Silent Hill Downpour teszt (Xbox 360)

Silent Hill világa valóban lenyűgöző. Mikor először láttam a filmet hihetetlen módon lenyűgözött, s addig, míg vártam a folytatásra szépen a játékokkal megismerkedtem. Megdobbant a szívem, amikor tudomást szereztem, hogy érkezik az új epizód, s mérget vettem rá, hogy ezzel bizony én is játszani fogok. Azonban a sors a konzol exkluzivitás miatt máshogy hozta, így én kimaradtam a szórásból. Tavaly szert tettem két játék konzolra, s végül utóbbira (ami egy Xbox 360) meg is szereztem a játékot.

Silent Hill világa valóban lenyűgöző. Mikor először láttam a filmet hihetetlen módon lenyűgözött, s addig, míg vártam a folytatásra szépen a játékokkal megismerkedtem. Rajongóvá nem váltam, hisz a PC-s portokat is csak egyszer tettem magamévá. A legmeghatározóbb élményt a Silent Hill 2 illetve a sokak által bírált Silent Hill Homecoming nyújtotta nekem.
Megdobbant a szívem, amikor tudomást szereztem, hogy érkezik az új epizód, s mérget vettem rá, hogy ezzel bizony én is játszani fogok. Azonban a sors a konzol exkluzivitás miatt máshogy hozta, így én kimaradtam a szórásból. Tavaly szert tettem két játék konzolra, s végül utóbbira (ami egy Xbox 360) meg is szereztem a játékot.

A készítők ugyan próbáltak új megközelítést használni nyilatkozataik alapján, de a játékidő alatt rendkívül látszódott, hogy a jól bevált recepten maximum “finom hangolást” végeztek. A sorrendben nyolcadik epizód semmilyen szinten nem kötődik az előzőekhez, s semmilyen utalást sem találtam benne. Azaz bárki számára nyugodtan ajánlható, mert nem kell játszania az előző epizódokkal, hogy bármi is érthető legyen számára.
Az irányítható karakterünk ezúttal Murphy névre hallgató fegyenc, akinek múltja természetesen a játék elején teljesen ismeretlen. Annyit kell róla tudnunk, hogy elítélték, s jelenleg börtönbüntetését tölti. Egy nap buszra ültetik több fegyenccel együtt, hogy átszállítsák. A tervezett célba már nem ér el, hisz a busz balesetet szenved, ő pedig egy furcsa kisvárosban találja magát. Ezek előtt majdnem háromnegyed óra kóborlás történik a környéken mielőtt beérnénk a városba. Így a játék első ötöde viszonylag unalmas kóborlásból áll. Habár ez felfogható bemelegítésnek is, hiszen ebből fakadóan megismerkedhetünk szinte mindennel. Milyen az irányítás, hogyan működik a grafika, s mennyire vállalható, illetve milyen világot is sikerült alkotniuk a készítőknek. Nekem első benyomásom az volt, hogy ugyan a látvánnyal megvoltam elégedve, s az irányítás is teljesen korrekt volt, de azért nem estem tőle hanyatt.

Én az a fajta vagyok, aki elsősorban az olyan játékokat szereti, amelyben lehet haladni. Elsősorban nem csak a linearitásra gondolok, mert számomra az nem szórakozás, ha elakadok, s napokig bosszankodok, mert egy bizonyos ponton nem tudok előrébb jutni. Az előző részekbeli tapasztalatomból, s a fenti szösszenetből adódóan a játékot a legkönnyebb nehézségi szinten kezdtem, mert sejtettem, hogy egy bizonyos idő után remekül fel lehet majd kötni azt a bizonyos nadrágot. És ebben igazam is lett, mert ahogyan beértem a városba azonnal elkezdett a játék mentálisan szopatni. De úgy elég rendesen.
Először abba az illúzióba kergetett eme rész, hogy ez bizony könnyű menet lesz számomra. Ahogyan elkezdtem bóklászni a város utcáin bizony jött az érzelmi tökön rúgás, hogy ez nem lesz sétagalopp. A szokásos eszközöket, mint a térkép, elemlámpa, gyógyszeres doboz rendelkezésünkre áll, persze utóbbi limitált számban, így aztán remekül oda kell figyelni, hogy mennyire is leszünk aktívak egy-egy harcban. Az alkotók igencsak törekedtek arra, hogy a játékos tudatába rögzüljön, hogy itt nem egy legyőzhetetlen, s sérülés mentes hőst kapunk, így bizony sokszor kellett virtuális testedzést tartanom futás keretében, ha szerettem volna az adott részt teljesíteni. Ez önmagában még nem jelenti, hogy a játék rettenetesen nehéz, vagy az ellenfelek akár halhatatlanok lennének. Egyszerűen csak a készítők nem halmoztak el minket mindenféle jósággal.

Szinte minden egyes lépésnél találhatunk valamit, amivel védekezni tudunk. Lehet az balta, szék, fejsze, vagy valamilyen törmelék, illetve lőfegyver. Azonban mindenképp okosan kell velük bánni, hisz nálam elsősorban a fejsze tűnt használhatóbbnak, míg a többi pár ütést bírt ki, s szétesett a kezemben. Így tehát harcra nagyon nem is voltak alkalmazhatóak. Esetleg csak akkor, ha éppenséggel egy valami támadt ránk, s nem pedig csapatosan estünk csapdába. A lőfegyver lenne a leghatékonyabb, de egyrészről ezeket a fegyvereket nehéz megszerezni, másfelől muníció hozzá elenyésző. Ebből fakadóan pedig jól meg kell gondolni, hogy mikor is vesszük elő. Bevallom én a játék végén használtam, mert ott már tényleg szükségszerű volt.
Ami engem kicsit elszomorított az leginkább az volt, hogy az ellenfeleknél nem nagyon volt változatosság. Körülbelül tíz fajta lénnyel találkozhatunk a végigjátszás során, melyek tulajdonságait már a játék közepénél fejből tudjuk. Ezekből pedig azt kell mondanom, hogy csak kettő volt nagyjából, amit tényleg ötletesnek találtam. Illetve még az volt, ami leginkább szemet szúró volt, hogy nehézség nem is nagyon volt bennünk. Itt most nem azokra gondolok, amelyek tömegesen jelennek meg, s nehezítik az előre jutásunkat, hanem azokra, melyek a játék folyamán nagyjából kétszer, vagy háromszor tűnnek elő, s gyakorlatilag hihetetlen gyorsan túl lehet rajtuk jutni.

Szeptemberben vásároltam meg a játékot, s csak most értem a végére. Ennek egyik oka, hogy egy hónapnyi szenvedés után pihenőre tettem, majd pedig töröltem a konzolról. Aztán végül mégis letöltöttem újra, hisz úgy voltam vele, hogy végig viszem, ha már megvásároltam. Az eredeti áráért vettem, szóval nem kis összeg, hogy csak úgy letöröljem. Az ideg rángatott, s többször elképzeltem, hogy a kontrollert belevágom a tévébe. Elakadtam, s nem tudtam tovább menni. Már minden forrást megnéztem, s már végigjátszást kutattam a közkedvelt videómegosztó portálokon, s egyszerűen nem értettem. Sok helyen olvastam azt, hogy a játék bugos, sokaknak kellett előröl kezdeni, de én nem akartam. Annyit láttam, hogy mindenhol le van írva, meg van mutatva, hogy melyik kapun kell átmenni, melyhez nem kell se kulcs, se kód, se semmi. Ami nekem zárva van. Már lelki szemeim előtt láttam, ahogyan a kontrollert a tévé közepébe vágom, s kiszaladok a szobából. Nagyjából egy hétnyi tömör szenvedés után rengeteg meglátogatott weboldal után egyiken megtaláltam a megoldást: a történet egy bizonyos százalékát kell teljesíteni ahhoz, hogy bizonyos ajtókon, kapukon át lehessen menni újabb helyekre. És ekkor jött a nagy megvilágosodás, mely szerint én egy mellékküldetésbe futottam bele!
A készítők elmondása alapján eme cím az, amelyben a legnagyobb a bejárható terület. Ezt a mellékküldetésekkel érték el. Amivel semmi problémám nincs, hisz gyakorlatilag ez extra tartalmat rejt (mondjuk szerintem elég sovány). Azonban az egyszeri játékos számára elég nehéz megkülönböztetni, hogy mellékküldetést hajt végre, vagy pedig magát a fő történetet viszi tovább. Pont ezért voltam kénytelen többször végigjátszáshoz nyúlni, mikor elakadtam, mert a játék ezen része nem érdekelt.

Megpróbáltam teljesen feloldódni a játék alatt, s csak erre fókuszálni, de sajnos ez nem jött össze. És nem a műfaja miatt. Úgy éreztem az egész alatt, mint ha direkt szívatna engem, s soha nem akarja, hogy a végére érjek. Mire is értem ezt? Elsősorban arra, hogy sokszor olyanba botlottam, hogy úgy éreztem, hogy végre mehetek előre, megvan a megfejtés, de akkor szépen pofára estem. Merem állítani, hogy az én majdnem tizenegy órás játékidőm kizárólag a városban történő bolyongások miatt lett ennyi, mert szerintem aki tudja, hogy mit kell csinálni csípőből kitolja nagyjából öt óra alatt.
Amitől viszont teljesen égnek állt a hajam az az volt, hogy egyszerűen nem lehetett különbséget tenni, hogy mit érdemes felvenni, s mit nem. Sokszor a kameramozgás miatt nem láttam mi is van a földön, vagy az asztalon, így többször futottam bele abba, hogy mondjuk egy értékes eszköz (példa az általam említett fejsze) helyett felkaptam egy széket, vagy egy asztalt, esetleg egy tégla darabot. Na ez az, ami elég frusztráló volt sokszor főleg akkor, ha az ember fia éppenséggel egy harc közben akad egy ilyenbe, s azért vérzik el ideje korán, mert a rendszer, s a grafika nem működik rendesen.

…és mi is volt olykor a Silent Hill lelke? A grafika. Mindegyik rész tudott olyat mutatni, melytől azért elállt az ember lélegzete. Nyilván nekem 2009-ben egy 2001-es epizód nem tudott elvarázsolni vizuálisan. Bár bevallom sok videót, s képet láttam a játékból még megjelenés előtt, így valamennyire ebből a szempontból volt némi elvárásom a Downpour felé. A játék kezdetekor még annyira nem is volt feltűnő, de nagyjából az eltelt húsz perc után egyre inkább éreztem azt, hogy ebből azért sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni látvány terén. Egyszerűen a karakterek mozgása, kidolgozása olyan hatást keltett nekem, mint ha még csak egy béta változat lenne az egész. Amivel akkor van a legnagyobb baj, amikor a környezet viszont teljesen rendben van, így bizonyos dolgok kilógnak. Ez engem kicsit zavart főleg, ha megnézzük a játék kiadásának évét.
Mindezek mellett még nem is mondtam semmit a folytonosságról, mely gyakorlatilag hiányzik a játékból. Sok habzó szájú konzolfüggő mindig azzal érvelt, hogy nem kell aggódnia milyen és mennyi memória van a masinájában, vagy esetleg milyen videokártya döngeti a virtuális teret. Igazuk is lenne, ha éppen nem lennének bizonyos játékoknál problémák. Mint ahogyan itt is. Iszonyatosan zavart a játékidő közepénél meglévő szaggatások, pár másodperces fagyások, melynek köszönhetően jelentősen romlott számomra a játékélmény. Legfőképp a nagyobb tereknél, utcákon jött elő, de azért egy idő után már igazán zavaró tudott lenni, de legfőképp illúzióromboló volt. És akadtam el emiatt, vagy épp haláloztam el.

Végére érve a kínlódásnak vegyes érzelmeim kavarogtam bennem. Voltak valóban jó részek, s látványos részek, melyek mind hangulatilag, mind pedig látványilag tökéletesek voltak. Ezek azok, amiknek köszönhetően azt tudom mondani, hogy nem teljesen elfecsérelt idő volt a TV előtt ülni. Azonban, ha összegeznem kellene az eltöltött időt, akkor azt kell mondanom, hogy csalódás volt. És elsősorban pont azért, mert demo hiányában kénytelen voltam megvásárolni, így aztán nagyobb volt a sopánkodás. Nem mondom, hogy végtelenül rossz, de én nem éreztem rá az ízére, s nem is ezt vártam.

Összegezve hihetetlen módon büszke vagyok arra, hogy a fentiek ellenére is végig tudtam küszködni magam, s megannyi mentális zuhanás után, mely a játék okozott megcsináltam. De tény, hogy többet nem veszem elő.
Kinek ajánlanám? Erős idegzetűeknek, akiknek sok idejük van. Vagy, akik TV cserén gondolkodnak, s nem baj, ha lesz a régi készülék képernyőjén középen egy lyuk.