A Valve szerint a Half-Life: Alyx biztosan kap majd egy VR nélküli modot

Szerző: xoki | 2020. March 25. | hír | 27 hozzászólás

Több év várakozás után végre visszatért a Half-Life széria, viszont sajnos egy VR-exkluzív játék formájában került erre sor. Tehát a Half-Life: Alyx csak azok számára érhető el, akik rendelkeznek valamiféle PC-s VR eszközzel, de a Valve szerint jó okuk volt rá, hogy ilyen döntést hoztak.

A Quake Team Fortress modjáért felelős Robin Walker magabiztosan állítja, hogy a közösség elkészíti majd azt a modot, amely lehetővé teszi, hogy VR nélkül is játszható legyen a játék. Viszont azt is kijelentette, hogy ezt követően minden rajongó ráeszmél majd, hogy ez az élmény a közelében sem lesz annak, mint amit a VR nyújt. Állítása szerint teljesen rendben van, ha ez a mod felbukkan, viszont személy szerint nem akar senkit sem erre biztatni. Ezt követően pedig az emberek megértik majd, hogy miért döntöttek a teljes VR-exkluzivitás mellett. Amennyiben a modderek hasonló élményt biztosító verzióval rukkolnának elő, akkor szeretné látni, hogy pontosan hol tévedett. Mivel a játék összes pályáját a VR-ban rejlő lehetőségekhez szabták, ezért Walker állítását nehéz lesz megcáfolni, de kijelentése után biztosan lesz olyan modder, aki most új kihívásra lelt.

VR ide vagy oda, a játék remek fogadtatást kapott és úgy tűnik, tényleg megérte ennyit várni a széria visszatérésére. Bár olyanok is vannak, akik a VR miatt most csalódtak a cégben, de a rendelkezésünkre álló információk alapján elég nagy esély van rá, hogy a közeljövőben további részeket is kapunk, amelyekhez már nem lesz elengedhetetlen egy VR készülék.

Half-Life: Alyx
Half-Life: Alyx
Half-Life: Alyx
Megjelenés: 2020. March 23. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, FPS
Fejlesztő: Valve
Hozzászólások: 25
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
PestisDoktor88 avatar
Tényleg olyan nagyszám ez a VR dolog?
(Nem tudom,nekem nincs)
egyszer próbáltam régen egy plázában vektorgrafikával😆,de a pofáraesésen kívül mást nem értem el.
De a tényleges kérdés,mit tud az alyx ami miatt a hype van körülötte?
0
0
0
0
💬 2
susguy avatar
@PestisDoktor88: Egyrészt Half-Life, másrészt az első(?) tényleg nagy cím ami minden porcikájában VR környezetre lett tervezve, nem csak egy utólagos extra. Ez az első nagy próba egy relatív új technológia határainak a komolyabb feszegéseire etéren, amiről mindig is híres volt a Valve. Olyat mutat amit egy non-VR játék sem tud.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@PestisDoktor88: Hát, ez a játékok jövője a VR. Ha majd egyszer kipróbálsz megint egy ilyen cuccot (ne ilyen mobilos szarságokra gondolj) hanem komoly szemüvegekre pl, Index,cosmos, oculus rift/Quest és stb... (questet azért soroltam ide mert az is már a linknek köszönhetően rift ként is használható,csak még a questbe nagyobb felbontású OLED kijelzők is vannak. És a másik nagyon fontos ha lesz lehetőséged akkor pl. Egy ilyen játékkal tedd próbára mint amilyen ez is. Mert sokat ronthat az élményen ha valami gagyi játékkal próbálja ki az ember.
0
0
0
0
santakigyo avatar
https://www.youtube.com/watch?time_continue=312&v=QFPLieBpiU8&feature=emb_logo

Így már vállalhatóbb.
0
0
0
0
💬 6
no avatar
@santakigyo: Szerintem pont fordítva, csomó fun lehetőségtől elesik a player VR kit nélkül amit egér+bill kombóval pont nem fog tudni reprodukálni, Én utólag biztosan nem tudnám élvezni nélküle.

Ha költségekre érted, mindenképp.
0
0
0
0
susguy avatar
@LordSzalko: Pont erről szól a videó, főleg a linkelt timestamptől:
Get a VR headset, or be patient, because if you allow yourself to have your first experience of Half-Life: Alyx be outside of virtual reality, it may be fun for a couple of minutes until you realize that the game was designed to be played this way, and you're just gonna have a crappy time.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Tudom, csak gondolom ő egér+bill kombóra értette a "vállalhatóbb" jelzőt, ami költségeket nézve okés, de más tekintetben nem igazán, persze kinek mi.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@LordSzalko: Arra értettem,hogy haladnak vele 😀 mert a legutóbbi videón eléggé tré volt még.Nyilván nem fogja a VR élményt adni,nem is várja el az ember.De ha egy Half Life 2 szintű játékmenet összeharácsolnak már jó.
Aztán majd ha egyszer lesz VR cucc tuti kipróbálja ettől függetlenül az ember
0
0
0
0
susguy avatar
@santakigyo: Pont erről a videó: nem fog érdekes élmény nyújtani, mert nem mezei fps-ként lett tervezve. Ebből nem lesz HL2 szint.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@susguy: Majd kiderül ha kész lesz. Ha nem akkor nem, eret nem vág magán az ember miatta. 😀
0
0
0
0
bukta2 avatar
Mondom tegnap ránézek erre a játékra... hát remélem még pár év és ready player one szinten lesz ez a technika... rohadt jó lett ez is de még nem az igazi... kicsit még fejlődne és nagyon adnám!
0
0
0
0
susguy avatar
Ezt csak úgy itt hagyom 😆
[LINK]
0
0
0
0
💬 1
santakigyo avatar
@susguy: ÁÁÁÁÁÁ megelőztél,most akartam belinkelni ugyanezt 😂
0
0
0
0
Rocky12 avatar
Érdekes lesz az biztos. Ha meg is oldják, szerintem valahogy úgy lesz, hogy a mod elvégzi a játékosok helyett azokat a mozdulatokat, amit csak mozgásérzékelővel lehetne végrehajtani (pl. ajtónyitás, újratöltés, stb.). Az pedig, hogy beállítsanak egy fix kameramozgást, amit a képernyőn látunk, az lesz kb. a legegyszerűbb, szerintem.
0
0
0
0
19ati93 avatar
Idő kérdése szerintem is.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 2
PotykaPal avatar
Szerintem azért, mert mostanra eljutottunk oda, hogy ha nem a legmagasabb felbontású VR szemüveget veszed meg és van egy közepes számítógéped, mondjuk egy Ryzen 1600 + 16GB memória és mellé egy RX 580 8GB, tudod élvezni a játékot, persze nem fullosan, mint akinek van egy RTX 2080 ti-je egy i9 9900k-val, de a számítási erő odáig jutott, hogy a GTX 1660 ti és Super kártyák bőven elegendőek tudnak lenni akár 1440p-s játékra. De 1080p-ben tuti mindent közel 100fps-sel visznek, egy Ryzen 1600-al (azért ezt hozom fel, mert nem kell feltétlen Ryzen 9 3900x én is csak munka miatt használom a videókártyám "csak" egy RTX 2060 Super, de annak is fenomenális ereje van.)
0
0
0
0
susguy avatar
Csak azt nem értem miért ilyen logika alapján jelennek meg, igény lenne rá enélkül is.
Én speciel kifejezetten örülök hogy még létezik cég, aki nem kizárólag azért fejleszt valamit mert úgy is megvennék.
0
0
0
0
Maros avatar
Mindenesetre kipróbálnám ezt a játékot. Ha nem lesz rá ez a mód akkor lehet, hogy rászánom magam egy VR szemüvegre.
0
0
0
0
no avatar
Az lenne meglepő, ha nem szabná át valamelyik csapat egér+bill kombóra. Hogy megközelítőleg sem fogja hozni azt a szintet mint VR-on, egyértelmű.
0
0
0
0
Mizushio avatar
Értem én hogy VR... de nem mindenkinek van olyan PC-je ami bírja is a VR-t vaagy nem tud ráfordítani annyi pénzt, hogy egy normális VR headsetet vegyen amin legalább nem pixeles a kép. A játék tényleg jó, de csalódás hogy VR kell hozzá jelenleg.
0
0
0
0
💬 1
PotykaPal avatar
@Mizushio: 32 ezer Ft már egy 6 mag/12 szálas Ryzen 1600 (ha jól választasz AF am 12 nm és kaptál egy "ingyen" Ryzen 2600-at), ezenkívül egy RX 570/580 8GB már elegendő a VR-hoz, mondjuk 16GB memória is kell. De egyre olcsóbb a technika, persze ma még nem mainstream, de reméljük oda is eljutunk. Szóval egyre olcsóbban egyre jobb hardverek állnak a rendelkezésünkre lásd: GTX 1660 ti, Super. RX 5500XT helyett meg ott az RX 590. Ha használtan veszed, akkor mág pár 10-essel máris kevesebbet kellet költeni a gépre. Amúgy inkább külföldön lesz ez előbb mainstream, mint itthon, de majd itt is remélem elérhetővé válik emberi áron, akár használtan a VR, nem kell a legjobb, de élvezhető legyen a játék vele.
0
0
0
0
Twist avatar
Persze, hogy kap... ha időben felmérték volna a VR piacot eleve a VR része lenne csak egy mod.
0
0
0
0
💬 1
susguy avatar
@Twist: What? Ez a rész is csak azért létezik mert van VR.
0
0
0
0
sean avatar
Szerintem ezt nem moddolni fogják hanem 0-ról felépíteni mint a Black Mesa-t. Elég nagy meló lenne átszabni a VR irányítást és mozgásokat egérre és billentyűzetre úgy, hogy az élvezhető is legyen. Talán ez lesz az új projektje a Crowbar Collective-nek 😃
0
0
0
0
💬 1
Dency avatar
@sean: Pont hogy nem kell, csak az ezt körülölelő dolgokat kell átírni, főleg a kamera kezelést kell megoldani. Ezeket a VR os mozgásokat meg egérrel is szépen meglehetesz csinálni.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció