni.

Akkor én az államadósságot költöttem a gépem re kb. 😂
0
0
0
0
reszler112233 avatar
@Neo1989: i5 7400 mellé felesleges erősebb VGA mint már előttem is írták, mert az még a mostani 1660-adat sem biztos hogy teljesen kihajtja. Nekem előd generációs i5 van de erősebb a tiédtől egy picivel ugyan de akkor is a kis 6600, de az 1060 az amit vígan kihajt az is. Így én is inkább először alaplap+proci csrét javaslok, mint VGA váltást.
0
0
0
0
xCube avatar
@Neo1989: Ne értsd félre, de a te autós hasonlatodban te vagy az a Skodás, aki utánfutóval jár, de nem tesz bele semmit.

A 64GB RAM -od mellett ugyanúgy elkezd majd laggolni a géped ha olyan játékot indítasz el olyan beállításokon, ahol kevés a CPU és a VGA.

5 év múlva az egész gép gyenge lesz, hiába van benne 64GB RAM.

Imádom az olyan embereket akik mindig akkor fejlesztenek ha valami már laggol...

Cuki ez az eső után köpönyeg mentalitás.


Vannak akik akkor fejlesztenek amikor tudnak és nem akkor, amikor akarnak.
Illetve vannak olyanok, akik nem fejlesztenek folyamatosan, hanem vesznek egy felsőkategóriás gépet és amikor már öt - hat év után nem elég a teljesítmény, akkor vesznek egy újabb felsőkategóriás gépet.
0
0
0
0
retek77 avatar
Miért is nem tudok meglepődni ezen sem..................... A világ csak olyan amilyené az ember teszi.................
0
0
0
0
💬 5
carl18x avatar
@retek77: Nem csak az a gond hogy milyenné volt, hanem hogy mikor lesz vége a felvásárlásra örületnek.
Bár ez a probléma nem most kezdődött, akkor mikor mindent kivittek kínába gyártani az olcsó munka erő végett. Szóval 2000-ben kezdődött, most hogy Taiwan TSMC űzeme lát el mindent és hiánycikk lett a Chip mindenki kapkod az utolsó pillanatban hogy na CPU űzemet a mi országunkba is.
A TSMC új űzeme nem Europába hanem amerikába fogja építeni de az a baj mire mi ebből érzűk valami jó pár év fog eltelni. Szóval 2024-2025 táján érzem hogy az Amerikai gyár hardvert is fog gyártani, addig meg marad a magas árazás? Szép új világ.
És mi lesz a garancia arra hogy az áremelés után a hardvert gyártok megszokott profitot elengedik?
Mert ha az Nvidia tudja 1000-1500 dolláros is elmegy egy VGA ők nem fogják a csúcs hardvert bagoért vesztegetni.
0
0
0
0
no avatar
@carl18x:
És mi lesz a garancia arra hogy az áremelés után a hardvert gyártok megszokott profitot elengedik?
- Most nem ők kapják. És ez nagy különbség.

A végeredmény persze az lesz feltehetően, hogy az árak egy ideig ezen a szinten lesznek vagy feljebb, majd a gyártó is emelni fog hiszen mint írtad, nem hülye, látja hogy ennyiért elmegy és az MSRP megindul felfelé...
0
0
0
0
carl18x avatar
@Palanova: Hát igen, pár éve a 1080TI 700 dollárért ment, RTX 2080Ti 1200 dolláros.
RTX 3090 1500 dollár, nem nehéz kitalálni mennyibe kerül a következő zászlós hajó.
1600/2000 dollár körül fog fogni az a árcédula.
Nvidia direkt változtatott nevet is, mert ha kiadja 3090-et 3080Ti néven mindenki panaszkodni miért lett 300-al drágább.
De így hogy 3090 azt mondják az emberek az Nvidia új kategóriát teremtett LOL.
Minden esetre marketing és az emberek észvágása miatt megy is ennyiért az új kártya.
0
0
0
0
no avatar
@carl18x: A zászlóshajók ára mindig is el volt szállva, azzal semmi gond nincs. Van autó 5-8 milliárd forintért is és mégis 4 kereke van...

A mostani helyzet nem érintene ennyi embert ha csak a csúcskártyákat érintené, de nem, lásd korábbi fejtegetésem: ajánlott ár két és félszerese az amiért mennek most pl a 3060-as kártyák, amik azért nem a csúcsot jelentik. És itt lesz majd céges áremelés ha az nvidia vérszemet kap hogy a mostani árkülönbség nem az ő zsebébe megy...
0
0
0
0
norman81 avatar
@carl18x: Azt ne felejtsük el, hogy az emberek döntő többsége otthon töltötte az ideje 90%-át,karantén, homeoffice,homeszórakozás, home,home minden. Ennek előbb utóbb vége, elmegyünk szépen nyaralni, üdülni, pár hetente összeűlni a cimborákkal és rögtön nem a gaming fog mindenkinek beugrani a kikapcsolódásról. Nem hiába ugrott meg pc/ps ,xbox eladások, a bányászat meg már adott egy ordenáré pofont a vga áraknak. Szóval szerintem,ha lecseng ez az őrület és viszonylag visszaáll az élet a régi kerékvágásba,akkor jóval kisebb lesz ezen eszközök iránt a kereslet,azaz megközelítheti a normál árakat, vagy legalább emészthetőbb árakkal fogunk szembesűlni!
0
0
0
0
carl18x avatar
Már pár hónapja hála le hozták a hírek hogy drágul a memória stb. Aki akart már már betározott ellőte, szép új világ minden hardver komponens arany árban fog menni a jövőben 😃
Azért a jövőre a Zen 4/Alder Lake is DDR5 fog mellet fog müködni, sok embert eltántoríthat az új platform építiés ha valóban olyan drága lenne a DDR5.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, az kettő hónapja tudta már, vagy egy kicsivel előbb...
Így amire szükségem volt, azt áprilisban még megvettem.
0
0
0
0
💬 3
LordSzalko avatar
@Scorn Face: Úgyszint 😃 Az enyéim azóta növekedtek nagyjából ~30 ezret.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@LordSzalko: Most hogy írod, ránéztem és a 6TB HDD kereken 25 ezer forinttal emelkedett.
0
0
0
0
LordSzalko avatar
@Scorn Face: Az konkrét 😃 Érdekességképp megnéztem azt a HDD-t amivel megtömtem a NAS-t anno, azok speciel rekord alacsony árat produkálnak ebben az évben, igaz Red Pro-k szóval nem általános felhasználásra készült vinyók, bányákba legalábbis egyáltalán nem érik meg az árukat, mondjuk ez meg is látszik.
0
0
0
0
no avatar
Most már komolyan belefulladhatnának a bányászok a dolgaikba.
Egyszerűen már nevetséges.
A cégek meg majd hülyék lesznek visszavenni az árból, mert a sok hülye nyolcszoros áron is megveszi...
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@hikadam: Most még szobrot is állítunk annak aki az egészet elkezdte.😞 [https://telex.hu/tech/2021/05/31/bitcoin-szobor-latvanyterv-kriptovaluta-blokklanc][/url]
0
0
0
0
no avatar
@Pokzoli: Na neee 😆
Ráadásul meg hogyan néz ki a látványterv?
Undorító. Megint megtalálták valakinek a családtagját/ismerősét aki majd 100 millióból megcsinál egy ilyen undormány, max 100 ezerből kihozható alkotást?
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Lassan már a gépházakkal is bányászni fognak.....
0
0
0
0
💬 6
Arthur Morgan avatar
@zsiroslangos: Nem csak azzal hanem a gamer székekkel is 😆. Uraim akárhányszor ilyen cikkeket látok csak megerősödik bennem, hogy idővel egy alap PC is luxusnak fog számítani. Bár nem tudom, hogy ez a konzolárak emelkedését is fogja okozni, ha egy nagyobb réteg megindul PC frontról a konzol irányába váltani.
0
0
0
0
no avatar
@Arthur Morgan: Alap PC szerintem nem lesz luxus. Egy netezős, netflixre elegendő, integrált VGA-s az szerintem meg fog maradni, már ha csak a nagyvállalati környezetet (brand, aktuális i5, 8GB ram, 250GB SSD) nézzük is. Extrém esetben az onnan levetett és értékesített használt gépeknek meglesz a második felvásárlói rétege...

A vándorlás, ha nem történik változás 3-5 éven belül, meg fog kezdődni. Kérdés, hogyan fog 1-2 éven belül reagálni a konzol és a játékkészítő ipar.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Palanova: Jóformán nincs 150 rugó alatt új laptop
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: Van azért 150k alatt új notebook. Nem választék, de van.
https://ipon.hu/shop/csoport/notebook…rder=olcso

150k alatt eddig sem volt érdemes notebookot venni hacsak nem ki akartál kicseszni azzal akinek vetted. És a 150k-s szint az a netezős, netflixes kategória szerintem.

Persze PC-t is össze lehet rakni ennyiért, de az is kb ugyanezt a szintet tudná.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Palanova: Azért az ár elszabadulás előtt volt 150 alatt gép i3 proccal, 8gb rammal és valami kis SSD-vel. Az már azért vállalható...pláne az ősöreg ZIF merevlemez után
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: Lehetséges, ennyire nem figyeltem a piacot (3 éve vettem utoljára notebookot), de ez az ár emelkedés következménye lehet a gyártókapacitásbeli gondoknak is...
0
0
0
0
no avatar
SSD és RAM nem csak gaming pc-be kell, hanem ma már akármelyikbe, míg gaming szintű VGA nem.

Lassan tényleg már csak az alaplapokat nem érintette a kriptozás, de ott is lehet ki lesz találva valami hogy fogyjanak...
VGA nem fogy? Nosza, találjunk ki rá kriptot.
HDD nem fogy? Nosza, találjunk ki rá kriptot.
SSD nem fogy? A HDD-s kripto jó rá is.
RAM?
Alaplap?

Mint egy rossz xxx filmben, vagy a Fast and Furiois 3-ban: minden problémára megoldás a d*gás vagy a drift.
0
0
0
0
💬 6
Rodney5832 avatar
@Palanova: De, sajna kell az alaplap is, a sok, kártyát, a sok, ramot, s merevlemezt, bekel dugni valahova, szóval, alaplapoknak is felmehet az ára, sajna.
0
0
0
0
no avatar
@Rodney5832: Eddig is a VGA-t valahogy kezelték, tehát nem hinném hogy az alaplapok árai eddig a bányászat miatt voltak ott ahol. Nem vagyok bányász, de képek és elmondások alapján egy rig-be egy alaplap és 4-8db VGA ment. Most mellé megy majd 4-8 HDD/SSD is, de alaplap eddig csak 1 db kellett.
Majd ha kijön egy mother******coin ami az alaplap PCIE/SATA sávjaira van kitalálva...

Lassan tényleg elhiszem a konteókat hogy a bitcoinon kívüli bányászatot a hardvergyártók találták ki, így generálva keresletet maguknak. Szépen végigmennek az össze lehetséges komponensen.

És a végén már csak a gamer mint ember marad, aki mehet irl bányába bányászni a ritkaföldfémeket...
0
0
0
0
Rodney5832 avatar
@Palanova: Nekem is pont ez a konteó jutott eszembe, 😃

Azért gondoltam, hogy egy kicsit megnövekedik az alaplapok ára, mert egy alaplapba csak 4 ram mehet, szóval, feltéve hogy ha nem nagyon drága alaplapokat, vagy nagyon drága ramokat vesz a bányász.
0
0
0
0
Bukta avatar
@Palanova: Ha jól tudom van olyan alaplap amiben hiába tudsz dugni akár 4 vga-t, nem biztos hogy tudja egyszerre kezelni ami bányászathoz eléggé szükséges + integrált vga is jó ha van, hogy ha monitorozol akkor ne a kártyákat terhelje. Szóval alaplapból azért lennének szerintem alternatívák ha bekövetkezik a baj.
Bár nem tudom milyen számításokat végez egy lap ami bányászathoz megfelel, ha csinál ilyet egyáltalán.
0
0
0
0
Warzoz avatar
@Palanova: "minden problémára megoldás a d*gás vagy a drift"

Lelki szemeim előtt felsejlik a jövőnk képe, ahol kriptovalutát lehet "bányászni" d*gással és drifteléssel. Persze a két dolog együtt hatékonyabb lenne... 😃
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Fogyott/fogyna de a pénzéhesség nagy úr.
0
0
0
0
FoLey avatar
Gondolkoztam hogy karácsony környékén megdupláznám a ramot,de így kérdéses már.
0
0
0
0


Lite versions:
Vírusírtó balVírusírtó jobb