Amnesia: a cocák gépezete

Na végre! Sikerült végigvinnem azt a játékot, amit heves szívveréssel vártam 2012 Halloween óta! Ez pedig az Amnesia: A Machine for pigs. Ez az a játék, amit messiásként várt az ember, mert tudja, hogy a Dark Descent kis híján szívrohamot hozott a játékosaira, akik között én is voltam. A játék 3-4 órát tartalmaz, de én kb 3-4 hónap alatt vittem végig, mert volt nap, hogy az ikonjára sem mertem nézni. De íme a folytatás, méghozzá magyarul! Vajon megérte-e várni?

Történetünk 1899-ben, egy Mandus nevű pasival kezdődik és egyben főhősünk is, aki nemrég tért vissza a Mexikói expedícióból. Egy rémálomból felébredve megkezdődik a játékunk és egy telefonhívással folytatódik, hogy a két gyermekünk lent van a titkos földalatti géptermek legalján és éppen elárasztja őket a víz. Mi a dolgunk tehát? Lemenni és elzárni a vizet majd boldogan hazamenni.

Az Amnesia grafikáján nem változtattak semmit igazából, de ez nem is érdekes dolog. Igazából az az érdekes, hogy a játékost 10 percnyi játékidő után egy hatalmas találat éri a csalódás típusú fegyverrel. Szomorúan láttam, hogy amikor el akarok tenni valamit, akkor bizony meg fogom szívni, mivel már nincs inventory-nk. Sőt mi több! A játék szinte az arcunkba kínálja a megoldásokat is. Semmi fejtörő. A végén azt hittem, hogy van de aztán kiderült, hogy mégsem az. Na mindegy, nem érdekes. Na de nézzük mi a helyzet a lámpánkkal! A jó öreg olajlámpást lecseréltük egy közel 20. századi zseblámpára kifogyhatatlan mennyiségű energiával. Itt volt az a pillanat, hogy csúnyát mondok mikor rájöttem arra is, hogy ellenfelük buta mint a föld, ráadásul nem hat szellemileg rám mert... így van! Elmeállapot mérőnk sincs már. Egyszerűen nem értem, hogy a Chinese room fejlesztői miért butították így le a játékot! És igazából felháborít, ha belegondolok, hogy a frictional games 2010-ben olyat alkotott, hogy emberek féltek bekapcsolni a gépet, majd ezt a játékot nevezzük utódjának. Nem is beszélve ellenfeleinkről, akik inkább nevetségesek, minthogy ijesztőek legyenek. Persze a visításuktól meg lehet rémülni, de később mikor az ember rájön, hogy az ellenség iszonyú hülye, akkor már inkább szívesen fogócskázik vele egyet. Persze azt nem mondom, hogy egyáltalán nem ijesztő, mert volt egy vagy kettő pillanat, mikor felkiáltottam, de több biztos nem. Nem beszélve elődjéről, aki egész játékon át a frászt hozta rám. De találkozunk pár beteg momentummal, mint a „liba megerőszakolja a lányt” képpel, vagy a keresztre feszített disznóval a templomban. Nem is beszélek a Jézus szoborról, akinek malac feje van. De London utcáin találtam olyat is, hogy a Disznóember rángatózik... de szerintem csak egyszeri bug. Ráadás, hogy mindig tudjuk mikor jönnek, mert a lámpánk elkezd pislákolni.

A játék pozitívuma a hangok. Azok még mindig hozzák a formájukat, mint a Dark Descent-ben. A történet is nagyon szép.

Nem igazán tudok róla többet írni az a baj... nem találok szavakat egyszerűen, hiszen elődjéhez képest olyan, mint a kártyavár építés. Ott is szorongásba vagy és csak akkor vagy ideges ha nem sikerül. Aki kíváncsi a végigjátszásra azt megnézheti a www.youtube.com/TheGriffmusic csatornámon.