A Shenmue alkotója mindent megtesz, hogy befejeződhessen a széria

Szerző: xoki | 2019. November 23. | hír | 7 hozzászólás

Tizennyolc év után végre megjelent a Shenmue 3, de a széria atyja, Yu Suzuki még nem zárta le teljesen a történetet. Amíg vannak játékosok, akik továbbra is játszani szeretnének vele, addig biztosra vehetjük, hogy a széria megkapja méltó befejezését.

A Shenmue 3 a közösségi finanszírozásnak köszönhetően készülhetett el. Tizennyolc év rengeteg idő, de amennyiben a Shenmue 4 fejlesztése elkezdődik, már sokkal gyorsabban elkészülhet a játék, ha a rajongók ismét összefognak és elegendő pénz gyűlik össze a projekt megvalósítására.

Egy 2015-ös Reddites kérdezz-felelek során, illetve egy, az év elején adott interjú alatt Yu Suzuki elmondta, hogy négy vagy öt játékot tervez kiadni, hogy elmesélhesse a 11 fejezetből álló történetet. Ryo történetének körülbelül 40%-áig jutunk el a Shenmue 3-mal, szóval bőven van mit elmesélnie számunkra a következő részben.

A Shenmue 3 fejlesztésére 6 millió dollár gyűlt össze, és maga a játék elég jól sikerült. Bár a megjelenést egy kis dráma is megelőzte, miután a Deep Silver bejelentette az Epic Game Store-exkluzivitást a PC-s verzió esetében, de ennek ellenére is elég pozitív fogadtatást kapott. A elégedetlen rajongók - akik kizárólag Steamen szerették volna megkapni a játékot - pedig pénzvisszatérítést is kérhettek az Epic Gamesnek köszönhetően.

A Shemue 3 első értékelései a következők:

• VideoGamesChronicle – 4/5
• VG247 – 3/5
• Eurogamer – ajánlott
• Metro UK – 6/10

Shenmue III
Shenmue III
Shenmue III
Megjelenés: 2019. November 19. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Ys Net
Hozzászólások: 7
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Attól függ hol és milyen formában koldulnak.

Véleményem szerint egy sikeres de legalább null szaldós játék után Kickstarteren nincs helye az adott csapatnak. Ott ténylegesen az indulást kellene finanszíroznia a játékosoknak hogy az adott játék elkészüljön és az összedobott zseton felett, a játékeladásokból származó bevétel csont nélkül a csapatot illeti. Azt ha akarják kiszedik és annyi volt, vagy visszaforgatják egy második rész fejlesztésébe, az a csapat döntése.
De hogy a játékosok finanszírozzák a további fejlesztéseket, vállalva a kockázatot, míg a csapat kockázat nélkül kap tőkét, és még a teljes haszon is az övék az számomra elfogadhatatlan. Persze üzleti koncepciónak kiváló: nulla befektetéssel (nem kell a fejlesztés költségeit előteremteni hitelekből amiket utána illő visszafizetni, persze kamattal) az eladott példányokból származó közel teljes bevétel mind őket illeti meg (mínusz a terjesztési platform sápja).

Nem ez az első fejlesztő aki így akar fix bevételt szerezni, és nem is az utolsó amíg a játékosok rá nem ébrednek hogy bizony pénzügyileg le lettek húzva...

Ellenben ha olyan koncepcióban tervezik a finanszírozást ahol a bevételből is a befektetett összegnek megfelelően részesül a befektető, akkor már más a helyzet. pl Gearbox a Homeworld 3-hoz keres befektetőket és nem támogatókat. Van különbség, nem is kicsi.
0
0
0
0
gigazte avatar
de amennyiben a Shenmue 4 fejlesztése elkezdődik, már sokkal gyorsabban elkészülhet a játék, ha a rajongók ismét összefognak és elegendő pénz gyűlik össze a projekt megvalósítására.

A Shenmue 3 fejlesztésére 6 millió dollár gyűlt össze, és maga a játék elég jól sikerült.


Na jól van... 😆 Egyszer még azt mondom oké segítenek az emberek, hogy elkészüljön egy játék, de most őszintén úgy akarnak befejezni egy sorozatot, hogy folyamatosan a közösség támogatása kell hozzá? Régen rossz lábakon áll az egész koncepció... Sőt még ennek a tetejében az utolsó pillanatokban a kiadó is beszopatta őket az Epic Store exkluzivitással!
0
0
0
0
💬 5
Twist avatar
@gigazte: Nem elég, hogy tőlünk koldulják a pénzt rá, még adni is pénzér adják miután elkészült 😂 Majdnem olyan zseniális, mint a magyar adórendszer.
0
0
0
0
gigazte avatar
@Twist: Ez már egy jól bevett szokás, szóval volt kitől tanulniuk! Szomorú hogy valaki áldozott ezért pénzt, és az még szomorúbb, hogy ilyen módon át lettek verve! Azért remélem tanultak az emberek a hibájukból, és még egyszer nem adják meg ezt az örömet a fejlesztőknek! Van több olyan hely is, ahol jobb kezekben lenne ez az összeg...
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
@gigazte: hát azért még mindig több értelme van ennek, mint pl tauri wow ban 10ezerért csillámf@szlámát meg ilyen hülyeségeket venni.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Twist: A magyar adórendszerrel semmi baj nincs amióta egykulcsos. Nekem legalábbis semmi problémám vele. A családi adókedvezmény sem kevés pénzt hagy az emberek zsebében, nejem így már majdnem 300 ezer nettóval bír, mivel ő veszi igénybe. Ha az ember eleve jól keres ezekkel csak még jobban jár, minőségi, értékteremtő munkáért járjon is a minél magasabb kereset. Nem tagadom, van egy réteg akik eleve nem sokra képesek, így nekik teljesen mindegy, de nem ezt kell nézni. Külföldön sem fizetnek a közel semmiért túl sokat.
0
0
0
0
Twist avatar
@enslaved: Menjünk végig egy példán.
Dolgozol, amit megkeresel pénzt mielőtt megkapnád adózol belőle. Ha utána szeretnél venni belőle valamit, akkor annak az árában szintén van adó. Ha ezt megunod, akkor eladod ami után szintén adózol.
Lehet, hogy az egykulcsos szja "csak" 15%, de ha végig mész a pénzed útján a végére jó, ha a fele megmarad.
Érdekességképp: [LINK]
És ha szétnézel a környező országokban sem ilyen magas adó, sem ilyen adórendszer nincs sehol.
Ha neked semmi bajod nincs vele, akkor örülj, hogy ilyen csodás országban élsz, nekem akkor is kabarénak tűnik.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció