Bejelentették a Borderlands 3 első DLC-jét

Szerző: xoki | 2019. November 22. | hír | 21 hozzászólás

Bejelentették a Borderlands 3 első kampány DLC-jét, amely a Moxxi's Heist of the Handsome Jackpot címe kapta. A név alapján valószínűleg nem nehéz kitalálni, hogy a játék egyik legkedveltebb gonosza, Handsome Jack által épített kaszinó lesz a hamarosan érkező DLC középpontjában.

A hely akkor épült, amikor Handsome Jack még a Hyperion Corporation elnöke volt, viszont halála óta fosztogatók és a jól ismert robotok területévé vált, akik azonnal támadnak, ha betolakodót látnak. Moxxi csapatához csatlakozva próbáljuk majd végrehajtani a legnagyobb kaszinórablást. A DLC-vel új fő- és mellékküldetéseket kapunk, valamint természetesen új egyedi zónákat és ellenségeket is, ezenkívül új legendás fegyvereket és új kozmetikumokat is szerezhetünk majd.

A Moxxi's Heist of the Handsome Jackpot lesz a négy tervezett DLC-ből az első, amelyhez legalább egy 13-as karakterre, illetve a Sanctuary 3 feloldására lesz szükségünk. A DLC december 19-én érkezik, és a Season Pass részét képezi, de egyelőre nem tudni, hogy külön mennyiért lehet majd beszerezni.

Borderlands 3
Borderlands 3
Borderlands 3
Megjelenés: 2019. September 13. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, FPS
Fejlesztő: Gearbox Software
Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
enslaved avatar
A 3. főellenfél után meguntam az egész játékot, kicsit önismétlő, már-már játszhatatlanul nehéz. Az elején még tetszett, de nem érte meg az árát. Azért lehet végig viszem majd egy lövéses halállal😀 Az új Star Wars - hoz képest a fasorba sincs, de még a Breakpoint is jobb a maga fps droppjaival meg bugjaival együtt.
0
0
0
0
💬 11
no avatar
@enslaved: Összehasonlíthatatlan egymással az említett három játék. Almát a körtével esete.
0
0
0
0
enslaved avatar
@LordSzalko: Oké, igaz, nem egy kategóriában fut a 3 játék, de akkor felhoznám a legutolsó DOOM - ot amit imádtam, ezt viszont valahogy nem (vagy ott van még a Rage 2, ami szintén tetszett).
0
0
0
0
susguy avatar
@enslaved: Ugyanúgy két külön játék, másra fókuszálnak. Nem kell minden játéknál külön megmagyarázni ami nem tetszik, hogy az miért a játék hibája.
0
0
0
0
gigazte avatar
@susguy: Itt legalább nem hozta fel az általa nagyon utált Witcher 3-at! 😜 De amúgy tök érdekes, mert a Breakpoint, és a Rage 2 is kb a játékfejlesztés legalja alatt van 2-vel minőségben! Az meg továbbra se egy játék hibája, hogy a Casualabb playerek nem tudnak vele játszani!
0
0
0
0
enslaved avatar
@gigazte: Miért is probléma neked az ha valaki casual player? Tudod, egy játék csak szórakozást, nem pedig szenvedést kell hogy jelentsen, ha meg kihívás akkor ott a való élet. A Rage 2 abszolút rendben van a maga kategóriájában, a Breakpoint meg valóban egy szégyen, legalábbis ami a megvalósítását illeti, sajnos ebben nem tudott a Wildlands fölé emelkedni.
0
0
0
0
gigazte avatar
@enslaved: Addig nincs is baj vele, amíg nincs negatívumként elkönyvelve egy játéknál. Mind a két cím(Breakpoint, Rage 2) üres élettelen játék, ami bele van erőltetve egy sandbox környezetbe! A Rage 2 is csak egy kihagyott ziccer volt, a gunplay volt benne egyedül jó, és az mellett a többi tartalom egyenlő volt a nullával sajnos. Pont ugyanaz van jelen nálam, amit a Borderlands 3-nál érzel.
0
0
0
0
enslaved avatar
@gigazte: Van akinek elég este/éjszaka annyi is ha tud lövöldözni két-három órát pihenésként amikor már alszik a család egy jó kis csőjátékban, lásd COD és társai, vagy egy sandbox játékkal ahol szintén adja magát ennek ellenére az útvonal, nem kell állandóan fejlesztgetni ( AC). Egyébként nem hoztam fel a Witcher 3 - at valóban, mivel attól hogy nem az én világom még egy igényes játék minden téren, viszont a Dark Souls 3 - at idevehettem volna, mert annak tényleg az a legnagyobb hibája hogy extreme nehéz, és ez sokak kedvét elvette ettől az amúgy nem rossz játéktól. Ennél valóban játék hiba ha valaki eldobta hamar, mert itt is nyugodtan lehetett volna fokozatokkal operálni, és ahogy kiadták az lehetett volna az extreme szint. Egyébként nem is azzal volt gond ennél a játéknál hogy kurva nehéz lett, ha annyit megtettek volna hogy legalább a főellenfelek előtt lehetett volna menteni már más lett volna a helyzet, mert akkor az ember foggal-körömmel csak elment volna odáig. Azonban az, hogy olykor pár órás kínszenvedés után mehetett vissza az ember mindent elölről kezdeni egy boss miatt hát köszönöm de nem........Bármennyire is vagyok casual gamer, nem szeretek csalásokhoz folyamodni (az olyanokhoz legalábbis mint örök élet, energia, lőszer), mert onnantól nincs értelme az egésznek, legyenek egészséges fokozatok, ahol az ember egy jót tud szórakozni egy játékkal mondjuk 20 órán keresztül, akik meg a kihívást keresik egy játékban tolják 50-60 órán át millió halállal.
0
0
0
0
gigazte avatar
@enslaved: A Souls játékokkal én is nagyjából úgy vagyok mint te, szóval értem miről beszélsz. Azért szerencsére a Borderlands 3 távol áll tőle, és van egy könnyített fokozat is, amiről különösebben nem tudok mit mondani, mert nem próbáltam ki(elvileg a menüben állíthatod, ha érdekel). Ide sorolható a checkpoint rendszer is, ami még könnyít valamelyest az összképen. Nyilván nem akarom rád erőltetni, mert hidd el a neheze még csak ezután jönne, szóval ha könnyebbel, változatosabbal akarsz játszani, akkor hajrá. Amúgy visszakanyarodva az új Star Wars pont azoknak kedvez, akik bele akarnak kóstolni ezekbe a Souls-like stílusú játékokba, és azt mondom, hogy jól is csinálják, mert így mindkét rétegnek eladhatóvá válik az egész. Nagyjából én is kikapcsolásra használom a Borderlands 3-at, ahogy te is az éjszakai játékokat.
0
0
0
0
enslaved avatar
@gigazte: A Star Wars négy nehézségi szinttel bír, ahol a story mód igazi casual, de már a második szint elég kemény, a kettő közé kellett volna egy átmenet, azaz a könnyű mód már tényleg túl könnyű, míg a normal mód már-már idegtépő, és akkor a 3. 4. fokozatról még nem is beszéltem.
(nem ajánlom senkinek). A Borderlands 3 sajnos elég kemény már könnyű fokozaton is nekem, ott a 3. főellenfél után bedobtam kínomban az örök lőszert ( semmit nem utálok annál jobban mint amikor millió ellenfél vesz körül, nekem meg elfogy a lőszerem és tehetetlen vagyok), de még akkor is simán elintéztek sokszor, ami számomra annyit jelent hogy örök lőszer= normal fokozat😀 Írtam ugyan a one hit kill opciót, de annak már annyira nincs értelme hogy az ilyen játékokat törlöm, lásd Dark Souls, Remnants of war.
0
0
0
0
gigazte avatar
@enslaved: A Star Warsnál eddig a Jedi Knight nehézséget próbáltam, de túl sokáig nem játszottam vele, szóval nem tudom, hogy mennyire lesz szívatós. Egy rendes easy fokozat akkor elfért volna a játékban, mert gondoltam, hogy a story mód túl könnyű lesz.

Borderlands 3-ra rátérve: Vannak a zöld $-os gépek, ott tudsz venni lőszert magadnak, sokszor a boss előtt is van, és Sanctury 3-ban tudod fejleszteni a fegyverek lőszerkapacitását, ha mást nem akkor csalj magadnak pénzt, és utána ezzel nem lesz gondod.
0
0
0
0
enslaved avatar
@susguy: Igazad van. Ki is végzem majd one hit kill-lel ha befejeztem a Star Wars-ot story módban😆
0
0
0
0
gigazte avatar
Legalább egy 10 órás játékidőt hozzá csaphatna az alap játékhoz! 😃 Örülnénk neki rendesen, mert Handsome Jack jöhet minden mennyiségben!
0
0
0
0
💬 7
NordWinter87 avatar
@gigazte: Az eddigi részek DLC-i után nehéz elképzelni, hogy 10 óra játékidőt kapnánk. De legyen igazad! 😀 Már csak az áprilist kéne megérni, hogy megjelenjen végre Steam-re is... 😊
0
0
0
0
gigazte avatar
@NordWinter87: A Tiny Tinás kiegészítő hosszúságával megegyező dlc is elég volna! 😃
0
0
0
0
NordWinter87 avatar
@gigazte: Abban lehet reménykedni. BTW az volt a kedvencem, epic sztori 😂
0
0
0
0
gigazte avatar
@NordWinter87: Na hát igen, talán az volt az egyetlen olyan dlc, amire azt tudom mondani, hogy felért az alap játékhoz! Az összes többi harmat gyenge lett sajnos.
0
0
0
0
NordWinter87 avatar
@gigazte: A Mr. Torgue-os is jó volt szerintem. Inkább a Headhunter küldetések voltak nagyon rövidkék, pedig lett volna azokban is potenciál.
0
0
0
0
gigazte avatar
@NordWinter87: Utálom Mr. Torgue-t minden formában, szóval engem kifejezetten idegesített a dlc is! 😃 Szerintem nagyon irritáló és erőltetett karakter.
0
0
0
0
NordWinter87 avatar
@gigazte: Fair enough. Kinek a pap, kinek a papné. 😆
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció