background
avatar
wdavid
Szint: 19
14 éve tag, offline
2.1K 💬
722 ☀
110 🎮
33 éves, férfi
Tarjánpuszta, Magyarország

Tomb Raider Underworld PC játékteszt

Írta: wdavid, 2011. September 16., játékteszt
Játék: Tomb Raider: Underworld

A Tomb Raider sorozat 8. epizódjának ismertetője!


A Tomb Raider Underworld 2008ban jelent meg PC, XBOX360, PS3 platformokra, majd ezt követte egy évvel később a PS2 megjelenés is. A játékot a Crytal Dynamics fejlesztette, és az Eidos Interactive (most már Square Enix) publikálta.

Történet: A játék története ott folytatódik ahol Legend (2006) abbamaradt, azaz Lara még mindig a kislány korában eltűnt édesanyját keresi. A történet maga nagyon összetett, ugyanis a Legend mellett a 2007ben megjelent Anniversary szereplői és történései is előjönnek a játék során.

Lara tudomást szerez róla, hogy édesanyja vélhetően a Norvég alvilágba került, ám, mint később kiderült, hogy oda bejusson szüksége lesz Thor kalapácsárar30;ám a kalapács nem használható Thor két kesztyűje és öve nélkül.  Megkezdődik a kutatás az ősi ereklyék után, melyek keretében meglátogatjuk a Földközi tengert, Thaiföldet, Mexikót, a Jeges-tengert, a Jan-Mayen szigeteket, valamint Lara birtokát és annak alagsorát 

Újítások:


A játék a még mindig a Legend motorját használja, ám néhány helyen csiszoltak rajta, mely a grafikán nagyon is látszik. Lara mozgását rMotion Capturer1; technikával rögzítették és vitték be a játékba. Ezáltal új eddig nem látott mozgások kerültek be a játékba, mint a kétkezi harc, a csáklya (Grappling Hook) több féle módon is használhata, (nem csak nekifutásból, mint az eddigi részekben) melyet több fejtörő alkalmával is használnunk kell majd, A vízszintes rudakon Lara képes felállni, és sétálni is, és a fali résekbe dugható fa rudak. Ezúttal a víz alatt is tudunk tüzelni dupla pisztolyunkkal, ám csak korlátozott ideig, ez azonban nem baj, mert van víz alá való fegyver is, melyet az új PDAban választhatunk ki :)


A rHUDr1; is új külsőt kapott. Ezúttal nem egy sáv jelzi az életünket és a levegőnk mennyiségét, hanem a bal felső sarokban egy Lara figura. Amíg zöld teljes az életünk, kisebb sérüléseknél sárgára vált, míg súlyosabbaknál pirosra. Ha az életünket jelző alak sárga, egy idő után Lara magától rvisszanyerir1; életerejét és ismét zöldre vált.  A levegő mennyiségét a mellette lévő kis kék alak jelzi. Itt található továbbá a gránátok, és a tárban lévő golyók mennyisége is, továbbá a kiválasztott pisztoly típusa.

Az új PDA rengetek újítást tartalmaz. A Legendhez hasonlóan most is meg tudjuk nézni, mennyi ereklyét gyűjtöttünk, mi van a hátizsákban, illetve, hogy mit is kellene csinálnunk.
Ám az igazi újítás maga a 3Ds szonár. :)


Ezen szonár segítségével lepásztázhatjuk a minket körülvevő terepet, ha esetleg elakadnánk, a szonár továbbá jelzi a felvehető és mozgatható tárgyak többségét is 

Grafika, Játékélmény, Hang:

Aki játszott a Legend-el és akkoriban elég erős gépe volt, be tudta kapcsolni az ún. NextGen módot, ami dinamikus világítást és nagyfelbontású textúrákat adott a játékhoz, ezáltal egész élethű grafikát hozva létre. Nos ebben a játékban, ez alapból így van, és a grafika a játék egyetlen része amire nem lehet panaszunk. Az egyes felületek részletessége, a falon lecsorgó víz, és persze a vízfelületek, mind szinte megszólalásig hasonlítanak a valóságra.


Ha a játékélményről kellene mondanom pár szót, elsőnek sajnos ki kell emelnem, hogy a játék helyenként nagyon is rbugosr1;. Ez jelentkezik Lara mozgásában, az ellenfelek és a terep tárgyak viselkedésében. (eltűnő tárgyak, halál után fejen álló hullák stb
Az Old School epizódok fejtörői eléggé megizzasztották a játékost, főleg a harmadik, negyedik és ötödik részben, ám ez a játék elég könnyűre sikeredett, melyet az is bizonyít h egy 11 éves gyerek is minden gond nélkül végig tudja vinni. Ez bár mennyire is fáj kimondani, de nem egy Tomb Raider játékhoz méltó.

A játék főcímdalát Troels Brun Folmann, az összes többi zenét Colin O'Malley szerezte. Ugyan maga a főcímdal teljesen új, mégis pár hang szerepel benne a régi Tomb Raider epizódokból.

DLC:

A játék 2 letölthető tartalmat kapott, ám ezek csupán az XBOX360 játékosok számára vált elérhetővé az Xbox Live Marketplace-n keresztül. Ez a két rész név szerint a rLarar17;s Shadowr1; és a rBeneath The Ashesr1;


- Beneath The Ashes: Ebben a kiegészítőben Lara visszatér a leégett Croft birtok alagsorába, hogy átkutassa édesapja által elrejtett ereklyét, melynek segítségével a thrallok létrehozhatók és irányíthatók. Lara meg is találja az ereklyét és a rajta lévő feliratot amely így szól "Okh Eshivar". Egy Thrall tűnik fel, amit Lara ezen parancsszóval megállásra kényszerít. A háttérben feltűnik a Doppelganger. Lara kiadja a Thrallnak a parancsot h ölje meg az új jövevényt ám a hasonmás minden gond nélkül átgázol rajta. A parancsszóra a Doppelganger is megáll, Lara megparancsolja neki, hogy végezzen Natlával, itt kezdődik a következő kiegészítő részr30;


- Larar17;s Shadow: Ebben a játékban a fent említett Doppelgangert kell irányítani. Ez a lény ugyan Lara hasonmása, de sokkal gyorsabb és erősebb, ezáltal itt sokkal nagyobb a hangsúly a kétkezi harcon. A játék maga sokkal inkább a hasonmás képességeinek kihasználásáról szól, sem mint fejtörőkről. A játék maga ott kezdődik, ahol az Underworldnek végeszakad. Amanda megmenti Larát a Doppelgangertől, aki lezuhan ám túléli. Ezután először is vissza kell jutnunk, hogy kimentsük Natlát a romok alól, majd egy gépezethez kell vinnünk, ami sérült testét helyreállítja (ugyanis halhatatlan), majd Natla megparancsolja nekünk, hogy végezzünk Larávalr30;ezután következik a Beneath The Ashes történése, mely ezúttal folytatódik is. Lara felszabadítja a hasonmást és megparancsolja neki, hogy ölje meg Natlát, továbbá, hoyg ezentúl senki parancsait ne kövesse, és a játék végén meg is öljük a félistent.

Pro-Kontra:

Pro:
+ Gyönyőrű grafika
+ Jó történet
+ Remek újítások
+ Remek zenék

Kontra:

- Sok Bug
- Könnyű fejtörők
- A DLC részek nem érhetőek el mindenki számára

Összességében a játék nagyon is jóra sikeredett és a néhány bug ellenére is élvezhető. Ajánlom mindenkinek :)

Amennyiben észrevételed van, kérlek jelezd kommentben :)

wdavid

Értékelés:
Grafika:
██████████
100%
Hang:
██████████
100%
Játékélmény:
██████████
80%
Összességében:
█████████
90%
Tomb Raider: Underworld
Tomb Raider: Underworld
Tomb Raider: Underworld
Megjelenés: 2008. November 18. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Crystal Dynamics
Hozzászólások: 15
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
wdavid avatar
ezt a kommentben nem említetted 😃 akkor próbáld ki a 4et vagy a 3at 😃 de persze ugye mindenki máshoz van szokva 😃
0
0
0
0
no avatar
wdavid: ha a TR II nem old school akkor nem tom micsoda.
Na azt én végig vittem, és szerintem nem volt ennyire nehéz mint ez.
0
0
0
0
wdavid avatar
NoFear_SCD & BiGame: nektek talán azért tűnt nehéznek, mert előtte nem játszottatok az old school részekkel 😃 én pl egyszer akadtam el benne, Mexicóban. az sem fejtörő, hanem bug miatt 😃

gigazte: a sok összevissza írásjel, az idézőjel akarna lenni, a kis kockák, pedig egy vigyorgó fej amit a word csinált amikor 😀-et írtam be, csak itt az oldalon úgy látszik nem jelenik meg 😃
0
0
0
0
Pisti0210 avatar
Jó teszt csak így tovább😃
0
0
0
0
BiGame avatar
Nem sztem is nehéz, én pl youtube-videókkal vittem egy darabig😆!
0
0
0
0
no avatar
Remek teszt lett, mindennel egyet értek, azt leszámítva, hogy könnyűre sikeredett, na ez szerintem nem igaz, bár lehet, hogy csak nekem tünt nehéznek.
Egyébként nice job.
0
0
0
0
_AsheXp avatar
Szerintem erre gondolt: 

Énse tudom mi ez 😃

szerk: Na nekem meg nem engedi kitenni azt a jelet 😃
0
0
0
0
gigazte avatar
Nem a térképre gondoltam, hanem az írásban lévő téglalapokra.
0
0
0
0
wdavid avatar
én is nagyon szeretem 😃 köszönöm 😀
0
0
0
0
Gerdzso avatar
szerintem jó játék... bár megvannak a régi hibái... de ezt leszámítva jó darab... a teszt is jó lett! 😀
0
0
0
0
wdavid avatar
köszönöm 😃 Igen az a szonár 😃
0
0
0
0
gigazte avatar
Nagyon jó teszt. Azok a téglalap alakú jelek mik?😆
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
8
11 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció