F.E.A.R.2: Project Origin teszt

A legendás Monolith fejlesztőgárda újra megpróbál minket félelemmel átitatni Alma második színre lépésével...

A Monolith Productions számos nagyszerű játékot fejlesztett 1994-ben történő megalakulása óta. Nekik köszönhető a Blood-széria, az Alien Vs. Predator 2, illetve a No One Lives Forever-sorozat is. 2005-ben dobták ki a F.E.A.R. első részét, mely a legtöbb FPS szívét megdobogtatta. Nagyszerű grafika, pörgős tűzharcok egyáltalán nem ostoba AI-vel megáldott ellenfelekkel, illetve fordulatos történet: ezek voltak a F.E.A.R. első részének legnagyobb erényei. A félelemkeltés azonban a címe ellenére nem volt olyan hatásos, mint ahogy azt hangoztatták a megjelenés előtt. Ha összehasonlítjuk a Monolith másik nagy, ugyanabban az évben megjelent címével, a Condemned-el, akkor igencsak az utóbbi javára billen a mérleg. A F.E.A.R. démoni kislánya, Alma ugyan az első végigjátszás során azért képes volt némelyik jelenetével kellően ránk ijeszteni, de összességében elmondható, hogy elmaradt a varázs. A kiegészítők, amiket már ráadásul nem is a Monolith Productions, hanem a Timegate Studios fejlesztett, ugyancsak nem tudták kellően megemelni a para szintet, a Monolith pedig gőzerővel koncentrált a második részre. A kiadóváltás következtében azonban kérdésessé vált a F.E.A.R. cím használata a Monolith számára, de némi pénzmag elköltése után (a Warner Brothers Games megvásárolta a cím jogait az Activision Blizzard-tól) 4 évvel később, 2009-ben végre a boltok polcain landolt a F.E.A.R.2: Project Origin...

A sztori a F.E.A.R. történetének végkifejlete idején veszi fel a fonalat. Michael Becket őrmester bőrébe fogunk bújni, aki a hangzatos nevű Special Force Operational Detachment - Delta kommandós csapat tagja. Feladatunk, hogy előkerítsük Genevieve Aristide-et, az Armacham Technology Corporation elnökét, aki valószínűleg a saját kis rezidenciájában tartózkodik. A hölgy sok mindent tud azzal kapcsolatban, hogy miért volt mészárlás a vállalat irodaépületében, ezért minél hamarabb meg kell őt találnunk. Azonban amint megérkezünk az épülethez, már gyanús csend fogad minket, az épület tetején lévő igencsak puccos lakásban pedig már marcona ATC katonák próbálnak minket jobb belátásra téríteni. Valószínűleg ők is Aristide kisasszonyt keresik, hiszen el kell tüntetni minden bizonyítékot, ami bemocskolhatná a vállalatot. Becket időközben rémisztő hallucinációkon keresztül egy vörös ruhába öltözött kislányt kezd látni, aki ismerős lehet már számára az érkezésük előtti baljós álmából. Mindenesetre Becket megtalálja Aristide-et, aki azonban figyelmezteti, hogy sokkal nagyobb gondban vannak, mint azt gondolják, hadovál valamit egy Harlan nevű tudósról és egy Alma nevű kislányról. Percekkel később hatalmas robbanás történik a város szívében, az égbe kúszó gombafelhőből pedig egyértelműen kiderül, hogy nem petárda durrant el. A robbanás ereje levisz a lábunkról, de eszméletünk elvesztése előtt még Aristide kisasszonyt látjuk és két testőrét, akik elszállítanak minket valahova...ennyit szeretnék elárulni a sztoriból, a F.E.A.R.2 története az első részhez képest szerintem valamivel gyengébb lett, de ez annyit jelent, hogy nem iszonyat jó a sztori, hanem csak nagyon jó. Nem tartogat akkora csattanót, mint amilyen például az első rész legeslegvégén volt, de azért elismerően fogunk nézni egy-két fordulat során, a végkifejlet pedig itt is meglepő (bár nem mulatságos).

A F.E.A.R.2 igyekezett megtartani minden olyan nagyszerűen működő játékelemet, amely már az előző részt is kiemelkedővé tette. A tűzharcok intenzitása itt is nagyszerű, sőt, a Monolith igyekezett még több adrenalint juttatni belénk az akciórészekkel. Ezúttal szinte bármilyen tereptárgyat magunk elé dönthetünk fedezékként, hogy azokról pattanjanak le az ellenfél által kilőtt lövedékek. A katonák rendesen zúdítják ránk az össztüzet, nekünk pedig érdemes inkább akkor kidugni a fegyverünket a fedezék mögül, mikor épp újratöltenek (persze csak nehezebb fokozaton, Easy-n azért lehet Doom-ozni kicsit). Hál égnek, a Monolith rájött, hogy sokkal jobb úgy célozni, ha az általunk irányított főhős a szeméhez emeli a fegyvert, az első részben a célzás nem így volt megoldva. Becket irányításával kapcsolatban nem lehet egy rossz szavunk sem, a célzás tökéletes, az újfajta fedezékrendszer jól működik, egyedül a sprintelés az, ami egy picit furcsa, ugyanis Becket alig pár másodpercig képes csak felvenni a nyúlcipőt. Értem én, hogy Delta osztag, nyilván nem 1 kilós felszereléssel rohangálnak, de azért tovább kellene bírnia szusszal. A tűzharcok tehát ismét parádésra sikerültek és az irányítás is precíz lett. A grafika szépségéhez nagyban hozzájárul a Monolith grafikus motorjának, a Lithtech-nek a Jupiter EX kódnévre keresztelt változata. A játék első részét is ez a motor hajtotta, azonban itt igencsak fel van húzva az engine és pazar látványt tár elénk. A textúrák tűélesek, a karaktermodellek szintén elsőrangúak, a fegyverek torkolattüze, a gránátrobbanás effektjei fantasztikusan néznek ki. A fizika kiváló modellezéséhez egy módosított Havok fizikai motor a felelős, melynek köszönhetően minden tárgy a lehető legreálisabban repül szét egy gránátrobbanás következményeként. Az ellenfél élettelen teste is abszolút hitelesen esik össze vagy épp repül a levegőbe, a durvább fegyverekkel történő kezelésbevétel esetén pedig a rosszakarónk igazi ketchup-parádé keretein belül hullik atomjaira. A F.E.A.R. első részében nagyon élethűen ábrázolták a vér megjelenítését, a második részben ez szintén kiváló lett. A díszletek nagy része rombolható, például a különféle italautomaták látványosan törnek szét a beléjük csapódó töltényektől, a vakolatba fúródó muníció igencsak jelentős porfelhőt varázsol a levegőbe, illetve a robbanások is sűrű füstöt hagynak maguk után, arról nem is beszélve, hogy számos tereptárgyat apró darabokra bontanak szét, melyek a szélrózsa minden irányába szétrepülnek. Igazi vizuális gyönyör pedig egyértelműen akkor ér minket, amikor bekapcsoljuk a Reflex-time-ot. Az első részben is kiválóan működő, Bullet-time névről átkeresztelt Reflex-time bekapcsolásakor a világ lelassul körülöttünk, a kilőtt töltények gyönyörűen fodrozzák a levegőt maguk körül, és ezúttal az ellenfeleket egyfajta kék színű aura teszi jobban láthatóvá számunkra. Ennek segítségével könnyedén likvidálhatunk egy kisebb csoportot is, ám ugyanúgy, mint az első részben, véges a használati ideje, és ha elfogy, meg kell várnunk míg újratöltődik. Pozitívum még továbbá az is, hogy rengeteg, filmszerű jelenettel fonta át a Monolith a játékot, amik tovább fokozzák a vizuális megjelenítés kiválóságát. A grafikára és a fizikára tehát egyáltalán nem lehet panaszunk, a Monolith mindent megtett annak érdekében, hogy egy gyönyörű játékot varázsoljon a monitorunkra.

A F.E.A.R. első részében meglepődve tapasztalhattuk, hogy az AI bizony igencsak meg tudott minket szorongatni. Ez a második részben is így van, az ellenfelek mesterséges intelligenciája ismét elsőrangú, úgyhogy korántsem lesz egyszerű dolgunk. A legutolsó tereptárgyat is kihasználják fedezékként, ráadásul gyakran csak a fegyverüket emelik ki a fedezék mögül és úgy próbálnak minket eltenni láb alól, előszeretettel hajigálnak nekünk gránátokat, a társukat fedezik, észreveszik a zseblámpánk fényét, riadóztatják a többieket, ha esetleg nem bírnak el velünk, szóval igazi képzett kommandósok ellen kell felvennünk a harcot. Az ellenfelek listája azonban nem merül ki a katonákban, közelebbi barátságot köthetünk például különféle nyáladzó, hörgő, élőhalottakra emlékeztető lényekkel, akik igen fürgék és nehezen leszedhető ellenfelek, lángszóróval felszerelt katonákkal, akik tekintélyes pusztítást végeznek maguk körül, Alma által kontrollált démonokat, valamint a láthatatlan, fegyver nélkül harcoló, de gyorsan mozgó Replica orgyilkosokkal, akik pillanatok alatt képesek végezni velünk, ha nem vagyunk résen. Szerencsére a fegyverarzenálunk eléggé változatos, úgyhogy lesz mivel aprítanunk ezeket a számunkra nem éppen kedves egyéneket. A szokásos pisztoly és gépfegyver kombináción kívül használhatunk shotgun-t, lángszórót, rakétavetőt, illetve olyan speciális fegyvereket, mint az első részből jól ismert, forró szögeket kilövő fegyver, mellyel kiválóan feldíszíthetjük a falat az ellenfelekkel, lézerfegyvert, amivel igazi hentes módjára feldarabolhatunk akárkit és egyfajta energiafegyvert, amivel tekintélyes pusztítást vihetünk végbe a katonák soraiban. Arzenálunk tehát sokszínű, de készüljünk fel, hogy korántsem lesz olyan egyszerű dolgunk.

A Monolith igyekezett most jobban odafigyelni arra, hogy ne legyenek túl egysíkúak a helyszínek, azonban a legtöbb esetben most is ugyanolyan irodaházakban, raktárakban, laboratóriumokban lövöldözünk (látogatást fogunk tenni egy iskolán belül is, de az a helyszín se lesz elég változatos a többihez képest), valamint végre a szemünk elé tárul majd a felperzselt, romba dőlt város, ami igazi felüdülés lesz a szürke belterek után, pláne, hogy ezek a kültéri pályák jobban is néznek ki. Ezeken a helyszíneken birtokba vehetünk egy hatalmas lépegetőt is, melynek fegyverzetével nagyon oda tudunk csapni a környezetnek és a katonáknak egyaránt. Az egysíkú helyszínekért a Monolith kárpótol minket azzal, hogy a félelemkeltés ezúttal mérföldekkel jobban sikerült. Alma itt már sokkal gyakrabban jelenik meg előttünk és ő maga is jóval rémisztőbb, mint az első részben. Ráadásul a Monolith volt olyan galád, hogy a lehető legváratlanabb helyzetekben zúdítja ránk a paranormális jelenéseket, amiktől garantáltan megemelkedik majd a pulzusszámunk. A démonokkal és élőhalottakkal folytatott harc is sokkal ijesztőbbre sikerült, de a program csúcspontja egyértelműen az, amikor megjelenik előttünk a démoni lány. Jóval kidolgozottabb és végre interaktívabb mindegyik konfrontációnk a hölggyel az első részhez képest. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a csapat, amiben mi is vagyunk, igencsak tizedelődni fog a lány által, látványos és félelmetes jeleneteken keresztül. Mindezek ellenére azért tegyük hozzá, hogy nem egy Silent Hill minőségű parafaktorral van dolgunk, de tele lesz a gatya jó pár jelenet során. A hangok is remekül sikerültek, a fegyverropogások, hörgések, szörcsögések, Alma vérfagyasztó sikolyai, suttogása, a robbanások hatalmas hangereje mind elsőrangúak. A zene nagyon hasonló az első részben hallott, pörgős nótákhoz, ezen nem sokat változtatott a Monolith, valljuk be, nem is nagyon volt rá szükség. A program egyetlen negatívuma, hogy igencsak rövidre sikeredett, aki igazi FPS huszár, egy-két nap alatt letolhatja.

A Monolith Production nem okozott csalódást, és nagyrészt kiküszöbölte az első rész hiányosságait a folytatásban. A sztori jó lett, a grafika csodás, a játékmenetben sincs semmi túlságosan kifogásolható elem. Egyedül a rövidsége az, ami egy picit fájó pont a programban, de hátha a harmadik részre ezt is orvosolják a Day 1 Studios tagjai (a harmadik részt már ők fejlesztik), aminek megjelenéséhez már nem is kell olyan sokat aludnunk.