Az őrület határán

A horror műfaj mindig kereste azt a pontot, lehetőséget, ahol az emberekre rá lehet törni a frászt, a félelmet, de hány alkotás volt, amelyik magára az embernek a lelkére tapintott volna? Ahol olyan kérdéseket tesz fel, amik alapjáraton is komoly témák, de ami után megtettük a döntésünket és jönnek a következmények, majd a végén visszanézzük az egészet, akkor ott elborzadunk. Na ez a horror. Sokuk csak olcsó zombikkal és hosszú fekete hajú kislányokkal
próbáltak ráijeszteni és ha bár abban a pillanatban megrémülünk, még is legbelül tudjuk, hogy ez nevetséges. A Silent Hill ezzel szemben a fentemlített tematikát veszi alapul: fogja, és a játékokban szereplő karaktereket a szörnyeken valamint a szimbólumokon át szembe fordítja a lelkiismeretükkel, majd a végén a katarzist megadja nekik, vagy tovább szenvednek. A főszereplő maga a város, ő van a középpontban mindegyik részben.

Az első résszel már foglalkoztam, pontosan itt (http://kultgame.blog.hu/2018/03/30/welcome_to_424), de azért egy kicsit megemlítem. Az első Silent Hill játék 1999-ben jelent PS1-re, megjelenése után meg egész nagy siker lett (1,6 millió), ennek ellenére hivatalosan sosem jelent meg PC-re. Mit mondhatnék róla, még elég kezdetleges az egész, az alapok már megvannak, de kellett idő, hogy kiforrjon az egész sorozat, úgyhogy várni kellett még egy részt. És meg is jött, óhó de még milyen korán! Konkrétan két évet kellett várni arra, hogy megjelenjen a második rész, ami minden tekintetben a széria legerősebb, legjobb darabjává vált.

A kezdés előtt választhatunk két kampányból, a fő történetszállal rendelkező a "Letter from Silent Heaven" (Levél a csöndes mennyországból), a mellékszál meg a "Born from a wish" (A kívánságból született) címet kapta. Már itt feltűnik, hogy ez kitűnik zsáner társai közül, mert ha nem így lenne, akkor különben olyan nevet adtak volna nekik, mint mondjuk "The Nightmare Begins" vagy hasonló hangzatos klisét, na mindegy. A történet főhőse, James Sunderland elutazik Silent Hill-be, az első ránézésre csöndes kis üdülővárosnak tűnő helyre azért, mert kap egy levelet a három évvel ezelőtt meghalt feleségétől, Mary-től, aki kéri, hogy látogasson el ide, mert azt írta le, hogy ő itt van és várja. James először elakarja felejteni a dolgot, eltemetni szeretné a régi emlékeket, de aztán beadja a derekát. Út közben Silent Hill-be azonban észrevehető, hogy mindent sűrű köd vesz körül, kihalt a város (legalábbis elsőre), majd mikor találunk egy rádiót, akkor meg kell küzdenünk az első ellenfelünkkel, ezekután meg elárasztják az utcákat és épületeket a torzabbnál torzabb szörnyek, néha-néha belefutunk egy pár személybe, akik mindegyikük valamiért Silent Hill-be jött. Név szerint itt van Angela aki már az első perctől sem tűnik teljesen százasnak, Eddie a khm khm "kövérkés" srác, Laura egy rejtélyes tízéves kislány, valamint Maria aki nagyon gyanúsan hasonlít Mary-re (ezt James is észreveszi). Többet nem szeretnék mondani a történetről, azt majd úgy is megteszem a végén.

Játékmenet terén a klasszikus 90-es évek végi és 2000-es évek eleji akció-horror stílust követi, azaz:

[list]
golyó szórás helyett megfontoltan kell használnunk a fegyverünket
spórolnunk kell a lőszerrel, gyógyszerekkel, minden ehhez hasonló tárggyal
minden zegzugot át kell kutatni
és tele lesz rejtvény feladatokkal, a legtöbbjük megoldása fontos a játék előrehaladásában[/list]

Ezek nehézsége persze attól függ, hogy milyenre állítottuk a nehézséget, mert a játékban külön van két szint: az Action, valamint a Riddle level. Értelemszerűen előbbinél a harc, utóbbinál meg a rejtvények nehézségét állíthatjuk be. Ha már harc, a játék mondhatni nem fogja tele tömni azsebünket rakétavetővel meg MP5-tel. Első igazságosztónk egy egyszerű deszka szöggel a végén, aztán a pisztoly, ami mellett már nagyobb biztonságban vagyunk, a shotgun, ami akkor jön jól ha szorult helyzetben vagyunk (pl. ha sokan vannak túl közel hozzánk), ott van még a puska, az inkább a nagyobb dögök ellen ajánlott, ráadásul van még három olyan fegyver, amit a vándor lelkűek és maximalisták biztosan felkeresnek. Első a Great Knife, ami egy hatalmas nagy kés a Piramisfejek által (ez amúgy egy borzasztóan jó fegyver, egy találat minden ellenség a Piramisfejt leszámítva, csak annyi a bökkenő hogy rohadt nehéz), a láncfűrész amit úgy lehet megtalálni, hogy először kijátszod a játékot, majd újrajátszásnál lényegében rögtön a legelején egy farakásnál található meg, legutolsó meg a Hyper Spray, ennek megszerzéséhez azt kell tennünk, hogy kijátszáskor a legnagyobb, 10 csillagos pontot kapjuk meg, New Game után meg a lakó kocsiban található. Ellenségeknél van egy kis variálás, mert most már kitudnak kúszni az autók alól ezzel meglepve minket, letudnak köpni, egyesek (mégpedig ezek a próbababa szörnyek) meg elrejtőznek azzal, hogy meg se mozdulnak. Az első részhez képest sokkal irányíthatóbb a harcrendszer, folyamatosabb és könnyebb mondjuk harci pózba állni. De még is a legjobb az ez a halálos kombó: Shift+PageUp+F+Space. Szívesen.

Korához képest a látvány valami brutálisan néz ki! Minden korát megelőzően nagy felbontású (jobban megfogalmazva nagyobb felbontású), karakterek és a környezet részletesen ki van dolgozva, a fény és árnyék effektek egyszerűen fenomenálisak. Csak hogy megemlítsem, ez idő tájt jelent meg a Max Payne aminél, hát... értitek. Jó mondjuk a szereplők mozgása kicsit, hát nem is baltával faragott, de nem eléggé természetes. Mondjuk látszik rajta, hogy valahol el kellett takarni egy két dolgot, pl. valószínűleg nem csak hangulatkeltés szempontjából van a köd, hanem azért is, mert ezzel el lehet rejteni azt, hogy betöltenek a textúrák és pályaelemek. Meg még egemlíteném a töltést, mert minden egyes szobánál, vagy szekciónál fekete képernyő van és azután tudunk bemenni. Amit kiemelnék negatívumként az a kamera, amin javítottak az előző részhez képest, de még így is fog egy-két idegeskedést okozni, az irányítás megszokható, de kicsit körülményes. Pl. amikor először kellett harcolni azt sem tudtam, hogy hol a harci mód (F). meg még ha ki kellene emelnem ami hiba a játékban, az hogy feltűnt, hogy kevés az ellenség típus. A köpködős, a próbababa, a csótány, a Piramisfej, az ápolónő, azok az ágyas lények és a főgonoszon kívül mást nem igazán lehet találni (kivéve egy valakit de nem lövöm le a poént). Bár ha a megjelenési dátumot megnézzük, és figyelembe vesszük, hogy generáció váltás volt (PS2, XBOX, Gamecube), akkor szerintem ez elnézhető.

Mindezek ellenére élvezetes játszani a Silent Hill 2-vel, mert maga ez a keresgélős játékmenet nagyon, hát ha egy horror játéknál lehet ezt mondani, nyugtató. Annyira jó ez, hogy nem kell attól tartani, hogy minden 3. szobában el kell menekülni valami elől (mondjuk így is van egy ilyen rész), hanem nyugodtan megnézhetjük mondjuk a képeket, elolvashatjuk a leveleket, újságokat. Apropó társadalmi célú hirdetés: ha közelben van egy ellenség, és te éppen megnézed pl. azt, hogy nyitva van-e az ajtó és közben azt írja ki, hogy "Zárva", attól függetlenül nem áll meg az idő, hanem így is meg tudnak támadni. Csak szólok.

Én bár bele futottam egy-két nem szándékos jump scare-be (ez leginkább amiatt a hülyeségem miatt van, hogy általában rohantam a játék során, s így hirtelen jött nekem az ellenfél). A rejtvények is ötletesek, (ár én azért, hogy minél gyorsabban kész legyek a bemutatóval, puskáztam), legtöbbjükhöz először meg kell találni az alapkészleteket (pl. érméket), ezért is fontos, hogy mindent végig kell kutatni. Végig rohanni a játékon amúgy sem ajánlott, mert ott hagyunk akkor rengeteg lőszert és gyógyszert, ami később ezeknek a felhalmozása kifejezetten szükséges lesz. Meglepett ettől függetlenül, hogy az utolsó másfél órára alig lesz ellenfél, és már inkább a történetre fókuszál. Mesteri ezzel együtt a hangulat teremtés, egyáltalán nem alapoz a jump scare-kre, hanem hagyja, hogy mélyen bele merüljünk a Silent Hill világába, ilyen eset az amikor lejutunk az erdőn át Silent Hill-be. Annyira jól működik az egész ezzel a szürke, túlvilági hatású látvánnyal, hogy nálam már-már nyugtató hatású. Úgy is tudna működni a játék, ha csak a köd, a rejtvények, Piramisfej és a karakterek lennének fegyverek nélkül. Hab a tortán a audio vizualitás. Akira Yamaoka az első rész után még jobb zenével tálalt elő, annyira jóval, hogy nálam mai napig 2. legjobb soundtrack-el rendelkezik videó játékok terén. Nem pusztán azért, mert dallamos és magában is hallgatható zenék vannak benne, hanem mert ahelyett, hogy horrorisztikusra írta volna meg őket, inkább egy nyugodt, kimért zenét kapunk, ami azonnal bomba módra megadja a hangulatot. Különös, hogy mennyire jól áll ez az ellentét, miért nincs ebből több? Persze vannak olyan részek, ahol már horrorisztikusabb, de hogy nem klisés az biztos. A szinkron színészek is kitettek magukért, kivétel nélkül mindegyik kitűnő munkát végzett. Noha nem ismert szinkronszínészekből áll a csapat, de bőven fel tudják venni a kesztyűt a profikkal, legjobb közölük így is Monica Horgan aki az egyik legjobb női szinkront csinálja (aki látta a levelet a végén azt érti). Ahogy szépen lassan utalások és információ foszlányok formájában összeáll a kirakós és megtudjuk a karakterek múltját és bűneit, hát mit mondjak, nem semmi ahogy meg van csinálva.

De nem a játékmenet miatt játszunk Silent Hill-t, hanem egyértelműen az atmoszféra és a történet miatt. Innentől kezdve már spoiler-s dolgok következnek, tehát aki még nem játszott vele, annak kötelező, és csak annyiban hagyom az egészet, hogy a játékipar egyik legbrutálisabb történetével és befejezésével rendelkezik.

Spoiler!