A Concord végül 400 millió dollárjába került a Sonynak

Szerző: xoki | 2024. September 30. | hír | 4 hozzászólás

Egyre zavarosabb a Sony legújabb, szinte azonnal törölt játéka, a Concord körül kialakult helyzet. Kiderült, hogy a cégen belül tényleg pozitív hangulat övezte a projektet annak ellenére, hogy a rajongók részéről végül rendkívül alacsony volt az érdeklődés.

Állítólag senki sem kritizálhatta a játékkal kapcsolatos döntéseket, és úgymond egy „toxikus pozitivitás” uralkodott a Firewalk Studioson belül. Sokan úgy vélik, a Concordot 8 évig fejlesztették, de a Firewalk Studiost csak hat évvel ezelőtt alapították, és ennek az időszaknak a nagy részében csak egy tucatnyi alkalmazottból álló kis csapat dolgozott. A Firewalk még a legnagyobb létszámában is kis stúdió volt, kevesebb mint 150 fejlesztővel, így sokan kételkednek a 400 milliós költségben is.

Eddig is sejthető volt, de most már biztosra vehetjük, hogy a Concord a játéktörténelem legnagyobb bukása, mivel a Sony állítólag 400 millió dollárt költött a projektre. A PlayStationre fókuszáló podcaster és az IGN egykori munkatársa, Colin Moriarty szerint egy, a helyzetet jól ismerő forrás szerint a Sony a Concordban látta a PlayStation jövőjét, és olyan nagy névvé szerette volna varázsolni, mint például a Star Wars.

Elemzők becslése szerint kevesebb mint 25 000 példányt adtak el a játékból, ami körülbelül 1 millió dolláros bevételnek felelt volna meg, de ugyebár a szerverek leállításakor minden vásárló pénzét visszatérítették.

Concord
Concord
Concord
Megjelenés: 2024. August 23. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Firewalk Studios
Hozzászólások: 4
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Csak!? Meg egy stadion ara sincs , ez semmi.
0
0
0
0
Zollee avatar
Számomra már a soherwatchnál kihalt ez a műfaj, (pedig sokan szeretik még most is az ilyen moba lövöldét) Én csak elpazarolt koncepciónak találom, létrehoztak mennyi érdekesnek tűnő karaktert hogy egy ilyen tipusú játékban legyenek, azért legalább a fandom tovább élteti a "koncepcót"

Magáról a concordról meg aszt sem tudtam hogy van, vagyis hogy volt.
0
0
0
0
X9K338DA avatar
Simán hihető a 400 milla, ha beleszámolják a stúdiófelvásárlást.

A fejlesztőknek meg elég mélyen fenn lehetett a fejük a seggükben, ha ennyire pozitív volt a hangulat.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció