Az EA leleplezte az új Battlefieldet

Szerző: Pafry | 2021. June 09. | hír | 41 hozzászólás

Hosszú hónapok információmorzsái után, melyek számos helyről szivárogtak ki, az EA és a DICE végre leleplezte az új Battlefield-játékot, amely a beszédes 2042 alcímet kapta. Nem véletlenül, hiszen a pletykáknak megfelelően ezúttal a nem túl távoli jövőben kell felvennünk a harcot az ellenség, valamint egymás ellen.

A trailer a széria védjegyének megfelelően pörgős és robbanásokkal teli akciójeleneteket tartalmaz, melyeket hatalmas, tágas tereken hajtanak végre a közeljövőbeli egységek. Az előzetes egyelőre még csak előre renderelt anyagot tartalmaz, de már a játék grafikai motorjával készült felvételeket láthatjuk.

A gameplay bemutatóra pedig röpke néhány nap múlva, június 13-án kerítenek sort, tehát már arra sem kell túl sokat várni. A bejelentést kísérő közleményekből viszont az is kiderül, hogy a játék a megjelenéskor biztosan nem fog tartalmazni kampányt, sem pedig battle royale játékmódot, a fejlesztők minden erőforrást a tökéletesre csiszolt multiplayer élményre fordítottak.

Ráadásul még egy megjelenési dátum is érkezett, a Battlefield 2042 még idén, október 22-én fog megérkezni PC-re, a jelenlegi, valamint az eggyel korábbi konzolgenerációra egyaránt.

Battlefield 2042
Battlefield 2042
Battlefield 2042
Megjelenés: 2021. November 19. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: DICE
Hozzászólások: 40
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
thug85 avatar
Még azért megvárom a vasárnapi gameplay videót mielőtt előrendelem, de ha az is megvesz akkor bezsákolom a legba**óbb editiont.😆
Nekem nagyon adja. Sok olyan momentum van benne ami nosztalgikus érzéseket kelt bennem. Azonnal birtokolni akarom.
0
0
0
0
💬 1
RaggaBone avatar
@thug85: Dettó, bár engem már megvettek akkor mikor még csak pletykálták hogy végre ismét modern hadviselés. És igen BFG Editionben....nyilván 😃
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
Mivel a bf1-en kívül, és a félszar bf5-ön kívül nem tetszett egyik sem (okay, 1942), gondolom nem én vagyok a célközönség 😃
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@WeKing: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
WeKing avatar
Ha minimum hozza a COD:MW szintjét, akkor engem már megvettek kilóra 😃
Várom nagyon de egy gameplay-t még jó lenne látni róla.
0
0
0
0
no avatar
Egy pillanatra megörültem hogy lesz újból 2142 aztán rájöttem hogy csak félreolvastam....
0
0
0
0
RaggaBone avatar
Beigazolódott a félelmem....Erre most felállt, sőt kicsit be is pisiltem 😃
Nem redelek elő soha semmit, de ez instant buy...ha lesz collectors akkor azt.
0
0
0
0
💬 7
RaggaBone avatar
@Arthur Morgan: Nem érdekel....ez nem cyberpunk.....első pillanattól serveren akarok lenni. 😆 Olyan nincs hogy nem 😃
0
0
0
0
five-0 avatar
@RaggaBone:
ez nem cyberpunk


Ez rosszabb, így van. 😂 Így gameplay előtt olvasva a reakciót nagy bukás lesz. Oda kell tenniük magukat a játékmenet leleplezésével, hogy legyen belőle valami! Bár a Microsoft konferencián való leleplezés elég sokat sejtet, szóval lehetséges, hogy Gamepasses/EA Playes játék is lesz egyből. 😆
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@five-0: Ízlés dolga, de hogy a cyberpunk bőven elérte a játéktörténelem egyik legnagyobb átverését már eldöntötte a vitát amit el se kezdtem.
0
0
0
0
no avatar
@Arthur Morgan: Igazából én is gyakran élek vele, mert amúgy is megvenném szóval mindegy. Amiket eddig előrendeltem egyikben sem csalódtam különösebben ami miatt lemondtam volna az előrendelős témáról 😃
0
0
0
0
five-0 avatar
@susguy: Erre most felállt 😃
0
0
0
0
bukta2 avatar
Én nagyon várom, de eddig nem dobtam tőle el magam 😃 aztán majd biztos teszek vele egy próbát a nyílt BETA-ba! ha lesz olyan jó legalább mint a 4 ,akkor jó lesz!
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Végre az Electronic Artsnak is lesz Black Ops 2
0
0
0
0
💬 4
gigazte avatar
@SuperPuma: Hogy jön az ide?
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@gigazte: Szerintem csak a közeljövőre gondol.
0
0
0
0
Mizushio avatar
@gigazte: Főleg hogy az EA-nek ott volt a BF2142 ami jóval régebbi... 2006 ha jól emlékszem. Szóval én se értem. 😜
0
0
0
0
gigazte avatar
@Mizushio: Utólag amúgy leesett, hogy szerintem keveri a Black Ops 3-al, és arra célzott, hogy nincs benne kampány. Ha mégsem így van, akkor értelmét veszti a kiírása! 😂
0
0
0
0
Aorus_Gaming_HUN_ avatar
Nagyon kíváncsi leszek rá mi fog kisülni abból ha minden erejükkel csak a multit csinálják meg. Bízom benne nem fog csalódást okozni.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Picit túlzásnak tartom azt a részt amikor a vadászgépből katapultál az ipse majd rakétával kiszedi a gépet aztán mintha misem történt volna vissza mászik a saját gépébe és folytatja az útját. 😆 Ez minden csak nem éppen realizmus.

De összességében kapatós az előzetes 😀
0
0
0
0
💬 16
TRACERHD avatar
@Arthur Morgan: Játékban meg lehet csinálni de ja én is egy nagy ***ságnak tekintem.
0
0
0
0
no avatar
@Arthur Morgan: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
no avatar
Igazából direkt csinálták ilyenre a trailer-t, felsorakoztatták a BF sajátosságait a közelmúltból 😃 Amúgy ja egész fun trailer lett.
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
DrunkenMonkey avatar
Pontosan! A 3-4. részben az egyik legkirályabb dolog volt, mikor kiugrasz a repülőgépből és úgy szeded ki az ellenfelet rakétavetővel. Főleg a 4. rész nálam örök kedvenc.
0
0
0
0
no avatar
Én is azokat éltem a legjobban a srácokkal, sajnos mára a szerverek eléggé lehaltak így mi sem nagyon megyünk fel rá, utánuk lévő részeket meg már nem igazán éltük szóval kispadra raktuk a szériát. Talán majd most beindul újra 😃
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
no avatar
Ha meglesz az új géped open beta-ig, akkor csatizz hozzánk 😃
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Online alatt érthető BF3-ban sokat láttam ilyet, vagy ha arra akart utalni ezzel akkor nem szóltam 😆
0
0
0
0
Unstoppable avatar
@Arthur Morgan: Fanservice-nek is felfogható 😆 Klasszikus mozdulat volt a régebbi részekben, hasonlóan mint a c4-el megpakolt quad 😃
0
0
0
0
WeKing avatar
@Arthur Morgan: Ha eleget játszottál volna az előző részekkel, tudnád hogy a bf sohasem a realizmusról szólt 😃 + meglehett csinálni ezt a kis trükköt, ha eleget gyakoroltad vagy csak simán szerencséd volt.. azzal meg hogy belerakták a trailerbe, a rajongóknak akartak kedveskedni. Én várom, a robot kutya annyira nemgyerebe, majd meglátjuk milyen lesz.
0
0
0
0
Apor avatar
@Arthur Morgan: Az a jelenet tisztelgés egy régen feltöltött BF3 gameplay előtt. Íme a videó:


Tényleg nem nagy dolog megcsinálni, nem nehéz, csak jól kell tudni időzíteni. 😀
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Apor: Ezekkel a mutatványokkal mint néző találkoztam mikor aktívan toltam PS3 konzolon a multit. Meg mostanában PC-n is elkezdtem. Jó öreg noshahr canals pályán 😆. Picit elhamarkodtam a fenti hozzászólásomat. 😆
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@Apor: Te jó ég, ez aztán nagyon brutális csávó lehet... 😲
Spoiler!

Ha fokozni akarjuk, akkor katapultálunk a repülőgépből, szépen siklóernyőzéssel landolunk az anyahajón ahol a kifutón futás közben felvesszük a földről a búvárkést, majd csobbanunk a tengerbe, ahol az anyahajó előtt úszó cápát szépen megöljük. Aztán egy a közelben tanyázó ellenséges tengeralattjáró torpedóvető csövén bemászva mindenkit lenyomunk és végül a kapitány kávéját komótosan megisszuk a kabinjában, miközben a magán laptopján BF gamplayeket nézünk. 😂
0
0
0
0
Apor avatar
@Scorn Face: Azt hittem ismerted ezt a videót. 😀
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@Apor: Most már ismerem. 😆
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Ez teljesen átlagos volt anno 😃 Quad-ok repkedtek a levegőben meg minden, konkrét járművekkel lőtték ki a jeteket, a rakéta meg ilyenek azok ilyen úri hóbortok voltak csak.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@LordSzalko: Akkor a szolgálati járművek többcélú felhasználása zajlott. 😂
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Valami olyasmi 😆
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció