Állítólag csak 1080p-ben fut az Xbox Series X kezelőfelülete

Szerző: xoki | 2020. October 18. | hír | 63 hozzászólás

A Sony nemrég hivatalosan is leleplezte a PS5 új kezelőfelületét, és külön kiemelték, hogy az 4K-ban fut. Igazából ebben semmi meglepő nem volt, hiszen a PS4 Pro esetében is ugyanez a helyzet, de ez a Microsoft konzoljáról már nem mondható el.

A legújabb információk alapján az Xbox Series X kezelőfelülete nem fog az említett felbontáson futni, hanem csak 1080p-ben. A Digital Foundry újságírója, John Linneman egy beszélgetés során osztotta meg véleményét az Xbox Series X kezelőfelületével kapcsolatban. Elmondta, hogy számára az UI alacsony felbontása jelentette a legnagyobb problémát, és szerinte elfogadhatatlan, hogy az Xbox Series X sem fogja tudni azt, amit már a PS4 Pro is tudott.

Az Xbox One X Dashboard minden gond nélkül futtatható lenne 4K-ban, de a Microsoft úgy döntött, a konzol ilyen téren nem támogatja majd a magasabb felbontásokat. Linneman szerint a Microsoft inkább a játékokra tartalékolta az erőforrásokat, amely igazából teljesen logikus is, hiszen a konzol cache-ben tud tartani több játékot is, hogy aztán könnyen váltogatni lehessen köztük, és erre valamilyen szinten biztosan hatással lett volna a 4K felbontásban futó kezelőfelület.

Hozzászólások: 62
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Zsoltiv0 avatar
Ilyen konzolom lenne egyáltalán nem érdekelne hogy milyen a menü...
A játék a lényeg nem az a rohadt menü...
0
0
0
0
MrApollo avatar
Francba a kezelőfelület csak fullhd? Fújj mánemkell..pedig ha vitte volna 16k-ban az oké gombig a dolgokat😞
Namind1, talán az ikszbokszXX
0
0
0
0
💬 3
kmetovics avatar
@MrApollo: Mi ez az áthúzás?
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@kmetovics: Most indul hadjáratra a 4K 144Hz 144FPS Ultra zászlóalj
0
0
0
0
kmetovics avatar
@SuperPuma: ??????? Én arra értettem az áthúzás szót, h miért vannak áthúzva MrApollo szavai 😆
0
0
0
0
hellaflush0818 avatar
55"-os 4K-s HDR-es TV-m van, 1080p és natív 4K felbontás között kb semmit se lehet észre venni....max csak annyit, hogy 1080p-nél nagyobbak az ikonok a PS4 Pro-n meg One X-en is.
(a legtöbb TV-n lehet állítani az élességen, ha valaki közelebbről akarja nézni).😊
Ezen az 1080P-s menün amúgy is csak a PS Fanboyok vannak kiakadva...ha meg mindenkit zavar akkor meg a Microsoft kidob egy rendszer frissítés amiben már lesz natív 4K menü...úgy, hogy erről ennyit 😆
0
0
0
0
no avatar
Tudom off, ezért ne is öljetek meg, de amúgy Ti szerintetek mennyire lenne érdemes One X-ről Series S-re váltani?
0
0
0
0
💬 2
Szabcsiadi avatar
@vajaskifli: Hát én várnék még a konzol váltással hogyha tényleg beruháznál az új generációra hisz a One X sokkal jobb, és ha átváltasz max az SSD-t tudnád kezdetben kihasználni mert exkluzív címek egy darabig kb Február/Márciusig nem lesznek. Teljesítményben is jobb a One X szerintem így én a helyedben megtartanám az X-t legalább jövő év közepéig/végéig. De ez csak az én véleményem
0
0
0
0
no avatar
@Szabcsiadi: Köszönöm a tartalmas választ uram! 😃
0
0
0
0
Ayistion avatar
Ez hír? Ez egy semmi. 😆 Akinek ba***a a csőrét, hogy a kezelőfelület 1080p, az vegyen egy 3090-et, az új Series X-re szánt pénzéből, aztán szeretkezzen vele. Bár önmagában nem ér semmit, max csajozni tud vele. Én szerintem rengeteg időt fogok eltölteni majd a menüben, néha meg elindítok valami játéknak nevezhetőt, hogy legyen háttérzaj, ha épp nincs időm a menüt nézni.
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@Ayistion:
Bár önmagában nem ér semmit, max csajozni tud vele.

És tényleg.
https://i.imgur.com/S4XldMB.png
0
0
0
0
Ayistion avatar
@LordSzalko: Te nagyon éled ezeket a képeket! 😆
0
0
0
0
no avatar
@Ayistion: Na ja, ha éppen olyat olvasok akkor elkap az alkothatnék 😆
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
Ívelt 8K OLED TV-n rettenetesen fog kinézni... 😆
0
0
0
0
griff55 avatar
miért nem vagyok meglepve.... 😃 annyira tudtam, hogy nem lesz az, amit ígérgetnek. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Lesznek itt még kompromisszumok meg trükközgetések, ebben biztos vagyok. Mindkét oldalon.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
Eleinte stabil 4K 120 fps-ről beszéltek... 😂
0
0
0
0
💬 6
Superman79 avatar
@NE0NFACE: A játékon belül. A menü meg a játék két külön dolog. Most is azt beszelik.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@Superman79: A 120 fps-t csak alacsony beállítások mellett fogja vinni. Lesznek játékok, ahol csak felkonvertálással tudja a 4K 60 fps-t. Szerintem itt nagyon ki van dekázva a teljesítmény megint, ha már a menüből kell elvenni, hogy maradjon a játékok futtatására elég.
0
0
0
0
Superman79 avatar
@NE0NFACE: A konzolon pont hogy nincs grafikai beallitas. Nincs low, high stb... Csak egy ami egy high nak felelne meg kb asszem. A menüből meg érthető hogy elvettek, hogy maradjon a játékra elég erő, a sonynak is ezt kellene csinálni sztem.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@Superman79: Ezen lesz. Mindent tudsz állítani. Monitor is támogatva van. Frissítési ráta. Stb. Bocs, de telefonról nem tudom linknek berakni. https://www.theverge.com/2020/10/15/21515790/xbox-series-x-preview-hardware-games-performance
0
0
0
0
Superman79 avatar
@NE0NFACE: Akkor sorry. Erről még nem hallottam. Kösz a linket.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@Superman79: Nincs mit! Elég jól személyre lehet szabni a beállításokat. Mindenképpen előrelépés lesz az elődjéhez képest. Szerintem a drágább verzió éri meg hosszú távon.
0
0
0
0
csuz-li avatar
Atya ég! 1080p?! Azért remélem a 60 fps meg van!
Ezeknek tényleg ez a legnagyobb bajuk? Ennyi fogást találtak az xbox konzolon?
0
0
0
0
sudosu avatar
Nem tudom, hova lettek azok a gamerek, akik még annak is örültek pár évvel ezelőtt, hogy 640x480, 800x600 vagy 1024x768-on low-on eldöcög egy adott játék? Jó tudom, változnak az idők ezáltal az igények is nőnek, de most egy *urva menünél amit a konzolhasználatod esetén csak 3%-ban látsz , nem mindegy hogy most milyen felbontáson megy ? Úgy hogy a 1080p az nem egy obsolote felbontás. Szerintem a menünél inkább az a fontos, hogy fluid legyen, ha mégis meg kell nyitni, akkor gyorsan tudj lépkedni a menüpontok között.
Én nem azért fogom letenni a voksom a PS5 mellett, mert 4k-ban fut a menü rendszere, hanem adott esetben az exklúzív címek miatt. De lehet én vagyok maradi, nézzétek el nekem. 😃
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@sudosu: Ezen már én in gondolkodtam.
Most már csak a 4K a menő? Ha az alatt játszol akkor az baj?
Meg amikor streamerek panaszkodnak hogy úristen csak 90fps-el fut a game, most mi lesz..
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Egy konzol menüjének az a legfontosabb feladata a funkcióin kívül, hogy minél gördülékenyebb legyen az animáció/kezelés. Szerintem megéri a nyert plusz sebességért feláldozni azt, hogy nem urva élesek a betűk, csak simán élesek.
Ha valaki a menü felbontásán háborog, az izé... nem találok szavakat.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
És ez miért probléma? Úgyse a menüt fogja mindenki bámulni hanem gondolom azért néha néha játszani is fog rajta 😀
0
0
0
0
💬 2
Legendrush27 avatar
@Warlordcommander: Aki ezen fenn akad az pejesfayboy 😃
0
0
0
0
santakigyo avatar
Apróságok, apróságok ugyan, de..... Mi lesz ha elkezdenek a játékok megjelenni? Lesz még itt meglepetés úgy érzem.
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
Az ciki ,ha nekem itthon csak 2db 1080-as tv-m van ? 😞
Az összesen 4k 😜

Szerk: van 1080as monitorom is ! 😂
0
0
0
0
💬 6
no avatar
@Legendrush27: Az még csak 3K 😀
https://www.mvps.net/docs/wp-content/uploads/2019/01/image.jpg
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@attila9654: Van még 2 telefonom egy Nintendo dsem egy tabletem . Hatha összejön 😃 Ha úgy se törlöm magam a netről 😂
0
0
0
0
19ati93 avatar
@Legendrush27: elfogadjuk 4k-nak! 😃
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@19ati93: Köszönöm ! Már majdnem kukáztam a profiljaimat és a hardvereket. 😆😂
0
0
0
0
botmunpls avatar
@Legendrush27: Azta, gtx 1080 van beépítve a tv-dbe?
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@botmunpls: Mint kiderült a monitoromba és a telefonjaimba is. Azta ! Lehet milliókat érnek az eszközeim 😲
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Érthető döntés. Akinek meg ez szúrja a szemét...bch pls lehet építeni 4k képes PC-t is nyugodtan 😂 Ja hogy az sokba kerül? Hupsz..😊 Kiváncsi vagyok vajon a PS5 menüje 4kban fog-e futni. Csak azért hogy a konzol war-os kultistáknak legyen mivel e-péniszt méregetni megint 😆
0
0
0
0
💬 5
ichigo23619 avatar
@Unstoppable: én konzolokból így is úgy is a ps nél maradok.
amik jönnek boxra azokat pc-n tolom.
0
0
0
0
no avatar
@Unstoppable: jaj ne tulozzunk, mennyivel olcsobb az a 4k képes pc mitn bármelyik uj konzol, hát nagyon sokkal,
nyilván ha a dashboard-rol van szó ami pc-nél az asztalt jelöli, melyik 50e konfig ne tudná 4k-ban futattni a explorer.exe-t. mindegyik uj igen,

ami téynlegesen lényeg, az nem a menű kinem szarja le, jah a sony, értem,
sokkal lényegesebb, hogy a game stabil 60-at kifacsar magából és nativ 4k-t tud-e, kompromiszum nélkül ha ez nem megy akkor kit érdekel a dashb...
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 3
yorgash avatar
Az biztos, hogy kevésbé látod a fűrészfogakat, a legjobb anti-alias.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
Apor avatar
Mindenki a saját szintjén nyomorog 😆
0
0
0
0
MrPsziho avatar
pfff csak 1080p? de szánalom hahóóó 2020-van minimum 16k-ban kellene futtatnia ha nem többel 😜
0
0
0
0
no avatar
Jóaz .. minek pörögjön feleslegesen
0
0
0
0
Apor avatar
1080p-és tévén kell futtatni.

Problem solved.

Kérem a tiszteletdíjam. 😆
0
0
0
0
💬 4
Twist avatar
@LordSzalko: Tooo soon. Még nincs bevezetve a "like" rendszer. 😆
0
0
0
0
no avatar
@Twist: Na majd egyszer be lesz Soon™ talán
0
0
0
0
Apor avatar
@LordSzalko: Állati ! 😆 😆
0
0
0
0
Twist avatar
A gépemen a BIOS kezelőfelülete is legfeljebb csak 1080p-ben fut 😞
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@Twist: ez az és az pont olyan minta dashboard a konzolnál 😃
akkora pc-k már évek ota tudták amit a sony xbox csak most fog, de gáz. 😃
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
Mert Szar.
Amúgy ez miért olyan nagy szám... Arról nem volt szó, hogy mekkora felbontásban tudja futtatni a kezelőfelületét, hanem hogy játékok alatt mit tud.
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@AMDMonsteR:
Amúgy ez miért olyan nagy szám...

Mert Szar.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció