hát én meg most hagytam abba de nem azért mert xar, hanem csak szimplán eltürt mikor leesett 😃
aztán most pótolni egy kis idő addig kénytelen vagyok analógozni 😃
Sógorom már lassan 1éve csak ezzel pöfékel, párszor én is lecsekkoltam milyen, és tényleg ***a amúgy. Csomó fajta ízesítéssel, meg rengeteg alkatrész van hozzá mamár. Ha cigiznék, biztos átszoktam volna erre. 😀
Igen, jóval egészségesebb! Lényegében azokból az összetevőkből áll össze, mint amit a füstgépekben is használnak, búcsúban, diszkókban. Az aromák pedig ugyan azok, mint amit az élelmiszeripar is használ! Ezeket az összetevőket bármelyik gyógyszertárban meg lehet pl. venni.
Sziasztok! Ki melyik márkájú liquidet szokta használni? Kb. egy hónapja kezdtem e-cigizni, szóval leginkább még tesztelgetem a különböző liquideket. Eddig még csak két fajtát próbáltam: Nosmoke: ebből próbáltam áfonyásat(6mg), epreset(6mg) és cseresznyéset(12mg). Eddigi tapasztalatom, hogy az illata nagyon jó, viszont az íze sokkal gyengébb mint amire számítottam. Silver Cig: ebből mentolosat(18mg) vettem keverni a hatosokhoz, és még van belőle egy bontatlan Exotic(12mg) nevezetű aminek elég rohadt gyümölcs illata van úgyhogy még nem vettem rá magam 😃. A mentolosnak elég jó hűsítő íze van, viszont nem az a tipikus Airwaves rágó mentol amire számítottam, hanem inkább After Eight mentol. Most tervezek valamilyen erdei gyümölcsöset beszerezni (talán Liqua, az szokott lenni trafikba). Tudnátok esetleg olyan liquid márkát aminek tényleg erőteljes gyümölcsös ízei vannak? 😃
Én már kb. 6 éve leszoktam a cigiről, azóta egy szálat sem szívtam. Munkatársam elkezdett e-cigizni, egyszer kipróbáltam, mert marha jó illata volt az egyik sütit liquid-nek. Ez kb. 1 éve volt. Azóta már van egy saját készülékem(Pioneer 75w, meg egy kanger kazán), a levest meg úgy keveri a srác, nagyjából olyan ízűt, amit épp akarok, bármit meg tud csinálni. Nikotin minimális, csak, h érezzem, h szívok valamit. Abszolút nem fog meg úgy, mint a cigi, mivel a kátrány és a többi vegyszer ami az igazán káros. Napi szinten sportolok, és egyeltalán nem veszek észre különbséget a teljesítményemben. Én csak munkában szívom. Eddig is kijártam a dohányzóba beszélgetni a többiekkel, most meg én is pöfékelek közben! 😀
BOMB: ugyan nem láttam a kérdésed, mikor elkezdtem írni, de szerintem nagyjából benne van a válasz! 😀
Nekem jelenleg egy eGO márkájú E-Cigim van, málnás ízesítésű liquid folyadékkal. Egyébként én kiegészítőkkel, tokkal, folyadékkal együtt vettem 6.500 forintért részemről abszolút jó vásárlás volt, mert ugyan ezt megkapod 10-12 ezer forintért.
Én azt a véleményt tudom mondani, hogy ha még nem is egészségesebb mint a normális cigi akkor sem vagyok tőle örökké büdös és legalább nem kell sokat költeni rá. Am annak is valahol igaza van aki mind2öt szapulja de feltételezem az nem is dohányzik, persze nem mondom azt h az rossz dolog de ne szoljunk már bele h más milyen rossz szokásoknak hódol.
Én csak ajánlani tudom az E-cigit. kb fél éve álltam át rá és nem bántam meg...
TrentonG Hidd el azért van egy "kis" különbség a kipufogó, és a cigi füstje között... És amúgy sok ember azért szívja mert megnyugtatja őket a nikotin, van aki egyszer kipróbálta és rászokott, vagy vannak a (köztük én is) a party dohányosok (másnap mindig megbánom...), számos oka van hogy miért cigizik valaki.
Az e-cigit leginkább egy hordozható vízipipához tudnám hasonlítani, néha gondolkozok hogy vegyek-e egyet... egyszer haverom behozta a sajátját és egyetemen, óra alatt, a hátsó sorban, az ablak meleltt szívtuk 😆
Én azt mondom, aki nem cigizik, az sokkal intelligensebb a cigiző fajtársánál, mivel nem szívja azt a semmirekellő füstöt. De most komolyan, azért költötök hónaponta több ezer forintot, hogy 1 kis füstöt szívjatok? Ott van a kocsi kipufogója is, onnan nagyobb dózisban jön, mért nem azt szívjátok? Elektromos cigit meg csak román piacon láttam eddig 😆d
Egy ideje van már, de nem tudom mit gondoljak róla.
Valahol azt írják ,hogy kevésbé káros valahol pedig az ellenkezőjét / sőt valahol még azt is ,hogy ugyanúgy rákkeltő.
Én nem értem az alap elképzelést sem. Minek vagy mire jó az e cigi? Nem azért mert hogy én nem cigizek mert 10 évig szívtam . Csak most az hogy cigizek vagy sem az szerintem döntés kérdése. Káros , kevésbbé káros, mindenki tisztában kell hogy legyen hogy tudja hogy mi egészséges és mi nem és a szabad akarat és döntés jógát pedig gyakorolja. De ez persze semmit sem jelent csupán egy szimpla szubjektív vélemény.
aztán most pótolni egy kis idő addig kénytelen vagyok analógozni 😃
schneke: Úgy rémlik a Mystic juice-nak elég finom levesi vannak!
BOMB: ugyan nem láttam a kérdésed, mikor elkezdtem írni, de szerintem nagyjából benne van a válasz! 😀
Én csak ajánlani tudom az E-cigit. kb fél éve álltam át rá és nem bántam meg...
Aksik:
- Haka 1100mAh
- eGo 1100mAh
- Atomizer 1100mAh
- Innokin iTaste VV v3.0 800mAh
Kazánok:
- KangerTech T3S
- Vaping Gemini
Az e-cigit leginkább egy hordozható vízipipához tudnám hasonlítani, néha gondolkozok hogy vegyek-e egyet... egyszer haverom behozta a sajátját és egyetemen, óra alatt, a hátsó sorban, az ablak meleltt szívtuk 😆
Valahol azt írják ,hogy kevésbé káros valahol pedig az ellenkezőjét / sőt valahol még azt is ,hogy ugyanúgy rákkeltő.
Eleaf iStick TC40W
Taifun GT-II S
csak remélhetjük hogy 7 év múlva visszavonják 😃