Csak 2019-ben jelennek meg az Intel 10 nm-es Cannon Lake processzorai

Szerző: xoki | 2018. July 29. | hír | 14 hozzászólás

Eddig úgy tudtuk, hogy az Intel még 2019 előtt elérhetővé teszi az új 10 nm-es asztali processzorokat, de mint kiderült, erre csak 2019 második felében, az ünnepi szezonban kerül majd sor. Ezek után pedig a 10 nm-es Xeon chipek is megérkeznek majd.

Az Intel negyedéves pénzügyi beszámolójának idején a cég egyik képviselője elmondta, hogy az adatközpontokba szánt 10 nm-es CPU-kat követik majd az asztali processzorok, tehát a csúszás nem csak az asztali gépeket és laptopokat érinti.

Úgy tűnik, az Intel több problémába is ütközött, amely nem meglepő, figyelembe véve, hogy minél kisebb egy komponens, annál problémásabb lehet a gyártási folyamat. Az AMD ezzel szemben úgy tűnik, nagyon jól áll, mivel a cégnél már a 7 nm-es technológiával készülő gyártási folyamattal is jó ütemben haladnak.

Tehát ebben az évben az Intel még mindig a 14 nm-re fókuszál. Az első generációs termékek 2014-ben jelentek meg, és az Intel utolsó 14 nm-es processzorai – amely már az 5. generáció lesz – még idén bemutatkoznak. Ezeknek a kódneve a Whiskey Lake, amelyről már korábban is hallhattatok.

Hozzászólások: 14
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Bokorfelugyelo avatar
Remélem bírja még egy darabig szegény FX-em, ilyen árak mellett egy darabig tuti nem váltok platformot: :/
0
0
0
0
Viktorinho avatar
Majd 2025 felé váltok,..ha lesz pénzem rá,addig talán kitart a mostani konfig.
0
0
0
0
💬 2
Rocky12 avatar
@Viktorinho: Én csak remélem hogy az FX procim bírja még 2020-ig 😕 , utána már tényleg csere lesz
0
0
0
0
deadly_cross avatar
@Viktorinho: nem azert de nemhiszem,hogy egy mai konfig is kitartana 2025 ig 😃 7ev az kurvasok ido 😀
0
0
0
0
bukta2 avatar
Szerencsére a kis G4560 még bírja a tempót FHD ban, tehát én várok meglátjuk mit villantanak jövőre.
0
0
0
0
💬 1
carl18x avatar
@bukta2: Nálam is tartja még a Frontot az I5-3470 😃 Én nekem se sürgős a váltás, addig hátha kihozni valami keményet 😃
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
Nekem terv szerint 7. generációs i5 konfigom lesz.😀
0
0
0
0
💬 2
xheynor avatar
@wgeorge85: a 8. generációval jobban jársz.
0
0
0
0
carl18x avatar
@wgeorge85: 25E-ért ha hozzá jutsz akkor nem rossz vétel 😃
0
0
0
0
odinx avatar
Hát, akkor ebből i5 8400 vagy Ryzen 2600 lesz, tuti nem várok 2019-ig.😆
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@carl18x: 😂 ha nincs nagy változás akkor biztos 😆
0
0
0
0
carl18x avatar
@Rocky12: 10-15% maximum, ennél többet nem nézzek ki belőlük 😃
0
0
0
0
Rocky12 avatar
A generáció neve: Whiskey Lake 😂
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció