Doom Eternal: így alázza le 4K-ban az RTX 3080 az RTX 2080 Ti-t

Szerző: xoki | 2020. September 03. | hír | 51 hozzászólás

Az Nvidia végre hivatalosan is leleplezte a következő generációs grafikus kártyáit, amelyeket látva sokaknak leesett az álla, hiszen végre olyan termékeket mutattak, amelyek minden gond nélkül megbirkóznak majd a 4K felbontással.

Kiindulva abból, hogy a bejelentés óta folyamatosan özönlenek az újabb és újabb információk, az elkövetkező napokban is biztosan megosztanak majd velünk néhány érdekességet az Ampere kártyák teljesítményével és az új technológiákkal kapcsolatban. Nem történt ez másképp a mai napon sem, ugyanis az Nvidia közzétett egy összehasonlító videót, amelyből kiderül, hogyan is teljesít a jóval olcsóbb RTX 3080 az RTX 2080 Ti-vel szemben.

Akárhogy nézzük, az új kártya rettentő gyorsnak ígérkezik, és a fenti videóban szinte minden helyzetben 100 fps felett teljesített maximális beállítások mellett, miközben az átlag fps 120 környékén volt. A videó elején látható mindkét kártya teljesítménye, ennek köszönhetően megfigyelhető, hogy az Ampere architektúrán alapuló termék körülbelül 50%-kal teljesít jobban, miközben 500 dollárral kevesebbet kérnek majd érte.

Az RTX 3080 egyike a szeptember 1-jén leleplezett Nvidia Ampere kártyáknak, amelyet szeptember 17-étől lehet majd megvásárolni 700 dolláros kiinduló ár mellett.

DOOM Eternal
DOOM Eternal
DOOM Eternal
Megjelenés: 2020. March 20. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: id Software
Hozzászólások: 51
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Infi avatar
30 -40 fps eket ver ra ha meg OC zom a 2080 ti -t +1200 mhz memory clock + 120 mhz Core clock ami nekem stabil siman kozeljon hozza sot lehet ugyanannyit is kihoz nem eri meg a csere szerintem . Varom az RTX 4000 et hatha majd az.
0
0
0
0
💬 8
MaximumGame avatar
@Infi: Tudod mennyi az a 30-40fps 😃 100fps hez mérve ? 😃 Amúgy 50% ver rá minimum.. de van ahol 65% ot is
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@Infi: A büdös életbe nem tudsz 50-60% OC-t belenyomni egy 2080 Ti-ba. Még folyékony nitrogénnel sem.
0
0
0
0
Vigilante avatar
@Infi: Hát ember, te aztán az arányokkal nagyon nem vagy tisztában. 😃 Szerintem te az OC-zott 2080 Ti-vel max az RTX 3070-et fogod utolérni, ami szintén veri a 2080 Ti-t. 😃 2 év telt el, ennyit egyszerűen muszáj volt fejlődnie az NVIDIA-nak. Egy nagyobb generáció váltás utáni 2. generáció mindig jóval combosabb, mint az előző generáció. Itt kiküszöbölnek olyan hibákat, amik még gyermekbetegségei voltak az előző generációnak.

A végére meg csak annyit: RTX 2080 Ti: 4352 CUDA mag --> RTX 3080: 8704 CUDA mag

Ez így szerintem elég beszédes. 😉
0
0
0
0
Infi avatar
@Vigilante: Nyilvan elveri de meg a 2080ti se hasznaljak ki a jatekok 1080p ben nem de hiaba a 4k 144 fps+ ahoz kell 1500 + euros monitor is ami lejatsza . Nyilvan kell is a fejlodes es szepen fejlodik az NVIDIA de a en a 4000 es szerianal fogok valtani a 4090 re ha ugyfogjak hivni.
0
0
0
0
zsolo avatar
@Infi: Full HD-hoz meg nem kell 2080Ti, minek? Csodálkozol, hogy nem tudod kihasználni, amikor az a kártya nem Full HD-ra készült!
0
0
0
0
Vigilante avatar
@Infi: Full HD-ra bőven el leszel azzal a kártyával, sőt az még a az én full HD - 240 Hz-es monitorom alá is elég lenne sok játék alatt. Akkor kell gondolkoznod a váltáson, ha nagyobb felbontásra váltasz pl 1440p. Már azokból is van 240 Hz-es Modell.
0
0
0
0
Kimi no Na wa avatar
@Infi: A 2080 Ti-t mint irták is, alapból nem 1080p-re tervezték. Természetesen senki nem szabja meg milyen fenbontáson és monitoron használod az adott kártyát. (Én példáúl jelenleg még egy EVGA GTX 1080Ti-t használok 4K 144hz-en.) Ha várod a 360hz-es modelleket, és competetive szinten játszol, akkor meg is értem. Viszont a legtöbb competetive játék 1080p-ben bőven kimaxolja még a 300+ FPS-t is, ezzel a kártyával. Ha meg szép grafikára vágysz, akkor alapból nem 1080p-ben gondolkodsz.
0
0
0
0
Maros avatar
Jó kis kártya lesz ez! 😆
0
0
0
0
andorko avatar
Ja de tegyük hozzá, hogy a DOOM Eternal 2020 legjobban optimalizált játéka nem véletlenül ezen tesztelték.
0
0
0
0
💬 3
Maros avatar
@andorko: Miért nem tesztelték vele a Microsoft Flight Simolator-t?! 😂
0
0
0
0
andorko avatar
@Maros: Mert az nem futna ennyire jól 4K-ban.
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@andorko: Mindegy, hogy min tesztelték. Ebbena demonstrációban egy jól optimalizált játékkal magasabb az fps mindkét kártya esetében, így látványosabb a demo. De a különbség a két kártya közt a játékok 99%-ában ugyanannyi. Tesztelhettek volna flight simulatoron is. Ott is 50% körüli lenne a különbség, csak alacsonyabb számok mellett.
0
0
0
0
no avatar
Akkor sem adok ennyi lóvét egy ilyennel szerelt masináért.Sajna mostanság kicsit alábbhagyot a szenvedélyem, amiket játszunk azokhoz elég a 1060 is. Majd idővel talán.
0
0
0
0
💬 33
enslaved avatar
@Dpoci: A magam részéről viszont csak a 3090 jöhet szóba, azért a DOOM pont az a játék, ami eddig is remekül muzsikált 4k - n. Nem ezzel kellett volna összehasonlítani. Az ilyenek miatt várom én azért a hivatalos teszteket is majd, ahol már több játékkal is megnézhetjük őket.
[LINK]
0
0
0
0
vyne avatar
@enslaved: Na ja. En leginkabb a red dead 2-rol varok benchmarkot a 3090-el. Az eleg jo lesz tesztnek.
Igazabol nem aggodom, tuti jol fog szerepelni.
0
0
0
0
enslaved avatar
@vyne: Én is azt gondolom, viszont mondjuk egy 3070 esetében már megnéznék egy Red Dead - et én is nagyon, de akár egy 3080 - on is. 3060? Az majd kiderül jövőre.
0
0
0
0
vyne avatar
@enslaved: Gondolom a 3070 kb hasonloan muzsikalna mint a 2080ti. 10 fps el talan tobb lenne.
Engem csak a 3090 erdekel, elvegre azt vesszuk. 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@vyne: Az rendben is van, de azért valljuk be, ha tényleg úgy lesz minden ahogy mondják, hatalmasat dobbant most az nVidia minden téren.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: Akkor azért nyomj fel majd képeket is így ennyi év után 😃 eredetit
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: Erről nyugodt lehetsz rakok fel, hátha helyre áll majd akkor a lelki világod., mert ahogy elnézem az avatarodat, eléggé megsérülhetett😀
0
0
0
0
kaland21 avatar
@vyne: Én maradok a 3080-nál nekem az bőven elég lesz!!! 😃 a 2080-amat meg adom lassan elfelé 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: Alapból ilyen volt a lelkivilágom 😀
0
0
0
0
carl18x avatar
@enslaved: Egy Assasin Creed Odyssey lett volna az igazi, azért az sokkal jobban gyilkolja a GPU-t ilyen nagy felbontáson ultrán főleg! 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@carl18x: Vagy a Horizontot, ami oly szépen szaggatott amikor olyan kedve volt😀
0
0
0
0
carl18x avatar
@enslaved: +1 Még hozzá teszem azért ezek kezdetleges Driverek. Szóval még kicsit javulhat a teljesitménye ha azokkal is dolgoznak egy kicsit. Unokaöcsémnek meg van az új Flight Simulator, na az is egy gépgyilkos alkotás 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@carl18x: Azt csak videókon láttam, nem az én világom. A driverek meg nyilván megteszik majd a dolgukat😀
0
0
0
0
carl18x avatar
@enslaved: Engem a látvány miatt érdekelt, meg benne van az egész világ. Igy lazán megkeresheti az ember a lakhelyét is, ami pozitiv csalodás. Szórakozásnak jó 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@carl18x: Nekem 1440p ben 70fps fixen megy 4.5Ghz es procival 80% terhelésen
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@enslaved: Ennyit tudunk a 3090-ről ez is NV és RT bekapcs. És persze 8K.
https://www.nvidia.com/content/dam/en-zz/Solutions/geforce/news/geforce-rtx-3090-8k-hdr-gaming/geforce-rtx-3090-8k-gaming-performance.png
0
0
0
0
carl18x avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Ezt már láttam napokkal korábban ! 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Ez ugye még mindig csak egy grafikon, ami jól mutat, de a valóságot majd a hivatalos teszteken fogjuk látni.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Dpoci: Ez a normális. Egy felnőttnek, akinek a munkája mellett más is van, illetve látni is akar valamit a világból a monitoron kívül, annak egyszerűen nem éri meg 1 millióért gépet összerakni, arra a heti 1-2 óra játékra. Én is talán bezúzok egy használt 1080ti-t, aztán elvagyok vele 2 évig.
0
0
0
0
enslaved avatar
@kolbaszkarika: Bármennyi is az ember ideje játékra (vagy bármi másra), az legyen minőségi, én ezt vallom. Sajnos jelen pillanatban a világot járni nem igazán tanácsos, pedig szívesen mennék én is a családdal mindenfelé ahogy eddig is, de most ki tudja meddig ez elképzelhetetlen😞
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@enslaved: Én is ezt vallottam, de valamiért lassan megváltozott bennem az évek során. Tudom hogy az igényem esett le, de minőséginek érzem az 1080p-t is.
Ja hát nem is feltétlen külföldre gondoltam, oda most akkor se mennék ha ingyen lenne. Mi az elmúlt pár hónapban rákaptunk a 40-50 kilóméteres bicótúrákra. Imádom a magyar tájakat. Általában nagyobb csodálattal nézek körbe egy magyar kilátóról, mint egy ibizai dombról.
0
0
0
0
enslaved avatar
@kolbaszkarika: Lassan már itthon sem lehet menni sehova, nálunk most bezártak egy óvodát mert itt a vírus, a pedagógusok lázasak, úgy néz ki két iskolában is ugyanez lesz, ma volt itt az operatív törzs, hétfőn lesznek teszt eredmények. Immáron a fiatalokat is fertőzi, a gyerekek válhatnak az igazi vírushordozókká, akikben tünetek nélkül is több kórokozó van mint egy beteg emberben. Komoly dolgok lesznek itt még. Pár napja én is érzek némi légzési problémát, kisebb köhécselést, meg is nézetem magam holnap.
0
0
0
0
carl18x avatar
@kolbaszkarika: A Használt 1080Ti most semmikép se érdemes venni, majd ha bezuhan az ára 100E alá talán akkor.
Amúgy még majd jön a RTX 3060/3050 amit már sokkal inkább barátságosabb árral jönnek piacra.
Igen Arra a Heti pár óra játékra nem is éri meg többet költeni, nekem is egy RX 570 van.
Jövőre viszont én is váltok 😃 Majd meglátjuk mire.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@carl18x: Tudom, megvárom ameddig kijön a 3000-es széria. Az szépen lenyomja a 1080ti-t egy számomra is elfogadható összegre (~80k), és FHD-ra gyönyör lesz.
0
0
0
0
enslaved avatar
@kolbaszkarika: Az 1080 Ti egyetlen baja, hogy mind gari nélküli, többségük széthajtott példány. Ennek tudatában kell majd megvásárolni.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@enslaved: Persze, tudom. Pont ezért nem is vettem még. 80k-ért ha elromlik, ideges leszek egy kicsit aztán kiheverem. De abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem romlott még el VGA-m a 23 évnyi gépezésem során, szóval remélem marad a tendencia. 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@kolbaszkarika: Egy RTX 3060 legalább kb egy RTX 2080-al lesz azonos szinten, igy ha 100E körül volna 3 év garanciával az már sokkal jobb választás. Jó kártya GTX 1080Ti, de garancia nélkül már nem éri meg megvenni.
Én is idén majd nem vettem egy GTX 1080-at 85E forintba, de garancia nélkül nem szeretek kártyát venni. Inkább várok egy kicsit, de a 3 év garancia megnyugtat.
0
0
0
0
enslaved avatar
@carl18x: Várjunk azért azokkal az árakkal, még lehetnek meglepetések😀
0
0
0
0
carl18x avatar
@enslaved: A RTX 3060 300-350 dolcsi lesz szerintem, persze rájön az áfa meg a haszon.
De olyan 100-120E között már megvásárolható lesz, de a garancia miatt jobban megéri, mint egy használt 1080Ti.
0
0
0
0
enslaved avatar
@carl18x: A 3090 meg a 3080 hazai ára rövidesen kiderül, majd azok alapján lehet következtetni, és ugye én a custom variációkra gondolok.
0
0
0
0
carl18x avatar
@enslaved: Mondjuk azért a nyitó ár persze drága lesz, mivel biztos maradt készleten RTX 2000.
Azért a 8700K is itthon 170E forintért jött, kellet fél év mire 140E alá ment.
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
@Dpoci: Jól teszed, én sem. Nem ér ennyit az a pár óra kikapcsolódás.
To all: Ha gondoljátok, összedobhattok nekem egyre. A szekrény teteje úgyis üres...😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció