Kísérleti kukoricák

A Maize egy múlt év végén megjelent belső nézetű indie kalandjáték, amely beszélő kukoricák és madárijesztők közé vezeti a játékost, és egyben prezentálja 2016 legagyamentebb történetét.

A sétaszimulátorok, mivel legtöbbször játékmenetükkel nem tudnak, a történetükkel próbálnak kitűnni. Ez így rendjén is van, de az esetek többségében az írók úgy gondolták, hogy egy megfelelően előadott, de átlagos történet nem elég az üdvösséghez, így szükségesnek látják, hogy valami beteg, kicsavarodott, de legalábbis átlagostól elütő és általában komoly témát tegyenek meg a történések alapjának. Komolyan, szerintem megfelelő sorrendben játszva ezen alkotásokat, az érzékenyebb lelkek egész csinos kis depressziót szedhetnek össze. Pont ezért érdekes, hogy mai tesztalanyom, a Maize abszolút kilóg ebből a sorból. Igazából nehéz eldönteni, hogy a műfaj, vagy az összes videójáték paródiája akar-e lenni, vagy egyszerűen csak megszaladt a készítők fantáziája, de egy biztos: ez a játék nem lesz olyan komoly, mint egy vakbélgyulladás.

Kukoricák között

A játék kezdetén kicsit elszédülve kelünk fel, és még látunk néhány emberszabású kukoricát elosonkodni az ültetvények sorai között. Ennek utána kell járni, ezért el is indulunk a kukoricaföldön felfedezőutunkra. Nemsokára megtaláljuk egy titkos föld alatti bázis bejáratát, illetve egy kis vidéki házat is, a hozzá tartozó mezőgazdasági melléképületekkel együtt.
Ekkor még nem is sejthetjük, hogy egy pár feladvány megoldása után betekintést nyerhetünk az óriási bunker belsejébe, illetve hogy beszélő kukoricáknak kell segítenünk királynőjük kiszabadításában, és az ígéret földjének elérésében. Ezek után nem nagy csoda, hogy egy címeres ökörség az egész játék, és ez így rendben is van, nagyobb kérdés, hogy milyen játék a Maize.

Körmönfont kombinációk

A Maize egy sétaszimulátor, így a játékmechanikák nem túl bonyolultak. A mozgáson és a sprinten kívül mindössze annyit kell csinálnunk, hogy felszedünk tárgyakat, esetleg kombináljuk őket, és egy bizonyos helyen pedig lerakodunk. A nehézség inkább ott van, hogy mit és hova helyezzünk el, így nem árt jó alaposan körbenézni, illetve minden lehetőséget kipróbálni, mert sokszor a legelvetemültebb ötletek bizonyulnak használhatónak.

A felfedezés egyébként egészen jól működik, és nem tűnik sem lineárisnak, sem gyerekjátéknak az egész. Persze nem nehéz, csak körültekintőnek, és türelmesnek kell lenni, illetve nem árt ha néha el tudunk vonatkoztatni a logikus dolgoktól, már ami a tárgyak felhasználását illeti. Igaz ugyan, hogy a néhány helyen nem túl diszkréten lehelyezett, narancssárga dobozokból álló úttorlaszok meglehetősen lecsökkentik az átvizsgálandó területet, de például a legelején kifejezetten sokat kell mászkálni minden támpont nélkül, éppen eleget, hogy majdnem elveszítsük az érdeklődésünket. Szerencsére van lehetőségünk megvizsgálni a felszedett tárgyakat, így kapunk némi segítséget a játéktól (persze a maga módján). A bázis területén már jobb a helyzet, kevesebb a céltalan kolbászolás, igaz egy-két helyen a linearitás miatt a felfedezés öröme is elveszik.

A beteg humor

A játék során nem csak a tovább haladás szempontjából fontos tárgyakat szedhetjük fel, hanem sok egyéb haszontalan vackot is. Kezdetben ezek, jó kalandjátékos szokáshoz híven még levelek, feljegyzések, de már itt feltűnhet, hogy ezekről csak a játék sajátos összefoglalását olvashatjuk el. Később elfajul a dolog: szőnyegeket és hangfalakat vehetünk fel, csak hogy a játék az orrunk alá dörgölhesse, hogy ez teljesen haszontalan, és most cipelhetjük, vagy különböző köveket kezel irományként, és még azt is megmondja, minek neveztük el az adott kavicsot. A Maize humorának ezen részét még bírtam, mert finoman, parodisztikusan jelent meg. Azonban úgy látszik, a fejlesztők nem igazán látták, hogy hol a határ, és ennek a legjobb példája Vladdy.

Ő az orosz akcentusú medve, akit nagyon szakszerűen egy plüssmackóból, egy hátizsákból, egy robotkarból és egy számítógépből szereltünk össze. Bár van annyi előnye, hogy meg tud szerelni dolgokat, és mérete okán szellőzőnyílásokba is befér, de egyértelműen több kárt okoz mint hasznot. Persze elsőre vicces, hogy állandóan borúlátó, panaszkodik, és úgy káromkodik, mint egy kiscsoportos óvodás, tehát az „idióta” és a „hülye” szavakat ismételgeti kötőszóként, de itt sajnos az írók nagyon átestek a ló másik oldalára. És itt a maci stílusa a kisebb baj, mert elsőre szórakoztató, aztán bár zavaró, de végül meg lehet szokni. A gond ott van, hogy az ő személye köré írt poénokat nagyon szűkmarkúan mérték, és jobbnak látták őket ismételni – ez pedig maximum az említett óvodásoknál okoz esetleges hangulatfokozást, engem inkább elszomorított, amikor sokadszorra néztem végig, ahogy Vladdy magyarázza, hogy úgysem sikerül megszerelni a gépet, és amint kimondta, már meg is tette.

A történet, avagy két tulajdonos cetli-párbaja

Szerencsére maga a sztori nem ilyen fájdalmas. A bázis bebarangolása élvezetes, és amikor visszakerülünk a felszínre, az sem olyan rossz része a játéknak. A kukoricákkal folytatott párbeszédek poénosak, és nem is kínosak, még a pösze főgonosz is elviselhető, nem akart komolyabb idegbajt okozni senkinek. A felbukkanó fordulat sem rossz, úgyhogy nem lehet különösebb okom a panaszra.
Azonban ennél jóval szórakoztatóbb a bázis két társtulajdonosának, Bobnak és Tednek a pengeváltásai, akik véleményüket post-it-eken osztják meg egymással. Bár a karaktereik klisések (a vidám, de semmirekellő, illetve a briliáns, de komor és munkamániás), és a stílusuk sem túl változatos, de ez utóbbit valahogy sikerült pozitívan kihasználnia az íróknak. Zseniális párbeszédek születtek ilyen módon, mindegyik mosolyt csalt az arcomra. Az pedig csak külön pozitívum, hogy ezen „dialógusokat” a bázis környezete, berendezése is megtámogatja.

A befejezés pedig szintén megér egy misét. A beleépített ritmusjáték, és a nagy leszámolás szórakoztató, a végén lévő csattanó pedig hihetetlen betegre sikerült, csak fogtam a fejem, de valóban kihagyhatatlan geg volt ez a végére.

Apróbb problémák

Azért nem fenékig tejfel minden. A már felsorolt hiányosságok mellett is feltűnnek olyan kisebb problémák, mint hogy a sprintgomb lenyomásával gyorsabban robogunk, mint egy gyorsvonat, vagy hogy a leguggolás animációja nagyon gyenge lett. Az eszköztár kezelése fájóan körülményes, amely pont akkor ugrik ki, amikor egyetlen egyszer időre kell valamit csinálni, de még mindig jobb, mint a vége felé az egyik pofonegyszerű, de értelmetlenül nyakatekert módon felépített feladvány, ahol egyértelmű volt, hogy merre kéne továbbjutni, de a haladás egyik zálogával csak azért is el kellett pepecselni.
Egy-két kivételtől eltekintve nagy kihívás sincs a játékban, inkább türelemjáték, ha a kukoricásban kell rohangálni. Nem is túl hosszú a Maize, bár a kb. 4 órás játékidejével még egészen jó a sétaszimulátorok körében.

Sajnos technikai oldalon is vannak problémák. Nem mondom, hogy a játék rosszul néz ki, de inkább felemás az összkép mind technikai, mind látványtervezési téren. Ennek megfelelően pedig érthetetlen az az optimalizálatlanság, ami körüllengi ezt a címet. Látszólag teljesen ok nélkül esik be a képfrissítés, amire nem nagyon látok ésszerű magyarázatot.
A hangzásvilág már egy kicsit jobb. A zörejek, effektek vállalhatóak, csakúgy, mint a szinkronhangok. A zene azonban messze túltesz rajtuk, a lassabb, sejtelemes muzsikáktól az említett ritmusjátékos résznél felcsendülő dallamokig sikerült jól megkomponált, az adott szekcióhoz illő nótákat találniuk a készítőknek, úgyhogy legalább itt nem lehet belekötni a dolgokba.

A Maize kicsit ellentmondásos képet alakított ki bennem. A komolytalan hozzáállás, amivel készült, kifejezetten szimpatikus, a humor egy része jól működik, és végül is a játékmenet is túlmutat a kulcsok gyűjtögetésén és ajtók nyitogatásán. Azonban sajnos ezt ellensúlyozza az, hogy az írók néha igen nagy túlzásokba estek, illetve nem szabad elfelejteni a sok kicsi, de zavaró hibát sem. Összességében azoknak tudom ajánlani, akik csak kikapcsolódni akarnak, és képesek néhány igazán jó poénért sok mindent elnézni a játéknak.

Értékelés
Grafika: 78%
Hangok/zene: 86%
Játékélmény: 75%
Összességében: 76%