Lelkek szigete

A The NADI Project az olasz Monkeys Tales Studios első játéka. Ez a kis indie fejlesztőcsapat 2016. június 1-jén adta ki ezt a sétaszimulátort, amely célja, hogy olyan narratív élményt adjon, ahol senki nem fogja a kezünket, hanem mindent a játékosnak kell felfedeznie. Érdekesen hangzik? Sajnos a játék nem az.

A totálisan érdektelen történet szerint Jeremy, a gazdag, sármos üzletember egy nagyon fontos üzleti utazásra indul Hong Kongból Genovába. Jeremy gyakran fejfájástól szenved, amelyen a repülőn lehetőségünk van enyhíteni – ez a teljesen felesleges szakasz legalább arra jó, hogy megtanuljuk a primitív és szörnyen erőltetett kraftolási rendszert. Na de erről majd később. A gépünk (amely valami oknál fogva teljesen üres) ugyanis balesetet szenved, és lezuhan. Hősünk egy lakatlan sziget partján ébred fel, ahol egy kislány, Anna hangja szólal meg a fejében. Anna felvázolja előtte a helyzetet: ez egy szellemjárta sziget, ahol különböző kísérleteket végeztek. Ezután figyelmeztet minket, hogy a szigeten található rubintok igen fontosak, úgyhogy nem árt összeszedni őket. Ekkor egy időre eltűnik, mi pedig hozzálátunk, hogy megszervezzük kijutásunkat a szigetről, amely a jelek szerint a legtöbb térképen nincs rajta.
A játék gyakorlatilag abból áll, hogy bizonyos tárgyakat össze kell gyűjteni, esetleg azokat kombinálni, majd őket egy adott másik ponton felhasználni. Ez eddig egy pofonegyszerű mechanika lenne, de már itt kiütköznek az első problémák. Gyakorlatilag a teljes sziget a rendelkezésünkre áll a kezdetektől fogva, és csak rajtunk áll, merre indulunk a kiút megkeresésében. Ezzel a legfőbb gond az, hogy a felfedezés élménye nem igazán adódik. Ha először találkozunk a játékkal, biztosan egy csomó időt eltöketlenkedünk, anélkül, hogy bármi érdekes történne: a meglepően kicsi terület felfedezése már rég megtörtént, és csak idegesen futjuk a köröket, mire kiderül, hol nem néztünk körül eléggé. Ha cserébe ismerjük a játékot, akkor az összegyűjthető tárgyak egyből meglesznek, olyan jó tíz perc alatt. Bárhogy is jutunk el idáig, ezután gyakorlatilag minden kihívás nélkül, láncreakció-szerűen haladunk előre, a játék befejezéséig. Annyit tehát mindenképpen megjegyezhetünk, hogy a cselekmény felépítése nem ideális, de nem ez az, ahol teljesen félresiklik a The NADI Project.

A legfőbb probléma, hogy a játékmenet önmagában nem működik valami fényesen. Már az irányításnál is vannak gondok: gyakran rázkódik a kamera, ha egy hídon, vagy hepehupás terepen megyünk át. Persze egyébként működik a sétálgatás, de ezt hadd ne kelljen pozitívumként felhozni egy 2016-os játéknál. Ezen kívül egyedül a kraftrendszernél lehet érdemi játékmenetet keresni, de ott sem könnyű megtalálni. Az egész borzasztó szimpla, csak kombinálni kell két tárgyat, és kész is vagyunk. Ráadásul ezek a kombinációk csak a játék által meghatározott tárgyakkal és egyetlen módon történhetnek, semmi szabadságot nem kapunk. Nem látom be, miért lenne interaktívabb és kielégítőbb az élmény azáltal, hogy nekünk kell összehúzogatni az eszköztárban egy papír darabkáit. Elég erőletettnek tűnik ez a játékelem, hiszen semmiféle előnye, vagy haszna nincsen, sőt, néha bosszantó, hogy bizonyos logikusnak tűnő kombinációk nem elvégezhetőek. Mintha a fejlesztők csak azért rakták volna bele a kraftolást a játékba, hogy elmondhassák, hogy itt ilyen is van.

Persze mindez nem lenne olyan oltári nagy probléma, ha a sziget felépítése izgalmas felfedezést biztosítana. Az érdekes helyszín a később jövő keresgélés miatt sem lenne hátrány, sajnos erre vagy nem gondoltak a fejlesztők, vagy egyéb akadálya akadt a dolognak, az mindenesetre biztos, hogy komolyabban keresgélnem kellett volna, hogy ennél jelentéktelenebbnek tűnő helyszínt találjak. Hiába van itt világítótorony, titokzatos barlang, vagy rádiótorony, ez a sziget sem felépítésében, sem hangulatában nem érdekes. Komolyan, még egy betonkeverő és egy traktor is van itt, de normális hangulattal vagy érdekes tereptárgyakkal nem találkozunk. Csak egy álmosító nyári időjárást kapunk, egy érdektelen és nagy jóindulattal is kicsi szigeten.

Ez talán még mindig megbocsátható lenne, ha a játék lényege, a történet megfelelően funkcionálna. Mivel a fejlesztők egy vizuális regényként/ novellaként hivatkoznak művükre, adná magát, hogy odafigyelnek arra, hogy az általuk írt sztori befogadható és izgalmas legyen. Nem is indulna olyan rosszul az egész, ugyanis eleinte az Anna által említett rubintokat érdemes összeszedni, amelyeken keresztül a kislány meséli el a szigeti történéseket. Ilyenkor megcsodálhatunk egy kissé előnytelenül elkészített montázst a különböző érdektelen helyszínekről, közben Anna monológját hallgatjuk.
Hallgatjuk? Azt hiszem elírtam valamit, ugyanis ezek alatt a monológok alatt csak egy kis zenét fogunk hallani, az összes szöveget a képernyő aljára írja ki a játék. A The NADI Project alatt ugyanis semmiféle szinkron nem található, amely már a különböző interakciók során is archaikus érzetet kelt, de az elvileg érzelemmel telített, történetet mélyítő részeknél már külön kínos is. Értem én, hogy nem volt sok pénze a Monkeys Tales-nek, de egy legalább közepes színész is nagyot dobott volna az élményen, és például a Kickstartert sem véletlenül találták ki.

De tekintsünk még el ettől is! Ha a sztori önmagában jó, akkor nincs égbekiáltó baj. Sajnos azonban az egész történet marha érdektelen. A műfajon belül annyi kiváló, és különleges munka született, hogy az itt megtalálható kisebb dráma és misztikum egyszerűen nem képes átszakítani az ingerküszöböt. És itt elsősorban nem a hétköznapisággal van baj, hanem az előadással. A rubintok még egészen rendben lennének, de egyszerűen elrontja az egészet a szegényes megvalósítás. Ráadásul ha valaki nem elég körültekintő, gyakorlatilag az összes fontos információról lemaradhat, és garantáltan semmit nem fog felfogni a történésekből. A játék közepén található csavar kiszámítható, és jelentéktelennek hat, mindeközben kínosabbnál kínosabb szövegek bukkannak elő. Erre még az sem mentség, hogy olaszul lett eredetileg megírva a szöveg, hiszen most már a második fordítással találkozhatunk. Egyedül az utolsó pár perc felvállalható, de ott is érződik, hogy a töredéke sem jön át a készítők elképzeléseinek: az egyértelműen érzelmesre és felkavaróra tervezett finálé maximum egy fáradt bólintást vált ki a játékosból.
Ehhez még hozzáadódik a technikai igénytelenség is. A játék határozottan jobban néz ki, mint fél éve (azóta egy, a lényegen nem változtató patchet kapott), de még mindig maximum átlagos, és vannak kifejezetten kínos pillanatai. A bevilágítások is mintha hibádzanának, egyes textúrák pedig kifejezetten cikin néznek ki. A hangzásvilág annyira nem rossz, a zenék átlagosak, de sajnos kevés van belőlük, a zörejeket pedig mintha egy ingyenes effekt-gyűjteményből vadászták volna össze. Cserébe az optimalizálás szánalmas: az FPS-szám szabadon ugrál 25 és 120 között. Gyakran egy épület két oldala között 40 FPS eltérés van, és abszolút nem értem, mire föl, mert a játék a legmagasabb beállításokon sem egy gyönyörűség.

A The NADI Project tehát egy komplett káosz, és én mindezek ellenére nem tudok haragudni rá. A fejlesztők lehetőségei nyilvánvalóan szűkre szabottak voltak, és az számomra mindenképpen kiderült, hogy szeretik, amit csinálnak. Ezt erősíti az is, hogy ezt a legfeljebb másfél órás kalandot tökéletesen ingyen kapjuk meg. Persze mindez nem teszi jó játékká a The NADI Projectet. Az iskolai menza sem lesz jobb ízű attól, hogy tudjuk, hogy kis büdzséből készült, és Marika néni a legnagyobb jó szándékkal tálalta ki. Ráadásul a játék egyetlen olyan része sem működik, amihez egyedül tehetség kell: a történet. Ha valaki nem tud érdekesen elmesélni egy sztorit, és egy jó írót megfizetni nyilvánvalóan nem tud, akkor miért fog bele egy ilyen projektbe? Egy biztos, a legjobb, amit elmondhatunk erről a játékról, hogy nem pusztító. Ha valaki ki óhajtja próbálni, semmi baja nem lesz tőle, egyszerűen csak nem éri meg.

Keserű szájízzel írok a The NADI Projectről, hiszen egy lelkes indie csapat szörnyen gyenge alkotásáról beszélünk. A játék egyetlen területen sem mutat semmi maradandót, tele van kínos hibákkal, és legfontosabb része, a történet is elbukik. Őszintén senkinek sem tudom ajánlani ezt a játékot, még úgy sem, hogy ingyen van. Bár az is igaz, hogy inkább játszom ezzel a játékkal, minthogy megegyek három hordó sózott halat – és ez sajnos nem minden játékra igaz.

Értékelés
Grafika: 70%
Hangok/zene: 67%
Játékélmény: 35%
Összességében: 42%