Merülés a felhőkarcolók közé

A BioShock 2007-ben jelent meg a 2k Australia és a 2k Boston fejlesztésében, a System Shock - játékok szellemi örököseként. Megjelenését kitörő kritikai siker övezte, és sokan - nem érdemtelenül - a múlt generáció egyik legmeghatározóbb játékaként hivatkoznak rá.

Üdvözlet Rapture-ben, a víz alatti városban! Ezen a mesés helyen nem mindennapi kilátásban lehet része az embernek: a vízi élővilág csodás példányait figyelhetjük meg a metropolisz hatalmas felhőkarcolói között. E várost Andrew Ryan alapította, aki egy minden más hatalomtól független, paradicsomi helyet akart létrehozni. A tökéletes társadalom azonban a saját csapdájába esett. Ryan tudósai felfedeztek egy Adam nevű anyagot, ami természetfeletti képességekkel ruházta fel Rapture lakóit. A város azonban a felvirágzást követően lassan hanyatlásnak indult. A lakosság függővé vált az Adamtől, és a tengeri állatokból előnyert mennyiség már nem volt elég. A tudósok ezért kislányokat alakítottak át erre a célra: szörnyszerű, de esetlen Adam-gyárakat, Little Sistereket csináltak belőlük, őrzésükkel a félelmetes, búvárruhás, fúrókezű Big Daddy-ket bízták meg. A nagyobb mennyiségű Adam azonban azonban nem jelentett megoldást a problémára. Rapture lakói teljesen az anyag függésébe kerültek, az addikció, és a kapzsiság elállatiasította őket. A zombiszerű splicerek ellepték a város romos folyosóit, a rendet már csak a biztonsági rendszer robotjai, és a Big Daddyk próbálják fenntartani.
1960-at írunk. Főszereplőnk, Jack repülőgépe lezuhan, a roncsok közül kimenekülve jut be a városba. Itt egy Atlas nevű férfi veszi fel vele a kapcsolatot, aki segít, ha cserébe Jack elrendezi Atlas néhány ügyes-bajos dolgát. Erre a segítségre egyébként szükség is van, hiszen nem elég, hogy a vérszomjas szabdalók támadásait ki kell állnunk, de Rapture ura, Ryan is lépten-nyomon keresztbe tesz nekünk.

Arzenálunk

A splicerek ellen eleinte csak egy csavarkulcs áll rendelkezésünkre, ami akkor is jó szolgálatot tesz nekünk, ha el vagyunk már látva fegyverekkel. Persze arzenálunk később jelentősen kibővül: lesz pisztolyunk, gépfegyverünk, shotgununk, de gyilkolhatunk gránátvetővel, vagy lángszóróval is. Idáig még nem kéne hanyatt esnünk, viszont a BioShocknak kellően komplex harcrendszere van. Egyrészt, minden fegyverhez többféle tölténytípus van, mint például a páncéltörő lőszerek, vagy a robbanótöltények. Mivel nem lesz minden fajtából végtelen mennyiségű ammónk, ezért érdemesőket okosan használni, variálni. Másrészt különféle löttyökkel is feldobhatjuk a harcot (persze ezeket csak egyszer kell meginni). Ezeket két csoportra oszthatjuk: a plazmidokra és a tonikokra. Előbbiek egyfajta varázslatként funkcionálnak, amiket fegyverként használhatunk (nem is tudunk egyszerre plazmidokat és a gyilokeszközöket), szórhatunk áramot, dobálhatunk tűzlabdákat, tárgyakat emelhetünk fel telekinézissel, megfagyaszthatjuk opponenseinket, magunk mellé állíthatjuk őket, vagy rovarok százait szabadíthatjuk rájuk. Ráadásul kombinálhatjuk is őket a környezettel: a jeget felolvaszthatjuk tűzzel, és jaj annak, aki a vízben tartózkodik, miközben áramot lövellünk bele. A tonikok ezzel szemben passzív fejlesztések, képességek. Több csoportba vannak osztva, lehetnek harci, fizikai, vagy mérnöki itókáink, típustól függően adhatnak gyorsabb mozgást, jobb ellenálló-képességet, vagy hackelési képességeinket javíthatják. A tonikok maguktól működnek, viszont a plazmidokhoz egy Eve nevű anyagra van szükség.

Fejlődés a víz alatt

Ez utóbbit részben lootolás közben zsákmányolhatunk, ami az önvédelmünk után a legfontosabb tevékenységünk lesz. Ha ugyanis nem nézzük át a bútorokat, szemeteseket, vagy ellenségeink hulláját, akkor sokkal nehezebb dolog lesz boldogulnunk. Szerencsére az állandó veszélyérzet, illetve a játék atmoszférája, na meg az átkutatandó objektumok megfelelő ütemezése miatt ez a ténykedés egy percig sem tűnik időpazarlásnak.

De a lootolás nem elég a boldogságunkhoz, hiszen az jobbára csak pénzt, életet Eve-t és alap lőszert ad, azokból sem eleget. Ezért rászorulunk a városszerte fellelhető fejlesztő automatákra. A Circus of Values elnevezésűben általános használati cikkeket (alaplőszerek, medipack, Eve) vehetünk, de van külön gépezet csak a töltényeknek. A Génbankokban plazmidjaink és tonikjaink beállításait módosíthatjuk, A Gatherer's Gardenben pedig Adam-ünket költhetjük el többek között új löttyökre, ezeknek tárhelyre, vagy egyéb fejlesztésekre. Ha sűrűn kattogtatjuk a fegyverek között helyet kapó fényképezőgépet, akkor is tonikok, fejlesztések lehetnek a jutalmunk. A Power to the People állomásokon ingyen fejleszthetjük fegyvereinket, kár, hogy ezek csak egyszer használatosak. Sőt még a kilootolt, teljesen haszontalannak tűnő tárgyakat (pl. kötelek, csavarok) is hasznosíthatjuk, például speciális lőszereket kraftolhatunk belőlük a U-Invent állomások egyikén.

Akikkel összeakaszthatjuk a bajuszt

Hogy minderre a sok upgrade-re szükség is legyen, a játék nem fukarkodik az ellenfelekkel. Túlnyomórészt szabdalókkal gyűlik meg a bajunk. Vannak közöttük gyengébbek, erősebbek, a vascsővel felszerelttől kezdve a gépfegyveresig. Persze ezek még átlagos ellenfelek, ezért főként csapatban jelentenek veszélyt. Viszont vannak speciálisabb fajták is. A pókszerű, falon mászó, akrobatikus, dobófegyverrel felszerelt splicerek, és teleportáló, sokszor tüzet dobáló társaik a szimpla fegyveresekkel ellentétben egymagukban is képesek kellemetlenséget okozni. S ha a szabdalókon túl ott várnak ránk a BioShock legikonikusabb ellenségei, a Big Daddyk is...
Ők alapból nem ellenségesek felénk, pláne ha egyedül vannak, maximum a szabdalók között csapnak szét, sőt, ilyenkor a megfelelő plazmiddal magunk mellé is állíthatjuk őket. Nem kifejezetten nehéz a legyőzésük, de számítani kell rá, hogy jó néhány tárunk és elsősegélydobozunk áldozatul esik az összecsapásnak. A talált hullákból kiindulva még az őrült civilek is kifektettek közülük egy párat. A helyzet azonban mindjárt más, ha egy olyan példánnyal találkozunk, amelyik egy Little Sistert kísérget. (Utóbbiak egyébként a szellőzőkben közlekednek, csak akkor szorulnak kíséretre, ha Adam-et nyernek elő a hullákból furcsa szerkezeteikkel.) Ezek sokkal morcosabb nagybácsik, így az alkalmatlankodó splicerek oldalát nem csak a kíváncsiság, hanem mindjárt egy böszme nagy fúrófej is furdalja. Mi persze kifektethetjük őket, és ha ez megtörtént, akkor dönthetünk a kislány sorsa felől. Kinyerhetjük belőle az Adamet, tekintélyes mennyiséghez jutva ezzel az anyagból, cserébe a kicsi meghal, és egy lépéssel közelebb jutottunk a rossz befejezés felé. Ha ellenben megmentjük őket, akkor is kapunk Adamet, igaz kevesebbet, de a kislány felszabadul, és azon kívül, hogy a morálisan jó döntést hoztuk meg, az is vigasztal minket, hogy a Little Sistereket létrehozó, és most bűnbánó tudósnő, Tenenbaum is megjutalmaz minket.

Ugye, borsódzik a hátad?

Harci lehetőségekből és veszélyes ellenfelekből nincs hiány, ennek megfelelően a játékélmény is garantált. A játék elején és közepén néha horrorszerű, nyomasztó hangulat uralkodik, az ellenfelek valóban veszélyesnek tűnnek, és ehhez hozzáad a feszült atmoszféra, úgyhogy az ember egy percig sem érzi magát biztonságban, és jóval óvatosabb játékra sarkallja, mint más FPS-ekben. nem mintha a játék zúzós részei nem nyújtanának nagy élményt, az olajozott játékmechanika miatt borzasztóan adrenalinban dús szórakozást nyújt, még a vége felé is, amikor már a BioShock eléggé könnyűvé válik. Ilyenkor bátran vállalhatjuk a nyílt harcot, a félelem eltűnik, de a hangulat itt sem hagy alább, a játék ugyanis borzasztóan atmoszférikus. Tehát legyen szó akár megfontolt játékmenetről, akár hentelésről, A BioShock elképesztően szórakoztató időtöltést nyújt. Előbbiek táborát erősíti a riadórendszer is. Ez leginkább abból áll, hogy néhol biztonsági kamerák figyeli a terepet, és ha meglátnak minket, akkor kitör a balhé: Az egyperces riadó során kisebb helikopterszerű robotok támadnak meg minket, akik nem nehéz, de kellemetlen, és idegesítő ellenfelek. Persze mindjárt más a helyzet, ha néhány jól irányzott lövéssel hatástalanítjuk a kamerát. De ezen kívül más robotok is megkeserítik az éltünket: kis lövegtornyok, amelyekre gépfegyver, vagy RPG van szerelve. Ezek is elintézhetők pár lövéssel, de ha nem vesszük észre őket, és hátba támadnak, akkor tudnak kellemetlenséget okozni. Azt hihetnénk, hogy ezek a gépezetek csak a mi bosszantásunkra kaptak helyet a játékban, de ez korántsem igaz, hiszen a hasznunkra is válhatnak. Lehetőségünk van ugyanis meghackelni a játék során található masinákat. Ilyenkor a harci robotok minket segítenek a harcban, az automaták pedig olcsóbban adják portékáikat, de széfeket, számzárakat is feltörhetünk. A hackelés egy minijáték alapján történik: egy kis ábrán kell a víz szabad folyását biztosítani egyik pontból a másikba. Ezt gy érhetjük el, hogy az ábrán látható csődarabokat megfelelően elrendezzük. A dolgot nehezíti, hogy közben folyik a víz, és ha akadályba ütközik, akkor rövidzárlatot kap a gép. A feltörést komplikálják még a víz folyását gyorsító vagy lassító csődarabok, illetve a riadót, vagy instant rövidzárlatot okozó mezők. A hackelés ugyan hasznos, de a minijátékot elég hamar meg lehet unni, pepecsmunka, és ha nem fejlesztjük eléggé magunkat ezen a téren, akkor néha megcsinálhatatlanul nehéz. Mindezek ellenére csak színesíti a lehetőségeink tárházát, így haragudni nehéz rá.

A játékmechanika tehát kiválóan működik, nekem csak azzal volt bajom, hogy egyes küldetésekhez minimális segítséget kapunk, és ez hosszas keresgéléshez, eltévedéshez vezethet, persze lehet, hogy csak én vagyok félcédulás. Ezen kívül azonban csak elismeréssel tudom illetni a játékot, kiválóan össze van rakva, sőt a maga idejében forradalmi volt.

Emberi történetek nem emberi emberek között

De ami szintén kell a halhatatlansághoz, az a sztori. Az elején a történet nem tűnik túl nagy durranásnak, és inkább a háttérinformációk és a légkör uralják a játékot. Persze ezek is abszolút erősek, a játék univerzumából fakadó hangulat páratlan, hátborzongató, és csak rajtunk áll mennyire kívánjuk megismerni a dolgok hátterét, ugyanis a pályákon rengeteg elszórt hangfeljegyzés van. De aztán a játék vége felé, néhány időhúzónak tűnő, keresgélős küldetés után a "normál" sztori is erőre kap, és egy olyan fordulattal üt ki minket, hogy a fal adja a másikat, ettől kezdve pedig a fősodor is maximum fordulattal pörög. A befejezés is jól sikerült, a pozitív vég szívmelengető, a rossz kimenetel pedig tényleg lehangoló.
Külön megemlíteném még a karaktereket, mind kiváló szövegkönyvvel, és tűrhető szinkronhanggal van megáldva. A kedvencem Sander Cohen, az elborult művész volt. Nagy a kísértés, hogy elspoilerezzem, milyen elmebeteg küldetéscsomag vár ott ránk, de ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia. De egy biztos: borzasztóan szórakoztató figura, és székhelyén töltött idő alatt olyan kegyetlen jó hangulat uralkodott, hogy az még az Infinite legnagyobb pillanataival is szembeszáll, és ha ez nem dicséret tőlem, akkor semmi sem az.

Raprture gyönyörű és hangzatos

Persze hiába a jó háttér és történet, ha a játék világát nem támogatja meg a grafika. A vizuális oldal viszont parádés, a látványtervezők, designerek ugyanúgy kitettek magukért, minta technikai oldalért felelősek: a játék korához képest olyan szép, hogy két évet simán letagadhatna. A víz alatti város távolról művészi és gyönyörű, közelről borzalmas és hátborzongató világát tökéletesen megalkották. A játék elején látható vízeffekt pedig még ma is elmenne bármely címben. A szabadon bekóborolható területek (félreértés ne essék, nem open world a játék, de egy csomó fakultatív terület van) tervezése is ötletes, az egész játék alatt érezni lehet, hogy a fejlesztés során valódi kreatív munka folyt. Ezt még megkoronázzák az effektek és az atmoszféra hangjai, és a zene pedig felteszi az i-re a pontot.
És ezért van az, hogy egyet kell értsek, ha valaki korszakalkotó játékként hivatkozik a BioShockra: forradalmi, okos játékmenete van, a lehetőségeink száma rengeteg, az erős atmoszféra, a tökéletes hangulat lenyűgöz, a történet jól vezetett és fordulatos, a morális döntéseknek súlya van, és ezt nem tudja elvenni a játéktól sem az ostoba harci MI, sem a néha felbukkanó bugok, sem a térkép és a navigáció hibái. Mindemellett technikai oldalon is erős. Számomra ezért 2007 legjobb és talán az egész előző generáció egyik legjobb játéka.

A BioShockot mindenkinek csak ajánlani tudom. Jó érzés kizökkenni az ötlettelen, minden életet nélkülöző shooterek világából, és megtapasztalni azt az élményt, amit az utóbbi évtized egyik legjobb játéka nyújt. Manapság már elég olcsón hozzá lehet jutni, szóval aki még nem próbálta ki, ha rám hallgat, mindenképp megteszi.

Értékelés
Grafika: 85%
Hangok: 90%
Játékélmény: 95%
Összességében: 95%