background
avatar
Trimeny
Szint: 9
10 éve tag, offline
573 ☀
25 éves, férfi
Sepsiszentgyörgy, Románia

SHAMEFUL DISPRAY

Írta: Trimeny, 2017. July 08., játékteszt
Játék: Total War: SHOGUN 2

A Creative Assembly a total war sorozat hetedik darabját még 2012-ben adta ki, ami a mai napig elég nagy népszerűségnek örvend, nemcsak, hogy felülmúlta elődjeit, de még tett is rá egy lapáttal.

A sorozat egyik legjobb darabjával van dolgunk hiszen az előtte levő Empire vagy az utána levő ROME II is rémesre sikeredett.

Irány Japán
Európa helyett az egész Japán szigetet megkapjuk. Az események az 1400-as évek végére és az 1500-as évek elejére tevődik, amikor az elszigetelt Japánt a kereskedők kezdik felkeresni és olyan modern technológiával lássák el őket, mint a lőpor vagy a gőzhajók.
A provinciák ugyanúgy egy-egy közigazgatási központtal vannak ellátva, melyek elfoglalásával az adott terület birodalmunkhoz csatolódig. Egyes provinciák valamilyen plusz nyersanyaggal rendelkeznek (arany,vas,tégla,szén,gyapot …stb) vagy egyes egységeknek bónuszt adnak (kovácsműhely,templom,lovarda) vagy nekünk plusz bevételt termelnek. (csempészet).
A játszható klánok száma 12, természetesen fizetni kell egy-kettőért. Minden klán bónuszokkal rendelkezik. (jobb gyalogság, erősebb hajók, jobb diplomácia…stb)

Technológia mindenek felett
A játékban megtalálható egy két főágra visszavezethető technológia fa, amelynek ,,levelei’’ valamilyen bónuszt, gyártható egységek oldanak fel. Minél többet fejlesztünk ki ezekből a technológiákból, annál többet kell várnunk rájuk.
Kampány Tokugawa klánként
Minden klánnak van egy alap nehézségi szintje, ez attól függ, hogy éppen hol helyezkedik el és mely provinciákat kell elfoglalja. Attól függetlenül, hogy rövid vagy hosszú kampányt választottuk, Kyotot és pár fővárosunk körüli tartományt el kell foglaljunk ahhoz, hogy győzhessünk.
Nehezebb frakciók közé tartozik a Tokugawa, aki amellett, hogy vazallusaként kezd, az Oda klán is sanyargatja. Ha a kezdeti nehézségeket le tudtuk küzdeni, ami körülbelül abból áll hogy a seniorunktól megszabadulunk. Miután őket legyúrtuk, a Takeda, Hojo és Hattori klánok kezdenek általában háborgatni, s ha a diplomáciával nem foglalkoztunk, hamar azon kapjuk magunkat, hogy minden kis klán os hadat üzent nekünk, s a paraszt seregekkel csak Kyotot tudjuk maximum bevenni.

A SHAMEFUL DISPRAY
A játékban, mint minden más total war játékokban, vannak olcsó paraszti, normális árú katonai, és nagyon drága elit egységek. A gondok ott kezdődnek az egységeknél, hogy a katonai egységek kevesebben vannak létszámban, mint a katonaiak. Egy nyilas paraszti egységben van 120 nyilas, míg egy katonai nyilas egységben van össz-vissz 90. A nagyobb számok törvényében, hiába képzettebbek, hiába céloznak jobban a katonai nyilasok, a kis parasztok ledarálják őket. Az elit egységeknél ugyanez a helyzet. Ők még kevesebben vannak, sokkal többe kerülnek, a fenntartásuk sem olcsó, s míg egy teljes zászlóaljnyi parasztsereg áll 2600 emberből, ugyanannyi elitegység csak feléből. Ezen felállás miatt nagyon könnyű Kyoto-t bevenni, már a játék közepe fele is, mert két zászlóaljnyi paraszt simán beveszi auto-battle-be a Citadelt fullos samuraisereggel együtt.

Katana és Puskapor
A Fall of the Samurai egy alapjátékot nem igénylő standalone kiegészítő, amely a sógunátusi és az imperialista hatalmak közti harcot hivatott bemutatni. Japán elszígetelődése miatt technológiailag eléggé lemaradt. A hagyományokhoz, a gyökerekhez ragaszkodó sógun nem barátságosan fordul a nyugati hatalmakhoz, míg az imperialista klánok befogadóbbak és nyíltak a változtatásokra.
Ami változott az alapjátékhoz képest az az, hogy van egy modernizációs mércénk, amit sokfelé képpen tudunk befolyásolni. 4 szintje van, amelyet modern épületek építésével, technológiák fejlesztésével tudunk elérni. Minden egyes modern épület hozzárak egy kicsit a mércéhez s ahogy növekedik a szintünk úgy nyílnak meg előttünk új technológiák. Minél nagyobb a szint, mondjuk úgy, hogy minél fejlettebbek leszünk, a tradicionális lakosság egyre csak elégedetlenebb lesz.
A modernebb gőzmeghajtású hajók messze lekerülik a faburkolatú csónakocskákat, s amikor arra a szintre jutunk ,hogy valamely kikötőnk angol, amerikai vagy francia kereskedelmi kikötő lesz, akkor már vasburkolatú csatahajókkal uralhatjuk a tengert. Mindegyik kikötő elérhetővé tesz egy elit egységet is. Az egységek nemzetisége a választott nemzettől függ. Van francia Gárda, angol Royal Marine és amerikai US Marines. A hajók is különbözőek.
Ezen egységet száma sajnos korlátozott, de egy-egy event eredménye is lehet, hogy valamely egységből kapunk egyet.

Shogun, Emperor vagy Republic
Területek elfoglalásával , csaták megnyerésével hírnevet szerzünk, amely az adott párt udvarában betöltött szerepünket határozza meg. Minél nagyobb a befolyásunk annál több minisztert tudunk kinevezni. Ha a legendás minősítést is megkapjuk, eldönthetjük, hogy az adott párt eszméi mellett maradunk, vagy kikiáltsuk függetlenségünket. Függetlenedés esetén a győzelmi feltételek megváltoznak. Nemcsak a két párt fővárosát kell elfoglaljuk hanem 60 provinciát is. Mindegyik klán hadat fog üzenni nekünk és nehezebb fokozaton a tapasztaltabb játékosokat is megizzaszthatja.
Ha a shogun vagy az emperor pártján maradunk, akkor csak az ellentétes párt klánjai fognak hadat üzenni. Amint pártot választottunk, kineveznek Vanguardnak, ami annyit fog jelenteni, hogy az adott párt zászlóvivői leszünk.
Ha a függetlenséget választjuk, akkor nemcsak, hogy mindenki hadat üzen nekünk, hanem az az egységünk amely a politikai térítésért felelős, eltűnik, s az épületet ahol képeztük őket, teljesen át kell építsük. Ha ezen épületeket nem akarjuk átalakítani akkor előbb utóbb nagyon megszívjuk.
A belső viszályokat nagy közrendel vagy Exit Game-el tudjuk kiküszöbölni.

Fizess!!!
Shogun 2-höz több kiegészítő is vásárolható. Ezek nagyrészt játszható klánok (Hattori, Ikko Ikki, Tsu, Saga) vagy előrendelés mellé kapott egységek(Senguko Jidai Unit pack,Saints and Heroes). A Fall- és a Rise of the Samurai két teljesen új kampányt kínál a vásárlóknak. Új mechanikák, új techfák, és természetesen új egységek.

Pro: mérges japán bemondó
-mérges japán egységek
-a shameful dispray
-gyönyörű grafika
-változatos klánok
-modok

Contra
-nyugodt másod-bemondó
-bugok
-mégtöbb bug
-fizess ha akarsz más klánokkal is játszani

Értékelés:
Grafika:
██████████
100%
Hang:
██████████
100%
Játékélmény:
██████████
100%
Összességében:
██████████
100%
Total War: SHOGUN 2
Total War: SHOGUN 2
Total War: SHOGUN 2
Megjelenés: 2011. March 15. (PC)
Műfaj: , ,
Fejlesztő: Creative Assembly
Hozzászólások: 2
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
hekli96 avatar
Összességében úgy van ahogy írtad, de van egy dolog amiben nem értek egyet. 3 zászlóalj parasztot megzabálok 1 zászlóalj tapasztalt katonával (nem elit egységek csak sima szamurájok). Az automata harcot leszámítva az elit/tapasztalt egységek lazán lenyomják a tapasztalatlan ashigaru (paraszt) egységeket. 1 egység tapasztalt katanás szamuráj szétver 2 egység yari ashigarut minimális veszteséggel, tábornok közelében már nehéz túlerőből elzavarni őket de még úgy is lekaszálják őket olyan 50-60 fős veszteséggel (kb 200 a 60-ért) szóval azért nem egészen a nagy számok törvényén alapszik a játék.

Annyi, hogy az automata elsősorban a számokat nézi, míg egy jó stratégiával az 5-6x-os túlerő ellen is lehet nyerni. Tábornoki jelenlét nélkül pedig egyszerűen szétkergeted a parasztokat egy elit egységgel mert akkora a morális különbség. Lehet veszítenének, de a senki se futna neki szívesen fehér övesként 5 danos fekete öveseknek főleg miután már a csapata 1/4-ét lemészárolták.
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
Nem lett ez annyira rossz teszt, de lenne pár észrevételem. Először is, a terjedelem nem túl nagy, ahhoz képest, hogy nem csak az alapjátékról, hanem egy kiegészítőjéről is írsz. Aztán, kicsit sok volt a felesleges részlet, miközben a játékmenetet sem mutatod be teljesen. Értem én, hogy egy részük evidens, de manapság egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ismeri a stratégiai játékok alapvetéseit. Sajnos sok volt az átgondolatlan fogalmazás is, az ilyen hibák többsége egyetlen átolvasással kiszűrhető.
"A gondok ott kezdődnek az egységeknél, hogy a katonai egységek kevesebben vannak létszámban, mint a katonaiak."
Nem ettől dől össze a világ, de nem egy ilyen kisebb hiba van a tesztben.
Összességében egyébként nem volt rossz olvasnivaló.
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
7
1 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció