Szellemes kalandok

A Ghost 1.0 egy 2016 júniusában megjelent 2D-platformer játék, amely az Unepic fejlesztői, az unepic_fran kezei közül került ki, és stílusában leginkább a Metroid-címekre hajaz.

A retro címek megítélése meglehetősen vegyes. Vannak, akik a nosztalgia rózsaszín szemüvegén keresztül nézve tökéletesnek látják őket, mások rá sem bírnak nézni ezekre, mert nem ütnek meg egy általuk belőtt grafikai/technikai szintet. Persze akik úgy vannak vele, hogy régen gyártották az igazi videojátékokat, ugyanúgy tévúton járnak, mint akik ezekre rá sem néznek, de már előre örvendeznek az újabb tömeggyártott vackoknak. Régen is voltak jó és rossz játékok egyaránt, sokuk máig képes szórakoztatni. Azonban mégis igen kevesen játszanak ilyen jellegű címekkel, legalábbis kevesebben, mint ahányan hangoztatják, hogy „régen minden jobb volt”. Ez azért kár, mert mai köntösben egy ilyen retro alkotás ugyanolyan jó élményt adhat, ugyanakkor még a látványra érzékenyebb felhasználók gyomra is beveszi. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy mostanában ne készülnének ilyen játékok, hiszen a mostani teszt alanya, a Ghost 1.0 2016 nyarára datálja megjelenését, mégis a Metroid-sorozat stílusjegyeit viseli magán.

Veszélyes üzem

A nem túl körmönfont történet szerint két hacker, Boogan és Jacker szeretné megszerezni a Nakamura katonai űrközpont néhány fontos forráskódját, ezért egy, a kontaktjuk által ajánlott nőt, Ghost-ot küldik, hogy lopja el ezeket. Itt átvesszük az irányítást Ghost fölött, és gyakorlatilag a játékidő nagy részében az lesz a feladatunk, hogy a két jómadárral tartva a kapcsolatot, felfedezzük a szuperfejlett és veszélyes bázis minden szegletét. Ez a tevékenység leginkább kapcsolók aktiválásából és kulcskártyák keresgéléséből fog állni a szimpla séta és ugrabugra mellett, de azért nem kell aggódni, egy kellően változatos és érdekes központtal van dolgunk.

Persze ne várjuk, hogy az ottani fejesek csak úgy beengednek minket adatot lopni, útközben igen nagy mennyiségű ellenséges robottal és biztonsági rendszerrel gyűlik meg a bajunk. Ellenfelekből meglehetősen sokféle van: találunk itt sokkolóval ellátott opponenst, lézerfegyveres jómadarat, vagy nagyobb dögöket rakétavetővel vagy energiagömböket lövöldözve, még furcsa bumerángos ellenfelek és punk-robotok is lesznek, nem is beszélve a bossokról, akik elgyőzése nem egy leányálom. Nyilván nem egy Dark Souls-szint, de a lehetőségeinkhez mérten elég izzasztóak, már nem mintha az előbbiek alapján nagyon unatkoznánk játék közben.
A biztonsági rendszer elképesztő túlfejlettsége már felvet pár kérdést: lesz itt egy csomó plafonból előkukucskáló lézerlöveg, csomó lézerakadály, nagyfeszültségű mezők, magukból robbanó kartácsot dobó robotok, érdekes pörgő fogaskerekek, meg komplett termek tele bombával, amelyeket teljes sötétségben a legviccesebb kerülgetni, bár ezen szekciók kifejezetten hangulatosak voltak. De hogy minek ennyi minden, azt azóta sem tudom. Ilyen sokan, és ilyen hatékonyan akarnak behatolni ebbe a komplexumba? Komoly hadseregekre számítanak? És ha igen, miért nem verték már az elején nagy dobra, hogy valami kellemetlen behatoló van a bázison? Persze ez csak szőrszálhasogatás, mert végeredményben igen színes palettán mozognak a ránk leselkedő veszélyek.

Konfliktusrendezés alapfokon

Ezek után nem várható el Ghost-tól, hogy minden agresszió nélkül kezelje a helyzeteket. Van ugyan lopakodásra lehetőség, de az esetek 90%-ában még elméletben sem működik ez a békés módszer, olyannyira, hogy még a játék se veszi túl komolyan. Marad hát a harc, amihez elsődlegesen egy részecskelövő pisztoly áll rendelkezésünkre. Ez elvileg végtelen munícióval bír, de az egyes töltények csak az idő múltával termelődnek vissza, így ha kifogy a tár, akkor pórul járhatunk. Értelemszerű tehát, hogy nem érdemes csak úgy vaktában lövöldözni, foglalkozni kell a célzással is. De szerezhetünk még egyéb flintákat is: shotgun, aknavető, vagy elektromos hullámokat generáló puska is a miénk lehet, ha győzzük megfizetni.
Változatos elemekből tehát nincs hiány, kár, hogy nagyjából ennyi jó mondható el a harcokról. Egyszerűen nem szórakoztatóak, vagy túl könnyűek, vagy frusztrálóak, ritkán van meg az arany középút. De egyébként sem egy nagy élmény sajnos, az új fegyverek még fel-feldobják a dolgot, de aztán visszasüpped a rutin és a hajtépés ingoványába. Ez utóbbi akkor következik el, amikor megtapasztaljuk a riadó-rendszer áldásait. Minden teremnek van egy készültségi szintje, és néhol találunk egy-egy riadó-zónát, amelybe belépve rosszabbnál rosszabb dolgokat szabadíthatunk magunkra. Az egyetlen gond, hogy sokszor ezek utunkat állják a továbbhaladásban, így kénytelenek vagyunk az alarm kellemetlen következményeivel szembesülni. Ez kisebb szinteken még nem akkora nagy baj, de később a nehézség exponenciálisan növekszik. Most persze jogosan fel lehet hozni, hogy csak nyavalygok itt, de nem elítélendő módon én szórakozni járok a videojátékok földjére, és nem szenvedni… Annyi könnyebbség mondjuk van, hogy elég túlélni a riadó idejét, és utána akkor is onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk, ha közben fűbe harapunk. Ja, és legalább a kisebb szintű riadók kimerítik az egészséges kihívás fogalmát.

A harcok hátulütőjét kikerülendő Ghost lelke képes kiválni a testéből, és így lehetőségünk van vele falakon át utazni, és különböző robotokat megszállni. Ezt tehetjük különböző feladványok érdekében, de a lövöldözés megkönnyítése végett is: ha sorozatban mindenkit megszállunk, a végén maximum egy marad talpon, akit már gyerekjáték elintézni. Kifejezetten ötletes, és élvezetes is használni ezt a képességet, kár, hogy riadók közben ez nem működik, mert a gazdatest közben sebezhető.

Fejlessz és éledj újra!

Egyébiránt a bázis felfedezése izgalmas és hangulatos lett, és ez leginkább a jó pályatervezésnek köszönhető. Találunk különböző ügyességi feladványokat, némelyik közülük egész összetett, de azért nagyon nem fogják igénybe venni a szürkeállományunkat. De akkor is megvan a bája zseblámpa mellett keresni az áram kapcsolóját, vagy felkutatni a shortcut-ként használható csatornarendszer egy-egy szakaszát. De találhatunk itt boltokat is, ahol a kereskedőrobottól szerezhetünk be kisebb powerup-okat (minket kísérő drón, regeneráció), passzív fejlesztéseket, vagy a már említett másodlagos fegyvereket. Ezek elméletben ingyen vannak, de legyártásukhoz bizonyos mennyiségű energiakristály szükséges, amelyeket elesett ellenségeink, vagy a pályákon megtalálható ládák után szedhetünk fel. Ezeknél érdemes sietni, mert idővel elveszik az értékük, és nem érdemes meghalni, mert akkor mindent elveszítünk, és lehet farmolni, meg keresni a riadókat, ha valaki az elején olyan béna volt, mint én. A kereskedők kínálata amúgy minden boltban más, úgyhogy érdemes bekukkantani mindenhova. Különböző fejlesztéseket kaphatunk még bizonyos számú kisebb lélekdarab összeszedése után is, de felszedhetünk képességpontokat is, amelyeket egy egészen fejlett skill-fán verhetünk el. Ezek a fejlesztések vonatkozhatnak Ghost testére és lelkére, Jack hackelési képességeire, vagy akár magára a bázisra is, itt sem lesz gond a lehetőségek száma.

Vannak időnként mentési pontok is, amelyek egy-egy 3D-s nyomtató képében jelennek meg. Ezek között tudunk teleportálni, de itt tudjuk feltölteni a leghatékonyabban az életünket, és innen indulunk egy-egy elhalálozás után, persze csak ha előbb nyomtattunk magunknak egy új testet. Ez utóbbi egy kicsit furcsa, de ez egyébként a játék egész világára is igaz.

Külső és belső

A Ghost 1.0 ugyanis egészen kiforrott történetet bontakoztat ki szépen lassan. Nem kell nagy megfejtésekre számítani, de lesz egy-két csavar, meg felvetülő kérdés, hogy azért ne legyenek olyan egyszerűek a dolgok. Ami nagy szerencse, hogy a készítők sem akartak egy komoly játékot készíteni, mert ezzel a felütéssel és egyes elemek ismeretében elég merész választás lett volna nem viccesre venni a figurát. Ez a komolytalanság leginkább a párbeszédeken keresztül jön át, amelyek gyakran tarkítják a játékmenetet. A dialógusok többsége jól van megírva, kellően elborultak már az első perctől kezdve, de talán kicsit sok volt a kikacsintás és a kínosabb jelenet, és a gyakrabban előforduló szituációknál ismétlődő dumákat sem zártam a szívembe, de azért általánosan elmondható, hogy az írók nem estek át nagyon a ló másik oldalára. Ez a tartalomra is igaz: nem is túl rövid, de nem is lehetetlenül hosszú, olyan 10-12 óra biztos van benne, pláne a pluszban kioldható küldetésekkel és extra játékmódokkal együtt.

Mindemellett technikai oldalon is elfogadhatóan teljesít a Ghost 1.0. Nem azt mondom, hogy gondolkodás nélkül rávágom, hogy tavalyi a szentem, de nem fest rosszul. Ebben a műfajban úgyis a látványtervezésé a főszerep, azt pedig nem tudom kifogásolni. Tökéletes szín- és formavilágot alkottak ahhoz, hogy egy kellemes megjelenésű, hangulatos bázist alkossanak, amelynek van egyénisége is. És közben ugyebár a gépigény miatt sem kell aggódni, nem kell két atomerőmű, hogy elfusson. Nem lehet rossz szavam a szinkronhangokra sem, hozzák a kötelezőt. Zenéből mondjuk lehetett volna több, és az effektek hangjai is éppen csak elmennek, de hát ne legyünk telhetetlenek.

A Ghost 1.0 összességében egy egész jó játék lett: változatos és sok tartalommal operál, amit okos látványtervezés támogat meg. A harcok csekély élvezhetőségéért kár, de itt is ki lehet fogni egy-két jó összecsapást, és ezt valamilyen szinten ellensúlyozza a robotok megszállásának lehetősége. A történet sem rossz, szóval tényleg nem gyenge ez az alkotás, ajánlani azonban csak a téma vagy a műfaj iránt fogékonyabbaknak tudom, még akkor is, ha nem túl drága.

Értékelés
Grafika: 85%
Hangok/zene: 70%
Játékélmény: 73%
Összességében: 74%