Az új Battlefield a közeljövőben játszódhat

Szerző: Pafry | 2021. March 30. | hír | 20 hozzászólás

Tom Henderson, aki már többször is igaznak bizonyuló információkat szivárogtatott ki az épp aktuális Battlefield részekről, most a sorozat következő felvonásáról ejtett néhány szót. Elmondása szerint a harcot ezúttal a közeljövőben, nagyjából 10 évvel napjaink után vesszük fel, de elárulta azt is, hogy az idei játék neve egyszerűen csak Battlefield lesz.

A férfi szerint azért is érdekes az időszak, mivel nincs túl messze ahhoz, hogy olyan fegyverek is szerepeljenek a játékban, amelyek ma még csak prototípus szintjén léteznek a harcászat köreiben. Például ilyen lehet egy katonai drón, vagy akár bármilyen típusú harci robot is.

A single-player részt Henderson külön kiemelte, szerinte mindenképpen korszakalkotó történetre számíthatunk, melynek során eldönthetjük, hogy az amerikai vagy az orosz sereghez akarunk-e majd csatlakozni. A játékot kooperatív módban is végigvihetjük majd, véleménye szerint a multiplayer mód pedig a Battlefield harmadik és negyedik részében látottakat fogja megidézni, egy kis felturbózás után.

Említést tett egy esetleges battle royale módról is, amely azonban csak a játék megjelenése után valamikor kerül majd be új tartalomként. A leleplezésre a leaker szerint májusban kerülhet sor, ekkor azonban gameplay-t még nem láthatunk, mindössze egy rövid teaserrel készül a DICE a játékosok számára. Mindenesetre annyi biztos, hogy az EA még idén szeretné, ha megjelenhetne az új rész.

Battlefield 2042
Battlefield 2042
Battlefield 2042
Megjelenés: 2021. November 19. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: DICE
Hozzászólások: 20
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Liptik avatar
Akkor olyan lesz, mint a COD-nál az Advanced Warfare, Black Ops 3, Infinite Warfare, jó, ha a COD-nál nem jött be, akkor talán a BF-nél hátha bejön. Amúgy a 3 jövős COD-nál nekem semmi bajom, a kampányt ki lehet tolni egyszer.
0
0
0
0
Pinceboy13 avatar
Elon Musk által gyarmatosított marsi kolóniát kell majd megvédeni, a csúnya zöld idegenektől 😂
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Story helyett jobban örülnék egy klasszikus botmatchnek.
0
0
0
0
💬 2
Larten avatar
@SuperPuma: Amilyen ostoba ai van manapság minden játékban, még könnyebb is lenne, mint egy sima sztori mód 😆
0
0
0
0
enslaved avatar
Nyilván a közeljövőben fog játszódni, eleve a "közeljövőben" fog megjelenni😆
0
0
0
0
💬 1
Apor avatar
@enslaved: Ez logikus. 😆
0
0
0
0
bukta2 avatar
Nem számítok semmi komolyra májusba ha lesz bemutató... majd talán az online E3-on benyögnek valami komolyabb előzetest akár gameplayt! Kíváncsian várom!
0
0
0
0
no avatar
Talán ebben már lesz értelmes netcode 😶
0
0
0
0
Apor avatar
2142 kaphatna remastert.
0
0
0
0
💬 9
Apor avatar
@LordSzalko: Az is a közeljövőben játszódik nem?
Végülis hamarabb történik mint a Battlefield 3142.
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Pontosan, ilyen pár száz évek nem számítanak, megéljük. A rémigény a fiatalság forrása.
0
0
0
0
Apor avatar
@LordSzalko: 😆 😆 😆
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Apor: Ott a Horizon játszódik 😶
Na jó, 3020 - körül, de majdnem
0
0
0
0
Apor avatar
@AMDMonsteR: Nem 3080? Vagy 3090-ben?
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Apor: Szerintem Ti-vel de gyanítom, hogy nem tudom.

Szerinted mi a véleményed róla?
0
0
0
0
Apor avatar
@AMDMonsteR: Szerintem Super.
0
0
0
0
pupehap avatar
@Apor: Adnám. Nekem nagy kedvenc volt . Szerintem lesznek benne a 2142-re utaló easter egg-ek.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Ez egyértelmű mivel mindenki azt akarta hogy legyen már valami bf4 szerű gameplay.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció