Vadnyugati kalandok

A telefon telefonálásra való. Ez az elsődleges célja. Legyen rajta bárhány alkalmazás, játék, stb., a rendeltetése így is a telefonálás marad. Igaz, mostanában egyre kevésbé használjuk készülékünket erre a célra, de az új felhasználási módok közül a legjellemzőbb nem a játékok játszása, hanem chat-applikációk és videók nézése.

Éppen ezért nem meglepetés, hogy a telefon/tablet, mint játékplatform igen rendesen a béka feneke alatt van. Soha nem lesz képes (már csak hardveres hiányosságok miatt is) felvenni a versenyt a PC-vel, a Sony vagy a Microsoft aktuális üdvöskéjével, de a Nintendo konzolaival sem, és ennek nem is kell másképpen lennie. Ettől azonban még rendelkezhetne normális játékfelhozatallal a platform, de ha körbenézek, akkor a legalább tíz éves, már klasszikusnak számító videojátékok mobilos portjain kívül szinte semmilyen értékelhető, teljes értékű játéknak is elmenő alkotást sem találok, a fizetős címek között sem. Márpedig szükség van a jó játékokra, ha a telefont értékelhető platformonként és nem egy rakás szerencsétlenségként akarjuk számon tartani. A helyzet azonban nem túl jó, bár szerintem abszolút nem nagy kérés egy minden viszonylatban minőségi játékot igényelni (ami nagyobb lélegzetvételű), egy olyat aminek androidos szempontból odaadnám a 10 pontot, de egyelőre egyetlen ilyen címre sem leltem rá. És ezért az állapotért két dolog a felelős: a felhasználók, illetve a fejlesztők hozzáállása. Amíg a telefonos játékokra azért van szükség, hogy ne unjuk szét a föciórát, és nem azért, hogy minőségi szórakoztatást nyújtson, amíg az egyszerű, ötven megás flash játékok a legnépszerűbbek, és a kicsit igényesebb játékok mikrotranzakciókkal szívják a vérünket, addig kár reménykedni, hogy valaha használható konzol lesz a mobil. Azonban az igény hiánya csak az érme egyik oldala, hiszen ha a fejlesztők letennének értékelhető alkotásokat az asztalra, biztosan megtalálnák a maguk célközönségét, hiszen telefonja gyakorlatilag mindenkinek van. A mobil egy lehetőség is lehetne az indie fejlesztőknek, hiszen így több emberhez jutna el a termékük, és minőségi játék esetén, nem olyan nagy baj, ha van mikrotranzakció a játékban vagy elkérnek érte pár száz forintot. De amíg a fejlesztők úgy tekintenek a telefonra, hogy ezzel játszanak majd a 8 éves kockák, amíg tart a matchmaking és nem úgy, hogy ezzel az emberek komolyan is játszhatnak, még ha nem is PC-s színvonalon, addig a helyzet elég reménytelen.
De partizánok mindig vannak, így bár azt a bizonyos 10 pontos játékot még nem találtam meg, vannak játékok (némelyikük az akció-kaland műfajban) amelyek jó úton járnak afelé, hogy akár PC-s játékoknak is elmenjenek, még ha nem is a mai grafikával rendelkeznek. És ilyen játék a Six-Guns is.
Miről is beszéljek először? Hogy a fejlesztőknek hála, végre egy játék, ahol a történet nem csak az alibi szintű helyzetfelvázolásról szól? Hogy alapvetően milyen jó grafikája van? Hogy milyen magas színvonalú a hangdesignja? Hogy milyen sok tartalom van ebben a western-es kalandban? Vagy netalán arról, hogy milyen kiváló hangulata van a Six-Guns-nak?

A történet

Kezdjük a legelején, a történettel. Karakterünk egy tipikus névtelen hős, aki kissé amnéziásan ébred fel a sivatag közepén, és folyton víziók gyötrik, amikben megöli a feleségét. Megtudja, hogy emberölésért körözik, és többeknek vannak emlékei a feleségével kapcsolatban. Bár eleinte próbál menekülni az emlékek elől, később azonban tiszta vizet akar önteni a pohárba, hogy megtudja, valóban gyilkos-e, vagy a rémképek nem mások, csak lidérces álmok. Amikor sírrablók elviszik a felesége holttestét a helyi temetőből, megkezdi bosszúját, hogy tisztára mossa a nevét. Útja során egy új titokzatos bandával, és az alvilági démonokkal is meggyűlik a baja.
Ez akár egy teljesen sablonos bosszúsztori is lehetne, de van benne egy-két nagy csavar, amik szerintem jól sikerültek, és a vadnyugat és a szörnyek világának egybemosása is kifejezetten jól sikerült. És bár a vége kissé érthetetlen, azért a történet messze nem rossz, és csak áldani tudom az eget, amiért a srácok a Gameloftnál úgy gondolták, hogy a történet a játékukban nem csak egy kötelező nehézségként jelenik meg. A képregényszerű átvezető videókat is csak dicsérni tudom.

A történetet előregördítő fő küldetésvonal nem túl hosszú, néhány óra alatt végigjátszható, de kellően sokszínű lett. A nehézségük is jól lett eltalálva, némelyikük meg is izzasztja az embert, de egyik sem megy át Shadow Fight 2-esen idegesítőbe. Van itt minden: lovas üldözés, démonkapuk elpusztítása, kocsmai verekedés, leszámolás egyes bandatagokkal, stb., így egyáltalán nem kell aggódni, hogy túlságosan repetitívvé válik a játék.

A mellékküldetések

De fősodron kívül mellékküldetések is akadnak szép számmal. A két térképen található építményeknél el van helyezve összesen kb. 20 küldetésindító pont, innen indulhatnak a küldetések, amelyek mindegyike több (20-50) szinttel rendelkezik, értelemszerűen mindegyik valamivel nehezebb, mint az előző. Utánaszámolva ez több mint 500 küldetés, ami nem kevés. itt is sokféle lehetőség van: lóverseny, céllövölde, banditák tanyájának a betámadása, hullámokban támadó ellenfelek leölése, és még sorolhatnám.

Ehhez még hozzájönnek a gyűjtögetős küldetések, ezekből alapvetően 10 van, de NPC-ktől felvehető még jó néhány gyűjtögető-, vagy vadászfeladat. Ráadásul vannak különleges emberek, akiknek egyedi küldetéseket hajthatunk végre, ráadásul rengeteg láda is el van szórva a térképeken.
Tartalomból tehát nincs hiány, a játék teljes kijátszásához akár 40-50 óra is elkellhet, és akkor még nem is beszéltünk a multiról. És igen, a Shadow Figt 2-ben is volt ennyi, és igen, ott negatívumként írtam fel az ekkor a mennyiségű tartalmat, de míg ott kötelező volt mindent megcsinálni, ha tovább akartál jutni, míg itt szabad kezet kapunk. És bár vannak szintkorlátos fő küldetések, messze nem kell kimaxolni a játékot, ha végig akarsz jutni a sztorin.

A játék elemei

Ó, még nem is mondtam, hogy ez egy sandbox-TPS játék! Két térképet kapunk, Orgont és Arizonát, amiket ha nem is teljes egészében (a magasabban fekvő pontokra nem tudunk felkapaszkodni), de bejárhatunk, és nem sikerültek túl kicsire. Bárhol belefuthatunk egy-egy emberbe, akiket jó szokásunkhoz híven le is lőhetünk, de a vadon állataiba is belebotolhatunk, a borztól egészen a medvéig. Mint mondtam, egy-egy épületnél találhatunk küldetéseket, vagy NPC-ket. Egyes küldetések alatt pedig összesen négy földalatti katakombát, barlangot is bejárhatunk, ami az alvilági fajzatok lakhelye.
Mivel egy TPS-lövöldözős játékról van szó, fontos szerepe van a lőfegyverünknek. Lőni egy revolvertárra hasonlító gombbal lehet, mozogni egy képernyőre tapintás után megjelenő stickkel lehet, míg a kamerát egy másik ujjunkkal mozgathatjuk. Mivel telefonon célozni nem egy leányálom, a játék kapott egy automatikus célzási rendszert, ami megfelelően finomra hangolható, és úgy könnyít a célzáson, hogy a játékélményt nem veszi el.
A töltények elfogytával közelharcra kerülhet sor, amiben a lövésgombbal előhívható ütéseken kívül rúgásokat is használhatunk. A játékban egy kezdetleges fedezékrendszer is van, így van egy gomb a fedezékbe való leguggoláshoz, és egy az onnan való felálláshoz is (ezek értelemszerűen csak fedezék közelében tűnnek fel). Van még egy interakciógombunk is, amivel gyűjthető tárgyakat vehetünk fel, vagy ajtókat nyithatunk ki.
A kezelőfelületen található még egy minitérkép, ami kijelzi úti célunkat, és rákattintva előhívhatjuk a teljes térképet. Itt mondjuk hiányoltam azt, hogy bele lehessen zoomolni, és emiatt az összes küldetés nincs is kijelezve rajta. A felülethez tartozik még egy célra tartó gomb is, amivel becélozhatjuk távolabbi ellenfeleinket is. Illetve látható még egy menücsík a felület tetején, itt követhetjük figyelemmel életcsíkunkat, pénzünket, szintünket (szintet a küldetésekért járó XP-vel lehet lépni, minden szintlépéskor nő az életünk is), töltényeink számát, illetve innen érhető el a shop is.

Utóbbiban sok mindenre verhetjük el: fegyvereket, amik az egyszerű revolvertől a mesterlövészpuskán át a lángszóróig bármik lehetnek, és széles körben fejleszthetőek; új lovakat, amik bármikor a segítségünkre siethetnek, ha a ló ikonra kattintunk, és amik vágtára is képesek, amíg az energiájuk bírja, illetve különböző ruhadarabokat (kalapok, nadrágok, ingek), amik a védelmet növelik. És persze az elmaradhatatlan mikrotranzakciós rendszer is itt van, de erről még később.
Mint már említettem, egy ló is a rendelkezésünkre áll, ez segít abban, hogy ne tartson órákig az egyik pontból a másikba jutás. Ezt elősegíti még az is, hogy az úttábláknál fast travel lehetőség is van, ezt egy másik útjelző táblához végezhetjük, és itt tudunk napszakot is váltani. A napszakoknak egyébként sok jelentőségük nincs, és sokszor együtt járnak egy-egy küldetés elindításával.
Ha már a közlekedésnél tartunk, itt felbukkan egy pár probléma. Az igaz, hogy az irányítás telefonos mércével jól meg lett oldva, de a láthatatlan falakban (sajnos van egy pár), és a temérdek apró tereptárgyban nagyon könnyű beakadni, és onnan kikecmeregni nem túl kellemes elfoglaltság. Emellett jó pár bugba is bele lehet futni, hol eltűnik a fegyverünk, hol eltűnik a textúra a fél sivatagról, de néha teljesen beragad az ember, ami egy teljes küldetés bukását okozhatja.

A harcok

A lövöldözés egyébként, ha nem is túl sokrétű, de élvezetes. Ez azért érdekes, mert a játékélmény annak ellenére jó, hogy azért vannak problémák itt-ott. Ellenféltípusból bár küllemre sok van, de az emberek között jóformán nincs különbség a harcrendszer szempontjából, és a démonokból sincs több három-négy fajtánál (ha a bossokat nem számítjuk). A mesterséges intelligencia is felemás, mivel egész okosan próbál az ember hátába kerülni, de a tűzgyorsasága nem túl acélos, mintha csak a XVII: századból csöppentek volna a játékba.

Az viszont tetszett, ahogy a halált kezeli a játék. Ha elfogy az életünk, lehetőségünk van újraéledni. Ezt különböző gyógyitalok segítségével tudjuk megtenni (ezeket harc közben is felhasználhatjuk), amikből tekintélyes mennyiségűt a játék ingyen bocsát a rendelkezésünkre, a napi adag elfogyta után már pénzbe kerül. Ez az ingyenesség egyébként igaz a bombákra is. Ez pedig azért fontos, mert nem olyan könnyű a játék, és bár a halál csak az adott küldetés bukásával jár (mentési rendszer nincs), azért nem kellemes fűbe harapni a győzelem közelében.

A külsőségek

Most rátérnék a játék megjelenésére. Szerintem a játék grafikája a nyílt világhoz, és telefonos mivoltához képest kifejezetten jó, bőven elmenne egy 2006-os PC-s játéknak, ez pedig, tekintve, hogy a Six-Guns 2011-es, ez igen nagy teljesítmény. A modellek kellően jók, nem túl szögletesek, a textúrák többnyire élesek (bár sajnos van egy pár, amit még a Minecraft is letagadna), és a színvilága is magával ragadó (a naplemente a Grand Canyonban igen festőien néz ki).
Ezt a technikai bravúrt tovább fokozza a hangdesign, ami szinte tökéletes. De komolyan, szinte lehetetlen belekötni. Ahogy hallgattam a felszálló varjak egyre halkuló károgását, végig fájt a szívem, hogy a játék telefonon van, és nem hallgathatom ezt 5.1-ben. Erre még rátesz egy lapáttal a temérdek rövid, de elképesztően hangulatos aláfestő zene. Ezek együtt pedig olyan hangulatot hoznak létre, amely bárkiben megfagyaszthatja a levegőt, legyen szó a katakombák baljós félhomályáról, vagy az arizonai sivatag vörös végtelenségéről.

A mikrotranzakció

Az eddig elmondottak alapján a Six-Guns lazán elmenne egy bőven korrekt játéknak PC-re is (még ha nem is a mai technikai szinten van), de ekkor jön a hideg zuhany, az összes telefonos játék rákfenéje, amit ez a játék sem kerülhetett el: a mikrotranzakciós rendszer. Az egy dolog, hogy egy idő után a bombákat és gyógyszereket csak a másodlagos pénz szerepét betöltő sheriff-csillagokért lehet megvenni, csak sajnos túl sok a csak valós pénzért elérhető fegyver (mert a sheriff-csillagok azért nem potyognak csak úgy az égből), amit a kampány alatt még bőven túl lehet élni, talán a hangulat is jobban vadnyugati tőle, de a multis meccseket teljesen el tudja rontani. Emellett számtalana megvásárolható csomag van, a lottón is csak a leggyengébb fokozat érhető el ingyen. Persze nem teljesen katasztrófa a helyzet, már csak az újraéledés miatt sem, de nem túl kellemes érzés megfosztottnak lenni a fegyverek mintegy felétől.
Ja, meg itt van a lootolásnál előkerülő raktározási rendszer, aminek köszönhetően csak igen limitált mennyiségű tárgyat tarthatunk magunknál. Persze erre is oda lehet figyelni, de nem kellemes tíz percenként elkölteni a pénzed nagy részét új tárhelyekre. Nem tudom, hogy ez a mikrotranzakció része-e, de igen zavaró.

A multi

És igen, multi is van a játékban, amiről a véleményem egy szóban: játszható. Nem vitték túlzásba a dolgot, hiszen mindössze négy pálya, és két játékmód van benne (deathmatch és capture the flag), de bőven el lehet bennük lenni. Meg vannak itt ligák, meg közösségi funkciókként csapatok, de azért nem ettől fogok lemenni hídba. A matchmaking sincs túlgondolva, két emberrel már elindítják a meccset, és arra se figyelnek, hogy a revolveres kezdő, és a rakétavetős ember, aki már kivitte a kampányt, ne kerüljön össze, így van egy pár igazságtalan szituáció. Mindezek ellenére ez is szórakoztató, és néha szükség is van rá, hogy a piszkos anyagiak elő legyenek teremtve valahonnan.

A Six-Guns egy kiváló játék, jó grafikával, csodás hangokkal, és jó sok tartalommal, és bár egy nem túl fair mikrotranzakciós rendszer benne van, csak dicsérni tudom a fejlesztők hozzáállását, hogy úgy döntöttek, hogy egy normális játékot tesznek le az asztalra annak ellenére, hogy az ingyenes mobilos játékok kategóriájában indultak. És igen, van egy-két hasonló kaliberű játék a mobil-exkluzív címek között (pl. Gangstar Vegas, Sniper Fury), én mégis azért mutattam be a Six-Gunst ezek közül, mert eme igen kis kategória legjobb és legkomplexebb, leghangulatosabb képviselője.
Értékelés
Grafika: 8,5/10
Hangok: 9/10
Játékélmény: 9/10
Összességében: 9/10