Harry Potter And The Philosopher’s Stone teszt

Azok közé tartozok, akiket elvarázsolt ugyan a Harry Potter - univerzum, de mégsem lettek megszállott rajongók. A könyveket egyáltalán nem olvastam, de a filmeket láttam. Merész vállalkozásba kezdtem azzal, hogy nekiülök az összes számítógépre kiadott résznek. Kezdetét vette a kaland az első résszel, azaz a Harry Potter And The Philosopher’s Stone-nal.

Azok közé tartozok, akiket elvarázsolt ugyan a Harry Potter - univerzum, de mégsem lettek megszállott rajongók. A könyveket egyáltalán nem olvastam, de a filmeket láttam. Idén újranéztem az összeset, majd pedig elég jutányos áron megvásároltam azokat Blu-ray-en is, mert véleményem szerint azért tömörítetlen fájlok ide, vagy oda, de némileg lehet látni, hogy van különbség a letöltött illetve az eredeti lemez között.
És mi az, ami kimaradt a szórásból ebből a szempontból: a játékok. Ugyan próbálkoztam velük, s talán az elsőről van a legkevesebb emlékem. A legutolsókból láttam videókat, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam kedvet hozzájuk. Végül úgy döntöttem, hogy unalmasabb perceimre tökéletesek lesznek majd ezek, így végül merész vállalkozásba kezdtem azzal, hogy nekiülök az összes számítógépre kiadott résznek. Kezdetét vette a kaland az első résszel, azaz a Harry Potter And The Philosopher’s Stone-nal.

Ha az ember nekifog egy régebbi játéknak, mellyel korábban nem volt dolga mindig meg kell jegyeznie egy fontos dolgot: mindent a megjelenés idejéhez kell viszonyítania. Ebből fakadóan például nem kell meglepődni a kocka pixeleken, vagy pedig a bólogató, szájmozgásra képtelen karaktereken.
Ritka az, ha egy fanfavorit mozifilm nem kap játék adaptációt, így egy olyan bűvkörben élő történet, mint amilyen a Harry Potter pont az lett volna meglepő, ha éppenséggel nem érkezik meg játék formájában. A kiadó persze gondoskodott arról, hogy olyanok is be tudjanak kapcsolódni a kalandba, aki nem látta filmeket, habár utóbbinak nem nagy esélye lenne. Úgy döntöttem nagyjából három héttel ezelőtt, hogy unalmas perceimben nekileselkedek ennek a kalandnak, s időtöltésnek tökéletes lesz. Feltehetően az alkotók technikailag és pénzügyileg is korlátok között lehettek véleményem szerint (mert egyébként, ha nem, akkor piszkosul rossz ötlet volt), ugyanis ahelyett, hogy a játék motorjával egy mozgó animációt kaptunk volna, mellyel bevezethettek minket, helyette egy rajzolt képregényszerű valamit kaptunk első indításnál. Ez a kisebbik probléma lenne, ha át lehetne ugrani. Én az a fajta vagyok, aki szinte mindent végignéz első alkalommal, de másodiknál már előszeretettel alkalmazom az aktív részt, így minden bizonnyal fejemet verném a falba, ha minden átvezető animációt még egyszer végig kellene néznem.

Ha túléltük a kötelező oktatást, illetve fejtágítást akkor indulhat is a játék. Már az első filmnél is feltűnt, hogy a készítők számára a célcsoport leginkább 8 és 12 év között mozoghattak. Ennek köszönhetően véleményem szerint elég családias matinénak volt betudható a film, melyet egyébiránt eme hangulatának köszönhetően nagyon élveztem. A játék pont erre fókuszál, így aki egy valóban erős, s igencsak kihívásokkal teli játékot akar akkor annak mondom, hogy rossz helyen keresgél.
A fentiek miatt elmondható, hogy a Harry Potter And The Philosopher’s Stone roppant mód egyszerű, s lineáris, s ámbár akadnak benne nehezebb részek, de azoknál leginkább a reakció időn múlik a továbbjutás lehetősége, s nem pedig a logikai feladványokon. Ami ugyan van benne, de roppant mód könnyű őket megtalálni, s olykor még a szánkba is rágja a program, hogy mit is kell csinálnunk. Általában az átvezető animációk végén mindig kapunk egy kiírást, hogy mi is lesz a cél, amit el kell érnünk. Ennél egyetlen egy negatívumot jegyeznénk meg: olykor olyan gyorsan történik a váltás, hogy ideje sincs az embernek elolvasnia a feladatokat.

Ami nekem némi keserű szájízt hagyott az az volt, hogy jó pár kulcsfontosságú dolog kimaradt a játékból, ami benne volt a filmben. Illetve akadtak olyan jelenetek is, amelyeket gyakorlatilag átszabtak. Amire egyébként magyarázatot nem találtam, bár tény, hogy nem is kerestem. Pusztán meglepett a dolog, hogy eltértek a filmbéli megvalósítástól. Gondolok itt akár a trollos részre.
Annak ellenére, hogy a kamerát majdnem 360° fordíthatjuk mégis korlátozva vagyunk, s ebből fakadóan kevés a szabadon bejárható terület. Utóbbiból fakad leginkább az, hogy szinte mindvégig lineáris a játék. Az még kevésbé lenne gond, hogy bizonyos ajtókon nem tudok bemenni, mert ugye mögötte vizuálisan ugyebár nincs semmi. Az jobban aggasztott, hogy olyan volt az előre haladás, mint ha egy láthatatlan alagútrendszerben közlekednék. Ez alatt azt értem, hogy előre, hátra tudtam lépkedni, de jobbra és balra nem. Ami kicsit zavaró volt.

Szinte minden egyes jelentős karakter megtalálható itt, s jó pár dolog is köthető hozzájuk. Pár órát is meglátogathatunk, s ezeknek köszönhetően szert tehetünk újabb varázslatok megtanulására. Ezek nem túl összetettek. Ugye megvan a filmből is ismert mondatok, melyek itt ábrákban is megjelennek. Annyi a dolgunk, hogy megfelelő időn belül pálcánkkal megrajzoljuk ezeket, s ha elértük a megfelelő százalékot már mehetünk is teljesíteni a kihívásokat, ahol csillagokat, s egyéb drazsékat gyűjthetünk. Utóbbi nagyon fontos, hisz a Weasley fivérek olykor a legváratlanabb helyszíneken, s pillanatokban bukkannak fel, hogy kunyeráljanak tőlünk párat. Az, hogy mire kell nekik titok fedi, s utóbbi az, amiért érdemes megvárni, hogy mi lesz a stáblista végén.
Gyűjthető dolgok tárháza itt még nem ér véget. Ugyanis csillagokat, kártyákat is magunkénak tudhatjuk. Előbbi pontokat hozhat a háznak a feladatok teljesítése közben, utóbbi csak jól mutat a statisztikában, mert egyébként véleményem szerint semmi más haszna nem igazán volt. Így mondjuk nem is nagyon törtem magam, hogy minden egyest összegyűjtsek. Főleg azért sem, mert megszerzésüknél az animáció túlságosan is időigényes volt.

Hasra ütésre is azt tudom mondani, hogy a játék irányítása, s szelleme nagyjából az első fél óra után átjárja az embert, s utána már szinte minden akadály leküzdhető, ha eléggé odafigyel. Habár itt tény, hogy ennek köszönhetően bizonyos feladatok után már unalmassá válhat, hogy szinte mindig ugyanazt kell csinálnunk.
Az irányítással különösebb gond nincsen, habár akadnak egy-két érdekes mozgásuk, melynek jelentőségét nem igazán értem. Egyetlen negatívumot tudnék megemlíteni az pedig nem más, mint a Kviddics meccs. Igen, ugyanis ez is belekerült a programba. Kétszer köszönt vissza, de mind a kétszer az ember minden bizonnyal a falba verné a fejét, mert ennél a résznél jönnek elő a tipikus hibák, melyek az oldalra lépések hiányából fakadnak: itt aztán lehet szenvedni akár fél órát, órát is, mert sokszor nem túlságosan egyértelmű, hogy merre is tartunk igazán.

Mint ahogyan fentebb írtam egy 13 évvel ezelőtt készült, s megjelent játéknál a megjelenés évéhez kell igazítani a grafikai megjelenést. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy akkor gépszaggató volt a látvány, mert nem igaz. Ámbár akadnak érdekes dolgok, amelyek olykor homlok ráncolást váltottak ki belőlem. Az egyik a felbontás állíthatóságának hiánya. Akadnak már elég régi játékok, de szinte kivétel nélkül sikerült mindegyiknél beállítanom a legmagasabb felbontást, amely ugyebár az 1920*1080-ast jelenti nálam. Itt viszont a legmagasabb beállítási lehetőség az 1024*768 volt, amelynek köszönhetően a játék fele nem látszódott a monitoromon, így kénytelen voltam a 800*600-asat használni, ami azért némileg rányomta a bélyegét például az élsimításra is többek között. De szerencsére ebből fakadóan semmiféle hibát nem tapasztaltam.
Egy vérmes játékosnak aligha okozhat kihívást eme játék. Ha kicsit beszéli is az angol nyelvet akkor még a feladatokkal is könnyen teljesíti, habár sokszor nem is kell nyelvtudás ehhez. Azt viszont mindenképp elmondanám, hogy ehhez készült honosítás is, így úgy gondoltam, hogy biztos, ami biztos alapon felteszem. El kell mondjam, hogy a borzalmas szintet súrolja. Szinte bántó volt szememnek a sok elgépelés, helyesírási hiba. Nagyjából úgy nézett ki az egész, mint ha tizenéves csinálta volna. S ha alapul vesszük, hogy mennyi idő állt rendelkezésre ezeknek a kijavítására, akkor érdekes helyzet áll fenn.

Összegezve viszont azt gondolom, hogy a Harry Potter And The Philosopher’s Stone egy remek időtöltésnek bizonyult. Egy olyan játék, aminél az ember agya ki tud kapcsolni, s nem bosszantja fel a sok felesleges üresjárat, illetve grafikai bugok tömkelege, valamint a teljesíthetetlen küldetések sokasága. Akinek tetszettek a filmek, illetve nem elvárás, hogy grafikától vizuális orgazmusa legyen annak bátran ajánlható. Ámbár hozzátenném, hogy a PC-s verzió, melyet magaménak tudhattam, ugyanis a Playstation 2 változat teljesen más mechanikával, s megvalósítással készült, s teljesen elüt a kettő egymástól.