Vágyak árnyékában

A Lust for Darkness a Movie Games idén megjelent játéka, amely leginkább egy erotikus horror szeretne lenni. Ezúttal egy viktoriánus kastély, egy másik dimenzió, és számtalan felnőtt tartalom várja a játékost, a kérdés persze az, kapunk-e érdemi többletet is a merész témaválasztással.

Nem vagyok én senki ahhoz, hogy erkölcsi fertőt kiáltsak, de szerintem napjaink értékrendje nem egészen úgy alakul, mint ahogyan annak kéne. Persze korábban sem volt minden tökéletes, például a filmiparon belül a 60-as évekig élő szabályrendszert ma legalábbis erősen rasszistának tartanánk. Ilyenkor jönnek kapóra az olyan alkotások, mint A jó, a rossz és a csúf, amelyek felrúgták ezen kereteket, ezáltal előrelendítve az egész ipart. Egyébként sincs bajom az átlagostól elütő címektől, csak kérdés, mikor válik a formabontás öncélúvá. Példának okáért egy Doomban vagy egy Tarantino-filmben a vérengzés nem cél, csak egy eszköz, viszont sajnos sok esetben a határokat feszegető filmek, vagy játékok mindössze a botrányért születtek meg.
Igaz, az említett példák nem is igazán számítanak extrémnek, és a fent említett elértéktelenedés miatt is gyakorlatilag lehetetlen ma tabutémát találni (ami pedig mégis az, az számos esetben egy komoly probléma, amiről megfelelő körülmények között beszélni kéne). Mégis vannak egy páran, akik megpróbálkoznak a lehetetlennel, és az emberek egy részének bűnös élvezetet, másoknak megbotránkozást óhajtanak nyújtani, miközben fejvakarásra késztetik az ausztrál korhatár-besorolókat. Ilyen volt idén az Agony, amely a poklot kívánta minél hatásosabban bemutatni, míg végül meglehetős bukás lett belőle. Kevesebben tudják, de szintén a közelmúltban jelent meg egy hasonlóan megosztónak tervezett játék, a Lust for Darkness is, amely az okkultizmusba ágyazott beteg erotikát hivatott bemutatni. Engem valahogy érdekelt, mit képesek kihozni egy ilyen koncepcióból, és kíváncsi voltam rá, vajon képesek-e a tabudöntögető elemeket a történet és a játékmenet szolgálatába állítani, hogy értelme is legyen az egésznek, egyszóval nyújt-e bármi többletélményt, ha kendőzetlenül jelenik meg minden. Nos, egyelőre úgy tűnik, nem igazán.

Elrabolva

Főszereplőnk Jonathan Moon, akinek a felesége már évekkel ezelőtt eltűnt. Váratlanul levelet kap hitvesétől, Amandától, aki állítása szerint egy szekta foglya egy viktoriánus kúriában. Hősünk oda is siet, és kapóra jön neki egy készülő találkozó, hogy álarcot öltve elvegyüljön a tömegben és bejusson a baljós birtokra. Itt még nem is sejtheti, hogy a szekta tagjai miket művelnek, sem azt, hogy felesége az egészségesnél jobban a szektavezér, Willard hatása alatt van. Márpedig sürgősen cselekednie kell, mert mint kiderül, Amanda már terhes volt, mikor elrabolták, tehát a gyermeke élete is veszélyben forog.
Bár az expozíció nem kifejezettebben eredeti, a motiváció mindenképpen adott, úgyhogy csakhamar bele is vetjük magunkat a mentőakcióba. A házunkban, illetve később a kúriában megtapasztalhatjuk a játék alapvető mechanikáit, illetve azok hiányát. Eszköztárunk gyakorlatilag egy sétaszimulátor szintjén van, a sétán és ajtók, fiókok nyitogatásán kívül nem lesz sok dolgunk. Ez még nem is lenne baj, viszont a Lust for Darkness mindenféle hangulati elemet mellőz. Bár a környezet messze nem rossz, atmoszférát mégsem áraszt magából, és emiatt egy kifejezetten unalmas élmény végigsétálni a folyosókon. A fenyegetettség érzete is hamar elhal, a horror-elemek pedig néhány ügyetlen ijesztésben merülnek ki. Ez pedig egy dedikáltan horrornak hívott alkotásnál nem kicsi probléma, és sajnos az egyéb játékelemek sem nagyon csökkentik az ásítozás utáni igényünket.
Először is, vannak elvben lopakodós szekciók. Ezek hihetetlenül primitívre sikeredtek, először egyenes vonalban közlekedő őröket kell kicselezni, másodszorra pedig a vendégektől kell egy adott távolságot tartani, különben nevetséges animációval ráközelít a kamera egyikük felháborodott arcára, és rajtakapnak minket. Mint egy horrorban illik, menekülésben is lesz részünk, de itt is elég megbocsátó a játék, és nem kifejezetten kihívás meglépni az általában sétálva közlekedő Willard elől. Az ilyenkor kötelező feladványok sem kifejezettebben körmönfontak, kulcsokat kell keresnünk, számlakatot kinyitnunk, meg egy-két kisebb minijátékot teljesítenünk. Semmi kreativitás, mind a felfedezést, mind a fejtörőket tekintve, az a néhány elszórt feljegyzés, és megvizsgálható (de teljesen felesleges és semmitmondó) tárgy pedig nem tudja mindezt ellensúlyozni.

Dimenziólépés

Még szerencse, hogy átugorhatunk a szekta által felfedezett másik dimenzióba, a Lusst’ghaa-ba. Ez egy földönkívüli hatást keltő, és az Agony látványvilágával némiképp rokon vonásokat mutató világ, amely szerencsére messze érdekesebb, mint a szekta földi központja. Számos alkalommal lépünk át egy portálon keresztül ide, többnyire alternatív útvonalként használva ezt a dimenziót. Itt a sokkal kreatívabb kinézeten kívül új játékelemeket is kapunk. Ezek közül a legfontosabb egy maszk, amely alapból láthatatlan hidakat, ajtókat, vagy éppen ellenfeleket mutat meg, ugyanakkor az őrületbe is kergethet minket, ha túl sokat van rajtunk. Emellett sokkal interaktívabb a közlekedés is: kapcsolókat kell aktiválni, különböző, ezúttal jóval ötletesebb feladványokat megoldani, a megfelelő utat biztosítani a magunk számára, stb. Mindez egy viszonylag okos pályatervezéssel van megtoldva, és a végeredmény máris nagyságrendekkel jobb, mint az Agony esetében. Kihagyott ziccerek így is vannak. Bár a készítők igyekeztek a nagyobb termeket, barlangokat különféle posztmodern művészeti termékekkel feltölteni (például a fejük helyén nemi szervet hordó szobrokkal), és ezek némelyike a maszkunk használatával még valami értelmes szöveget is tartalmaz, így is rettentően sok az egyszínű, dísztelen, és érdektelen folyosó. Valódi összetett és kreatív designt sem találtam, a játékban található megoldások pontosan egy kb. három órás játékot szolgálnak ki, de komolyabban nem lehetne rájuk építeni. Pedig potenciál bőven lenne, és egy kicsit több ötlettel és valódi művészi hozzáértéssel elkészülhetett volna a játék, amelyiknek az Agonynak kellett volna lennie, és bár ez nem történt meg, a Lust for Darkness még így is jobb valamivel. Lusst’ghaa világa még így is érdekes és látványos, és pont emiatt a kúria kiszámítható helységei nem éppen a megkönnyebbülést, sokkal inkább a fásultságot szolgáltatják.

Nem elég felnőtt a felnőtt tartalom

De elég is ennyi a játékmenetről, és ne hagyjuk figyelem nélkül az elefántot a szobában, beszéljünk arról, amire úgyis mindenki kíváncsi, a játékot átszövő erotikáról. Nos, nem kell aggódni, a Lust for Darknessre nem lehet ráaggatni a családbarát jelzőt, és annyi szexuális tartalom van benne, amennyit a készítők nem szégyelltek beletenni. De már itt kezdődnek a gondok, ugyanis ezen tartalmak hatalmas hányada kimerül közösülő embereket ábrázoló szobrokban, és a jó ízlés határain messze túlmutató mennyiségű nemi szerv látványában. Persze történik itt minden, amit el lehet képzelni, de nekem nem tűnt úgy, hogy ezek nagy többsége bármit is hozzáadna az élményhez. Ha már polgárpukkasztást végzünk, és megbotránkoztatunk, akkor csináljuk már rendesen, nem? Itt alig van kreativitás, a legkevésbé sem sikerült komolyan kezelni a témát annak ellenére, hogy a játék tónusa meglehetősen sötét, nincs sem történeti elem, sem játékmeneti megoldás, ami ehhez szervesen kapcsolódna, semmi igazán megrendítő, vagy elgondolkoztató. Még a szektatagok túlvilágának bemutatása is felemás eredményű, bár itt találni hatásos jelenetet, de itt is sok a semmitmondó, vagy éppen már túlontúl gusztustalan elem. Lehetett volna többet foglalkozni az embereket néha benövő idegen trutyival, lehetett volna megemlékezni az egyes emberek testi-lelki torzulásairól, és sokkal több ötletet belecsepegtetni a témába, és nem csak úgy állni a dolgokhoz, hogy „hallod tegyünk már ide még két falloszt, mert az olyan erotikus”. Sajnos a fejlesztők leginkább egy kisgyerek érzetét keltették, akinek megengedik, hogy használja az apja telefonját, de ahelyett, hogy bármire használná, csak rohangászik körbe-körbe, hogy neki milyen jó mobilja van.
Mert sajnos így az egész koncepció gyakorlatilag teljesen felesleges volt, és ha egy erotikus horrorjátéknál az az érzése az embernek, hogy az elvben a lényegnek számító elemek elvételével semmit sem csökkenne az élmény, akkor az semmiképpen nem jó jel. Az egész pontosan olyan öncélú, mint ahogy féltem, hogy lesz, és az egész ugyanígy működött volna csak Lusst’ghaa designjára épülve is. A meghívottak tevékenységébe például alig látunk bele, pedig az ő elborult szertartásaikat elég félelmetesen lehetett volna megjeleníteni.

Külcsín, belső romlás

És akkor még hátra van a fekete leves, mégpedig az, hogy a történet, amely ebben a műfajban a fő mozgatórugónak kéne lennie, egyszerűen lusta fércmunka. Van azért pozitív oldala is, például a különböző feljegyzések egészen sokat elárulnak a szekta keletkezéséről, hátteréről, sőt, ezeket az információkat összefoglalva is elérhetjük a menüben. Itt elég sok plusz réteg, és egészen nagy mennyiségű fontos információ is kiderül, úgyhogy érdemes összegyűjteni mindent. A gond az, hogy még így is egy csomó minden marad ki, lehetett volna történelmi vonatkozása, mélyebb filozófiai vagy éppen tudományos megközelítése a dolognak, kaphattunk volna jóval több feljegyzést, esetleg hangfelvételt, akármit. Sajnos a környezeten keresztüli történetmesélés itt abszolút nem működik, és a felbukkanó mellékszereplők is csak keveset adnak át. Alapból nem érződik élőnek a helyszín, hiszen statikus szobrokról van szó, akik akkor kezdenek rá mondókájukra, ha a közvetlen közelükbe megyünk, ezáltal minden illúziót szertefoszlatva. Ilyen beszélgetőkből kevés van, és ezen még az sem segít, hogy többnyire egy-két sornál azért többet mondanak. Az pedig végképp nem, hogy a szinkronmunka éppen csak megüti a vállalható szintet, egy csomó esetben nem illik a megszemélyesítő a karaktermodelljéhez, és sokszor a beleéléssel is gond van.
Ez azonban a kisebb baj, sokkal kínosabb, hogy a három fontosabb karakter teljesen kidolgozatlan, együtt érezni nehéz velük, hiszen mind a beleélés lehetősége, mind a szimpatikus megjelenés hiányzik, a motivációkról meg csak annyit, hogy még a szektavezér cselekedeteit volt a legkönnyebb megérteni, lévén egy pszichopatától nem várunk el szimpatikus vagy emberközeli tetteket. A játék során felmerülő erkölcsi problémák, megrendítő jelenetek mindeközben nem kaptak kellő felvezetést, sem kidolgozást, tele van a sztori lyukakkal, több kérdés merül fel, mint a mennyi megválaszolást kap, sok a szükségtelenül ködös történés, a befejezés pedig egyenesen katasztrofális: bár voltak nehéz, feszült pillanatok, a legvége egyszerűen kiszámítható volt, úgy, hogy körülményei pedig logikátlannak nevezhetőek.

Ha belülről rohad is a Lust for Darkness, legalább kívülről szép. Bár a Unity továbbra sem a legjobb motor, emiatt pedig néha vannak kidolgozatlanabb objektumok, területek, összességében nem lehet panasz a technikai oldalra. A látványtervezés sem lett rossz, igaz a kúriának nem igazán sikerült egyéniséget adni, de a Lusst’ghaa világában tett látogatások biztosan feledtetik ezt velünk, hiszen káprázatos színvilággal, formatervezéssel, és bevilágításokkal találkozhatunk. A hangzásvilág is barátunk lesz (már a szinkronmunkát leszámítva): a zörejek, effektek teljesen korrekt iparosmunkának minősülnek, a zene pedig egészen jó lett, meg merem kockáztatni, itt látszik a leginkább a befektetett munka.

Nem állítom, hogy kifejezetten elégedett lennék a Lust for Darknessel, de sajnos be kell vallanom, hogy erre számítottam. Az egész unalmas, lapos, sem történet, sem játékmenet szintjén nem mutat újat vagy érdekeset. Van néhány megcsillanó ötletszikra, de ennél sokkal több potenciál volt a témában. Az erotikával sem tudtak mit kezdeni, nem tudtak funkciót adni neki, így csak szimplán komolyan vehetetlen vagy éppen gusztustalan az egész. Nagy kár, mert tényleg kíváncsi lettem volna egy olyan címre, amely rendesen kiaknázza lehetőségeit, és nem csak polgárpukkasztó, öncélú figyelemfelkeltésről szól.

Értékelés
Grafika: 80%
Hangok/zene: 84%
Játékélmény: 60%
Összességében: 62%