Menu
E3 2017: Microsoft sajtókonferencia összefoglaló
Szerző: xoki, 2017. június 12., hír

A vasárnap egy jó nap volt játékok szempontjából. Az E3 2017 hivatalosan ezen a napon indult el, de előtte az EA megtartotta saját eseményét is.
Az idei E3 a Microsoft sajtókonferenciájával vette kezdetét. A Scorpio volt a középpontban, de sok mást is lelepleztek. A cég bemutatta az Xbox One X-et, amely egy 4K-ra is képes konzol és 500 dollárért lesz beszerezhető. Ezen kívül még bejelentették, hogy az eredeti Xbox játékok is visszafelé kompatibilitást kapnak.

Játékok terén is sok mindent lelepleztek, amelyeket már csak azért is érdemes kiemelni, mivel ahogy azt a cég régebben elmondta, minden játékuk megjelenik majd PC-re is. Most pedig nézzük a nagyobb bejelentéseket!

Először is itt történt meg az Anthem, a Bioware új játékának a leleplezése, amelyből megtekinthető volt egy néhány perces játékmenet is, íme:

Az új Assassin's Creed szintén itt mutatkozott meg először. Az eddigi szivárgásokat pedig mind meg is erősítette a játékmenetet bemutató videó és a trailer:

Kiderült, hogy szeptember 29-én jön a Cuphead Xbox One-ra és PC-re, amely egy stílusos platformer.
A Crackdown 3 november 7-én várható, főszerepben pedig Terry Crews:

Új Middle-earth: Shadow of War játékmenet is látható volt:

Bejelentették az új Metro játékot is. A Metro Exodus 2018-ban várható, amely Xbox One, valamint Windows 10 exkluzív cím.

Bejelentették a Forza Motorsport 7-et is:

Végül, de nem utolsó sorban a Life is Strange előzménytörténetét feldolgozó új rész, a Life is Strange: Before the Storm is megmutatkozott, amelynek első epizódja augusztus 31-én várható.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 5
KalmarErik avatar
3 hónapja | 2017. 06. 18. 13:19:26
#
Az Xbox Scorpio leleplezése félig szánalmas, félig meg érdekes volt. Az a név basszus, hogy XBOX ONE X (tripla X-es konzol :D), ez a kimondhatatlan sz*r, ami vállalhatatlan. Miért nem maradhatot Scorpio, az még menő is! A kinézete is egy cipősdobozra hasonlít. Viszont a teljesítményével rendben vagyok. A 6 teraflop és a memóriája, a 4K 60 FPS, valamint ebben a minőségben streamelés meg bíztató. Ráadásul sokan panaszkodnak, hogy kevés az Exclusive, de hisz már tudjuk, hogy a multiplatform játékokra bazíroz (lásd AC Origins, Shadow of War, Metro Exodus stb.)
BenJoe90 avatar
3 hónapja | 2017. 06. 13. 16:53:28
#
Méltatlanul nincs a listában, de engem egy és csak is egy játék érdekel az XBOX felhozatalból.
Ori and the Will of the Wisps... idenekemmostazonnal
bszilvagyi avatar
3 hónapja | 2017. 06. 18. 14:07:05
#
"de engem egy és csak is egy játék érdekel"

Az te vagy. Nem egy nagy durranás.. :D
GalenDragonay avatar
3 hónapja | 2017. 06. 13. 13:20:13
#
Anthem, Metro, Crackdown érdekel a 42 cím közül, amit bejelentettek, de az a jó hogy így mindenkinek van legalább néhány, ami megfelel az ízlésének. XD
kornel244 avatar
3 hónapja | 2017. 06. 13. 12:51:09
#
Ez nagyon gyenge volt...