Cipruslombok Mrs. Goodwin sírjáról

A Distraint egy finn fejlesztő, Jesse Makkonen remekműve, amely egy kilakoltatásokat végző férfi erkölcsi hullámvasútját, és belső démonaival való küzdelmét mutatja be egy visszafogott, de hatásos játékon keresztül. Mert a játékiparban egy fecske is csinálhat nyarat, vagy éppen (mint esetünkben) nyomasztó, lelki telet.

Nagyon érdekes téma a szabad akarat kérdése. Hiába van elvileg a független döntés lehetősége a kezünkben, az életben rengeteg tényező befolyásolhat minket, legyen szó reklámokról, közösségektől, ismert emberekről. Ha valaki mindezek ellenére tiszta fejjel áll minden döntési helyzet elé, akkor sem lesz könnyű dolga, ha a saját belátása szerint szeretne cselekedni: különböző szituációkban egyszerűen a választás csak egy illúzió, és elég kellemetlen következményei lehetnek, ha nem egy adott tett mellet tesszük le a voksunkat. És általában (nem nagy meglepetésre) az emberek bizony nem szeretnének mártírok lenni, és hiába diktálja máshogy a lelkiismeretük, hiába legyen szó erkölcsileg megkérdőjelezhető cselekedetről, végül behódolnak a társadalmi vagy anyagi nyomásnak.
Ilyenkor az emberek valójában nem urai tetteiknek, és emiatt talán nem is vonhatóak teljes mértékben felelősségre. Legyenek azonban bármennyire jó szándékúak, álljon bármilyen kényszerítő erő a háttérben, a lelkiismeret ott lesz, és nem kímél. Vannak, akik el tudják altatni, vannak, akik megbocsátásra, megvigasztalódásra találnak, de aki erre nem képes, vajon el tud-e menekülni a bűntudat elől? Erre a kérdésre keresi a választ a Distraint is.

A kilakoltatás kellékei

Főszereplőnk, Price kétségbeesetten próbál boldogulni, de nem sok sikerrel. Alig engedhet meg magának valamit, lakása romokban hever, éppen, hogy csak megél. A kitörést az új munkahelye jelentheti számára: egy nagy nevű cég teljes értékű alkalmazottja lehet magas fizetéssel. Mindössze annyit kell tennie ezért, hogy a cég nevében kilakoltat három embert az otthonából. Az első célpontja Mrs. Goodwin. Az özvegy öregasszonynak senkije sincs. Könnyei azonban nem hatják meg Price-ot: el kell hagynia a lakását. Price ez után a nap után már nem tud úgy a tükörbe nézni, mint addig: ahogy ő fogalmaz, eladta az emberségét. Bár nem rossz szándékú, a cég parancsára további két embert kéne elüldöznie otthonából, hogy végre valahára jobb körülmények között élhessen. A kérdés csak az, hogy vajon képes lesz-e lelkiismeretesen dönteni.

A játék során részint a kilakoltatásokat, másrészt Price életének egyéb mozzanatait kell kalauzolnunk. A feladatot előbbi esetekben a lakók által kért szívességek teszik ki, de nagy általánosságban annyit kell csak tennünk, hogy az elénk kerülő akadályokat valahogy leküzdve eljussunk egyik pontból a másikba. Ez egy egyszerű, két dimenziós környezetben történik, ahol mindössze jobbra és balra mozoghatunk. A legtöbbször így kell felfedeznünk a különböző területeket, és összeszedni a szükséges tárgyakat. Ezeket háromrekeszes eszköztárunkban tárolhatjuk el, majd a tovább haladás érdekében kell őket felhasználnunk egy adott ponton.

A jelszó: egyszerűség

Rendkívül egyszerű mechanikák ezek, mégis egészen kellemes élmény felfedezni az elénk táruló egységeket, és megtalálni sikerünk útját. Szerencsére kellően igényes lett az egész, számos dologgal lehet legalább egy monológ erejéig interakcióba lépni, és közben arra is odafigyeltek, hogyha például egy rózsával a kezünkben akarnánk beszélni valakivel, Price figyelmeztet minket, hogy ez félreérthetően nézne ki. Mondjuk egy párszor kevésbé lettek kidolgozva a részletek, hiszen vannak szekciók, amelyek a logika teljes hiányát mellőzik. Igaz, a játékmenet alapból épít arra, hogy minden lehetőséget kipróbálunk, és érdemes türelmesnek is lenni, hiszen sokszor az adott helyszínre való második megérkezéskor lesz lehetőségünk egy kulcsfontosságú műveletre.
A játékba került még néhány fejtörő is. Ezek a feladványok sajnos nem kaptak nagy hangsúlyt, például a játékmenetből kiragadott minijátékok nem elég érdekesek, viszont a játékmenet szerves részét kitevő feladványok már nem mind silányak, sőt, egyikük egészen képes kihívást is nyújtani. Összességében a játékmenet ugyan nem hibátlan, vagy ötletes, de mégis egészen szórakoztató a maga kényelmes egyszerűségével.

Az elefánt a szobában

A hangsúly úgysem itt lesz, sokkal inkább a történeten, és Price belső küzdelmein. Ez utóbbinak egyik legjellemzőbb elemei a visszatérő rémálmok, és egyéb, nap közbeni látomások. A játék itt próbál meg kissé átmenni horrorba, de ez csak ritkán sikerül neki, igaz, egyszer-kétszer sikeresen megijesztett. Ugyanakkor ha nem is félelmetes, de legalább atmoszférikus a játék, és így néha egészen magába tudja húzni játékosát a Distraint. Ebben a játék kiváló szimbolikája is közreműködik. A sok-sok felbukkanó elem közül a legemlékezetesebb talán a főnökök triója. Ők az egyes kilakoltatások után harsány, szinte ördögi zenével várnak minket, és egyszerűen rázott tőlük a hideg.
Azért arra is érdemes felkészülni, hogy a játék kegyetlenül abszurd, főleg karakterábrázolás tekintetében, de szerintem ez csak érdekesebbé tette az egész sztorit. A cselekmény maga pedig lassan, de biztosan egyengeti hősünk útját egyre nagyobb mélységekbe, a különböző események pedig megfelelő időzítéssel következnek be, a történet íve teljesen rendben van. A szövegek is korrektek lettek, viszont a karalterek kissé fel lettek áldozva a szimbolika oltárán, elég csak az egymás mondatainak végét elismétlő, ugyanúgy kinéző főnökökre gondolni.
Ez azonban nem akadályozza meg, hogy a játék hangulata valami elképesztő sötét és nyomasztó legyen. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen minimális eszköztárral ilyen hatékonyan kivitelezhető, de mi is érezzük egy-egy történés súlyát, és érzelmileg nem egyszer eléggé megterhelő tud lenni a Distraint. A befejezés pedig meglehetősen meglepőre sikerült: először azt hittem, hogy súlytalan, érdektelen végjátékot kapunk, ehhez képest annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor egy súlyos, megrendítő fináléba futottam bele, amelyet egy hideglelős felismerés előzött meg. A lezárás tehát rendkívül erősre sikerült, ugyanakkor depresszióra hajlamos embereknek biztosan nem tudom ajánlani a Distraint végigjátszását, mert ez korántsem egy vidám játék.

Egyéni csoda

A vizuális megjelenésről ugyan ilyen ódákat nem lehet zengeni, de panaszra itt sincs ok. Nem vagyok ugyan a rajongója a pixeles játékoknak, és időnként a művészi értéküket is hajlamos vagyok megkérdőjelezni, de itt mindenképpen ízléses látványvilággal találkozhatunk. Minden részletesen, igényesen van kivitelezve, különösen a Deluxe Edition esetén, amelyben jóval világosabbak és színesebbek a pályák. Ha már színek, nekem kifejezetten bejött a játék visszafogottabb, egy adott tónust hangsúlyozó színvilága, mert szerintem egy pixeles játéknak nem áll kifejezetten jól, ha a szivárvány minden árnyalatában tündököl. Az egész alkotásra jó ránézni, és ez a kellemes látvány a jó atmoszférát is elősegíti, csakúgy, mint a hangzásvilág.
Utóbbinál nyilván nem kell tökéletes hangkeverésre számítani, de amit kapunk, az a célnak tökéletesen megfelel, a feliratok során kapott géphangok pedig sokat dobnak a hangulaton. Szinkron ugyan nincsen, de nekem nem is igazán hiányzott, hogy egy kis költségvetésű, iskolai színjátszó köröket alulmúló stáb elrontsa az élményt. A zene szerencsére igényes lett így is, egy-két dallam egészen meg is maradt bennem, pedig ez nálam ritka, pláne a kisebb játékok esetén.

Mindez különösen annak a tekintetében megsüvegelendő, hogy az egész játék egyetlen ember munkája tokkal-vonóval. Innen is látszik, hogy nem kellenek dollármilliók, több száz fős stábok, és egy gátlástalan marketinggépezet ahhoz, hogy valaki maradandót alkosson a videojátékok terén. Elég egy jó történet, egy jó adag tehetség, és kész is egy remekmű, aminek egyetlen komoly hátránya talán a mindössze bő kétórás hossza, amit viszont ellensúlyoz a tény, hogy mindössze 4 Euróba kerül Steamen.

A Distraint egy igazi gyöngyszem. Bár a játékmenete nagyon egyszerű, és grafikája is pixeles, egy hangulatos, érdekes, de nyomasztó élményben lesz része annak, aki belevág. A Distraintnek lelke van, és ez az, ami rengeteg tömeg-gyártott, lelketlen cím fölé helyezi, és ez az, ami miatt mindenkinek ki kell próbálnia egyszer (már amennyiben nem hajlamos a depresszióra). Az ára rendkívül alacsony, időnként még ingyen is hozzá lehet jutni, szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom.

Értékelés
Grafika: 80%
Hangok/zene: 74%
Játékélmény: 86%
Összességében: 84%