Fleet Command, online!

Bizony a Homeworldre gondolok. Az 1999-ben megjelent játék számos karosszéktábornok szívébe lopta be magát. Az űrstratégiák korábban sem voltak népszerűek, ezt a hiányt tökéletesen betöltötte a Relic Entertainment alkotása. A 3D-ben nézhető tér, a látványvilág, a hangok, és mellette az epikus történet egy nép hazaútjáról, identitásának kereséséről mind mind olyan elemeket tartalmaztak, melyek felélesztették a stratégiai játékok világát. Magam is órákig el tudtam nézni, ahogy a teherhajóm, vagy a vadászaim csak úgy siklanak az űrben, feltárva a végtelen messzeséget. Nem beszélve a csatákról, vagy a zenékről, melyeket a mai napig hallgatok.

Emlékszem jót vigyorogtam, mikor évekkel később mindenki odáig volt Tiesto - Adagio for Strings című slágerétől, és azt hitték, a saját alkotása. Mert bizony az a muzsika már a játékban is felfedezhető volt (Az eredeti szerző Samuel Barber). És a mai napig összeszorul a szívem, mikor a 3. küldetésnél felcsendül.

A hatalmas sikert kihasználva a Relic természetesen folytatta a történetet. Először jött a Cataclysm, mely szintén nagy népszerűségnek örvendett, majd jött a Homeworld 2, mely most játéktesztünk tárgya.

A sztori szerint évszázadok telnek el ahhoz, hogy a Kushan nép a Taiidan birodalom romjain felépítse saját civilizációját. Ám azonban színre lép egy új faj, a Vaygr (ejtsd: végör). A Vaygr nép nomádok módjára vándorolnak az űrben, leigázva mindent, ami az útjukba kerül. Vezetőjük Makaan ráadásul megszállottan keresi a 3 hipertérmagot, mely fel tudja éleszteni egy ősi nép, a Progenitorok hajóját, a Sajuukot. Egy magot mi birtokolunk, egy a Bentusi népnél található, és egy a Vaygr tulajdona. Így hát az otthonunk megvédése mellett megkezdődik a galaktikus versenyfutás a Sajuukért. Ezt természetesen a Progenitor civilizáció megmaradt tagjai sem nézik ölbetett kézzel.

A játék kinézetéért a korábbi Homeworld motor továbbfejlesztett változata a felelős. Személy szerint nagyon meg vagyok vele elégedve. Külön pozitívum, hogy nem kell erőmű a játékhoz! A legkisebb vadásztól az anyahajóig minden sokkal részletesebb, mint az első részben. Csatában láthatók a hajók sérülései, amelyek egy kis agonizálás után látványos fényjelenség kíséretében adják át magukat az örökkévalóságnak. Itt egy kicsit hiányérzetem volt, több effektet is el tudtam volna képzelni egy hajó megsemmisítése esetén (kettétörik a hajó, darabok hullnak le róla, sodródik az űrben, stb.). A háttér csodálatos, a rengeteg fényhatás valóban el tudja hitetni velünk, hogy tényleg a mélyűrben vagyunk.

A készítők a játékmenetben apróbb módosításokat hajtottak végre, sajnos azonban nem mind vált a játék előnyére. A kameranézet szabadon változtatható, már nem vagyunk egy-egy hajóhoz, vagy hajócsoporthoz kötve. Ugyanez vonatkozik a csillagtérképre. Ott léphetünk ki belőle, ahol akarunk, nem fog a kiválasztott hajóhoz visszadobni.

A kezelőfelület számomra egy kicsit kusza volt, de egy kis gyakorlás után prímán eligazodik benne az ember. Újdonság hogy külön jelzi, a kiválasztott hajónak mely része sérült éppen. Ez új lehetőségeket nyithat meg a stratégia területén. Ha a hajtóműre irányítjuk hajóinkat, akkor mozgásképtelenné tehetjük. Ha a hordozók hajógyárát célozzuk, akkor az utánpótlást tudjuk megakadályozni, és így tovább.

Új hajóosztály is került a játékba, a dreadnought. Ez a csatacirkálónál magasabb hajóosztály. Erősebb és nagyobb tűzerővel rendelkezik, de a gyorsaság nem az előnye. Azonban csak egyet birtokolhatunk, és csak az egyjátékos kampányban elérhető.

A nyersanyagok - ahogy az első részben – itt sem lettek túlspilázva. A hajók gyártásához és a fejlesztéshez szükséges matériát az aszteroidákból tudjuk összeszedni. Újdonság itt, hogy a korábban elpusztult hajók roncsait is felhasználhatjuk.

Sokan panaszkodnak arra, hogy a Homeworld 2 nagyon nehéz játék. Számomra egyáltalán nem volt nehéz, csak meg kell találni a helyes stratégiát, és gyorsan kell cselekedni. Tudni kell, hogy a játék a közepébe vág minden küldetésnél, ezért a kezdő stratégáknak, vagy a játékkal ismerkedőknek igen sok csalódásban lesz része az elején. Ezt tovább fokozza, hogy a pályák végén nincs lehetőség újraépíteni a flottát, hanem egyből átdob a következőre. Hatalmas baromságnak tartom. Nyilván ezzel azt a műveletet akarták kijavítani a készítők, amit az első részben én is tapasztaltam. Miután végeztem az ellenséggel, utána akár órákig nem léptem át a következő küldetésre, mert flottát építettem. De inkább szöszmötölök a seregemmel, minthogy szétzilálva induljak újra az ellenség ellen.

A játék MI-je sokat fejlődött. Komoly harcok folynak nem csak egy adott küldetés sikeréért, hanem a nyersanyagokért is. Az ellenség akár komplett hadműveleteket hajthat végre, ha hagyjuk. A mágneshajók (az első részben: salvage corvette) az első résszel ellentétben itt nagy veszélyben lesznek. Amint meglátja az ellenség, rögtön gondot fordít rá, nehogy még véletlenül is lopjunk tőle hajót. Ettől függetlenül nem lehetetlen. A mágneshajók szerepét a második részben nem naszádok, hanem fregattok töltik be (marine frigate). Lopótechnikájuk is más. Már nem vonszolják el az áldozatot az anyahajóig. Egyszerűen rátelepszenek az áldozatra, és addig kell ott maradni, míg a legénység megszállja a hajót. Csak addig bírja is ki...

A hajók közötti erőkülönbség szerencsére itt már megmutatkozik. Az első részben nem éreztem szükségét nagy hajók gyártására, mivel a kicsik is olyan ütőképesek voltak, hogy velük is megnyerhettem a csatát. Itt azonban más a helyzet. A kisebb hajók már nem feltétlenül elegek a nagyobbak ellen. A fregattok már néhány lövés után szétesnek (viszont olcsók és nagy számban gyárthatók). Ennek ellenére, ha jól taktikázik az ember, egy kisebb csapatnyi naszáddal akár csatacirkálót is meg tud semmisíteni. Többféle hajó is gyártható, és itt már láthatjuk a fajok közti különbségeket, az első résszel ellentétben.

Hajóinkat továbbra is tudjuk alakzatba rakni, vagy viselkedésüket befolyásolni. Azonban ha több hajóosztályt rakunk egy csoportba, akkor nem képesek együtt haladni. A kisebb hajók egyszerűen nem tartanak lépést a nagyobbakkal, lehagyják őket.

Változtattak a fejlesztésen is. Fejlesztőhajónk itt nincsen, helyette az anyahajónkra, vagy hordozóinkra szerelhetjük a fejlesztőegységeket hajóosztálynak megfelelően nyersanyag fejében. Továbbá anyahajónkat, hordozóinkat, cirkálóinkat akár tovább tuningolhatjuk egy-egy ionágyúval.

A hanghatások skálája nagyon széles, a zene meg egyenesen telitalálat. A dübörgő hajtóművek, a rakéták, lézerek zaja, egy-egy pálya zenéje nagyban hozzájárul ahhoz a hangulathoz, amit az első részben is megtapasztaltam. Számomra a legnagyobb hatással a Progenitorok ellen vívott reménytelen harcom közben lejátszott zene volt.

A többjátékos mód maradt a régiben. Sajnos továbbra is csak a két főszereplő néppel lehet játszani, egy pályán maximum 6 játékossal. Nagyon érződik, hogy az egyjátékos módra helyezték a hangsúlyt.

Összességében nem hazudtolta meg magát a Homeworld 2. Ha eltekintünk a multiplayertől akkor a Relic egy nagyon jó játékot hozott össze. Azonban a harcrendszer és az MI miatt szerintem a Relic a tapasztaltabb és veterán stratégákra gondolt, mikor megalkotta a folytatást. Éppen ezért nekik ajánlom. Akik most kezdenek ismerkedni a stratégiai játékokkal, vagy a Homeworld univerzummal, azok mindenképp kezdjék az első résszel. Egyrészt azért, hogy belerázódjanak a játékba, másrészt a sztori miatt is, mert csak így fogjuk teljes egészében megérteni a történetet.