Sivatagi show

Az Alto's Adventure folytatása, az Alto's Odyssey iOS-re idén februárban, míg androidra idén júliusban jelent meg a Team Alto fejlesztésében. Ez a csodálatos utazás próbára teszi Alto minden ügyességét, mert új mutatványok garmadájával szeli át a veszélyekkel teli sivatagot.

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy rühellem a reklámokat. A reklámok azon negatív hatásait, hogy befolyásolni próbálnak, és hazudnak nekünk, már sok helyen taglalták, én inkább zavaró mivoltukról ejtenék egy pár szót. Ha nézzük a tévében a kedvenc sorozatunkat, ha böngészünk az interneten, vagy ha csak egy videót szemlélünk, szinte kikerülhetetlen, hogy az élményből kizökkentsen minket egy-egy reklám. Ezek közül ráadásul nem egyet nem lehet átugrani, bezárni, hanem teljes „pompájában” végig kell őket szenvedni. Ha ez még nem lenne elég baj, a reklámok túlnyomó része ráadásul még csak nem is érdekes, vagy hasznos. Egyedül a mozifilmek előtt levetített ajánlóknak látom értelmét, de ezen kívül totálisan irreleváns baromságokat nyomnak az arcunkba, ami után nem csoda, hogyha kifejezetten idegesítőnek találjuk a hirdetések jelenlétét.
Sajnos ez igaz a telefonos játékok körében is. Ezen címek nagy többsége ingyenes, így a készítők kénytelenek más úton-módon pénzhez jutni. A mikrotranzakciók is elég stabil bevételi forrásnak számítanak, de a hirdetések azok, amivel mindenkit bele lehet húzni egy csőbe: még a legszilárdabb elvekkel rendelkező ember is el-elcsábul, hogy egy reklám fejében tovább folytathassa a játékot, sőt, sokszor még a választás lehetőségét sem kell megadni a játékosnak. Igaz, megvan a lehetőség, hogy fizessünk a reklámok eltüntetéséért, így jogosnak tűnhet, hogy aki ingyen akar játszani, az viselje a következményeit (még akkor is, ha ez nem így működik), de a probléma az, hogy itt is csak szennyet látunk: politikai propagandát, nagy webáruházak idegesítően műanyag bemutatkozásit, és dedikáltan ócska, kukatúró androidos játékok kínos ajánlóit (normális játék trailerét még sosem sikerült kifogni). Ez pedig sajnos sokat elvesz az élményből az Alto’s Odyssey esetében is, pedig jelenleg az egyik legajánlhatóbb játék a mobilos piacon.

Akrobatika

Az Alto’s Odyssey a 2015-ös Adventure folytatása. Főszereplőnk, a perui pásztor, Alto ezúttal nem lámái nyomába ered, hanem barátaival egy titokzatos sivatagot szeretne felfedezni. A felütés ennyi és nem több, igaz, egy hasonló játéknál senkinek sincs meg az igénye valami alibizős, több sebből vérző sztorira.
Helyette vessük bele magunkat a dűnék közé, csatoljuk fel síléceinket, eresszük neki magunkat a lejtőknek! Az első részhez képest (már ami az alapokat illeti) a kisujjukat sem mozdították a készítők: síelés közben továbbra is kattintásra ugrunk, lenyomva tartással pedig szaltózunk, többféle interakcióra pedig nem is nagyon lesz szükség. Találunk magunk előtt akadályokat, kövek vagy szakadékok formájában, segítségünkre lehetnek rámpák, és színes szalagok, amiken átcsúszhatunk. Különböző trükkök végrehajtása után sebességbónuszt kapunk, amely nemcsak a következő mutatványhoz jön jól, de a játék lendületességét és élvezetességét is növeli.
A trükközést egészen sokféleképpen bonyolíthatjuk le: a kövekről, vagy léggömbökről visszapattanhatunk, végigcsúszhatunk antik romokon, vagy leszakadozó indákon, felkapathatjuk magunkat tornádókkal, és ami a legfontosabb, ezúttal a falakon is kedvünkre szörfözhetünk. Ez egy egészen egyszerűen elsajátítható, és mégis kihívást nyújtó rendszer alapján működik, és nemcsak siklani van lehetőségünk, de el is rugaszkodhatunk a falakról. Ezeket pedig szinte mind kombinálhatjuk más elemekkel, illetve ipari mennyiségű hátraszaltóval, és máris igazán hajmeresztő mutatványok részesei lehetünk sokszor a véletlen folytán. Nem egyszer váltott ki belőlem elégedett csettintést a játék, amely azért is jó, mert az előző rész játékmenetét tekintve nem volt igazán átütő.

Kellemes csúszkálás

Itt azonban olyannyira nem akartak unalomba fullasztani semmit, hogy ezúttal három helyszínt is kapunk. A dűnék között pálmafákkal és léghajókkal találkozhatunk, a templomromok között vízeséseken gyorsulhatunk fel és indákat szaggathatunk, míg a kanyonokban a falak királyai és kötélhidak átszelői lehetünk. Ezek a helyszínek maguktól rotálódnak pár ezer megtett méterenként: ez olyan szempontból pont jó, hogy nem tartanak túl sokáig, és mégis van idő belerázódni a játékelemeikbe, ugyanakkor kisebb gubancok is előfordulhatnak: vannak küldetések, amelyeket csak egy adott helyen tudunk levégezni, és ha azelőtt más vizekre evezünk, hogy megfelelő helyzet adódott volna előttünk, akkor kellemetlen helyzetben vagyunk. Ezt kiküszöbölendő vehetünk egy iránytűt, amellyel mi mondhatjuk meg, melyik területet szeretnénk felkeresni, szóval végül is van megoldás a problémára, igaz, ez a szolgáltatás elég sok játékbeli érmébe kerül majd.
A különböző szekciók tehát nemcsak kinézetükben, hanem játékmenetükben is kellően különböznek egymástól, ezáltal biztosítva a sokszínűséget – erre pedig szükség is van, lévén ezen kívül azért nem vagyunk elárasztva újdonságokkal. Útközben a nyomunkba eredhet egy-két paradicsommadár, akik összeszedhetnek néhány érmét, ha úgy gondolják, illetve üldözőbe vehet minket egy lemur, aki gyors és szemtelen bestia, és könnyedén leüthet minket deszkánkról. Útközben pedig kétféle címletű pénzt vehetünk fel, megkaparinthatunk bónuszokat, mint például pénzmágnest, vagy halhatatlanságot nyújtó lótuszvirágot, vagy az eddigiek valamelyikét rejtő lampionokat. Gyakorlatilag ennyi, szóval nem a legkomplexebb játékkal állunk szemben, igaz, elődjénél így is messze változatosabb, különösen a rengeteg lehetséges kombináció miatt.

A sivatag éjjel

Egyébként is, az Alto’s Odyssey sokkal inkább a hangulatával kíván hatást elérni, mintsem játékmenetével. Ennek pedig talán a megjelenés a legfontosabb része, és itt nem lehet panasz az Odyssey-re. Az első rész sem volt kutya, de itt még gyönyörűbb a táj, és ennek nem a technikai fejlettség, hanem a művészi munka az oka. Káprázatos színvilággal és stilizáltsága ellenére is megkapó formavilággal lett megáldva a játék, és csak úgy árasztja magából a hangulatot. A részletekre is bámulatosan odafigyeltek: közeledtünkre madarak reppennek fel riadtan, a vízben kis halak úszkálnak, a távoli paloták zászlaját lengeti a szél, Alto sálja a sebességének függvényében változtatja hosszát. Változnak a napszakok, bármikor eshet az eső, vagy ránk zúdulhat egy homokvihar, egy-egy villám pedig egy pillanatra átszínezi a látóhatárt. A háttér is csodaszép, hiába két dimenziós a játék, a távoli hegycsúcsokat, és a köztük szálló léghajókat így is nagy élmény nézni (nem egyszer rontottam el emiatt az ugrásom).
Ehhez pedig a hangzásvilág is asszisztál: bár az effektek továbbra is kissé tompák, de bőven vállalhatóak, a zenék cserébe zseniálisak: vannak köztük kissé könnyedebb darabok is, de a zen mód alatt hallható melódiák igazán fület gyönyörködtetőek, órákon keresztül tudnám hallgatni, anélkül, hogy megunnám. Az említett zen mód egyébként igazi relaxációs játékká varázsolja az Alto’s Odyssey-t, hiszen itt nincsenek pontok, nincsenek felvehető bónuszok, nincsen game over, csak mi, és a végtelen sivatag.

Ha valaki mégis inkább kihívásokra vágyik, az is megkapja, amit kér: 60 szinten keresztül három-három missziót kapunk kalandjaink során. Ezek között vannak viszonylag egyszerűek, illetve a már említett probléma miatt kissé kellemetlenek is, de többségében egészséges kihívást nyújtó, és kombinációkra, kísérletezésre sarkalló feladatokkal találkozunk, amelyek abszolút motiválóak tudnak lenni: néha egészen addiktív tudott lenni az Odyssey, ami az előző rész monotonitásához képest nem kis fegyvertény. A küldetések az elakadás elkerülése végett továbbra is átugorhatóak bizonyos összegért cserébe, amelyet továbbra is jó ötletnek tartok.

Külső behatások

Aztán jön egy reklám, és kizökkenünk az élményből. Gyakorlatilag minden bukás után felugrik valami, legyen az egy pókerjáték, vagy valami tizedrangú városépítős baromság. Ez pedig szörnyű, mert ez a játék pont olyan, amely elmélyülést kívánna meg, így kénytelen voltam kikapcsolni az internetet, hogy szabadon élvezhessem a programot. Aztán persze vannak itt mikrotranzakciók is, egészen komoly összegekért, amellyel érméink számát növelhetjük, vagy haladásunkat gyorsíthatjuk meg. Ezekre szerencsére nincsen életbevágó szükség, bár az is igaz, hogy játékbeli pénztárcánkat eléggé megnyirbálják a különböző megvásárolható tételek. Találunk itt fejlesztéseket a felvehető powerup-okhoz, találhatunk sárkányrepülőt, hívhatunk le felszereléssel teli dobozokat az égből, és van még jó néhány lehetőség. Ennél jóval fontosabbak a kioldható karakterek. Belőlük összesen hat darab van, és tulajdonságaikkal kicsit módosítják a játékmenetet: Maya például könnyebben szaltózik, Sumarát nem támadják a lemurok, Felipe, az alpaka pedig dupla ugrásra képes. Ők kellő színt visznek a játékba, igaz, az előző részhez képest csupán egy személyi változás történt, de ez nem baj. Mindegyikük kioldása mondjuk nem kevés idő, de legalább motivációt biztosít.

A menürendszer egyébként ötletes, és sallangmentes, és találhatunk egy-két egészen jó funkciót is. Összesen tizenkilenc féle nyelv érhető el, megtekinthetjük statisztikáinkat (még azt is, hogy hány villámlást láttunk – nekem mindig is tetszettek az efféle számadatok, úgyhogy ez nekem külön kellemes volt), és egy fotómód is helyet kapott a játékban, ahol kedvünkre közelíthetünk a megállított képre, majd meg is oszthatjuk azt (kár, hogy a telefonra mentésre nincs lehetőség). Szóval a körítése is rendben van az Odysseynek, az egyetlen technikai gond az optimalizálatlanság. Az én telefonomon néha akadozott, amely persze az én készülékemet is minősíti, de a grafikai teljesítményben jóval impozánsabb Shadow Fight 3 meg sem döccent rajta.

Ugyanakkor ne hagyjátok, hogy a kisebb kellemetlenségek az utatokat állják. Az Alto’s Odyssey egy gyönyörű, hangulatos játék, kiváló zenével, egyszerű, de élvezetes mechanikákkal, néha egészen magával ragadó játékmenettel. Akár relaxációs játékként is ideális, a reklámok és alkalmazáson belüli vásárlások pedig messze nem olyan zavaróak, hogy ne legyen jó élmény ez az alkotás. Mindenkinek tudom ajánlani (szigorúan offline módban), de arra azért érdemes figyelni, hogy nem érdemes túl hosszú távra tervezni vele, mert egy idő után unalmassá válhat.

Értékelés
Grafika: 89%
Hangok/zene: 87%
Játékélmény: 84%
Összességében: 85%