Rise Of The Tomb Raider teszt

A játékos társadalom nagyjából egy emberként hördült fel, amikor az első kedvcsináló videók beúsztak az új Lara Croft kalanddal kapcsolatban, s kiderült, hogy hősnőnk kizárólag Xbox One konzolon fog nekivágni az újabb kihívásoknak. Nem csak a rajongókat sokkolta ez a bejelentés, hanem azokat is, akiket csak érdeklődés szinten érdekelt a játék.
Én azon szerencsések közé tartozok, akik ott lehettek a novemberi első megjelenésnél, hiszen amikor bejelentésre került, hogy a Microsoft előző konzoljára, azaz az Xbox 360-ra is érkezik a játék a rajta lévő exkluzív címek miatt beszereztem egy ilyen gépet, mivel ennek nem volt horrorisztikus az ára. Ámbár tény, hogy nem hagyott mély nyomokat bennem, de ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy nem volt lehetőségem a konzol eladása miatt többször nekifutni a játéknak, hogy erősen megismerhessem, hogy mit is sikerült összehozniuk a Crystal Dinamics fejlesztőinek. A PC-s port megvásárlása nálam biztos dolog volt, mint az égen a csillagok. Mivel digitálisan nem szeretek játékot vásárolni, így egy nappal később vehettem kezembe a dobozos változatot, melynek azonnal nekiestem, s nagyjából két napot szenteltem rá, hogy jobban megismerjem a játékot. Nem csak úgy, hogy mennyire lett sikeres a PC-s változat technikai szinten, hanem tartalmilag mennyire is elfogadható.

Húsz éves a Croft-franchise. Ahhoz, hogy ilyen hosszú időn keresztül fenn tudjon maradni egy játék sorozat nem elegendő, ha van egy remekül működő alap, melynek felületén változtatjuk a helyszíneket, kicsit módosítunk a grafikán, de tulajdonképpen ugyanazt adjuk el csak éppen más csomagolással. E miatt is jellemző az, hogy a sorozatot tulajdonképpen már harmadjára indítják újra. Aki szereti a műfajt az minden bizonnyal megtalálja benne azokat az epizódokat, melyek kedvére válnak. Azonban el kell ismerni, hogy a legutóbbi újraindításon rendkívül érződött a jelenlegi játékos társadalom hozzáállása is.

Ha őszinte akarok lenni, akkor a 2013-as epizódot nem igazán vártam, mert a videók, képek, s az alap koncepció miatt nem igazán vártam. Féltem tőle, mert ugyan szerettem volna kipróbálni, s elő is volt rendelve a fémdobozos kiadás, de nagyon tartottam attól, hogy majd csalódni fogok. Ennek ellenére kellemesen csalódtam. Rengeteg díjat besöpört, s a játékos társadalom imádta, azonban akadtak benne olyan dolgok, amelyek nem nyerték el a tetszésemet.
A legújabb részt viszont vártam. Abban biztos voltam, hogy ami működött az előző részben, azon nem fognak változtatni. Hiszen legyünk őszinték, ha van egy biztos alap, akkor miért is változtatnának rajta. A kedvcsináló videók teljesen bezsongattak, miközben imádkoztam azért, hogy élvezhető grafikai hatássokkal találkozzak majd a Microsoft leköszönő konzolján is. Nagy elvárásokat nem támasztottam felé, s valamilyen szinten élveztem is, de azt kell mondanom, hogy mély nyomot nem hagyott bennem annak ellenére, hogy remek, s élvezetes játéknak tartottam. A PC-s portot mindenképpen vártam, hiszen nálam ez a fő platform játék szempontjából, s szerettem volna teljesen magaménak tenni, ami megint nem igazán jött össze.

Mint ahogyan nagyon sokan leírták Lara Croft múltja az eredeti játékokban is csak felszínesen lett érintve, így hiányzó darabja volt a franchise-nak, hogy bemutassa azt, hogy mindenki kedvenc régészlánya hogyan is lett ennyire félelmet nem ismerő tökös nő (mentális értelemben persze). Ebből fakadóan elvileg nem is kellett meglepődnünk azon, hogy sír, érzelmi kitörései vannak, vagy kecses mozgása a múlté, mert esik, borul, fekszik, zuhan. Bevallom a játék ebből a szempontból csalódást okozott, mert bíztam abban, hogy az új részben végre visszatérnek azok az elemek, amelyek ezt a sorozatot a minőségi darabok közé emelték. Kicsit hiányzik a mindent peremet elérő Croft kisasszony, aki vakmerő ugrásokat tud úgy kivitelezni, hogy annak halál a vége, vagy pedig tökéletesen végrehajtott mozgásanimáció.
Nyilván az elfogultság beszél belőlem az eredeti széria hatására, de be kell ismerni itt is ugyanazokat a momentumokat kapjuk, mint a három évvel ezelőtti részben. Az a meglepő, ha valamire ráugrunk, akkor az nem szakad be alattunk, esetleg ha el akarunk kapni valami kiszögellést, akkor nem csúszunk le róla. Önálló játékként tekintve a Rise Of The Tomb Raider-re ezek egyébként nagyon jó megvalósítások mind mozgásmechanikailag, mind pedig történetileg, csak hát ezt már ellőtték más játékokban. Nem törhető pálca a fejlesztők feje felett, hiszen alkalmazkodni kell a játékos társadalom elvárásaihoz, s nem biztos, hogy most egy 1996-os epizód tartalmi megvalósításával sikeres lenne.

Rengetegszer előfordult már az, hogy a készítők akarva, akaratlanul is sokkal több mindent mutattak az adott vizuális produktumból, mint szerettek volna. Ennek hátránya az lett, hogy szinte mindent lehetett tudni az adott tartalomról, mielőtt még megjelent volna. Eme kapcsán én úgy döntöttem, hogy minél kevesebb dolgot akarok tudni az új játékról, hogy aztán amikor belecsaphatok a kalandba, akkor szinte minden újdonságnak hasson. Már novemberben is húztam ezen a számat, de sajnos a PC-s portnál is előjött eme keserű szájíz, hogy a reklámkampány olyan nagyszerűen volt felépítve, hogy azt gondoltam, hogy majd ismét beutazhatjuk majd az egész planétát. Helyette pofára estem, ugyanis az agyon reklámozott szíriai rész nem volt más, mint egy előtörténethez használt helyszín. Szomorú.

A történetnek eme játékokban csak annyi szerepük van többségben, hogy kapcsot jelenthessen a pályák között. Igazából itt sincs nagy jelentősége, habár a sztori móddal kapcsolatban nekem továbbra is mindig az Uncharted 2 jut folyton az eszembe. Lara mindenképpen tisztára akarja mosni apja nevét, akinek folt esett a becsületén azzal, hogy őrült régésznek bélyegezték meg azáltal, hogy hitt abban, hogy az örök életre van lehetőség egy tárgy által. Ennek a kalandnak a helyszíne nem más, mint Oroszország hófedte helyszínei. Így ebben az epizódban is búcsút kellett mondani, hogy beutazzuk az egész földet, hogy aztán mindenféle tájegységen tiszteletünket tegyük.
Bár ez is némi keserű szájízt hagyott bennem, de el kell ismernem, hogy a készítők rendkívül jól oldották meg, hogy az olyanoknak, mint nekem mégse legyen teljes csalódás az egész játék. Rengeteg rejtett zug, s hely van, ami felfedezésre vár, ahol aztán egy teljesen másfajta ökoszisztéma uralkodik. Amennyiben, aki nem arra hajt, hogy gyorsan végigvigye, hanem gyűjtögetésre, fosztogatásra adja a fejét nagyon látványos helyszínekbe botolhat.

Egy megjelenés előtt álló játéknál az egyik legfontosabb dolog a játékosok szempontjából a játékidő. Ugyebár, ami nem mindegy. A szoftver piacot alapul véve egy új megjelenés olykor elég drága szokott lenni, így nem mindegy, hogy mennyi tartalom van benne. Továbbá senki nem szereti azt, amikor valamibe belekezd, s mélyen belemerül a vizuális gyönyörökbe, majd egyszer csak vége. Saccolva itt nagyjából nyolc órányi játékidőről beszélünk abban az esetben, hogy ha az egyszeri játékos csak végigrohan a küldetéseken. Azonban azok, akik hajtanak arra, hogy a végső eredményük 100% legyen azoknak akár 25-30 órányi játékidővel kell számolniuk. Ugyanis a Rise Of The Tomb Raider rendelkezik a legtöbb gyűjthető tartalommal, illetve kifosztható sírokkal a franchise keretein belül elkészült részek közül.

Az összegyűjthető tartalmak nem csak arra jók, hogy meghosszabbítsák a játékidőt, hanem elsősorban arra is, hogy amennyiben megfelelő grafikai megoldásokkal rendelkezik az adott játék, azt a játékos meg tudja élni anélkül, hogy pár másodpercig lássa. Így bőven lehet nézelődni aközben, míg egy sírt kifosztunk, vagy pedig egy adott tárgyat meg akarunk szerezni. Ezzel kapcsolatban egyébként rendkívül vegyesek voltak az érzelmeim, ugyanis a megvalósítást mindenképpen jónak tartom, ámbár olykor a kivitelezést már nem. Egyes régiókban annyi összegyűjthető tartalmat találtam, vagy pedig mutatott a térkép, hogy egyszerűen a zsúfoltság érzetét keltette bennem. Szinte nem tudtam egy lépést tenni anélkül, hogy valamibe ne botlottam volna bele, vagy pedig nem szúrtam volna ki valami kis elrejtett rést, amiben egyes tárgyak rejtőztek.

A legpozitívabb csalódás egyértelműen a sírokkal kapcsolatban történt, ugyanis belőlük aztán van rengeteg. Többnyire könnyen kiszúrhatóak, hogy hol is van a bejáratuk, de vannak olyanok is, amelyekre csak akkor bukkanunk, ha a játék egy csilingeléssel jelzi, hogy opcionálisan kifosztható sír van a közelben, esetleg a térképen megnézzük, hogy milyen tartalmak találhatóak az adott régióban. Természetesen részemről ez sem lett kifogástalan. Azt mindenképpen jó ötletnek tartom, hogy vannak táborhelyek, ahol lehetőségünk van visszamenni egy korábbi helyszínre. Viszont továbbra sem tudok egyetérteni abban, hogy az mindenképpen jó, hogy ha a játékos össze akar szedni mindent, ki akar fosztani minden sírt, akkor kötelező ezt használni. Rendkívül bosszantó volt, amikor megtaláltam egy adott sírt, de nem tudtam bemenni, mert a játék jelezte, hogy hiányzik egy bizonyos eszköz ahhoz, hogy be tudjak menni.
Számomra ez rendkívül zavaró volt, hiszen így elveszett a játék folytonosságának érzete. Mivel már az Xbox 360-as port megvolt, így mindenképp úgy ültem neki, hogy mindent össze akarok gyűjteni, amit csak tudok. A térkép nem volt számomra túlságosan átlátható, így gyakorlatilag háromnegyed órám azzal ment el, hogy próbáltam visszamenni az aktuális helyszínre, miután visszamentem egy előzőre, hogy kifosszak egy sírt.

Amikor először nekiültem elsődleges cél egy sima végigjátszás volt, mely után már bátran lehet egy újrajátszás mindent bezsákolva. Azonban itt is az az érzetem támadt, hogy egy olyan játékos, aki teljesen arra törekszik, hogy minél magasabb százalékot érjen majd el a játék végére vajon mennyire is fogja ezt majd élvezni. Szó se róla való igaz, hogy iszonyatosan tömve van tartalommal. Viszont mellette pörög az akció, s nem mindig van idő arra, hogy mondjuk az akció mellett gyűjtögessünk. Emiatt éreztem többször is, hogy kicsit zsúfolt lett ez a játék. Ugyanis amennyiben ténylegesen magunkénak akarunk tudni, s ki akarjuk vesézni 100%-ra, akkor bizony rendkívül oda kell tennünk magunkat, ami kemény tíz órákat is jelent.

Ami működött alapon miért is vennék ki a fejlesztők? Nem tartottam rossz ötletnek a személyiség jegyek fejlesztését, vagy pedig a fegyverek tuningolását, viszont az új részben már soknak éreztem. Ahhoz, hogy tényleg rendkívül magasra tornázzuk fel a képességeinket, illetve minden fegyvert összeszedjünk muszáj lesz fosztogatni sírokat, végrehajtani a küldetéseket, valamint amit csak lehet felszedni. Azt gondolom, aki nem akar mélyebben belemerülni az mindenképpen picit csalódni fog, hogy egyerűen milyen alacsonyak is lesznek majd az értékei mire a játék végére ér. Ráadásul pont a játék vége az, ami megkívánja, hogy minél magasabb fejlesztési értékekkel rendelkezzünk. Mert ott már komolyabban oda kell tennünk magunkat.
A fejlesztések részletességének létjogosultságát viszont továbbra sem értem. Továbbra is XP-ket kell szereznünk ahhoz, hogy kapjunk egy képesség pontot, majd nem pedig három fő személyiség jegy tulajdonságait fejleszthetjük. Ezzel többször meg is gyűjt a bajom, hiszen nem nagyon tudtam, hogy melyiket is érdemes “megvásárolni”. A PC-s port végigjátszása után jöttem arra rá, hogy hiába van sok fejlesztési lehetőség, ha ezeket az akciók közepette csak kis mennyiségben tudjuk hasznossá tenni.

A legnagyobb kérdés persze mindenki számára az lehet, hogy vajon milyen nehézségi szinten érdemes nekiülni az új kalandnak. Az igazság az, hogy az új résznél igencsak az akción van a hangsúly. Amivel komolyabb probléma nincsen, mert sokszor tapasztaltam azt, hogy a kaland elemek olykor egyensúlyban vannak ezzel. Ellenben többször volt olyan, hogy a helyzet megkívánta azt, hogy ügyesek legyünk, mert akadtak olyan helyzetek, melyeknek legalább ötször kellett nekifutnom ahhoz, hogy sikerüljenek. Ezt úgy mondom, hogy nekem elsődleges az élmény, s az, hogy minél több végigjátszás legyen egy játékban nem pedig az, hogy földhöz akarjam vágni az irányító eszközöket, vagy valamit a monitorba, képernyőbe akarjak hajítani. Így a könnyű nehézségi szint is okozott számorma eléggé nagy fejtörést olykor. Ámbár tény, hogy legalább pozitívum, hogy játék közben is lehet váltani nehézségi fokozatot.

Aki a fentiek alapján is arra törekszik, hogy mindent magáénak tegyen, annak bizony fel kell kötnie a gatyát, mert első végigjátszásnál nem fogja tudni megcsinálni. Nem elegendő, hogy a játékban szinte minden meg akarjunk csinálni, ugyanis szép számmal vannak még extra tartalmak játékon kívül. Első körben krediteket gyűjthetünk, melynek létjogosultságát nem igazán értettem egészen addig, míg a menüben meg nem tekintettem, hogy miket nem lehet vásárolni rajta. Legjobban a megvásárolható kártyákon mosolyogtam meg, melyeket próbáltam használni, de nem igazán váltották be a hozzá fűzött reményeimet. Van, amelyik nehezíti a játékot, illetve olyan is van, amelyik megkönnyíti. De esetleg olyat is magunkénak tudhatunk, ami pusztán poén jelleggel került bele. Ilyen például, hogy tyúkokat dobálhatunk az ellenségre, melyek célba érésükkor felrobbannak.
Amit legjobban felháborítónak tartok a játékok terén azon a kiegészítő tartalmak. Sajnos most már jellemző az, hogy megvásárol valaki egy teljes játékot elég magas áron annak is számolnia kell azzal, hogy a játék bizonyos részei nem érhetőek el számára. Ez alól a Rise Of The Tomb Raider sem kivétel, hiszen már két olyan DLC-vel is rendelkezik, amelyek további plusz bónusz anyagokat ad, de az alap játékból ki lett véve. Ezek közül nem kicsit tartom nevetségesnek, hogy 2-3 ezer forintos áron kínálnak pár extra tartalmat nyújtó öltözéket, vagy nagyobb nehézségi szintet tartalmazó javításnak is felfogható fejlesztést. Egyedül talán a Baba Yaga nevet viselő DLC, ami talán érdemes megvásárolni, ámbár nem biztos, hogy egy órányi plusz tartalom megéri sokaknak a jelenleg 3 ezer forintba kerülő packot. Aki mindent magáénak akar tudni hivatalos forrásból annak viszont számolnia kell, hogy az eredeti játék árát rákölheti a kiegészítő csomagokra.

Ami leginkább fontos volt számomra, hogy vajon mennyire is fog majd jól muzsikálni a PC-s port. A játék mechanikáját tekintve azt kell mondanom, hogy komolyabb gondokkal nem találkoztam. Habár továbbra is furcsaság számomra, amikor a karakterünk (sok játékhoz hasonlóan) el tud élni egy olyan kiszögellést, ami iszonyatosan távol van, vagy éppenséggel hatalmasakat tud ugrani egy átlag emberhez képest. Ugyan nem ront a játékélményen, de rendkívül érdekes hatást kelt. Elmondható ezek alapján, hogy sajnálatos módon még mindig nem tartunk ott, hogy a játék realisztikus legyen mozgás, s megvalósítás terén.
Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a játék fog kapni legalább egy virtuális sebtapaszt. Hiszen nincsen rózsa tövis nélkül, s ez itt is gaz. Játékmenetben futottam már bele olyan hibába, melynek köszönhetően nem tudtam tovább menni. A játék elején bevállaltam egy küldetést, melynek keretén belül a rádiótornyokat kell hatástalanítani, majd visszatérni ahhoz az emberhez, akitől ezt elfogadtam. A térkép ugyan mutatta, hogy hová kell visszatérni, de az ember nem volt ott. Ez felett szemet hunytam annak ellenére, hogy az Xbox 360-as változatból éles képem volt erről a küldetésről. Későbbiekben megbizonyosodtam, hogy tényleg nem tökéletes eme kiadvány, hiszen az Abandoned Mine pályán gyakorlatilag eltűnt egy kocsi, ami szükséges volt a továbbhaladásom miatt. Szerencsére ezeket a problémákat megoldotta egy utolsó checkpoint visszatöltés. Mindezek mellett olyanba is belefutottam, hogy a térképet nem tudtam használni. Ezek mellett még kisebb hibákba botlottam, ami nem olyan vészes.

Azt már korábban eldöntöttem, hogy a gépemet ideje lenne VGA tekintetében fejleszteni. Persze nem vagyok hajlandó egy bizonyos összeg fölé menni, így úgy döntöttem, hogy a játék megjelenésére ezt megteszem, de sajnos Playstation 4 vásárlása miatt ez kútba esett, ami nem is olyan nagy probléma, ugyanis így kitapasztalható lett végül, hogy milyen is a játék technikai felépítése.
Látványilag nem sok panasz lehet a játékra, mert tényleg gyönyörű. Mindezek mellett nagyon sok beállítási lehetőség van, így aki gyengébb rendszerrel rendelkezik még annak is lehetősége van arra, hogy eltalálja azt a beállítást, melynek köszönhetően élvezhetően tudja majd játszani. Jómagam egy GTX 760-al rendelkezem, de meglepődtem, hogy magas grafikai beállításon is mennyire jól fut. Ugyan a stabil 60 fps nem volt meg, de ennek ellenére hozott egy olyan értéket, melynek köszönhetően folyamatosnak éreztem a képet. A beállításokat megnézve viszont nagyon sok olyan lehetőséggel találkoztam, melynek létjogosultságát nem igazán értem. Leginkább azért, mert többet nem ad a látványhoz, mint amiért érdemes lenne bekapcsolni, vagy magasabbra húzni. Vonatkozik ez például az árnyékokra is, vagy pedig az élsimításra. De még akadt egy-két olyan opció, melyet bekapcsolva nem láttam különbséget. Megnézve videókat, képeket, illetve tesztelve a jelenlegi konfiguráción egyes dolgok magas illetve nagyon magas beállítási értékén sem láttam eget verő különbséget, hogy mindent csutkára húzva futtassak. Ami viszont pozitívum, hogy nagy dolognak számító TressFX-ből PureHair lett, ami csiszoltak annyit, hogy ne legyen fps gyilkos. Bár itt is jellemző az, hogy magas beállításkor csak dúsabb lesz Croft kisasszony hajkoronája, de látványban nem ad többet. Minden bizonnyal ezek a dolgok is javítva lesznek.

Összegezve az a véleményem, hogy önálló játékként a Rise Of The Tomb Raider minőségi jelzőt simán megkaphatja, habár a klasszikus trilógia minden elemét már elvesztette. De ehhez rajongóként sajnos hozzá kell szokni. Az előző rész óta valóban sokat fejlődött, de jelentősebb fejlődés azért nem következett be. S ez pedig nem elhanyagolható abból a szempontból, hogy a stáblista utáni jelenet kiállt a folytatásért, ami minden bizonnyal három év múlva majd meg is érkezik.
Élvezetesnek élvezetes, s valóban megérdemli a pozitív kritikákat, de mind technikailag, mind pedig játék mechanikailag nem hibátlan anyagról beszélünk. Mint ahogyan fentebb is írtam feltehetően pár héten belül jönnek majd a javítások, amelyek majd javítanak a felhasználói élményen.