A félelem sírása

2012-ben megjelent egy Half-Life mod, amit svéd indie fejlesztők készítettek el, és az idő múlásával (meg a YouTube segítségével) olyan népszerű lett és egy kis rajongói közönség gyűlt össze körülötte, hogy mostanra már nagyrészt elszakadt a gyökereitől és külön játékként fogható fel. Ez lenne a Cry of Fear. Ahogy mondtam, voltak elvárásaim, bár azért késöbb alább hagytam, mert ugye nem lehet egy tripla A kategóriás játékot elvárni egy ilyen csapattól.
A sztori egyszerűen indul: van egy Simon nevezetű srác, ő lesz a főszereplő, aki egy este megy a metróval, láthatóan nyugodtan sétál az utcán, egyszer csak azonban félholtan kúszik egy fickó, majd hirtelen elütik Simon-t. Ezektuán jön csak a téboly: az egész város kihalt, állandó az éjszaka, és úgy tűnik, hogy csak mi vagyunk egyedül a sötétségben: egy ideig. Késöbb már Simon összes rémálma megelevenedik, van itt az ellenfelek között minden, és a legtöbbjük kifejezetten parás! Az egyszerű kalapácsos rohanó idióta, a tüskés lábú és kezű ordítózó nő, a lándzás fejű kisgyerek, ennek a rokona a késsel hadonászós, ott van a láncfűrészes sokarcú idóta, az a könyvfejű, aki mindig lekapcsolja a villanyt és közelítve öl meg, az az abortuszos kórházi öltözetű lány, de a számomra legfélelmetesebb, a magas pucér "***obor". Ha ez még nem lenne elég, felbukkan egy gázmaszkos doktor, aki a történet előre haladtával úgy tűnik, több köze van a főhőshöz, mint annyi hogy egy légtérben vannak. Fő feladatunk amúgy az, hogy eljussunk a főszereplő városába, Kirkville-be, eközben meg ugye a bonyodalmak jönnek közbe.

Ahogy már mondtam, eredetileg ez egy Half-Life mod, ebből következik, hogy GoldSrc (vagy máshogy GoldSource) motor hajtja, mondjuk nem voltam biztos benne, tehát hol tényleg letagadhatatlanul a Goldsrc tulajdonságaival rendelkezik (pl. a fizika terén, bár ezt elég nehéz lesz megérezni, ugyanis eléggé sok a script a játékban), hol meg, különösen a fény effekteknél meg a Source-t (gyengébbek kedvéért a Half-Life 2 motorja) idézte meg, úgyhogy ne vegyétek készpénznek az előbbi állításomat. Egy biztos: eléggé hangulatos a játék, jól használja a sötétséget, és különösképp remekül használja ennek az elemnek a játékba való átültetését. Nem csak a telefonunk lámpáját kell használnunk, rá leszünk szorulva néha a jelzőfáklyákra, később a zseblámpát a Glock pisztolyra is rá tudjuk szerelni, vagy az erdőben az olaj lámpa lesz a legjobb barátunk. Fent megemlítettem, hogy iszonyat félelmetesek a szörnyek és valóban: nem tudom ki csinálta a karakter dizájnokat, de egy pacsit adok, mert kellőképpen hozzáadnak a horror hangulathoz (vagy legalábbis ezek biztosan, na mindegy). Ha már ellenfelek, vannak boss fight-k is, amik arra alapoznak, hogy kiismerjük az ellenfél gyengéjét (you don't say).

Maga a játékmenet a jó régivágású témát használja: spórolás+gyűjtögetés. Újításként viszont ott van az, hogy nem végtelen a táskánk űrtartalma, mert összesen 6 slot-tal tudunk gazdálkodni, a késöbbiekben meg ez leszűkül 3-ra, tehát nem egyszer feladványnak beadja a játék, hogy döntenünk kell, mit viszünk magunkkal össze-vissza. És ez az össze-vissza kifejezést teljesen így kell érteni, mert a 4., 5. fejezettől a belvárosban konkrétan minden zeg-zugból a fontosabb tárgyakat elvisszük egy másik helyre. Fegyverekből amúgy bőséges választék van, az az annyi, amennyit egyáltalán el tudsz vinni, tehát a kézifegyverek (rugós kés,gumibot,fadarab,kalapács) nélkülözhetetlen kellékek a harcban, itt vannak a pisztolyok (leggyakrabban megtalálható közülük a Glock), a kihagyhatatlan shotgun és vadászpuska, mesterlövészpuska, ami leginkább az ágyas lények ellen a legjobb stb. Van staminánk, ez akkor fogy el, ha túl sokat futunk, és óvakodni kell attól, hogy teljesen elfogyjon, mert onnantól kezdve kb. fél percig csak csoszogni tudunk, még sétálni sem, ami eléggé kellemetlen, ha mondjuk üldöznek. Életerőnket meg a szerte szétszórt injekciós tűkkel tudjuk visszatölteni, tehát elővehetjük a régi F.E.A.R.-s ösztöneinket. Ebből következik, hogy feszült a játék, nem alapozhatunk mindig a gépfegyverek biztonságára, sőt sose, döntenünk kell, hogy a megfelelő ellenfélhez (vagy helyzethez) melyik a legideálisabb igazságszolgáltatónk. Amit hiányoltam a játékból azok az elolvasható szövegeket, mert iszonyatosan kevés van belőlük, talán csak 5-t találtam az egész játékidőben. Cserébe a végére korrekten beteg lett, és ad egy-két emlékezetes részt, láthatóan nem kevés inspirációt adott a Silent Hill (vagy jobban mondva inkább a 2). Ott van maga a hangulat, a játékmenet felépítése, a levél a végén, többféle befejezés és itt is van egy tavon átmenős rész. Ez persze nem hiba, hisz emiatt játszottam a játékot, de....

Akkor beszéljünk kicsit a jumpscare-kről. Na igen, itt döntődik el az embernél, hogy a játék rossz vagy jó, és hát..... Inkább felvázolom, mit gondolok ezekről: a jumpscare számomra a horror kellékek legolcsóbb része, sőt elvesz néha a hangulatból. Gondoljunk bele, hiába ijedünk meg abban a pillanatban egy félelmetes fejtől, késöbb alig fogunk emlékezni rá, számomra itt a baj az összes többi olyan indie játékkal, amik csak erre építenek: jól megfélemlítjük a játékost hirtelen egy véres fekete hajú kislánnyal vagy szellemmel, aztán sorba még ilyet rakunk be, ahelyett, hogy egy kellően sokkoló vagy tragikus történetet írnának meg és nyomasztó atmoszférát raknának az alkotásuk köré, mindeközben meg a youtuber sorban csinálja róluk a videót, ezzel pedig a fiatalabb korosztályhoz azt sugallják, hogy ez a trendi és az etalon. Ezzel szemben míg egy jól felépített, kellően bizarr pálya, vagy jelenet megmaradhat bennünk. Sőt akár ilyenkor jumpscare-t is bele tehetünk, mert ekkor már megvan a körítés, felvan vezetve és nem izzadságszagúnak érződik, tökéletes példa erre a Five Nights at Freddy's ami a jumpscare-ei ellenére is feltudott hozni egy érdekes játékmenetet meg témát, ráadásul olyan történetet mutatott be a négy rész alatt, amit nem láthatunk mindennap, de akár a Layers of Fear is feltudta mutatni ezt félig-meddig. Viszont itt visszatérve a tárgyra, a Cry of Fear hiába akar rejtélyes , horrorisztikus valamint beteg lenni, a szörnyek kinézetén kívül nem tudja ezt jól előadni. Kezdjük ott hogy rengeteg ijesztgetéssel fogunk találkozni, de annyiban ki fognak merülni, hogy a sötétségből előjönnek az ellenfelek, a folyosókon egy-két lámpa vibrálás után ott teremnek, áttörik az ajtókat vagy az ablakokat, hirtelen némelyikük elkezd ránk rohanni, vagy csendben várnak ránk a fürdőszobában. De tényleg, az első jumpscare-n és a végén kívül a legtöbb ilyen. Még menthetne rajta a szereplők jellemeinek kidolgozása.... hagyj ne mondjam milyen lett a végeredmény. A főhősön kívül alig látjuk őket: van egy Sophie nevezetű lány, akivel eléggé gyengéd érzelmek fűzik össze Simon-t, de kb. csak a játékidő felénél látjuk, a Doktorral is egyszer a 2. majd 3. és 6. fejeztben találkozunk, rajtuk kívül meg nincs más karakter. Simon-nal meg nem igazán tudunk azonosulni azonkívül, hogy szorítunk azért hogy ne dögöljön meg, ő is vagy néma a játék felében, vagy káromkodik (mondjuk ilyen helyzetben nem csodálom). Persze meglehetne azzal magyarázni ezt a magányos farkas módot, hogy ez akarja erősíteni a horror hangulatot, de akkor meg ezzel a történet minősége csorbul. Tény, van egy sajátossága a Cry of Fear-nek a városi lámpákkal meg a vaksötétséggel, meg egy kis nosztalgia nekem előjött egy-két régebbi esti csavargásom emlékével, de ez nem elég, hogy elvigye a hátán a játékot.

Technikailag is fele más a végeredmény. A zene olyan semmilyen, jelen van, de semmi kiemelkedő, a hagok viszont egész jók. Az irányítás azonban, egyszerűen érthetelen, teljesen olyan, mint a többi FPS játéké, mégis olyan az érzése, mintha egy Atari 2600-s joystick-jával irányítanám. Pl. miért pont a görgőre kellett rakni a célzást? Értem én, hogy át lehet állítani a beállításoknál de addig elég nehéz míg nem fedezed fel, hogy egyáltalán létezik ez az opció. De másik ilyen, hogy én az M16-s lövési típus beállításának a gombját a mai napig nem találom meg. Néhol meg teljesen felesleges lehetőségeink vannak, amikre egyszer szükségünk lesz a játék során, majd onnantól soha nem fogjuk használni, ilyen pl. amikor a földön lévő újságból ki kéne írni a kódot a telefonunkra (magyar billentyűzettel rendelkezők, mint én megszívták mert a Z-t ugye az angol fajta az Y-nal felcseréli, de ez programon belül maradt). Másik ilyen rosszul megcsinált rész (és még csak finoman fogalmaztam) azok a platform pályák. Nem elég, hogy alig szélesebbek, mint egy anorexiás törzse, de még egy kínszenvedés is rajtuk átmenni, sőt feljutni rájuk. Sima ugrással lehetetlenség felmenni rájuk, nekem csak a gugolás és ugrás kombójával sikerült. Átugrani egyikről a másikra meg maga a káosz, legfőbb probléma vele hogy állandóan útban van a felső része, valamint nem igazán lehet tájékozódni. Már csak hab a tortán, hogy iszonyat bug-s, konkrétan egy teljes képgalériát csináltam ezekből a részekből. Legtöbbjük igazából annyi, hogy megakadnak az ellenfelek, ami nem is lenne probléma, ha nem előttem lenne ez a jelenség, és ellehetetlenítik a tovább jutást.

Spoiler!