Most értem a Mafia végére. Tetszett igazából és jobban elvoltam vele, mint az eredeti verzióval. Sajnos belaggolt folyton. Nem tudom, hogy thermal throttling lehet, vagy csak simán kevés volt neki a 8GB memória.
@Warlordcommander: hát én szépen lassan játszotam vele mindent körülnézve 12 pálya van benne öszesen nekem úgy 7-8 óra volt de jókis játék nagyon nekem bejöt töbször is kifogom tolni majd
@V1VOnX: Ha nem gond, akkor tudnál írni egy rövid véleményt a Godfall-ról? Csak mert már nagyon kíváncsi vagyok rá. Csak hát ps5 hiányában nem tudom kipróbálni.
ki hogy játszik ki egy open world játékot csak érdekel nem muszáj válaszolni aki nem akar?
Gondolok itt arra hogy minden gyüjthetö dolgot összeszedtek egy játékban pl 120 db toll stb vagy csak a fontosabb dolgok érdekelnek titeket fö és mellék küldik amikért kaptok is valamit? köszi a választ aki válaszol 😃
@gyuri191: Én kb 3 kategóriára tudnám osztani. Álltalában csak a fősztori érdekel, de ha az átlagosnál jobb a játék akkor megcsinálom a melléküldiket is, ha pedig nagyon jó akkor a gyüjthető dolgokat is. De a lineáris játékokat jobban szeretem.
@Warlordcommander: Hát én ugy vagyok vele hogy egy open worldben ami nekem számit azogat megcsinálom pl fö és mellék küldi az alap plusz ha van olyan játék akor az öszes kérdöjel felfedezés pl witcher 3 meg ac odysey meg még amit fontosnak látok vagy kapok érte valamit de az ilyen gyüjts ösze 100 db tollat na ezektöl én hülyét kapok 😃
@gyuri191: Na igen, pláne ha semmit nem kapunk érte cserébe, még egy árva easter egget sem 😆
Amúgy a 100 tollat az AC 2-ből vetted vagy random jutott eszedbe?
Én amúgy úgy szoktam ezt csinálni, h haladok egy db-ig a main story-val, h unlockolódjanak bizonyos fegyverek, eszközök, képességek, map részek stb. Majd elkezdem a mellékküldiket is. Ezeket egy idő után be szoktam darálni. Felszedhető cuccokat meg csak akkor csinálok, h jár érte acsi, vagy ha nem pl 1000 db kiskutyát kell összeszedni egyesével 😆
A ?jeleket én is mind meg szoktam nézni. És ha már nagyon nem találok semmit a mapon, akkor szoktam nézni optional/secret bossok, meg dolgok után kutatva videókban, hátha kihagytam valami érdekeset.
A Witcher 3-mat szerintem fullra kimaxoltam. Az AC originsben túl sok minden volt és meguntam egy idő után a monotonitása miatt. Kb az összes táborban ugyanazt kellett csinálni. Meg ha lopakodva akarja megcsinálni az ember, az plusz fél óra. Ilyenkor nagyon frusztrált, h a madárral végignéztem az egészet és mindig volt egy olyan őr, akit nem vettem vele észre és emiatt buktam le és néha hívta az erősítést, mert nem sikerült megölnöm.
Szerintem az Odysseyt hasonlóképpen fogom kijátszani, viszont a Valhallát ki akarom teljesen maxolni.
@kmetovics: igen az ac 2 böl vettem a tollas példát 😃 de aszem az ac 3 ban is tolakat kel gyüjteni az is rémálom nekem és köszi hogy válaszoltál akkor ebben is egyetértünk abban hogy amiért kapunk is valamit azt érdemes inkább csak 😃
@gyuri191: Ha már pénzt adtam érte, megpróbálom 100%-ra teljesíteni.
A mellékküldetéseket és a fősztorit mindig megcsinálom, a gyűjthető tárgyakba néha beleunok, de visszaszoktam térni és apránként megcsinálom.
Amiért meg nem adok pénzt azt meg nem játszom ki, sőt általában 1 indításnál tovább nincs is fent a gépen.
@bassus16: Ezért tök fölösleges beszedni az epices játékokat is, én egyet se szedtem be. De van jó pár olyan játék is amit megvettem és szintén nem indítottam el egynél többször, de legalább a steam gyűjteményt gyarapítja 😉
@Warlordcommander: Jó ha megvannak de az igazat megvalva nem sok olyan játékot indítottam el ami ingyen volt. Nem azért mert rosszak hanem mert van bőven a raktáramban annyi játék, hogy soha nem érek a végére. Most értem el az AC Odyssey-hez is pedig már pár éve kijött. 😀
@bassus16: értem énis általában megveszem a játékokat persze sokat leárazásban vettem meg de bevalom volt azért pár cim is amit kikölcsönöztem 😃 de amik nekem fontosak azok mind eredeti
Assassin's Creed Origins ✅, kicsit közben bővült a paletta, és már pörög a Need For Speed Heat, FIFA20 online season/my pro, Cuphead, Battlefield Bad Campany 2, DOOM Ethernal, Forza Horizon 4 online része, ezek mellett várat magára a Far Cry 5 befejezése, a csaj van hátra meg a father, utánna DLCk, aztán Far Cry New Dawn, Dark Souls 3 DLCk, GTA 5 story, meg már végig kellene játszanom a Minecraftot is. 😆 és akkor még ott van az Assassin's Creed Valhalla, amit még meg sem vettem, mert egyszerűen nem tudom mikor tudnék rá ennyi játék mellett időt szakítani. 😃 egy darabig el leszek szerintem. 😆
egy kérdés mennyi értelme van a new game plusoknak játékokban van ahol ad valami pluszt vagy csak ujra az egész kampány csak a megmaradt felszerelésedel?
@gyuri191: Nagyjából, amit leírtál, plusz még nehezebbek lesznek a gamek(plusz hp az enemynek, többet sebeznek, több loot stb)
Én még nem igazán csináltam NG+t nagyon egy játékban sem. Bár most kezdtem el nemrég ng+ban a bloodborne-t, mert kíváncsi voltam, h mennyivel nehezebb a sima ng-től.
Amúgy melyik játékról van szó, h elgondolkodtál ezen?
Jellemzően new game + az előző végigjátszás során megszerzett cuccokkal megy tovább, de magasabb szinten / nehezebb ellenfelek ellen, így még jobb gear eshet az újrázás során.
Pl.: Mass Effect 1-3 esetében nekem tetszett ez a megoldás és végre nem szutyok fegyverekkel estél neki a galaxis megmentésének ismét, hanem top gearben, és a csapatot is fel tudtad egyből szerelni. Ugyanakkor kicsit hangulatromboló volt a ME:A esetében hogy ng+ esetében most érkeztünk az új galaxisba de a főhős már maxos Remnant VI-t küld az ellenre (Remnant VI sokkal később szerezhető csak meg a sztori szerint, ha jól emlékszem) e miatt ahol a gear megszerzése/összerakása is számít ott kicsit gáz hogy kezdésből már überf*sza esetleg spoileres gearben vagy.
Más kérdés, hogy egy világmegváltó kalandban nem egy szál tangában indul az épp elméjű ember...plusz van amikor a készítők is több ng+ -ra gondoltak egy kimaxoláshoz, mert egy végigjátszás alatt biztosan nem tudod az adott karaktert kimaxolni. Hogy ez mennyire fair vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
@LordSzalko: Szerettem én is nagyon a wow ot, LK-t szénné játszottam anno...de azóta annyi minden változott hogy már nem térek vissza .. :/ pedig biztos jó... de csak annak lehet jó élmény aki érti is mi miért történt... én meg kb LK-val abba hagytam,persze mindenbe vissza lehet rázódni csak épp nincs hangulatom mindent megtanulni... munka mellett olyan játék kell amivel kikapcsolódhatok 😃 a wow kiszív az emberből mindent 😂
De a mai napig az egyik legjobb játéknak tartom,attól függetlenül hogy nem játszok már vele.
@bukta2: Én Cata-ig függtem kegyetlenül, utána már a hanyag kiegek miatt alábbhagyott a lelkesedésem, persze az éppen aktuális endgame gear-t mindig farmoltuk csak már nem hajszoltuk annyira. De igazából ez a guild-en is meglátszott, hogy kezdenek hullani az emberek. Aztán most megint fellendülni látszik a téma.
@kmetovics: Nekem ds remasterben meg ds2 sotfs-ben megvan minden achi, már csak a 3 van vissza, de az egy szenvedés lesz, bunkónál hagytam abba annó. (Nameless King) 😆
@kmetovics: Hát a fő abbahagyás az volt hogy xbox one 30 fps lock, és egy 60hzs monitorral nyomtam amin nem volt a legjobb úgy, de most nemrég upgradeltem egy 4K tv-re ami 100hz-s panellal fut, így pl az ac origins is olyan mint ha 60 fps lenne, szóval élvezetesebb lesz a ds3 is. 😃 katana dex buildel toltam végig mindet, egyszer a pyroval próbálkoztam de nem tetszett, katana meg két kézben, dodgeolva nekem bejön. Sokan szidják hogy jajj az op sz.r build, de nemtom, rosszul ugrálsz, akkor vége, kell a stamina managment. Én most az ac oroginst maxolom végigjátszás közben hogy meglegyen minden achivment mint odyssey-ben, de pl itt sem használom a pajzsot, nem tetszik ez a pajzsos hülyeség, én sebezni akarok. 😆
@Ayistion: Én is kijátszottam már párszor katana builddel. Legfőkébb Chaos bladdel, meg Black bladdel. Majd nemsokára elkezdem a NG+-t Frayed bladdel, meg onikirivel felváltva. Kíváncsi vagyok erre a 2 fegyóra nagyon.
Amúgy azt énsem értem, h miért mondják rá, h OP build, amikor kb 0 poise-a van az embernek. meg nagyon kell tudni vele dodge-olni.
Bár nekem volt egy kevés poisom, mert én az Abyss watchers armorban nyomtam sisak nélkül. Nekem az az armor adja a legjobban az Artorias, meg a Fallen knight ruha mellett.
Ha a DS-re írtad, h nem szoktál pajzsot használni, abban énsem használtam még szinte soha, max a grass(vagy mi a neve), shieldet a stamina boost miatt, semmi másért.
@MC MaRcI: érdekes senki nem kötött bele a kérdésbe hanem látták hogy csak kiváncsiságból kérdeztem meg de te egyböl belekötöttél nem értelek hogy miért kell nekem beszolnod mindig de ha neked ez jól esik hát hajrá
@gyuri191: Igazából csak annyi a bajom vele, h az ellenfelek vmi undorító módon trackelnek. Meg mintha jégen csúsznának úgy érnek el a támadásaikkal. Meg átvágnak egymáson, persze ilyenkor csak én kapom a sebzést.
@gyuri191: Nem egy játék az erősebb fokozatokkal oldja meg a magasabb újrajátszási faktort: magasabb fokozat, több xp, nagyobb kihívás.
AC-k, Mass Effectek is erre építettek és pl a Division 2 konkrétan normal-hard-challenge-heroic-legendary fokozatokra van osztva és heroic-ig bárki eljut, ha csak picit is ráfekszik a gearre, ahogy az Ace Combat 7 is hasonló elvet követ: magasabb fokozat, több xp, több MPR, több, drágább fejlesztés.
@gyuri191: Általában medium-easy fokozaton játszok. A call of duty szériát szoktam hardened-veteran fokozaton játszani, hogy ne egy húsvér t800-as legyek a pályán.
@gyuri191: NFS Underground 2-t toltam egyszer végig hard-on, de legtöbbször azt is könnyű vagy közepes beállítással.
Illetve más játékot is max közepes beállítással játszom, de legtöbbet csak könnyűben.
@gyuri191: Soha az életben szerintem. Talán az arkham széria valamelyik darabját a new game plus verzióban pár év után újrakezdtem, aztán beleuntam elég hamar. Én inkább a sztori miatt játszok játékokkal, a nehézségi fokozat nem ad élvezeti faktort. Coop játékokból mondjuk pl red alert 3 vagy c&c generals volt haverokkal hogy a legnehezebb gépek ellen mentünk közösen, ott úgy volt szórakoztató, de pl küldetésben a sztori módban ezeket is csak easy/normalban toltam.
@gyuri191: Sokszor csak a legnehezebb szinten tolok végig mindent. Az autósokat kivéve mert oda egy jó kormány kellene leginkább. Amúgy nagyon jó kihívás tud lenni néha pár játék és piszkosul élvezem így őket. 😀
@gyuri191: Nagyon sok játék iszonyat szivatós nehezebb fokozatokon viszont egy ideje már nem tudom élvezni a buta ellenfeleket és ez némileg kompenzálja ezt.
Volt pár játék ami könnyeket csalt a szemembe főleg a Zombie Army Trilogy volt kecseg. :"D
@gyuri191: Természetesen, az összes Splinter Cell-t a legnehezebb fokozaton vittem ki már elsőre. Resident evil 4-5-öt is kivittem legnehezebben is, Star Wars force unleashedeket is... volt még pár játék amit hardon vittem, de nem emlékszem mik lehettek még.
Te?
volt valakinek olyan hogy beleölt egy játékba nagyon sok órát és utána törlödött valahogy a mentés akkor mit csinált utána egyböl volt ereje újrakezdeni azt a 20-30 órát újra tolni vagy inkább pár hónap múlva tért vissza arra az adott cimre??
@gyuri191: Pár játéknál azt szoktam csinálni, mikor elérek egy magasabb szintet vagy több óra játék után nagyon jól állok, akkor az adott mentést kimásolom.
De ezt csak pár címnél csináltam idáig.
Javaslom próbáld ki.
Ha nagyon megfogott téged az a bizonyos játék, akkor simán eléred ismét azt az állapotot.
@gyuri191: 20-30 óra nem sok az én véleményem szerint. Ennél többet is buktam már az Anno 2070-1800-ban mert nem figyeltem a népemre 😀
Ha érdekel a cím akkor nekiállsz egyből. Ha nem akkor minek játszol vele?
Ilyen nálam akkor szokott lenni ha EA állapottal játszok és a kövi patch wipe-ol mindent, de erről rendszerint tájékoztatnak előre a készítők, így nem ér meglepetésként, pl Subnautica Below Zero még mindig EA és a sztoriváltozások miatt 4-5 alkalommal végignyomtam ameddig elkészült az adott patchben, és igen 20 órákról beszélünk ebben az esetben
@gyuri191: Grid1-nél 11 óra után a semmiből corruptálódott a mentésem, kezdhettem előről 😀
No mans sky-ba beleöltem 80 órát, jött az első nagy patch, rip mentés, kezdhettem előről, és el is kezdtem.
Szintén no mans sky, 2. Játékban, jött egy nagyobb patch, elveszett az egész bázisom csak ami nálam volt maradt meg (szerencsére ez csak 55 óra után történt), inkább újra kezdtem 😀 Azóta pedig már megoldották hogy ha nagyobb patch jött nem törlődött semmi.
szerencsém hogy nagyon szeretem azt a játékot így mindig volt erőm újra nekiállni. 😀
SCUM // Torchlight III // Maffia Definitive E. // Genshin Impact szerintem ebben az évben nem is kell már más játék, ezekkel vígan el leszek, és még jön a Cyberpunk 2077 is... még az csatlakozni fog a flottához és annyi szerintem az évre.
@The_Teacher_Man: De a grafika és a fizika ott van a szeren és még natív raytracing is jár mellé...csak a nehézségi fokozatot nem lehet állítani és eléggé soulslike.
Gondolok itt arra hogy minden gyüjthetö dolgot összeszedtek egy játékban pl 120 db toll stb vagy csak a fontosabb dolgok érdekelnek titeket fö és mellék küldik amikért kaptok is valamit? köszi a választ aki válaszol 😃
Amúgy a 100 tollat az AC 2-ből vetted vagy random jutott eszedbe?
Én amúgy úgy szoktam ezt csinálni, h haladok egy db-ig a main story-val, h unlockolódjanak bizonyos fegyverek, eszközök, képességek, map részek stb. Majd elkezdem a mellékküldiket is. Ezeket egy idő után be szoktam darálni. Felszedhető cuccokat meg csak akkor csinálok, h jár érte acsi, vagy ha nem pl 1000 db kiskutyát kell összeszedni egyesével 😆
A ?jeleket én is mind meg szoktam nézni. És ha már nagyon nem találok semmit a mapon, akkor szoktam nézni optional/secret bossok, meg dolgok után kutatva videókban, hátha kihagytam valami érdekeset.
A Witcher 3-mat szerintem fullra kimaxoltam. Az AC originsben túl sok minden volt és meguntam egy idő után a monotonitása miatt. Kb az összes táborban ugyanazt kellett csinálni. Meg ha lopakodva akarja megcsinálni az ember, az plusz fél óra. Ilyenkor nagyon frusztrált, h a madárral végignéztem az egészet és mindig volt egy olyan őr, akit nem vettem vele észre és emiatt buktam le és néha hívta az erősítést, mert nem sikerült megölnöm.
Szerintem az Odysseyt hasonlóképpen fogom kijátszani, viszont a Valhallát ki akarom teljesen maxolni.
A mellékküldetéseket és a fősztorit mindig megcsinálom, a gyűjthető tárgyakba néha beleunok, de visszaszoktam térni és apránként megcsinálom.
Amiért meg nem adok pénzt azt meg nem játszom ki, sőt általában 1 indításnál tovább nincs is fent a gépen.
Mortal Kombat 11,The Last of Us Part II és a héten jön a Spider Man (PS4)
hard reset redux
Én még nem igazán csináltam NG+t nagyon egy játékban sem. Bár most kezdtem el nemrég ng+ban a bloodborne-t, mert kíváncsi voltam, h mennyivel nehezebb a sima ng-től.
Amúgy melyik játékról van szó, h elgondolkodtál ezen?
pl borderlands és dead space kitünö példa borderlandsbe megváltozik a játékmenet de dead space be csak cucaid maradnak meg ha jol tudom
Jellemzően new game + az előző végigjátszás során megszerzett cuccokkal megy tovább, de magasabb szinten / nehezebb ellenfelek ellen, így még jobb gear eshet az újrázás során.
Pl.: Mass Effect 1-3 esetében nekem tetszett ez a megoldás és végre nem szutyok fegyverekkel estél neki a galaxis megmentésének ismét, hanem top gearben, és a csapatot is fel tudtad egyből szerelni. Ugyanakkor kicsit hangulatromboló volt a ME:A esetében hogy ng+ esetében most érkeztünk az új galaxisba de a főhős már maxos Remnant VI-t küld az ellenre (Remnant VI sokkal később szerezhető csak meg a sztori szerint, ha jól emlékszem) e miatt ahol a gear megszerzése/összerakása is számít ott kicsit gáz hogy kezdésből már überf*sza esetleg spoileres gearben vagy.
Más kérdés, hogy egy világmegváltó kalandban nem egy szál tangában indul az épp elméjű ember...plusz van amikor a készítők is több ng+ -ra gondoltak egy kimaxoláshoz, mert egy végigjátszás alatt biztosan nem tudod az adott karaktert kimaxolni. Hogy ez mennyire fair vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
Blazing Sails
Superliminal
De a mai napig az egyik legjobb játéknak tartom,attól függetlenül hogy nem játszok már vele.
Engem a grind az kikapcsol, időm meg rengeteg 😜
-warzone
-rdr 2
DOOM 2016
Far Cry 3
Serious Sam 4
Grezzo 2
SA:MP, mivel nagyon lóg az újabb karantén lába
World War II Sniper (Call to Victory 😊 )
In Silence
Prodeus
Assassin's Creed IV Black Flag
Milyen builddel/fegyverrel nyomod?
Amúgy azt énsem értem, h miért mondják rá, h OP build, amikor kb 0 poise-a van az embernek. meg nagyon kell tudni vele dodge-olni.
Bár nekem volt egy kevés poisom, mert én az Abyss watchers armorban nyomtam sisak nélkül. Nekem az az armor adja a legjobban az Artorias, meg a Fallen knight ruha mellett.
Ha a DS-re írtad, h nem szoktál pajzsot használni, abban énsem használtam még szinte soha, max a grass(vagy mi a neve), shieldet a stamina boost miatt, semmi másért.
Fifa 20
Tales From Off-Peak City Vol. 1
Outer Worlds
Grim Dawn
bulletstorm hardon
Stellaris
Until You Fall
Noita
Hell Let Loose
AC-k, Mass Effectek is erre építettek és pl a Division 2 konkrétan normal-hard-challenge-heroic-legendary fokozatokra van osztva és heroic-ig bárki eljut, ha csak picit is ráfekszik a gearre, ahogy az Ace Combat 7 is hasonló elvet követ: magasabb fokozat, több xp, több MPR, több, drágább fejlesztés.
Illetve más játékot is max közepes beállítással játszom, de legtöbbet csak könnyűben.
Volt pár játék ami könnyeket csalt a szemembe főleg a Zombie Army Trilogy volt kecseg. :"D
Te?
De ezt csak pár címnél csináltam idáig.
Javaslom próbáld ki.
Ha nagyon megfogott téged az a bizonyos játék, akkor simán eléred ismét azt az állapotot.
Ha érdekel a cím akkor nekiállsz egyből. Ha nem akkor minek játszol vele?
Ilyen nálam akkor szokott lenni ha EA állapottal játszok és a kövi patch wipe-ol mindent, de erről rendszerint tájékoztatnak előre a készítők, így nem ér meglepetésként, pl Subnautica Below Zero még mindig EA és a sztoriváltozások miatt 4-5 alkalommal végignyomtam ameddig elkészült az adott patchben, és igen 20 órákról beszélünk ebben az esetben
No mans sky-ba beleöltem 80 órát, jött az első nagy patch, rip mentés, kezdhettem előről, és el is kezdtem.
Szintén no mans sky, 2. Játékban, jött egy nagyobb patch, elveszett az egész bázisom csak ami nálam volt maradt meg (szerencsére ez csak 55 óra után történt), inkább újra kezdtem 😀 Azóta pedig már megoldották hogy ha nagyobb patch jött nem törlődött semmi.
szerencsém hogy nagyon szeretem azt a játékot így mindig volt erőm újra nekiállni. 😀
Call of Duty: Black Ops Cold War
Left 4 Dead 2
Disco Elysium
Genshin Impact
They Are Billions
Rust