CD Projekt Red: készülhetett volna The Witcher 3.5 is

Szerző: xoki | 2019. June 19. | hír | 21 hozzászólás

A The Witcher világában rengeteg elmesélésre váró történet maradt még, de videojáték formájában egy ideig még biztosan nem kapunk egy újabbat. A CD Projekt Red nem akar folytatásokkal dobálózni, ugyanis a cég alapítója, Marcin Iwiński szerint: „Mi nem egy játékgyár vagyunk. Műalkotásokként tekintünk a játékokra.”

Az E3 Coliseum stream alatt Marcin Iwiński elmondta, hogy nagyon könnyű lenne elkészíteni a The Witcher 3.5-öt. Jó, igazából nem, de mivel ugyanazt a motort használná, és lényegében a jól ismert történetekre fókuszálna, minden gond nélkül elkészülhetne. A technológia pedig szintén adott. Ez gyors és könnyű bevételi forrás lenne a cég számára, de ők nem így gondolkodnak, és minden új játékba valami forradalmi újítást szeretnének, valamint a lehető legtöbbet kihozni magukból.

Azt is elmondta, hogy a CD Projekt Red eredetileg két fő fejlesztőcsapatot szeretett volna létrehozni, akik két különböző projekten dolgoztak volna a The Witcher 3 után. Ez nem így történt, a The Witcher 3 teljes csapata a Cyberpunk 2077-en kezdett el dolgozni.

Korábban már kiderült, hogy a Cyberpunk mellett egy másik RPG-n is dolgoznak, és hogy pontosan mekkora hatással lesz majd a csapatok összeolvadása erre a projektre, egyelőre nem tudni.

A teljes interjút visszanézhetitek itt:

The Witcher 3: Wild Hunt
The Witcher 3: Wild Hunt
The Witcher 3: Wild Hunt
Megjelenés: 2015. May 19. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték
Fejlesztő: CD Projekt RED
Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Doge avatar
Amúgy nem tudom, hogy csak én vettem-e észre de a csávó durván le van épülve, egyáltalán nem néz ki 44 évesnek, inkább 50-60 évesnek, ez lenne tán az ára a játékaiknak?
Az alább látható kép 2011-es
https://cdn.gamer-network.net/2013/usgamer/Witcher11.jpg
0
0
0
0
💬 1
GalenDragonay avatar
@Doge: Szerintem érthető a dolog, hiszen az általa vezetett cég áll mind hírnév és elvárások tekintetében a játékipar csúcsán, és ha így folytatják akkor lassan pénzügyileg és létszámban is felzárkóznak a nagyok mellé. Rengeteg stresszel járhat ekkora felelősség, főleg olyannak aki tudatában van a döntéseinek súlyával.

Ahogy a mondás tartja, minél magasabbra kapaszkodsz, annál nagyobbat zuhanhatsz; nem lehet egyszerű újra és újra olyan döntéseket hozni amivel elkerülhetik a baklövéseket, és a botrányra éhes médiának ugyanúgy megfelelhetnek mint a rajongótáboruknak.
0
0
0
0
weri avatar
Nem túl jó, de nem is tragikus 😃 Csak hogy itt is meg legyen a sablon szöveg...
0
0
0
0
💬 1
tivike avatar
Ó! Lesz majd még Witcher szerintem! A fenti leírás szerintem azzal egyenlő, hogy "Még nem játsszuk ki az ütőkártyánkat, nyugi!".
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@tivike: Szerintem itt nincs szó ütőkártyáról, mivel nem versenyeznek senkivel. Felőlem lehet 10 év múlva is új Witcher, nem kell, hogy ebből is futószalag cím legyen.
0
0
0
0
Doge avatar
@LordSzalko: Elvileg 2023-ig még kijön egy AAA címük, csak még semmi hír nincs róla.
0
0
0
0
susguy avatar
Közben Ubisoft "dolgozik" a huszonkettedik Assassin's Greed játékon.
Sajnos a legtöbb cég inkább kihasználja a cím hírnevét és még azután is nyúzza mikor már csak a csontja maradt, miközben már az első pár (ha nem egyből az első) rész után már hagyni kellett volna. Nyilván mindenki örül ha minél több van egy jó játékból, de a Witcher 3 (főleg a Blood & Wine DLC-vel) egy tökéletes lezárást kapott, beleértve az utolsó jelenet utolsó másodperceit is, ahol én is éreztem hogy egy hosszú kaland végére értem.

0
0
0
0
💬 1
Fatotem avatar
@susguy: Hát igen. A Witcher 3 tényleg nyomot hagy a emberben. De azért jól esne még egyszer látni Geraltot és a többieket. 😢
0
0
0
0
Fatotem avatar
Én nagyon imádtam a Witcher szériát, jó lenne ha lenne Witcher 3.5. Egyébként DLC-vel is megoldható lenne.
0
0
0
0
💬 3
Rocky12 avatar
@Fatotem: Akkor már legyen inkább The Witcher 4 😆 De komolyan, mi ez a 3.5? 😂 Gondolom csak viccből nevezik így
0
0
0
0
xCube avatar
@Rocky12: A 3.5 csak arra utal, hogy ha akarták volna simán kiadhattak volna egy új Witcher játékot a W3 motorjával és mechanikájával, mert vették volna a népek. De ők ezt nem akarták, az új rész valódi folytatás kell, hogy legyen új alapokon.
0
0
0
0
RickyRock22 avatar
@xCube: Még azt is el tudnám képzelni hogy egy új Witcherrel az előző rész elveszítené azt a kiemelt stáuszát mint amit most képvisel. Addig különleges valami amíg kevés vagy csak egy van belőle, ugye Buddy Pine?

https://statici.behindthevoiceactors.com/behindthevoiceactors/_img/chars/syndrome-buddy-pine-the-incredibles-2.89.jpg
0
0
0
0
RickyRock22 avatar
Baromi kíváncsi vagyok hogy ez a kezdeti lelkesedés és "műalkotás" filozófia meddig fog sikeresen kitartani. Annyi biztos hogy igény az igenis van az ilyen játékokra, és a CDPR által képviselt nézetekre is. Én 101% ban támogatom őket amíg hűek maradnak a fent elhangzottakhoz.
0
0
0
0
💬 7
Rocky12 avatar
@RickyRock22: Addig fog kitartani amíg van rá igény. Ha az elvárásokhoz mérten sok ember megveszi a játékot és támogatják a fejlesztőket a jövőben is akkor minden úgy lesz ahogy azt a CDPR is elképzeli. Szerintem 😀
0
0
0
0
xCube avatar
@RickyRock22: Ez a "kezdeti lelkesedés" több mint tíz éve tart... .
0
0
0
0
no avatar
@xCube: Bioware is sokáig készített minőségi játékokat:
1998 Baldur's Gate
2002 Neverwinter Nights
2003 Kotor 1
2007 Mass Effect 1
2010 Mass Effect 2
még talán a 2011-es SW: The Old Republic is, mielőtt F2P nem lett.

És most hol is van?
2013-as C&C Generals 2-t lelőtték, SWTOR F2P átállás, ME:Andromeda olyan lett amilyen, Anthem...
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Ha a CDPR-t is felveszi az EA akkor majd elkezdünk aggódni, addig is reménykedünk hogy ilyenek maradnak.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Blizzard is sokáig készített minőségi játékokat...
Spoiler!
😀
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Ha a CDPR-hoz is csatlakozik az Activision akkor majd elkezdünk aggódni, addig is reménykedünk hogy ilyenek maradnak.
Spoiler!
https://im2.ezgif.com/tmp/ezgif-2-629b489f75c2.gif
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció