A tökéletes REboot

A Resident Evil 7 a Capcom idén januárban megjelent játéka, amelyben a fejlesztők arra vállalkoztak, hogy szakítanak az utóbbi évek Resident Evil-játékainak trendjeivel, és nézőpontot illetve műfajt váltva fagyasszák meg az ereinkben a vért.

Ha cirka egy évvel ezelőtt megkérdeznek, hogy mit várok a következő számozott Resident Evil játéktól, a válaszom nem lett volna túl lelkes. Ennek több oka is van: egyrészt nekem nem jött be a RE-játékok stílusa, másrészt ha objektíven tekintünk a legutóbbi pár címre, nem egy kifogásolható, vagy igénytelen darabot találunk, elég csak az Umbrella Corpse-ot, vagy akár a felemás fogadtatású 6. részt említeni. Még akkor sem igazán keltette fel az érdeklődésemet, amikor kiderült, vagy külső nézetű akciójáték helyett egy FPS-nézőpontú túlélőhorror lesz belőle. Amikor viszont kijött a demo, egy pillanat alatt meggyőzött arról, hogy nekem kell ez a játék. És hogy most mit gondolok róla? Tesztemből kiderül.

A játék főszereplője egy Ethan nevű férfi, akiről a nevén kívül jóformán semmit sem tudunk. Annyit azonban igen, hogy váratlanul felvette vele a kapcsolatot három éve eltűntnek hitt felesége, Mia, aki a lousianai Dolvey-be irányítja őt, a Baker család birtokára. Ethan nem is késlekedik, és kocsiján egyből az említett hely felé veszi az irányt. Megérkezve a helyszínre azonban elég hamar fel kell ismernie, hogy felsége kiszabadítása nem is lesz olyan egyszerű feladat, hiszen a Baker-família nem a vendégszeretetéről híres, a pincében furcsa kísérletek nyomait lehet megtalálni, és időnként Mia is elveszti emberi voltát. Körülbelül negyed óra után elszabadul a káosz, és Ethan prioritásai megváltoznak, lévén most már az élete a tét.

Az éjjel soha nem érhet véget

Főhősünknek tehát szép hosszú éjszakája lesz, azonban a játékosoknak lesz lehetőségük együtt érezni vele, mert a Resident Evil 7 igencsak próbára teszi az idegrendszerünket. Ha kell, akkor ijesztő (a jumpscare-ek egészen jól el lettek találva), ha kell, akkor félelmetes és atmoszférikus, néha pedig terrorizálja a játékost. Gore-ban sem lesz hiány, elég csak a láncfűrészes jelenetekre gondolni, és a szokásos ilyenkor kötelező gusztustalanságokat is megkapjuk. Persze a fejlesztőknek nyilván nem az volt a célja, hogy családbaráttá tegyék az alkotásukat, hanem hogy belénk ragasszák a lélegzetünket is, ezt pedig sikeresen el is érték. A legjobb példa egy bizonyos gyerekszobás rész, ahol annak ellenére, hogy a karakteremet semmiféle konkrét veszély nem fenyegette, olyan páni félelem lett úrrá rajtam, mint addig talán soha.

A RE7 sok helyről merít ihletet, így túlzás lenne a legeredetibb címnek nevezni, de olyan ügyesen vegyítették a máshonnan összebugázott elemeket a Resident Evil-sorozat specialitásaival, hogy egy rendkívüli hangulat lett az eredménye, amely eléri, hogy akkor se érezzük magunkat biztonságban, ha fél tucat különböző fegyver lapul az eszköztárunkban.

A túlélés kellékei

Mert azért Ethannek nem kell puszta kézzel nekivágnia feladatának, hiszen szépen lassan egyre több gyilkolószerszám kap helyet arzenáljában. Eleinte egy bicskával kell beérnie, de később többfajta pisztoly, két sörétes puska, géppisztolya, lángszóró, sőt egy gránátvető és földre rakható távirányítású bombák is rendelkezésére állnak. Aki ez alapján arra számít, hogy itt több száz kilőtt tár és ugyanennyi halott lesz már az első fél órában az nagyon téved. Lőszerrel nem leszünk elárasztva, így a pontos célzás létfontosságú, és persze mondanom sem kell, hogy érdemes mindent tüzetesen átvizsgálni utánpótlás reményében. És nagyon hűbelebalázs módjára játszani is balgaság, mert ilyenkor fordulnak elő az olyan szívmelengető pillanatok, hogy levágják a lábunkat, és ha szerencsénk van, akkor még sikerülhet visszaragasztani azt, mielőtt elvérzünk.
Ha megsérülünk (és meg fogunk, mert nemcsak a penészből megformálódott különböző szörnyekkel, de a Baker-pereputty majdnem halhatatlan tagjaival is meggyűlik a bajunk), akkor különböző erősségű gyógyszerekkel segíthetünk magunkon. Mivel ezeket sem zúdítja a nyakunkba a játék, ezért érdemes okosan gazdálkodni velük.

Hörcsögjáték

Mint eddig is feltűnhetett, a Resident Evil 7 nagyon sokat épít a gyűjtögetésre. A már említett lőszeren és gyógyszeren kívül különböző kraftoláshoz szükséges alapanyagokat, pszichostimulánsokat szedhetünk össze, az olyan finomságok, mint az egyes mentési pontokon elkölthető antik pénzérmék, az életerőnket növelő szteroidok, vagy az újratöltést segítő stabilizátorok aranyat érnek, egy-egy fegyverjavító készlet pedig a legnagyobb kinccsel ér fel. A probléma itt csak az lehet, hogy a tárgyak egy része úgy el van rejtve, hogy az érzékeinket felerősítő pszichostimulánsok nélkül szinte képtelenség őket megtalálni. Azért mégis érdemes nyitva tartani a szemünket, hiszen a körültekintőbbek rengeteg olyan előnyhöz hozzájuthatnak, amihez azok, akik csak átrohannak rajta, nem.
A játékban számtalan kisebb rejtekhely van, amely felett nagyon könnyű átsiklani, de némelyiket a környéken megtalálható kincses fotók segítségével könnyedén begyűjthetjük. De vannak itt egyéb marhaságok is, mint például a játék különböző pontjain fellelhető Mr. Everywhere-szobrocskák megtalálása és elpusztítása különböző extrák elérése érdekében. E mellett a történet is épít a keresgélésre, sőt a területek egy része különböző speciális kulcsokkal nyitható csak, így a játék is kapacitál minket a lootolásra. Éppen ezért a magamfajta maximalistáknak ez maga volt a mennyország.

Tárgyak és feladványok

Sajnos azonban a tárolóhelyek száma véges, amit csak tovább súlyosbít az, hogy nem egy fegyver két helyet is foglal. Éppen ezért fontos, hogy fordítsunk valamennyi időt eszköztárunk menedzselésére, és mindig a legszükségesebbek legyenek nálunk, mert nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor időközben derül ki, hogy nincs elég helyük egy fontos tárgy felvételére. Ezt orvosolandó a játék egyes részein hátizsákok felvételével növelhetjük kapacitásunkat, másrészt a mentési pontokon található tárgytároló ládák is jó barátaink lesznek. Ezek a mentési pontok egyrészt biztonságos szobák szerte a Baker-birtokon, így itt bármikor nyugodtan megpihenhetünk, emellett pedig a ládák összeköttetésben vannak egymással, így amit az egyikbe betettünk, bármelyik másikból kivehetjük azt.
Ahogy a pakolászás, úgy a kombinálás is fontos része lesz a játéknak. Ehhez a legfontosabb alapanyagok a kétféle erősségű kémiai folyadékok. Ezeket intenzitás szerint növényekkel kombinálva gyógyszereket, puskaporral összeöntve pisztolylőszert kaphatunk, itt is kétféle erősségben. De készíthetünk érzékerősítőket, lángszóró-üzemanyagot, és gránátvető-töltényt is. Ha elrontanánk egy kraftolást, akkor sem kell pánikba esni, ugyanis limitált mennyiségben alapanyagokra bontó lötty is a rendelkezésünkre áll. Egyébként tényleg érdemes foglalkozni a Resident Evil 7 ezen részével is, és okosan felhasználni őket, mert bizonyos pontokon akár egyetlen kémiai lötty is életet menthet.

Bár egyébként a kraftolás és tárgyhasználat elsőre bonyolultnak, vagy körülményesnek hathat (különösen az, hogy használatkor minden elemet ki kell keresni az eszköztárból), de szó sincs itt agysebészetről, egy fél óra alatt bele lehet rázódni a dologba. Az egyetlen igazi szívfájdalmam az volt, hogy nem lehet ideiglenesen kidobni semmit, illetve teli eszköztár esetén akkor sem vehetünk fel valamit, ha egyből elhasználjuk azt, így egy párszor tudott kellemetlenséget okozni egy gyógyszer felvétele, ha nem akartunk örökre megválni semmitől sem.
A játék egyes részein a tovább haladás érdekében bizonyos feladványokat kell teljesíteni. Ezek a puzzle-ok két csoportra oszlanak. Az első kategóriába tartoznak az árnyjátékok, ahol egy furcsa alakú szobrocskát kell fénysugárban úgy forgatni, hogy annak árnyéka egy bizonyos formát öltsön fel egy festményen, ezzel általában titkos átjárók nyithatók meg. Ezekkel csak az a baj, hogy nem túl bonyolultak, és még csak nem is érdekesek, így nem valami nagy élvezet megoldani őket. A másik kategória, ahol valamivel szofisztikáltabb feladatokat kell megoldani, valamivel jobb, de az értelmi szint itt is egy bundás kenyérhez van belőve, ami kár, mert lett volna itt bőven potenciál.

Játékélmény

Mivel eddig többnyire pozitív dolgokat írtam a játékról, nem meglepő, hogy a játékélmény rendben van. Ez részben a játékmenet összetettségének is köszönhető, hiszen a figyelem nem lankad el, és a tartalom is kitart a végéig. Azt pedig külön tanulmány lenne megnézni, hogy a játék milyen ügyes ütemben adagolja a különböző játékelemeket. Akkor veszi el az ember fegyvereit, és akkor adja vissza, amikor a legjobb hatást ér el vele, az akciódús részek és az atmoszférára építő, félelmetesebb szakaszok jó sorrendben és időközönként váltják egymást. A játék egyik legfőbb elemét, a gyűjtögetést is csak addig szorgalmazza, amíg tud vele újat mutatni, aztán ha már elég sok titkos átjáró kinyílt, akkor tovább terel a következő területre. Ennek hatására a játék vége egy kicsit lineáris lett, de mivel ezekben végig kézben tartja az elemeit a játék, és jól vannak megtervezve ezen szakaszok, ez korántsem baj, cserébe a játékot nem lehet megunni.
Ehhez hozzájárul az is, hogy helyszínből sem csak egyet kapunk. Bakerék kúriáján kívül megfordulhatunk a vendégházban, a szörnyekkel és trutyival telt pincében, a régi házban, ahol a kelleténél több ízeltlábú húzta meg magát, a tárolóépületekben, ahol mindenfelé botlózsinórok lapulnak, és ahol egy különösen érdekes szabadulószoba is vár minket, és még egyéb helyszíneken, amelyeket már inkább nem lövök el, túl sok volt talán ez is. De a sokszínűség a játékmenetben is megfigyelhető, és az egészeben a legszebb az, hogy a lopakodós részektől a gránátvetővel megvívott boss harcokig az összes átmenet és lehetőség izgalmasan, és profin van tálalva nekünk.

A csodás összképből is kiemelkednek a videokazetták, amelyeket a lejátszóval felszerelt biztonságos szobákban és egyéb helyiségekben játszhatunk le. Ezekben is miénk az irányítás, és azon kívül, hogy sok érdekes információt árulnak el a dolgok hátterével vagy a tovább haladás zálogával kapcsolatban, kifejezetten érdekes nézőpontváltások, amelyek tovább lehetetlenítik, hogy lelohadjon a lelkesedés.
Ennek megfelelően a legobjektívebb jelző az a játékkal kapcsolatban, hogy izgalmas. Egyszerűen nincs megállás, nagyon magába szippant a játék, és a végén úgy lehet éreztem, hogy nem csak a főszereplőnek, de nekem is vaskos kalandban volt részem, ami részben igaz is. Persze lehet, hogy csak elfogult vagyok, mert engem annyira magával ragadott ez az alkotás, hogy még a tárgyakkal való „zsonglőrködést” is élvezettel végeztem. Az igazán szép az, hogy mindezt úgy érte el a RE7, hogy azért elvárásaim is bőven voltak vele kapcsolatban.

A történet, avagy miért penészes a pince

Mindezek mellé még a történet is megfelelő, ahhoz legalábbis mindenképp, hogy végig fenntartsa az érdeklődést. De nézzük csak szép sorjában. A történések hátteréről sokat megtudhatunk, különböző naplóbejegyzések, újságcikkek, vagy tudományos értekezések elolvasásával. Ezekből nincs sok, de jól megírtak, és sokszor a játékban magában is segítenek, ha el vagyunk akadva. A cselekmény végig feszes tempójú, kevés a céltalanság, az üresjárat. Ami miatt viszont tényleg minden elismerésem a fejlesztőknek, azok a karakterek. Kezdve a telefonon végig minket segítő Zoétól, (aki a Baker família kitagadott csemetéje), a családfő Jackig, akinek olyan félelmetes kisugárzása van, hogy komolyan egy egész armadányi maszkos sorozatgyilkos karakter elbújhat, mindenki élőnek hat, és bár nincs sok belőlük, magukhoz képest konzekvensen cselekednek, és meglehetősen kreatív munka mindegyik. Még a párbeszédek is egészen értelmesek, bár az igaz, hogy a főhős szájába erőltetett B-filmes oltások számát egy kicsit redukálhatták volna, de hát nincsen rózsa tövis nélkül, és legalább oldják a feszültséget.
De a játék írói ezen felül képesek voltak olyan dolgokra, amikre nem gondoltam volna. Már az is csodálatra méltó, ha egy horror játék képes szívszorító lenni, de hogy mindezt egy boss fight kellős közepén… Persze lehet, hogy csak én vagyok szentimentális, és én sem akartam könnyekben kitörni, de az akkor is szép teljesítmény. Szintén pozitív csalódás a csavar a sztoriban. Persze nem egy óriási megfejtés, de új megvilágításba helyez sok mindent, extrém esetben el is gondolkodtat, és mindenképpen jobb, mint az ilyenkor szokásos ökörségek valamelyike.

A felemás technika

A játék egyetlen igazi nagy problémája technikai téren mutatkozik. Persze lendüljünk túl a kötelezőkön: a játék igenis jól néz ki, a látvány- és pályatervezés parádés, a modellek szépek, és a textúrák gyengélkedése is megbocsátható, hiszen a látványra nem lehet panasz. De az optimalizálás valami penetráns, ugyanis a játék úgy zabálja a VRAM-ot, mintha fizetnék érte. Emiatt tanácsos a textúrák beállításait legalább lejjebb venni, mint ahogy terveztük, és akkor játszható lesz, de így is előfordulnak kisebb esések a képfrissítésben. Cserébe legalább bugok nem nagyon vannak, én csak eggyel találkoztam, és az sem volt zavaró, nem okozott semmilyen fennakadást.
A hangokkal szerencsére nincs gond. A hangdesign, mint egy jó horror játéktól elvárható, majdnem tökéltes, az atmoszférával és zörejekkel sincs baj, de ami abszolút viszi a pálmát, az a zene, és ebből is kiemelném az intró és a vége főcím zenéjét (egyébként ugyanaz a dal, csak más hosszúságban). Előbbit egyszer sem nyomtam ki, és megunhatatlan, utóbbi pedig az eddigi egyik legkreatívabb stáblistával párosul, úgyhogy ismételten le a kalappal.

Nem is kérdés, hogy csak ajánlani tudom ezt a játékot. Végig izgalmas, félelmetes, kiváló hangulata van, és a története is épkézláb. Persze el lehet rajta vitatkozni, hogy mennyire Resident Evil, hiszen a végén kívül csak utalások szintjén van kapcsolat, de elnézve az utóbbi pár év termését, annyira nem baj, hogy nem hasonlít rájuk. Én mindenkinek ajánlom, hogy vegye meg, ha sokalljátok rá a pénzt, akkor várjatok meg egy leárazást, vagy ott a virágbolti verzió, de mindenképpen próbáljátok ki, megéri.

Értékelés
Grafika: 90%
Hangok/zene: 95%
Játékélmény: 93%
Összességében: 94%