A Microsoft Japan bebizonyította, hogy kedvezőbb a négynapos munkahét

Szerző: xoki | 2019. November 05. | hír | 13 hozzászólás

A legtöbb munkahelyen teljesen standardnak számít az ötnapos munkahét, viszont néhány helyen a hét minden napján szükséges az alkalmazottak jelenléte. Ebből kiindulva valószínűleg mindenki örülne, ha sok helyen hetente csak négy napot kellene a munkahelyen tölteni.

Egy új kutatás alapján a további egy szabadnap egyáltalán nem csökkentette a termelékenységet, és sokkal több előnye van, mint azt elsőre gondolnánk. A Microsoft Japan úgy döntött, megnézi, mit eredményez, ha bevezetik a négynapos munkahetet. Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy ennek köszönhetően az alkalmazottak sokkal boldogabbá váltak, ráadásul, bármennyire is hihetetlen, 40%-kal megnövekedett a termelékenységük is. A Microsoft Japan közleményéből azt is megtudtuk, hogy ezzel a beosztással az alkalmazottak sokkal kevesebb szabadidőt kértek, és például sokkal kevesebb áramot pazaroltak el. A dolgozók 92%-a vélekedett pozitívan erről a megállapodásról.

Más cégek szintén kísérleteztek a munkahét és munkanap hosszának ily módon történő megváltoztatásával, és a legtöbb esetben pozitív fogadtatást kaptak. Jelen esetben pedig Japánról van szó, ahol köztudottan nagy problémát jelent a túlóra. Sok helyen például a munkahelyen történő alvás sem ritka, hogy azt követően azonnal folytatódhasson a munka. Lehetséges, hogy egy nap kieséssel teljes egészében a munkára kell fókuszálni, viszont ennek ellenére az alkalmazottak sokkal motiváltabbá váltak, hiszen már elég a tudat, hogy nem fogják a munkahelyükön tölteni életük legnagyobb részét. A Microsoft Japan vezérigazgatója, Takuya Hirano például azt szeretné, ha dolgozói elgondolkodnának és kitapasztalnák, hogyan tudnák elérni ugyanazt az eredményt 20%-kal kevesebb munkaidő esetén.

Hozzászólások: 13
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
xCube avatar
Szép eredmény és nem elvitatandó siker, de az elképzelés nem új dolog és sok szektorban nem alkalmazható. Kreatív stúdiók, kutatás / fejlesztéssel foglalkozó cégek, marketingirodák körében nem ritka a négy napos munkahét. Az iparban, a szolgáltató szektorban (és még sorolhatnám) nem kivitelezhető, illetve igen, de előtte olyan szemléletváltásra és pufferkiépítésre van szükség, amit nehéz kivitelezni.

Sok munkaadó ilyesmit csak bércsökkentéssel lenne hajlandó véghez vinni, holott ugyanazt a munkát végeznék el a dolgozók kevesebb idő alatt.
0
0
0
0
💬 1
Scorn Face avatar
@xCube: Helytálló meglátás minden téren.
0
0
0
0
Saviour avatar
Pedig haladhatnánk a korral, teljesen felesleges az 5-napos munkahét, Főleg minden nap 8-12 órát dolgozni. Amire haza ér az ember a munka helyéről testileg, szellemileg teljesen offon van, és akkor foglalkozzon a családdal is. gyerek fejjel sose értettem hogy miért van az hogy 5 nap munka 2 nap pihenés. Nyilván való hogy az emberi kapcsolatok leamortizálása a cél már rég óta, ezért épül fel így a világ ez az igazi fogyasztói társadalom. Hányok tőle...
0
0
0
0
💬 3
xCube avatar
@Saviour: Értem amit mondasz, de azt azért ne felejtsd el, hogy sohasem élt az ember ilyen kényelemben, mint most. A család és a kapcsolatok pedig sokkal inkább a médiafogyasztás miatti elidegenedés okán mennek tönkre, nem a munkától. Száz évvel ezelőtt fillérekért güriztek fél napokat heti hat nap az emberek (még a szüleim is jócskán dolgoztak hatnapos munkahéten), mégis volt család és baráti kör, mert nem énkultusz volt, meg internet és TV az emberi interakció helyett.
0
0
0
0
no avatar
@xCube: A kényelem érdekes szempont, de a másik fontos amit említesz, az az, hogy régen kevesebbet kaptak az emberek, mégis megéltek, adott esetben jobban, mint most.

Ma melózhatsz 300k-ért, de abból nem lesz lakásod...90-es évek elején sok család akiket ismertem rendelkezett: autóval, telefonnal és egy nyaralóval. Ma sok munkatársam 10+ év meló után is még csak a lakáshitel kamatait fizeti vissza. Az hogy a ház meg mikorra lesz a tiéd ma már bele sem érdemes gondolni...
0
0
0
0
no avatar
@Saviour: Ez eléggé munkahely függő, munkavállalótól is nagy mértékben függ, hogy úgymond mennyire foglalkozott azzal korábban, hogy jobb munkahelyekre is bejuthasson. Az otthonól való munka sem túl fiatal dolog Magyarországon sem.
Éves határidőkkel dolgozunk, netes projekt menedzsmenten nyomon követhető mindenkinek a munkája, akinek meg nem fekszik az pedig bejár, embere válogatja.

Mi például eléggé messze állunk az általános munkafelfogástól és teljesen jól működik, pedig ugyan úgy Magyarország.
0
0
0
0
no avatar
A Homeoffice is ördögtől való nyugati métely és megvetendő. Ha nincs bent az alkalmazott akkor nem dolgozik. Ha homeofficban lenne akkor az egyenlő mintha szabadságon lenne, vagyis nem dolgozik.

Amíg ilyen a felfogás a közép és felső vezetésben nem egy cégnél, addig itt nem lesz olyan úri huncutság mint 4 napos munkahét...
0
0
0
0
💬 2
xCube avatar
@Palanova: A home office valóban verteufelt kelet felé, itt viszont bevett szokás, a mi cégünknél is. Ha otthon nem dolgozik a delikvens az azonnal látszik, így nem is lenne értelme csalni. Az meg, hogy valakinek egyéb teendői miatt jobban passzol ha havona néhány napot a saját időbeosztása szerint otthonról dolgozik, az senkinek sem fáj. Kár, hogy nálam ez nem opció, kicsit nehéz lenne koordinálni a termelést húsz kilométerről 😃 .
0
0
0
0
no avatar
@xCube: Persze, munkakör függő, hogy bevezethető-e vagy sem, hiszen homeofficeból nem végezhető bármely munka, ez egyértelmű.

Ahogy az is hogy van olyan cég ami kb 40%-al kisebb irodaházat épített mint kellene, mert a munkavállalóinak nagy része homeofficeban végzi a melót.
0
0
0
0
Apor avatar
Szerencsére a Microsoft Hungary-nál nem fogják átvenni a sémát, és úgy általánosságban Hungary nem fogja alkalmazni a sémát.

😆 😆 😆
0
0
0
0
💬 3
lived avatar
@Apor: Előbb vezetik be (újra) a 6 napos hetet mint a 4-et.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció