Egy leaker szerint a következő Assassin's Creed Japánban játszódhat

Szerző: Pafry | 2021. March 05. | hír | 40 hozzászólás

Az @Onion00048 névre hallgató, önmagát leakernek nevező Twitter-felhasználó a minap érdekes információkat közölt az Assassin's Creed bizonyára már javában fejlesztés alatt álló következő részéről. Tudomása szerint a játék 2022-ben érkezhet, amely beleillik a sormintába, de megnevezte például a játék főhősét is.

A felhasználó Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a történet Japánban, az Edo-korban fog játszódni, amely az 1603-1868 közötti időszakot jelenti. Ez a játék már nem jön a régebbi konzolokra, kizárólag PS5, Xbox Series X/S, valamint PC platformokra jelenik majd meg.

Ami érdekesebb, az inkább a játék főhőse, aki a leaker szerint egy kizárólag női karakter lesz, aki az Akako Shiratori névre hallgat, és a Japán Asszaszin Testvériség egy újonc tagjának számít. A történet java része egy óriási méretűre megálmodott újkori Tokióban játszódna, a játék pedig nagyban merítene a japán kultúrából, valamint a mitológiából is.

Ti mit gondoltok, mennyi igazságtartalma lehet az állításoknak? Mely helyszínen játszódjon a következő rész?

Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Megjelenés: 2020. November 10. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Szerepjáték
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Hozzászólások: 40
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Jonhy62 avatar
ha jól választanak jó lesz a Japán,sok lehetőség van abban a korban. Mai napig is a régiek jobban tetszenek .
0
0
0
0
Szabcsiadi avatar
Tanultak a Ghost of Tsushimától? 😃
0
0
0
0
RigbyTheMad avatar
Ha nem lesz benne karakter választás, akkor remélem azt is kiveszik belőle, hogy akkor ne lehessen színt sem változtatni. Sok sötét Japán Assassin fog mászkálni. Akkor csak egy szín legyen benne. Biztos vagyok benne, ha csak női karakter lesz biztosan el lesz szúrva, mert nem harcos kinézete lesz, (de ne legyen igazam) mint például a HZD-ben lévő. És mégis sikeres... Vajon miért.. szánalmas.
Lényeg remélem nem igaz, hogy nem lesz választható a karakter!
0
0
0
0
odinx avatar
Jó ötlet, kicsit Amerikai Nindzsa feelingje lenne.😆
0
0
0
0
blastwave avatar
AC: Hiroshima, DLC: Nagasaki 😆
0
0
0
0
💬 1
Korryenz avatar
@blastwave: 😆DDDDDDDDD na ez mondjuk szemét volt 😆dd
0
0
0
0
Liptik avatar
Egy moderm AC-t már régen megnéznék, ha már Desmonddal nem tudonk menni, akkor talán Layla-val hátha tudonk nyílt világban mászkálni, vagy jó lenne valahogy Desmondot visszahozni.
0
0
0
0
💬 5
Scorn Face avatar
@Apor: És igen, ha nagyon akarjuk, akkor lehet párhuzamot vonni a kettő között.
Már pediglen akarjuk 😆
0
0
0
0
Apor avatar
@Scorn Face: 😃

A két játék ugyan abban az univerzumban játszódik.
0
0
0
0
no avatar
@Liptik: Apor kolléga jól mondja: ott a WD trilógia, hajrá. Nem kevés utalás is van a WD-ben arra hogy egy világban pörög a kettő.

De ha már mindenképpen AC-zni akarsz modern környezetben akkor lenne jobb karakterjavaslatom:
https://multiversitystatic.s3.amazonaws.com/uploads/2019/07/Assassins-Creed-Odyssey-Kassandra-2018.jpg
0
0
0
0
Apor avatar
@Palanova: Köszönöm 😃
0
0
0
0
Fishman avatar
Adnám éppen a Japános sztorit 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
Bár már ma megjelenne.
0
0
0
0
💬 4
Apor avatar
@enslaved: Tsushimát hozzák ki PC-re. Engem az jobban érdekelne.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Játszom már egy ideje, nem rossz valóban. Szerencsére nem olyan mazochista benne a harc mint a Sekiro esetében.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@enslaved: Kb 30 órám van már a játékba ,nem rossz de tipikus open world game az is.
A harcrendszere ami jó meg a főtörténet és a mellékszereplők történetei amik elviszik a hátán a játékot.
De a lényegi dolgokat pár mondatba belelehet foglalni,a többi ismétlődő területfoglalás meg kérdőjel felkutatása és az elengedhetetlen lootolás.És persze jó pár hiba.
Sose lépnek szintet az open world játékoknál.
Elkel húzni a játékidőt oké,valamit írni kell fórumokba,hogy ennyi meg ennyi órát öltem bele,de lehetne változatosan is.De még csak törekvés sincs rá.
0
0
0
0
enslaved avatar
@santakigyo: Az AC sorozat is hasonló, az ember mégsem tudja letenni, van bennük valami megfoghatatlan, ami ösztönzi az embert arra, hogy de csak azért is megcsinálom ugyanazt a küldetést tizedjére is. Az RDR2 - vel voltam még így, először nem igazán tetszett, de miután a trainerrel be tudtam nyomni a gyors futást, már egy küldetést sem hagytam volna ki (később meglett a fast travel). Nagyon idegesített benne az, hogy fél órákat kellett lovagolni egyik helyről a másikra, persze van akinek bejön az ilyen nézem a tájat fél napig megoldás. Ami nekem személy szerint még nagyon megfogott benne a változatos küldetések, a történet (kivételesen), és hogy egy állatot nem kellett megölnöm benne, magának a fejlesztésnek semmi értelme nem volt, lovaglás és a harcok, plusz fegyverek, töltények vásárlása, némi kis fazonigazítás olykor, kis lócsutakolás, etetés, stb. Nagy örömömre az rpg vonal teljesen háttérbe szorult, nem úgy mint mondjuk a Witcher 3 - ban.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
AC Hungária mikor lesz? 😆
0
0
0
0
💬 2
Larten avatar
@TRACERHD: Hardcore fokozaton éjjel a Blahán téged lootolnának ki a szoszitesók. ***a lenne.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
Most mi lett a 100 éves háborúval? 😀 Gyorsan végetért. : D Na majd kiderül, hol fog játszódni. Lényeg, hogy az RPG és az elmúlt három rész vonalát ne erőltessék, különben félő, hogy ez sem fog érdekelni annyira, hogy egyáltalán kipróbáljam.
0
0
0
0
raptesa avatar
Addigra Kapható lesz Új generációs konzol is ? 😆 .. Amúgy az összes rész tetszik ezt is Várom (=
0
0
0
0
💬 6
no avatar
@raptesa: Egy ideje már kaphatóak. Az más kérdés mennyit szánsz rá, mert olyan árban lehet tényleg nem kapható 😜
0
0
0
0
gigazte avatar
@LordSzalko: Még mindig készlethiány van.
0
0
0
0
no avatar
@gigazte: Series X/S-et lehet jelenleg több helyről is venni. PS5 csak foglalással, de az utóbbit is meg lehet kapni HA-n bontatlan formában, ha valaki annyira akarna már egyet.
0
0
0
0
gigazte avatar
@LordSzalko: Csak az a nem mindegy, hogy hány hónap múlva kapja meg az illető. 😂
0
0
0
0
no avatar
@gigazte: Ez jelenleg csak PS5 esetében áll fent, de HA-ról instant az is bármikor, valamivel magasabb áron.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@gigazte: Akitől vettem 3.5 hónapot várt rá. Most kb 8-10 hét a varkozási idő. 240-ért nekem megerte és ahogy a számlán láttam Ő meg 199ért vette.
0
0
0
0
no avatar
Ha igaz, sok minden várható / kiszámítható volt:
- feudális japán és mitológia
- csak újabb konzolok

A csak női karakternél már csak egy lenne rosszabb: ha kötelezően afroamerikai nő lenne. Értem én hogy PC - nem személyi számítógép - meg lassan már kötelező, és azt is hogy az Odysseyt talán többen nyomták Kassandrával mint Alexiossal, de ettől még nem értek egyet a választás hiányával - már ha igaz.
0
0
0
0
botmunpls avatar
Lehessen nemet választani...bár nekem a syndicate és origins felállása tetszett a legjobban. Azon kívül a japán dolog már régóta érett.
0
0
0
0
Apor avatar
Ghost of Tsushima néven már megjelent.
0
0
0
0
💬 6
Scorn Face avatar
@Apor: Nekem az egyiptomi kaland volt az utolsó AC... (De csodák még vannak ugyebár 😃😉
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Apor: Ez jutott eszembe nekem is.
De az AC teljesen más a játékmenete meg a története.
0
0
0
0
P a i n avatar
@Apor: Az lehet, viszont a Ghost of Tsushima nincs se PC-re, se Xbox-ra😊
0
0
0
0
Apor avatar
@P a i n: Egyéni szociális probléma. 😆
0
0
0
0
no avatar
@Apor: AC majd elhozza PC-re butított formában 😶
0
0
0
0
Apor avatar
@LordSzalko: Körülbelül.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció