Egy légy élete öt percben

...avagy ilyen egy légy szimulátor.

Miért?

Nagyjából ez a szó ugrott be nekem először, amikor megtudtam, hogy ez a játék létezik. A létezésével igazából még nem is lenne baj, hiszen legyünk őszinték a cím csak egy dolog. Vannak olyanok, amelyekről azt hisszük, hogy egy rakás frissen kinyomott cseppfolyós fekáliát nem ér, mert gagyi, vagy annak hangzó címe van, s közben pedig egy szórakoztató alkotással állunk szemben. És persze vannak olyanok, melyek egyből behúznak minket a csőbe egy jó hangzó elnevezéssel aztán pedig csak nézünk magunk elé, mert egyszerűen akkorát csalódunk, hogy két napig fáj a virtuális arcunk attól a nagy pofára eséstől, melyet kénytelenek vagyunk elszenvedni.
És mit is takar a The Plan elnevezés? Egy körülbelül öt perc alatt kijátszható légyszimulátort. Igen, igen. A középpontban valóban az az idegesítő élőlényről van szó, melyek berepülnek a nyitott ablakon, ajtón, majd pedig azzal kergetik emberek sokaságát őrületbe, hogy épp akkor szállnak rá a monitorra, tévére amikor mi épp nézünk, játszunk rajta valamit, s épp azért pengeti a képzeletbeli idegrendszerünk húrjait, mert a kis disznó nem hogy egy helyben maradna, hanem még mászkál is. És akkor még nem is esett szó arról, amikor felkapcsoljuk a lámpát, és ott köröz körülötte. Habár tény, hogy annál pofátlanabb húzása egyik kis rohadéknak sincsen, mint amikor ránk szállnak, s ott apró “keringőt” végeznek, mi pedig egy határozott mozdulattal odacsapunk. Ugyan nem találjuk el, de legalább megmarad a tenyerünk nyoma az adott helyen. A horror teljes megtestesítője eme élőlény pár milliméteres nagyságával, hisz elég csak abba belegondolni, hogy eme apró teremtmények kedvenc táplálékuk a fekália, s miután kedvükre teletömték magukat van képük ránk szállni…

Nem kell rögtön a legrosszabbat feltételezni persze eme teremtményről. Hisz attól, hogy a főszereplő még nem biztos, hogy bármi rossz kisülhet belőle. Legyünk őszinték vele kapcsolatban két szórakoztató horror is született A légy címmel, s mindenki fogyaszthatóra is sikerült. Gondolom nem kell bemutatni őket, melynek középpontjában egy tudós állt, akinek nagy álma volt, hogy tudjon teleportálni. Egyik kísérlete balul sült el, ugyanis egy légy is belekerül a kabinba, melynek köszönhetően az emberi, s állati DNS összeolvad, s a film végére gyakorlatilag egy túlméretezett léggyé alakul címszereplőnk.
Ebből fakadóan úgy voltam vele, hogy megér egy esélyt a játék is, habár itt mindenképp ki kell emelnem, hogy semmiféle elvárásom nem volt ezzel kapcsolatban. Persze továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy nem fog tetszeni, de arra is, hogy igen. De egészen máshogy hat valami, ha nem úgy ülünk le elé, hogy már előre eldöntöttük, hogy tetszeni fog-e vagy sem. Én is így tettem, s így is ültem neki. Mi lett a végeredmény? Tátott szájjal ültem a monitor, majd a TV előtt, s csak annyit tudtam kinyögni, hogy “Ööööö. He?” Volt sok meglepő dolog az életemben, de tény, hogy ez az öt percet is ide tudom sorolni.

Rögtön a legelején fontosnak tartom kiemelni a legnagyobb pozitívumot a játékkal kapcsolatban: ingyenes. Mondjuk egy öt perc játékidővel elég érdekes is lenne, ha bármennyibe is kerülne, de ez most nem is lényeges. Ami fontos, hogy akinek van Steam fiókja, az szinte azonnal magáévá teheti az összesen körülbelül 120 megabájtnyi méretű játékot. Első indításnál meglepődtem, hogy komolyabb felhasználó felület nincs. Van egy játékindítás, illetve egy kilépés, s ennyi. Ebben kimerül az egész felület. Ez egyébként azért is meglepő, mert semmi lehetőség nincs állítani a grafikai beállításokon, ami akkor lehet gáz, ha mondjuk az ember éppenséggel TV-n akarja kijátszani, illetve szeretné kalibrálni az irányítást. Bár azt kell mondanom az utóbbi két szempontból is pozitívum a játék.

A pozitívumok sora persze nem ér véget. Ahhoz, hogy sikeresen tudjuk végigvinni a mi kis apró élőlényünket elegendő a klaviatúránk nyilait nyomogatni, így szerencsére senki sem eshet pánikba, hogy esetleg azzal a problémával találkozik, hogy azért csorbul a játékélménye, illetve ezen téren a befogadás lehetősége, mert legalább fél óra azzal megy el, hogy kitapasztalja, hogy melyik gomb mire való. És ekkor jött a nagy meglepetés. Egy ingyenes játéknál, melynek játékideje nem több, mint öt perc, illetve játékindításon, s játékból való kilépéstől eltekintve semmilyen beállítási lehetőségünk nincs, de a készítői megajándékoztak minket egy érdekes dologgal: kontrolleres irányítással!
Annak idején beruháztam egy Xbox360-as kontrollerrel, melyet annyira feldicsértem már mindenkinek, hogy aki azt látja, hogy a számon a következő szó x-el kezdődik, már legszívesebben leütne. Itt semmilyen elvárásom nem volt irányítás terén, de végül nagy meglepetés ért, hogy az ágyon szétfolyva a TV-n irányíthatom a kis szemét dögöt, melynek rokonai az idén nyáron sok bosszúságot okozott nekem. És mindezt annak köszönhettem, hogy eme alkotás teljes mértékben támogatja a fent megnevezett kontrollert, habár itt is csak az iránygombokat kell nyomogatni. De valahogy mégiscsak kényelmesebb, mint mondjuk a monitor előtt görnyedni.

A játéknak története nincs. Van egy célja, amely kimerül abban, hogy a képernyőnkön látható legyet kell irányítani. Nem fogunk eltévedni, habár erre igazából lehetőségünk nem is adott. Nagyjából azonnal tudni fogjuk, hogy merre kell majd mennünk. Persze az utunk nem ennyire egyszerű, hisz időközben találkozunk lehulló levelekkel, de belegabalyodhatunk pókhálóba is, illetve meg kell küzdenünk a természeti erőkkel is. Itt például a szél képében, hogy bizonyítani tudjuk, hogy ugyan kicsi a bors, de roppant erős. Gondoltam, hogy majd végigröhögöm az egészet majd, de be kell vallanom, hogy a játékidő felénél már húztam a szemöldökömet, harapdáltam a szám szélét, s persze vadállat módon nyomogattam a sok mindent megélt kontrollerem irányító gombjait, mert mindenképp el akartam jutni a játék végére. Mindezt persze úgy, hogy azt kezdtem el felfedezni, hogy élvezem ezt az ingyenes öt percig tartó szórakozást.
Hogy nagyjából hol tartunk az leginkább vizuálisan érezhető, ugyanis kezdetben premier plánban a pofánkba kapjuk a mi kis zümmögi barátunkat, mely felszállása után egyre inkább távolabb kerül tőlünk, melyet úgy érzékelünk, hogy egyre kisebb lesz a képernyőnk előtt. Mint ahogyan említettem magában a játékban nincs lehetőség semmilyen beállítási lehetőségre, azonban aki megfelelő monitorral, vagy televízió készülékkel rendelkezik az meg tudja csinálni, hogy a 2D-s látványvilágból egy felkonvertált 3D szülessen. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy nincs értelme, mert nem fogja hozni azt a térhatást, mint egy igazi 3D-s anyag, de itt meglepően jól sikerült ez a próbám.

Ugyan röhejesnek hangzik, de maga a játék elgondolkodtatásra késztetett. Többféle kimenet a befejezést illetően nincs, s nem is létezik, de bevallom azért elgondolkodtatott, hogy egy rovarnak mennyire érdekes élete van az emberekhez viszonyítva. Míg mi mindenféle problémát okozunk magunknak, addig ezeknek a parányi élőlényeknek semmilyen más életcéljuk nincs, mint életben maradni, táplálkozni, szaporodni. S olykor kegyetlen dolgokban lesz részük. Miattunk.

Összegezve magára a játékra annyit tudok mondani, hogy egyszerre meglepő, s furcsa. Azonban mégsem tudom azt mondani, hogy a “annyira rossz, hogy már jó” kategória kiváló győztese, habár arra is tudnék jó pár címet felsorolni csípőből. Mindenesetre azt gondolom, aki nem óhajt nagy elvárásokat támasztani egy játék iránt, s van öt perce annak mindenképp érdemes kipróbálnia a The Plan-t, mert minden bizonnyal érdekes élményben lesz része.