Akár az RX 6900 XT duplájára is képesek lehetnek az AMD next-gen GPU-i

Szerző: xoki | 2022. May 02. | hír | 22 hozzászólás

Egyre közelebb kerülünk az RDNA 3 megjelenéséhez, a hardverekkel foglalkozó leakerek pedig folyamatosan előállnak valami érdekességgel az AMD Radeon és az Nvidia grafikus kártyák következő generációjával kapcsolatban. Ezúttal a piros csapat új GPU mikroarchitektúrájáról derült ki pár apróság.

A Moore's Law is Dead forrásai szerint az RDNA 3 Navi 3 die-jal készülő AMD Radeon RX 7000 grafikus kártyák raszterizálásban akár 90-130%-kal is lekörözhetik az RX 6900 XT-t. A videós azonban felhívta a figyelmünket arra, hogy a mérőszámokat illetően forrásai nem egyforma adatokat biztosítottak számára, szóval egyelőre inkább a kisebb számokkal érdemes foglalkozni, amelyek szintén jelentős extra teljesítményről árulkodnak.

Ez a fajta teljesítménynövekedés az AMD Radeon RX 7900 XT-t tenné a toplisták élére, és komolyan megnehezítheti majd az Nvidia dolgát, hogy az RTX 4000 szériával ismételten bezsebelhesse a legjobb grafikus kártya titulust. Szerencsére már nem kell sokat várnunk a kártyákra, mivel MLID szerint a legerősebb RDNA 3 die-t használó grafikus kártyák 2022 utolsó negyedévében érkeznek majd. Eközben jó hír érkezett azok számára is, akik egy pénztárcabarátabb grafikus kártyával fejlesztenék a gamer PC-jüket, ugyanis a középkategóriás RDNA 3 GPU-k teljesítménye az RX 6900 XT-vel vetekszik majd.

Akik pedig az RDNA 3 rajtja előtt szeretnének hozzájutni valamihez, kivárhatják az RX 6000 Refresht (pletykák szerint május 10-én érkeznek), de jelenleg több oldalon is MSRP árhoz közel kínálják a meglévő modelleket is, amelyre az AMD is felhívta a figyelmünket.

Hozzászólások: 18
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Richie1212 avatar
Majd megy ez is a bányászokhoz.
0
0
0
0
no avatar
A címet így módosítanám: Akár az RX 6900 XT árának duplájára is képesek lehetnek az AMD next-gen GPU-i
1
2
0
0
Viktorinho avatar
Jajmár ezt minden éven szajkózzák a gyártók,aztán örül a jónép ha a végére lesz 10% az előző generációhoz képest dupla áron. :D
0
0
0
0
💬 3
bukta2 avatar
@Viktorinho: Hát, az nvidia az lehet, viszont az AMD nem, ugyanis az 5700XT vs 6900XT közt van egy ,,pár" % különbség ;)
0
0
0
0
Viktorinho avatar
@bukta2: az lehet,rég nem figyelem az amd oldalt. Persze nem azért mert nvidia fan lennék,csak olyan gyorsan jönnek a szériák kifele,hogy már az isten se megy el rajtuk.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Viktorinho: Hát igen, ez is igaz! :D
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Milyen jatekhoz érdemes egy mégjobb kártya? Mert az enyémnek is alig van ertelme, ennyi gyenge megjelenés miatt. Crysis 4 és Stalker 2 az egyedüli 2 cím ami miatt érdemes várni.
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@MaximumGame: Stalker 2 sajna jelenleg szünetel úgy tuodom, mivel ukránok fejlesztik, pedig azt én is vártam. Valszeg jövőre csúszik.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@arnold892: Hát vagy elköltöznek és ott fejezik be, haborunak nem lesz hamar vége.
0
0
0
0
bukta2 avatar
Egy játékfejlesztő szerint a hardverek lassan elérik a mostani chipek teljesítményének csúcsát, azért is foglalkoznak ennyire az ilyen feljavító eljárásokkal (dlss,fsr) még lehet ezt majd fokozni ilyen 3D technológiával azt monta, amit az AMD is csinál, de lassan véges lesz a dolog ha nem találnak ki valamit a jövőben. Biztos erős kártyák lesznek ezek is mint az új nVidia is 12gb vramot fog kapni egy szivárogtató szerint az RTX 4070 is már a 4080 meg 16-ot, aztán kíváncsi leszek hogy mik igazak ebből... az nVidia-nak 100Tflop-ot mondanak az AMD nél meg több mint 15 ezer stream processzort és 92Tflop-ot a csúcs kártyáknál ami brutális lenne ha igaz lenne... 😁
Bár fogyasztásba ez a teljesítmény növekedés nem akarom tudni mit is jelentene...
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@bukta2: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
bukta2 avatar
Nekem is 150W körül eszik a vga-m kb vicc kategória :) oké, alul is van feszelve az igaz de akkor is.
1
0
0
0
xCube avatar
@bukta2:
Egy játékfejlesztő szerint a hardverek lassan elérik a mostani chipek teljesítményének csúcsát


Az egész szakma erről károg már néhány éve...

Nem tudom, hogy csak én hányszor említettem már meg ezt és lettem itt lehurrogva.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@xCube: Hát, meglehet 😂 ezt nem én állítom ugye, így nem tudhatom milyen lehet ha lehurrognak :)
0
0
0
0
downuser avatar
Szóval 1200W lesz a fogyasztás.
0
1
0
0
💬 4
no avatar
@downuser: Na megnézném azt a középkategóriás karit hogy mennyire pénzbarát lesz. 🤣🤣🤣 nem 800 ezer csak 500 ezer😄😄😄
0
0
1
0
cabus26 avatar
@Kings Bounty fan: Főleg,hogy,ha nem UHD-ban játszanak az emberek,akkor egy mostani csúcs VGA még évekig képes lesz 60 FPS felettit produkálni.
0
0
0
0
KENI07 avatar
@cabus26: Ezért is vettem én is egy 6900xt t
0
0
0
0
no avatar
@cabus26: Bizony nem kell lecserélni.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció